4. Řeč sen. dr Franciscyho (viz str. 130 těsnopisecké zprávy):

Tisztelt Szenátus! Tíz éves fennállásának jubileumát Ünnepelte néhány nap előtt a Csehszlovák köztársaság és helyesen történt, hogy a politikai pártok és pedig nemcsak az ellenzékiek, hanem a kormánytámogatók is mérlegre tették a köztársaság politikáját és vizsgálták, aktív vagy passiv eredményt mutat-e a mérleg. Egy demokratikus állam politikai mérlege akkor aktiv, ha az államban lakó népek mindazokkal a jogokkal és javakkal bírnak, amelyek őket az állam törvényei szerint megilletik. Csak akkor uralkodhatik béke és megelégedés a népfajok között, a-mely az állam fejlődését garantálja. Ez a fejlődés az államot erőssé teszi és konszolidálja és ez az erő, ez a konszolidáció az állam legnagyobb politikai értéke, az állam politikai mérlegének elsőrendű, semmi más által nem pótolható aktívuma.

Ha a szlovenszkói népfajok helyzetét nézzük, úgy meg kell állapítanunk, hogy a köztársaság politikai mérlege az aktívumot nem mutatja. Mi szlovenszkói őslakosok békében és megelégedettségben nem élhetünk, mert nem vagyunk azoknak a javaknak és jogoknak a birtokában, amelyek minket a békeszerződések és az állam törvényei szerint megilletnek.

Szlovenszkó lakosságának közel 80%-át katholikus vallásu állampolgárok alkotják. Főkép ezeknek sürgetésére helyreállította a kormány az apostoli Szentszékkel való viszonyt és a modus vivendinek nevezett megegyezésben szabályozta az egyházpolitikai kérdések rendezésének a módját. E megegyezés értelmében az egyházi javakat, még mielőtt az egyházmegyék új határai megállapíttatnának, a püspöki kar kezelésébe kell átadni. Ez eddig nem történt meg. E birtokokat továbbra is jogellenesen az állam kezeli, illetőleg a kormány és e birtokok jövedelméből csak aránytalanul kis Összegeket juttat azoknak a céloknak, amelyeknek előmozdítására ezen birtokok adományoztattak. A kormány kezelése folytán meg van kötve a püspökök keze egyházmegyéik anyagi adminisztrációja tekintetében, a legfontosabb célokat sem képesek megvalósítani, az egyházi intézmányek meg vannak bénítva az ő működésükben " sőt fennmaradásuk is veszélyben forog.

A legtöbbet szenvednek ezen ok következtében a szlovenszkói magyar katholikusok érdekei. Évek óta érezzük annak égető szükségét, hogy a komáromi katholikus gimnázium mellett egy katholikus internátus és kis szeminárium létesíttessék az ifjúságnak a papi pályára való előkészítése céljából. A nagyszombati apostoli adminisztrátor úr maga is belátta és át is érezte egy ilyen intézmény létesítésének szükségességét, de minthogy nem rendelkezik az esztergomi érsekség birtokai felett és ezen birtokok enormis jövedelméből csak morzsákat kap, nem állott módjában ezt az intézményt megvalósítani.

A katholikus magyar társadalomnak kellett ezt az ügyet kezébe vennie, ha nem akarta megengedni azt, hogy a magyar papnevelés Ügye zátonyra jusson. A legelemibb jogérzést is mélyen sértő állapot az, hogy egy egyházmegyének püspöke nem áldozhat magyar híveinek lelki céljaira azokból a javakból, amelyek magyar királyok, magyar főpapok és más magyar birtokosok bőkezűségének köszönhetik eredetüket.

A katholikus közvélemény már sok izben felemelte tiltakozó szavát e jogellenes állapot ellen és én most ezt a tiltakozást megismétlem és követelem, hogy a lefoglalt birtokok most már a modus vivendi értelmében is jogos tulajdonosaiknak, az egyháznak adassanak vissza. Követelem azt is, hogy a birtokok eddigi kezeléséről pontos számadás készíttessék. (Sen. Fijala: De kérem a zsidóknak adják át a püspökök maguk!) Elég baj! Tudni akarjuk, hogy milyen ezeknek a birtokoknak gazdasági felszerelése, megtartották és megőrizték-e a fundus instruktus, tudni akarjuk, mire fordították ezeknek a birtokoknak a jövedelmét a lefoglalás Óta a mai napig. Fényt kívánok deríteni arra a kérdésre is, vájjon olyan volt e ezeknek a birtokoknak a kezelése, amely lehetővé tette jövedelmezőségüknek teljes kihasználását. Az egyházi birtokok katholikus közvagyont képeznek és így azokat csak katholikus közcélokra szabad felhasználni. Ezek nem képezhetik a kormánynak vagy valamely pártnak családi domíniumát, ezen birtokok rendeltetése felett, rendeltetésszerű felhasználása felett a katholikus közvéleménynek kell őrködnie és mi keresztény-szocialisták ezt a kötelességet, ezt a feladatot átérezzük és azt mindig teljesíteni is fogjuk.-

