A születési arány Szovjetunióban 4.5%-ot tesz ki, a halálozási arány ezzel szemben óriási módon csökkent és leszállt 2,9%-ról 2. 1%-ra, 1926-ban. A gyermekhalandóság 2.6%-ról 1.87%-ra csökkent. Ezek a számok azt jelentik, hogy Szovjetunió lakossága rohamosan nő, a szaporodás évente 3 milliót tesz ki. Mert a nép nem éhezik, mert jobb gazdasági viszonyok között élnek, mert az egészségi viszonyok óriási mértékben javultak, mert a megszületett gyermekek életbentartásáról gondoskodás történik, mert ott a munkások uralkodnak, mert ott nincs kizsákmányolás.

Szovjetunió gazdasági és kulturális jóléte rohamosan nő. Még vannak ott is hiányosságok, még óriási nehézségekkel kell megkűzdeniök, de ezeket s nehézségeket is le fogják győzni a saját erejükbel és fel fogjak építeni a szocializmust. De hogy ezt megtehessék, békére van szükségük.

Önök is tudják ezt és rettegnek tőle, hogy ez nekik sikerülni fog és gyakorlati példával fogják igazolni, hogy nincs szükség a burzsoáziára, hogy a kapitalizmus nem képes és nem alkalmas arra, hogy a dolgozók széles rétegeinek anyagi és kulturális jólétét emelje és ezért a kapitalizmusnak át kell engednie a helyét a magasabbrendü termelési rendszernek.

A világ burzsoáziája veszedelmesnek tartja Szovjetunió gazdasági fellendülését és teljes erejével készül ezt a fiatal államot megsemmisíteni. A tőkés államokban mindent ebből a szempontból itélnek meg az uralkodó osztályok és lázasan készülnek a Szovjetunió elleni háborúra. De előbb az egymásközötti ellentéteket kell, ha ideiglenesen is, elsimítani. A Kellog féle paktum, amely a háborút megbélyegzi, nem a békét szolgálja, hanem a háborút Szovjetunió ellen. Es ezt a háborút segítik előkésziteni minden pacifista illúziókeltés ellenére minden ország szociáldemokratái és szociálpatriotái. Ökazok, akik a leggyalázatosabban uszítanak már most is a Szovjetunió ellen, és ők azok, akik a burzsoáziát védik a munkások felszabadító törekvéseivel szemben. Ökazok, akik hozzájárultak a reakció megnövekedéséhez, ők hozzájárulnak a kapitalista hadseregek fentartásához és fejlesztéséhez, mint Németországban a páncélcirkáló építéséhez.

Mi kommunisták tisztán látjuk, hogy hová fejlődnek a dolgok. A burzsoázia és lakájaik ezért gyűlölnek bennünket a legnagyobb mértékben. Üldöznek bennünket, bebörtönöznek, gyil kolnak bennünket ezer és ezerszámra. És mindezek dacára a kommunizmus híveinek száma nem csökken, hanem ellenkezőleg nő, bizonytékául annak, hogy az eszmét megölni nem lehet, hogy minden üldözés ellenére meg fogja hóditani az egész világot.

Megvetéssel szemléljük az Önök kicsinyes akadékoskodásait, amelyekkel minden téren találkozunk. Itt van az illetőségi kérdés. Sikerült ezt a kérdést odáig fejleszteni, hogy Szlovenszkón közel egy millió embernek kétes lett az illetősége és ezzel ezeknek a tömegeknek az exisztenciáját rendítették meg. Ha azt hiszik, hogy ily módon vissza tudják riasztani az embereket attól, hogy a kommunista eszmékkel szimpatizáljanak, hogy értük síkra is szálljanak, akkor nagyon tévednek.

Nem fog sikerülni Önöknek az a támadás sem, amelyet a forradalmi szakszervezetekben szervezett vasutasokkal szemben intéztek. Mi felhívjuk, az összes vasutasokat és általában az összes dolgozókat: Ne engedjétek magatokat megfélelmíteni! Tömörüljetek! Fogjatok össze egységes frontba! A burzsoázia nem nélkülözhet benneteket, nem lehet meg nélkületek.

Vasutasok, akik a reformista és a sárga szakszervezetekben vagytok szervezve, úgy nézzétek ezt a támadást munkástestvéreitekkel szemben, hogy utánuk ti kerültök sorra. Fogjatok össze, védjetek meg munkástestvéreiteket, egyesüljetek egy egységes frontba a burzsoázia ellen, a kapitalista rendszer ellen, a készülő imperialista háború ellen a munkásosztály felszabadítása érdekében, Szovjetunió felszabadítása érdekében. (Daląí část řeči byla usnesením předsednictva senátu Národního shromáľdění republiky Československé ze dne 12. října 1928 podle §u 9, lit. m) jedn. řádu senátu vyloučena z těsnopisecké zprávy.)

Éljen a dolgozók egységes frontja! Éljen a világ Szovjetuniója!

3. Řeč sen. dr Törkölyho:

Tisztelt Szenátus! A csehszlovák köztársaságban nincs parlamentarizmus, de van demokratikus önykényuralom. Népakaratról, népfenségről beszél az alkotmány, a kormánypártok azonban nem engedik a valóságos népakaratot kifejezésre jutni, érvényesülni. - A törvényhozói munkát bizottságokba szorították.

A nyolcas bizottság, és a különféle bizottságok, a végrehajtó hatalom illetve a kormánypártok kedveltjeiből tervszerűen és céltudatosan úgy vannak alakítva, hogy a kormánypártiak a nyolcas bizottságban és a bizottságokban a többséget bírják. Az előre megszövegezett kormány-álláspontot mindig diadalra hozzák. A parlament nyilvános ülése azután kap 20-40 órát egy-egy fontos törvényjavaslat letárgyalására, szónoklásra, melylyel a látszat meg van mentve, mert a nép képviselői beszélhetnek, sőt szónokolhatnak is, kapacitálásról, meggyőzésről, egy-egy helyes módosító javaslat elfogadásáról már szó sem lehet, mert a politika fair és unfair eszközei jó előre elintézik, hogy a bizottsági töbsség a ház többsége is legyen. Legrosszab az olyan pártoknál, mint pl. a Magyar-Nemzeti Párt, amelynek egyetlen bizottsági helyet sem adtak és így ez a párt még a bizottságban az első és a végső döntésnél sem juthat ahhoz, hogy a magyar nemzeti kisebbség álláspontját azzal a reménnyel fejthetné ki, hogy amennyiben igazságot mond és törvényes jogot követel, azt meg is szívleljék a nemzeti egyenjogúság és az egyenlő elbánás jegyében. A csehszlovák parlament igazán nem egyéb, mint a végrehajtó hatalom játékszere, egyik kényelmes eszköze arra, hogy a végrehajtó hatalom a saját mindenhatóságát megteremtse és a demokrácia álarca alatt önkényuralmat gyakoroljon. Nem igen érdemes tehát a tények ily állása mellett nekünk a nemzetgyűlésben felszólalni. És ha mégis felszólalunk, ezt csak azért tesszük, hogy a népeknek és főleg a mi népünknek tudtára adjuk, hogy mik a mi igazságos és jogos kivánságaink, mik a törekvéseink, amelyeknek érvényesítésében tervszerűen és céltudatosan meg vagyunk akadályozva. A népünknek ezáltal alkalma van megitélni hogy az ő valódi akaratát kivánjuk-e tényleg megvalósítani.

Ez a novella egy bizonyíték amellett, hogy a köztársaság politikájában semmiféle igéretet sem szabad komolyan venni. A jelenlegi kormánypolitika alapját a polgári pártok adták és ezek a választásokon, a pártgyűléseken beigérték a szociális biztosítási törvénynek a polgári pártok programjának megfelelő novellizálását. A cseh agráriusok, a szlovák agráriusok, a német agrárok, a mezőgazdaság népének tettek Ígéretet a mezőgazdaság érdekeinek kivánsága szerint való novellizálására. A polgári koalició pártjai a polgári blokkban egymásnak tettek megfelelő igéretet, a miniszter elnök a polgári koaliciónak.

Ezután jött egy hosszú vajúdás, amely alatt úgyszólván minden igérettevő arra törekedett, hogy ne kelljen az igéretét megtartani. Nagy fenekedés után végre is összeültek a polgári blokk pártjai, a szocialista illetve szociáldemokrata pártokkal és többszörös kölcsönös ultimátumok után a nyolcas bizottság döntése alapján megegyeztek a novella szövegében. De a megegyezés amely a kompromisszum Ígérete volt, tem lett megtartva. Sőt az utolsó pillanatban a kormány, amely a kompromisszumos igéretnek ©rámek miniszterrel együtt része volt, a megegyezés szövegén a szocialisták és szociáldemokraták, mint az egyezséget megkötő másik fél akarata ellenére változtatást tett és azt a képviselőházban megszavaztatta. Most aztán mindkét tábor egymást vádolja azzal, hogy a másik tábor becsapta őket.