Egy püspöki felhívásban, amely néhány hét előtt jelent meg, azt olvassuk, hogy jubileumi örömünket csökkentő szomorú jelenség az, hogy az államfordulat idején elvesztettük katholikus gimnáziumainkat és azokat a mai napig sem kapjuk vissza. Hát nem vesztettük el azokat, amint a lefoglalt egyházi birtokokat sem vesztettük el. Csak az történt, hogy a kormány ezekre az intézetekre rátette a kezét és lefoglalta azokat saját céljaira. De ez az önkényes ténykedése nem foszthatta meg az egyházat az ő jogos tulajdonátból és mi erről a jogról sohasem fogunk lemondani.

A katholikus gimnáziumok lefoglalása súlyos csapást mért a szlovenszkói katholikus egyházakra. Ifjúságunknak nevelése, amely eddig jó és megbízható kezekben volt, most súlyos válságot kénytelen átélni. Az állami gimnáziumokban vallásellenes szellem uralkodik. Legilletékesebb kritikát mondhat erről maga a püspöki kar és az említett felhívásban erre vonatkozólag a következőket olvassuk: A vallástant tanítják ugyan az állami gimnáziumokban, de vájjon lehet-e szó vallásos szellemnek neveléséről akkor, amikor a két vallástani órán kívül gyakran az egész tanítás és nevelés a vallásnak nem kedvező vagy indifferens szellemmel van megtöltve, amikor a természettudományokat teljesen reális szellemben tanítják és amikor a történt előadások során a katholikus egyházat gyakran hamis világításba állítják és azt mint a tudomány és haladás ellenségét mutatják be. Sok tankönyve ezeknek az iskoláknak a katholikus egyházzal ellenséges szellemben van megírva.

Hogy az ilyen szellemű oktatás és nevelés mellett az állami gimnáziumok sem nem fejleszthetik ki a papi pályához szükséges vallásos érzületet és lelkületet az ifjúságban, sem nem nevelhetnek katholikus érzületű és megyőződésü intelligenciát, az természetes, ha még oly szomorú is.

Odáig megy az állami gimnáziumokban a vallásellenes irány, hogy a szlovenszkói püspökök ezidőszerint katholikus gimnáziumoknak felállításáról gondoskodnak, mert belátták, hogy katholikus szellemű oktatás és nevelés nélkül sem az ifjúságnak a papi pályára való lépését, sem magyar egyházához és vallásához hű intelligenciának felnevelését nem remélhetik. Bármilyen szép ez a gondoskodás, ám mégsem szükséges, hogy új katholikus gimnáziumok állíttassanak fel, mert hiszen katholikus gimnáziumaink vannak, csak vissza kell azokat szerezni és erre a visszaszerzésre meg van a mód és lehetőség.

Ha mindazok a politikai pártok, amelyek keresztény alapon állnak és ennélfogva érdekek előmozdítását elsőrendű feladatuknak tartják, ha mindazok a pártok összefognak és a kormánytól követelni fogják ezeknek az intézeteknek a visszaadását. (Sen. Fijala: Hogy imádkozhassanak!) Igenis, imádságra is szükség van, mert van egy teremtő Isten, akinek mindnyájan alá vagyunk rendelve. (Sen. dr Herz: Ez a maga meggyőződése!) Igen, ez az én meggyőződésem, és azt gondolom, hogy minden haladó embernek ez a meggyőződése, még azé is, aki a természetet vallja urának és Istenének. (Sen. Fijala: De a nép megélhetéséről nem gondoskodnak!) Igenis gondoskodunk a megélhetésről is, azt nem hanyagoljuk el, mert senkisem dolgozik többet a nép érdekében, mint éppen a Keresztény-szocialista párt, amely igenis a népnek a pártja, választóinak 9/10-ed része, áj népből kerül ki, és annak érdekeit képviseli. (Sen. dr Herz: Csak az urakét!) Urak voltak és mindég lesznek is. (Sen. Fijala: Mit hirdet a vallás?) A vallás azt hirdeti, hogy egyenlők vagyunk az Isten előtt. (Sen. dr Herz: Nem szükséges, hogy úr is legyen, szolga is legyen!) A társadalmat másként nem leheti berendezni, mindég lesz úr is, szolga is.