Ez a történet mindenesetre fényt vet a csehszlovák kormánypolitika és pártpolitika erkölcsi nivójára. Minket mindez nem lep meg, mi ehhez az aljassághoz hozzá vagyunk szokva. Hiszen mi bizonyítani tudjuk, hogy a 121/920. számú alkotmánytörvényben foglalt igéretek sem lettek velünk, a magyar nemzeti kisebbséggel szemben betartva. Hiszen mi, úgy egyesek, mint pártok, testületek kaptunk kifejezett miniszteri Ígéreteket szóban és Írásban és az idők teltével még fel is hívtuk az egyes miniszter urak figyelmét az igéretűkre, de hiába, csak nem jutott eszükbe az igéretüket betartani illetve becsületesen beváltani. Ez az alapja annak, hogy ebben a köztársaságban mi nem hiszünk már senkinek, nem hiszünk a törvényben foglalt igéreteknek sem. És ezért bizalmatlanok vagyunk a novella igéreteivel szemben is. A szociális biztosítás kérdésében a Magyar Nemzeti Párt álláspontja teljesen tiszta. A munkabérnek fedezni kell a munkás megélhetési szükségleteit, nemcsak munkaképességének, de betegségének, rokkantságának vagy aggkorának ideje alatt is. Az a munkabérrész, amely a munka termelési költségéből a tényleg kifizetett vagy kiszolgáltatott munkabér levonása után fennmarad, a szociális biztosításra forditandó. Vagyis a munkásbiztosítás mostani formája a bérkiegészítés alapelvén nyugszik. Az ily alapon nyugvó szociális biztosítás, még ha jól és igazságosan van is megalkotva, még nem az ideális szociális népgondozás. Az ily szociális biztosítás csak mint átmeneti használatra szolgáló szükségeszköz jöhet számba. A Magyar Nemzeti Párt ezt tudja és a fejlődést, a végcélt, az általános népgondozást, az általános népbiztosításban látja, amely körébe vonja az államilag szervezett társadalom mindazon tagjait, akik saját erejükből létfenntartásukat akár személyi akár gazdasági okokból kifolyólag nem tudják biztosítani és teszi ezt azon az alapon, hogy az emberi sors bizonytalanságának minden ember a részese, és ennélfogva a bizonytalanság elleni védekezés lehetőségét minden emberre ki kell tarjeszteni, még az egyéni akarata ellenére is a társadalom érdekében. Ez az igazi népgondozás, ami azon az elgondoláson alapul, hogy a társadalom köteles mindenegyes tagját, aki a társadalom érdekében kötelességet teljesít, átvenni és a felelősséget, a megélhetés lehetőségét a társadalom kötelességteljesítő tagjai részére akkorra is biztosítani, amikor az egyén munkadíjával nem tudja átmenetileg vagy állandólag kötelességét teljesíteni a társadalommal szemben. Itt tehát a társadalmi betegség a lényeg és nem a munkaviszony. Ez az igazi szociális biztosítás, amely az emberi szolidaritáson nyugszik, amelyből azonban ki kell, hogy zárva legyenek azok, akik magát a társadalmat, ennek termelési rendjét, jogalkotását intézményeit akarják szétrombolni, mert hiszen ezekért az egyedekért, kötelességellenes erőszakjukért ellenértékként a biztosítás, a felelősségvállalás kötelességét a társadalom nem teljesítheti. A Magyar Nemzeti Párt jól tudja, hogy ezt az igazi szociális biztosítást a jelenben még megcsinálni nem lehet, hiszen ehhez Svédországon és Glarus kantonon kivül, ahol az általános aggkori biztosítás van érvényben, még a nagy európai államok sem tudtak eljutni. Jól tudja a párt, hogy a közbenső állomást a bérkiegészítés elvén nyugvó jól és igazságosan a munkaaodó és munkás igazi érdekét egyaránt istápoló szociális biztosítást kell először elérni. Azután ha a ternelés olyan organizációja megtörténik, amely az eredményes több termelés, a jó és olcsó termelés fejlődési állapotát biztosítja, amikor a jó egészségügyi népnevelés hatásaként a népek és emberek egészségügyi állapota teljesen megjavul, akkor lehet csak az ideális állapot végső állomásához, az általános népbiztosítás állapotához eljutni.