Hát igen tisztelt uraim, ha a keresztényi pártok nyomatékkal fogják követelni a szlovenszkói katholicizmus sérelmeinek orvoslását és ezen követelésüknek nyomatékot adnak azzal, hogy nem támogatják a kormányt, amíg ezen jogos kívánság elől elzárkózik, akkor egészen bizonyos, hogy intézeteinket vissza fogjuk kapni.

Anyagi nehézségek nem képezhetnek akadályt, mert nem kérünk többet, mint amenynyibe jelenleg a katholikus gimnáziumok helyén működő állami gimnáziumok kerülnek, és ezt nem kérjük kegyelemből, hanem jogos alapon. Az adóknak több mint 70%-a katholikus állampolgárok pénzéből folyik be, akik ennélfogva jogos alapon követelhetik, hogy a terhes adókból olyan összegek jussanak a katholikus közoktatás céljaira, amelyek a katholikus állampolgárok létszámának meg felelnek.

Szlovenszkó vallási érdekeinek során a magyar katholikusok azt a kívánságot hangoztatják, hogy önálló egyházmegyébe osztassanak be. A félmilliót meghaladó magyar katholikus lakosságnak ez a kívánsága jogos. A nemzeti életnek áramlata az ujabb időben átcsapott az egyházi térre is. Nem tudom és nem is kérdem, vájjon helyes, vagy helytelen, hogy a nemzeti politikum az egyházi életben is uralkodó lett, de a tény meg van, és ezzé! a ténnyel számolni kell, mintahogy ennek a ténynek a következményeit ma is látjuk. Ennek következtében történt az, hogy az Osztrák-Magyar monarchiából alkotott álla mokban mindenütt az uralkodó nemzethez" tartozó egyének állíttatnak az egyházmegyék élére. Az illető államok kormányai más nemzetbeli egyéneket nem is fogadnának el és ezek a kinevezett főpásztorok maguk is átérzik az ő nemzeti misszióikat. Hivatalos irataikban, körleveleikben az illető nemzet püspökeinek nevezik magukat, minden tekintet nélkül egyházmegyéjük más nemzetbeli híveire. A nemzeti missziónak ilyen átérzéséből logikai következéssel folyik az, hogy az egyházi kormányzat tulajdonképpen a nemzeti munkának a jellegét ölti magára és amellett más nemzetbeli híveknek nemzeti érdekei az egyházkormányzat kulturális vonatkozású ügyeiben teljesen mellőztetnek, sőt sokszor egyházi és vallási érdekeik is a második és harmadik sorba szoríttatnak vissza.

Az egyházi kormányzatnak ilyen túlerős nemzeti átszinezése és annak következményei azt a meggyőződést érlelték meg a szlovénszkói magyar katholikusokban, hogy azt a teljes odaadást, amit a hívek lelki érdekeinek felkarolása követel, csak úgy biztosíthatják maguknak, ha lesz intézmény, ha lesz egy szervezet, amely a magyar katholikus hívek egyházi ügyeit és összes lelki érdekeit elsőrangu ügynek, elsőrendű érdeknek fogja tekinteni és annak szenteli egész erejét. Egy ilyen intézmény pedig, a mai viszonyok között nem lehet más, csak egy önálló egyházmegye, a szlovenszkói magyar katholikusokra kiterjedő hatáskörrel és a magyar népből származó pappal az élén.

Nagy aktivitást ad ennek az a kívánság, az a körülmény, hogy a modus vivendinek, illetőleg a modus vivendi egyik legfontosabb pontjának, az új egyházmegyei határok megállapításának munkája folyamatban van. Ennek a munkának során kell eldőlnie annak a kérdésnek, vájjon teljesül-e a szlovenszkói magyar katholikusoknak az önálló egyházmegye felállítása iránti kívánsága. Én tudom, hogy ez a kérdés egész lényege szerint az apostoli Szentszék hatáskörébe tartozik, mert új egyházmegyéket az egyházi jog szerint csak a pápa állíthat fel, mégis az apostoli Szentszék ilyen kezdeményezésnél mindig tárgyal az illető államok kormányaival.

A jelen esetben is ugyanez fog történni, részben már meg is történt és ezen tárgyalás eredményéhez képest teszi meg az apostoli Szentszék az ő intézkedéseit. Én tehát a szlovenszkói magyar katholikusok nevében azt a kérést intézem a kormányhoz, hagyha jogosnak ismerte el a cseh és szlovák katholikusoknak azt a kívánságát, hogy ők nemzeti jellegű egyházi kormányzathoz jussanak, akkor legalább ne gördítsen akadályokat a szlovenszkói magyar katholikusoknak hasonló kívánságával szemben, akik nem is kívánnak nemzeti jellegű és színezetű egyházi kormányzatot, csak önálló egyházmegyét, amelynek hívei és főpásztora közös erővel garantálnak a szlovenszkói magyar katholikus lakosság egyházi, vallási és iskolai érdekeinek teljes felkarolását.

Áttérve most már a költségvetés pénzügyi részére, meg kell állnom tisztelt Szenátus, annál a tételnél, hogy az 1929. évi állami költségvetés egyensúlyban van. Ezt hallottuk a cseh közvélemény összes hivatalos közegeitől, akik ezzel a megállapítással vezették be a költségvetés ismertetését. Az egyensúly meg van, de csak a papiron, a valóságban azonban nincs meg. A tanítói illetményekre szükséges egy milliárdos összeget, mint a pénzügyminiszter úr az ő exposéjában mondotta, elvi okokból nem vették fel a költségvetésbe és nem állították be a tartományok budgetjébe sem. Nem bizonyos, vájjon sikerülni fog-e ezt az egy milliárdos összeget fedezni. A pénzügyi kormánynak sikerült ennek az egymilliárdnak fedezésére 700 milliót összegyűjteni és nincs kizárva, hogy ez az összeg még emelkedni is fog, de ez az emelkedés ugyancsak a pénzügyminiszter úr szavai szerint legfeljebb száz millió lehet, úgyhogy legfeljebb 800 millió fedezete lesz árinak az egy milliárdos összegnek. 200 millió korona tehát még mindig fedezetlen marad és ennek az összegnek belátható időn belül nem lesz lehetséges fedezetet találni. Ha egy kormánynak költségvetésében 200 milliónyi hiány mutatkozik, hatszor körülbelül annyi, mint amennyit kitesz a költségvetésben feltüntetett maradvány, akkor gondolom reális megítélés szerint egy ilyen költségvetést egyensúlyban levőnek mondani nem lehet.

Ez az egyik fedezetlen tétel; a másik az autonóm testületek pénzügyi gazdálkodásánál mutatkozik. Az erre vonatkozó 1927. évi törvény a községek és általában az autonóm szervezetek pénzügyi gazdálkodásáról limitálta a pótadókat, de a községek pénzügyeit nem szanálta. A limitálás még nem szanálás. A limitálás csak egy tiltó intézkedés aziránt, hogy a pótadó egy bizonyos fix összegen felül ne emelkedhessek, de a limitálás, ez a tiltó intézkedés még nem adott feleletet arra a kérdésre, hogy honnét vegyék a községek a pénzt azon kiadások fedezésére, amiket költségvetésükben és a megállapított pótadókból fedezni nem képesek.

A törvényben megjelölt és tényleg létesített, úgynevezett kiegyenlítési alap annyira ki van merítve, hogy ebből a községeket szubvencionálni nem lehet. Maga a pénzügyminiszter úr jelentette ki, hogy a kormány tényleg más segélyforrásokat keres, de éppen az a baj, hogy még csak keresi a segélyforrásokat, amikor már meg kellene lenniök az Összegeknek a községek túlkiadásainak fedezésére. Szó van arról, hogy az állam bizonyos bevételi forrásokat átenged az autonóm testületeknek, de hogy melyek legyenek ezek a források és minő arányban osztassanak fel az autonóm szervek között, arra vonatkozóan a kormánynak még nincs terve. A községek elkészítették költségvetéseiket, kimutatták a fedezetlen hiányt és most várják az állami szubvenciót. Ez a szubvenció azonban nincs meg és a forrásai, sincsenek meg. Elgondolható tehát, hogy milyen zűrzavar, milyen fennakadás fog beállni a községek anyagi adminisztrációjában, ha nem lesznek képesek költségvetésük keretén belül kiadásaikat fedezni. Meg fog bénulni minden működés, amelynek haladás, fejlesztés volna a célja, a községek kénytelenek lesznek lemondani kulturális, közgazdasági intézkedésekről, köztisztasági, közegészségügyi intézményekről és berendezésekről.

Ami a közgazdasági helyzetet illeti, ennek a konszolidálását három akadály gátolja. Az egyik a földreform, a másik a kereskedelmi adók és a harmadik Szlovenskó ipari viszonyainak nagy legyengülése. A földreform visszásságait és igazságtalanságait pártom gyakran tette szóvá a képviselőházban és itt a szenátusban is. Én ez alkalommal ezt a kritikát, ezt a bírálatot nem ismétlem meg, de nem hallgathatom el azt a kritikát, amit a földreformról az egyik kormánytámogató német pártnak a szónoka, Scharnagl képviselő úr a költségvetésnek képviselőházi tárgyalása alatt mondott. A nevezett képviselő úr a földbirtokreformról a következő kritikát mondotta: A birtokreform végrehajtása nem szolgáltat okot jubileumi örömre, mert a nemzeti és szociális igazságtalanságok egész sokaságát rejti magában és gazdaságilag észszerütlen. A földreform teljes gazdasági fiaskót szenvedett és a németeknek súlyos gazdasági károsodást okozott.

Ha a német népnek egyik képviselője panaszkodik amiatt, hogy a földreform a németeknek súlyos gazdasági károsodást okozott, ugyan mit mondjanak a szlovenszkói magyarok, akik a felosztott birtokfelületeknek néni egész két százalékát sem kapták meg, holott. még a hivatalos statisztika szerint is a lakosságnak 25%-át alkotják.

Ha az illetékes tényezőkben legalább most, a birtokreform utolsó szakában felébredne a humanizmusnak és az igazságosságnak érzése. némikép még jóvá lehetne tenni az elkövetett jogtalanságokat. 53.000 hektár vár még Szlovenszkón parcellázásra. Ha ebből megadják s magyar földigénylöknek azt a részt, amely őket a törvény intenciója, sőt betűje szerint is megilletné, az elkövetett igazságtalan ságot legalább némi kis részben reparálni lehetne.

Külömbözö alapokban és tartalékokban tíz milliárd felett rendelkezik a birtokhivatal, ennyivel lettek szegényebbek a régi birtokosok, ennyivel lett szegényebb a nagy birtokon alkalmazott munkásnép és ezen rengeteg vagyon mellett igazán szánalmas látványt nyújt az a napszámos, az a béres, akinek a nagybirtokból egy, vagy másfél holdat hasítottak ki és aki ebből a a parcellából még akkor sem tudna megélni, ha képes volna azt megművelni.

A mezőgazdasági területek felosztása befejezés előtt áll. Következik az erdőbirtokok kisajátítása. Eddig 360.000 hektár erdőt sajátítottak ki, hátra van még egy millió hatszázezer hektárnak kisajátitása. Minthogy az erdőbirtokokat nem lehet felparcellázni mint a mezőgazdasági területeket, azok a maradékbirtokosok, akik az ő mezőgazdasági" maradékbirtokukhoz még olcsó erdőbirtokot is szeretnének szerezni, szövetkezeteket alakítanak és azon dolgoznak, hogy a birtokhivatal ezeknek a szövetkezeteknek nagyobb erdőterületeket hasítson ki, amiket ők azután egymás közölt felosztanának és így minden maradékbirtokos az ő mezőgazdasági birtokához még csinos kis erdőbirtokot is szerezhetne.

A csehszlovák lapoknak egyrésze és elég tekintélyes része, midőn a maradékbirtokosoknak ezt a kívánságát bírálja, eleve tiltakozik ez ellen és azt követeli, hogy az erdőbirtokok a községek között osztassanak fél. Ez a megoldás helyes lehet. de csak ott, ahol a községnek nincs erdőbirtoka és csak annyiban jogosult, amennyiben a községnek szükségletei fedezetre szorulnak. Mert ahol a községnek már van erdőbirtoka és ez az erdőbirtok a községnek szükségletét fedezi, ott az erdőbirtokok meg kell hagyni az előbbi tulajdonosnak a kezén. A birtokreformnak nem az a célja, hogy minden áron elvegye a földet vagy erdőt a régi tulajdonostól és azt más, idegen kézre juttassa, a birtokreformnak az a célja, hogy erdőhöz, mezőgazdasági területhez juttassa azt, akinek arra szüksége van. Ahol a szügség ki van elégítve, ott a parcellázás nem jogosult, ott a birtokreformnak helye nincs.

A birtokreformnak káros következményeit csak néhány év múlva fogjuk teljes intenzivitásában érezni, de közgazdaságunk egyikmásik nagy akadályának, a kereskedelmi adóknak ártalmas befolyását a közgazdaságra már most is teljes mérvben érezzük.

A forgalmi, szállítási és a szénadók nem felelnek meg egy modern állam gazdasági szerkezetének, mert útjában állanak a közgazdaság fejlesztésének és útjában állanak a nemzetközi konkurrenciában való részvételnek. Az állam háztartása ezidőszerint ezeket az adókat nem nélkülözheti és senkisem tudja megmondani, hogy mikor fog bekövetkezni az az időpont, amikor ezeket az adókat az állami költségvetésből lehetséges lesz kiküszőbőlni. Az a bizottság, amely avégből alakult, hogy foglalkozzék az adóterhek csökkentésének kérdésével, ez a bizottság munkáját még meg sem kezdte, pedig ennek a bizottságnak feladata körébe van utalva a kereskedelmi adóknak problémája is. Elgondolhatjuk tehát, milyen messze van az az idő, amikor pozitív javaslatokkal fog előállni ez a bizottság arra nézve, hogy a kereskedelmi adókat a költségvetésből eltüntessék.

Most már a helyzet így alakul ki: Vagy eltávolíttatnak a kereskedelmi adók az állami költségvetésből és akkor felborul az állami költségvetés egyensúlya, vagy megmaradnak ezek az adók továbbra is, de akkor számolni kell azzal, hogy közgazdasági életünk fejlődni nem fog és a csehszlovák közgazdaság nem lesz képes a nemzetközi konkurrenciában kellő eréllyel és kellő eredménnyel résztvenni. Olyan probléma ez, amely előtt a pénzügyi kormányzat teljesen tehetetlenül áll. Pedig amíg ezt problémát meg nem oldják, addig az ország közgazdasági helyzetét szilárd alapokra fektetni nem lehet.

A harmadik akadályt, amely közgazdasági helyzetünk konszolidációjának útjában áll, a szlovenszkói ipari viszonyok legyöngülésében látjuk. A szlovenszkói ipar bajait, nehézségeit már többször felhoztuk. Ez alkalommal én csak néhány forgalompolitikai nehézséget és bajt akarok kiemelni, amelyek még akkor is visszaszoritóan hatnának közgazdaságunknak fejlődésére, ha egyébként ennek a fejlődésnek összes előfeltételei megvolnának. Azok a kedvezmények, amiket a minisztertanács a szlovenszói iparnak az állami szállításoknál engedélyezett, a jelen év végével hatályukat vesztik. Iparunknak képviselői és pedig a kormánypárthoz tartozó képviselői is sokszor nyomatékosan sürgették egy hivatalos kimutatásnak összeállítását az állami szállításokban való kedvezményekről, mert amig ilyen fontos és számszerű összeállításunk nincs, addig nem vagyunk képesek megállapítani, hogy az állami szállítások az állam érdekeinek megfelelően miképpen osztassanak fel.

Magánbecslések szerint az egész szlovenszkói közgazdaság, tehát a mezőgazdaság, erdőgazdaság, kis-és nagyipar az állami szállításoknak mindössze öt százalékában részesül, holott igazságos arány szerint ennek a részesedésnek legalább 25%-ot kellene kitenni. A Szlovenszkói Gyáriparosok Országos Szövetségének kereskedelmi és forgalmi bizottsága ez évi július 28.-án tartott ülésében szabatosan körvonalozta azokat a követeléseket, amelyek a szlovenszkói iparfejlesztés szempontjából elsőrangu fontossággal bírnak. Szükséges mindenekelőtt a tarifák átszámítása az egész vasúti hálózaton. Sürgősen ki kell dolgozni a tarifareformot, szükséges a hiányos hálózatok kiépítése és autobuszösszeköttetéseknek létesítése és ennek megfelelően az országutaknak jókarba való helyezése.

A termési év végén látjuk leginkább azokat a hátrányokat, amiket a szlovenszkói szállításnak el kell szenvednie a tarifa egyenlőtlen volta miatt. így például a szlovenszkói malomipar sokkal drágábban szállít mint a csehországi malomipar. A külömbség vaggononként 900 korona a szloveszkói malomipar hátrányára.

A vasutügyi miniszter úr a központi vasutügyi bizottságban bejelentette, hogy a következő évben 13 magánérdekű vasutat akar államosítani. Bejelentette azt is, hogy a Handlova-Felsőstubnyai vonalnak kiépítési előmunkálatai tovább folynak. Ez a Handlova-Felsőstubnyai vasútvonal a szlovénszkói gazdasági érdekek szempontjából rendkívül nagy fontossággal bír. A magánvasutaknak kisajátítása helyett inkább ennek a vasútvonalnak a gyorsabb kiépítésére kellene az állam pénzét fordítani.

Tisztelt Szenátus! A csehszlovák közélet politikai eseményei között, mint már röviden érintettem is, a legkiemelkedőbb az állam tíz éves fennállásának a jubileuma volt. Bár úgy múlt volna el ez az emlékünnep, hogy nem törtek volna pálcát azon múlt felett, amely ha nem is hozta meg a szlovák nép jogos igényeinek kielégítését, ha nem is teljesítette azokat a reményeket, amiket a szlovák nép régtől fogva táplált, de nem is volt olyan zord, olyan kietlen és rideg, mint aminőnek azt sokan az államfordulat idején és azóta is, de különösen most a jubileum örömmámorában mondották. Nagy túlzás és bántó igazságtalanság, hogy erről a múltról csak úgy beszélnek, mint elviselhetetlen járomról, kegyetlen rabszolgaságról.

Ilyen igazságtalanságot követett el a szlovák jubileumi bizottság is, amidőn a szlovákokhoz és csehekhez intézett felhívásában azt az állítást kockáztatta meg, hogy a szlovák nép az utolsó tíz esztendő alatt többet fejlődött kulturális és gazdasági tekintetben, mint ezer év alatt a magyar rabszolgaságban. Mi sem könnyebb, mint nagy frázisokat papírra vetni és világgá ereszteni.

Hogy a szlovák nép az utóbbi tíz év alatt nagy fejlődésre mutathat rá, az kétségtelen, de ez a fejlődés nem lett volna lehetséges, ha a szlovák népnek nem lett volna meg az ereje erre a fejlődésre. Ez az erő pedig megvolt. A szlovák nép bírta az ő nyelvét, még pedig azon a kultúrfokon, amely fokra az a nyelv az ő benső erejénél fogva felemelkedhetett. A szlovák népnek meg volt az ő nemzeti öntudata, meg volt a vagyona, amit a régi Magyarországon az ország más nyelvű nemzeteivel együtt teljesen egyenlő feltételek alatt szerezhetett meg. Volt kenyérkeresete és ennek viszonyai az ipar fejlődésével javultak, voltak a szlovák népnek népiskolái, amelyekben a gyermekek a magyar nyelvnek csak nagyon kis és jelentéktelen ismeretével, de a szlovák nyelvnek tökéletes ismeretével kerültek ki.

Háborítatlanul és szűzi tisztaságban bírhatta és gyakorolhatta a szlovák nép az ő vallását, faji sajátosságait, nemzeti és erkölcsi érzéseit tisztelték a hatóságok és tisztelte a másnyelvű lakosság is. Fiai előtt meg voltak nyitva a közpályák, az egyházi és világi közpályák a legalacsonyabbtól a legmagasabbig. Voltak minisztériumok, voltak egyházi hivatalok, amelyeknek vezető állásaiban több szlovák ember volt, mint bármely más nemzetiségű egyén. Nyelvét nem vetették meg, hanem kedvelték, szerették és szívesen tanulták a régi Felsőmagyarországnak lakosai. Faját nem bántalmazták, nem gyűlölték, hanem igazságos oltalom alá helyezték. (Sen. Tomik: A tót nem ember!) Ha voltak a szlovák népnek panaszai, ha jogtalanságot vagy igazságtalanságot szenvedett, ez sémivel sem volt nagyobb, mint aminő jogtalanság és igazságtalanság érte rossz kormányok alatt az ország egész népét. (Sen. dr Kovalik: Oni neuznávali slovenský národ, neučili ve školách!)

Ezen feltételek mellett a szlovák nép sohasem érte volna el kulturális fejlődésének azt a fokát, amit most büszkén emleget. Már pedig, ha egy nép az ő gazdasági és kulturális fejlődésének feltételeit megszerezni és megőrizni képes, akkor az az állapot, amelyben ez a szellemi és erőszerzés lehetséges volt, mindennek mondható, csak elnyomásnak, csak rabszolgaságnak nem. A csehszlovák közélet mai vezetői gúnyosan nevetnek, amikor a szlovenszkói magyarok azt állítják, hogy olyan sorsot kívánnak maguknak a mai Csehszlovákiában, mint aminő részük volt a szlovákoknak a magyar rabszolgaság alatt.

Mi teljes tudatában annak amit mondunk, újra meg újra állítjuk, hogyha a mai Szlovénszkón, a mai Csehszlovákországban lakó magyarok olyan helyzetben élnének, mint aminőben éltek a szlovákok a régi Magyarország területén, megelégedetebbek vonaliak, mint voltak a szlovák vezető körök a magyar uralom alatt. (Sen. Tomik: Dôstojny pane, vy nepravdu hovoríte! - Sen. dr Kovalik: Či bolo slobodno v peštskom parlamente slovensky rozpráva, či nie?) Erre rátérek szintén, legyen egy kis türelemmel! Nem volnának ugyan középiskoláink, az bizonyos, de hiszen ma sincsenek elegendő számmal és a meglevőket is céltudatosan megszüntetni törekszik a kormánynak tanügyi politikája, de megvolna a vagyonunk, meg volna az anyagi erőnk. Kenyérkereső népünk nem ténferegné kétségbeesetten azokon a birtokokon, amelyeken azelőtt dolgozhatott, a kenyerét megkereste a maga és családja részére, amely birtokok ma telepesek és maradékbirtokosok kezén nem nyújtanak többé létalapot a magyar munkásembernek.

Ezrek és ezrek élnek itt súlyos gonddal terhelten a legbizonytalanabb jövő előtt, nem tudják, hogyha felélték azt a kis vagyont, amit végkielégítésképpen kaptak a nagybirtok felosztásakor, hová menjenek, hol találjanak munkát és foglalkozást.

Fiaink előtt nyitva volnának a közpályák és a szülőknek nem okozna emésztő gondot, hogyan fogják biztosítani gyermekeik jövőjét, amikor a szabad pályák száma ma annyira kevés és ezek között is alig szabad olyan, amely valamiképp a kormány befolyásának nem volna alárendelve. Már pedig ahol a kormány gyakorol befolyást az állások betöltésére, ott a mi fiaink előtt a hivatalok ajtói el vannak zárva, ott a mi ifjúságunk vétóval találkozik.

Nyelvünket nem használhatnánk ugyan a parlamentben, amire dr Kovalik szenátor úr célzást tett, nem használhatnánk nyelvünket a hatósági beadványokon sem, az tagadhatatlan, de a hatóságok megtanulnák azt, hogy magyarul érintkezhessenek a magyar néppel, az iskolákban elfogadnák a magyar nyelvet kisegítő nyelvnek.

Nem üldöznék és nem büntetnék a magyar gyermekeket, mert az iskola falain belül anyanyelvükön mernek beszélni, mint ahogy a régi Magyarországon is senkit sem büntettek meg azért, mert nem magyarul beszélt társaival. Én magyar iskolába jártam, de a tanulóknak egyharmad része szlovák fiu volt, azokkal szabadon beszélhettem szlovákul az iskolában és az iskolán kívül, anélkül, hogy a tanító ez ellen a legkisebb ellenvetést is tette volna.

Az iskolai és politikai hatóságok nem kémlelnék azt, hogy minő nyelven beszélnek a szülők odahaza gyermekeikkel, vagy családjukkal és nem állanának bosszút azokon a családapákon, akik az ő gyermekeikkel, családjaikkal otthon magyarul mertek beszélni. Egyházi és iskolaügyeinket szabadon intézhetnénk, a magyar tanítóknak és magyar lelkészeknek nem kellene súlyos harcokat vívniok azért, hogy megtartsák a magyar nyelvet a templomban, vagy az iskolában, amikor azt a hívek arányszáma is követeli.

Magyarország nem volna az államunk akkor sem, de szabadon járhatnánk a világ minden tájára, szabadon átmehetnénk Magyarországba is és nem vonnának bennünket felelősségre és nem büntetnének meg minket polgárjogaink korlátozásával azért, mert résztvettünk Szent István király napjának megünneplésében. Olyan szabadon járhatnánk át Magyarországba, mint aminő szabadon járhattak a szlovákok Csehországba és résztvehettek a cseh nemzetnek minden ünnepén.

Nem venne körül minket gyűlölet, nem hangoznának szitkok, bántalmak ellenünk a hivatalok szobáiban, a fórumok szószékeiről, sem pedig a sajtónak hasábjairól. Sokaktól szeretett és mindenkitől tűrt nemzet volnánk.

Ismétlem, hogyha nekünk szlovenszkói magyaroknak a csehszlovák törvényhozás és a kormány azt a jogot és szabadságot adná és biztosítaná, mint amennyit a szlovákok élveztek a magyar uralom alatt (Sen. Tomík: Ako to, pane kolego, môžete poveda?), akkor kérem mi megelégedetebbek volnánk, mint volt a szlovák intelligencia a magyar uralom alatt. Amit a szlovák intelligencia most elnyomásnak, rabszolgaságnak mond, az nekünk szlovenszkói magyaroknak több jogot, több szabadságot jelentene.

Igazságot kérünk mindenben, igazságot kérünk felsorolt panaszaink és sérelmeink orvoslásában. Egy demokratikus államban jogegyenlőségnek kell uralkodnia, amint azt a köztársasság Elnöke is igen helyesen hangoztatta az ő ünnepi nyilatkozatában. A jogegyenlőségnek pedig alapja a teljes és részrehajatlan igazságosság.

Minthogy mi ezt sem a kormánypolitika vezérgondolatában, sem a kormány kulturális és gazdasági tevékenységében fel nem találhatjuk, az 1929. évi állami költségvetést meg nem szavazzuk.