Kérdés az, hogy a 221/924. sz. törvény, a most tárgyalás alatt levő novellájával, a munkabérkiegészítés alapelvén nyugvó, jó és igazságos, megfelelő szociális biztosítást lehetővé teszi-e? Erre a kérdésre csak tagadólag lehet felelni. A novellának első hibája az, hogy a munkaadók és a munkásság összhangzatos egyetértését lehetetlenné teszi és az egész szociális biztosítást belefullasztja a. pártpolitikai egyeduralom hinárjába. Mert azt a tényt, hogy az eredeti törvény főképpen a szociáldemokraták céljainak a szolgálatában állott, a novella sem teszi hatálytalanná és nem helyezi előtérbe azt a szempontot, hogy az egész szociális biztosításnak nem szabad pártpolitikát szolgálnia, de a szociális béke, a közegészségügy, a humanizmus megszentelt intézményének kell lenni.

Objektive meg lehet állapítani, hogy az egész szociális biztosítási törvény a novellájával együtt egyoldalú osztály-és pártérdek szolgálatában áll. Mindenütt csak a munkások osztályára és pártérdekeire van tekintettel és a szociális béke érdekében szükséges harmóniának a szükségességét a munkaadók és a mukások, vagyis a munkaadók és biztosítottak között teljesen elhanyagolja. Itt a legfőbb bizonyíték az, hogy a paritás kérdését a polgári pártok minden fogadkozása dacára a novella rosszul oldja meg, mert a szervezeti kérdéseknél mindenütt igyekszik a munkások túlsúlyát a szükséges harmónia rovására biztosítani. Pedig a paritás követelményének helyességét el sem lehet vitatni.

Leghelyesebb lett volna talán ezen a téren az a megoldás, hogy a munkaadók és a munkások a hivatalnokok választására hatáskörrel biró kiküldötteit külön-külön de egyenlő számmal válasszák meg és ezen delegációk azután külön-külön megválasszák a maguk előljárósági tagjait egyenlő számban, az elöljáróság elnöke pedig egy pártatlan, kinevezett személy legyen.

Az elöljáróság hatáskörébe tartozó kérdések elbírálásánál felmerülhető vitás kérdések így könnyen elintézhetők volnának és mindkét érdekcsoportnak módjában volna a vitás kérdések eldöntését egy független biróságtól perorvoslati úton kikérni. Mert a szociális biztosítás intézménye csak akkor felel meg rendeltetésének, ha a kötelességeket és a jogokat törvényes intézkedések állapítják meg és a felmerült viták eldöntése az érdekelt képviseletek és szakemberek bevonásával független bíróság utján történik záros határidőn belül. Az ennek megfelelő megoldást a novelláben megtalálni nem lehet, a paritás nincs meg, és nincsenek az annak hiányát némileg pótolni képes intézmények sem. És ez a hiány mindig okot fog adni vagy az egyik vagy a másik oldalon az elégedetlenségre, ami a szociális béke megteremtésének mindig nagy akadálya lesz. De hiba az is hogy a munkaadók teherviselése a szociális biztosítás terén nincs a progreszivitás elve alapján megoldva. Ausztriában a munkaadót a biztosítási járulékból a kisebb fizetésű osztályokban aránylag nagyobb rész, a nagyobb fizetési osztályokban kisebb rész terheli. Ugyanez az elv érvényesül az angol 1924. évi 7. sz. törvényben. Az olasz szociális biztosítási törvény szerint az alacsonyabb fizetési osztályokban a biztosítási járulékoknak a munkaadó a felét, a nagasabb fizetési osztályokban csak az egynegyedrészét viseli. Ennek a feltétlenül helyes megoldásnak a novellában nyomát sem találjuk.

Feltétlenül nagy hibája a novellának az is, hogy nem terjesztette ki a szociális biztosítás intézményét a házi ipar művelőire, továbbá a segéderő nélkül dolgozó iparosokra, a saját családtagjaival dolgozó mezőgazdákra, legalább az önkéntes biztosítás formájában. A magyarországi legújabb keletű törvények ezt feltétlenül elrendelik. És erre meg is van az indok, mert hiszen az általános népgondozás irányában szükséges fejlődés ezzel elő van készítve némileg, és mert azoknál is lehet rossz, sorsfordulat. És voltaképpen ők sem egyebek, mint munkások. És ha önként akar valaki a szociális biztosításban résztvenni, miért kelljen annak útját állni?

A 221/924. sz. törvénynek és a novellának is végtelenül nagy hibája az, hogy a mezőgazdasági munkásoknak a biztosítását nem választja külön az ipari munkások biztosításától és nem is igyekszik az ipari és mezőgazdasági munkások biztosító szervezeteit egymástól elkülönítetten működtetni, pedig kézzel fogható az, hogy közös szervezetben az ipari munkásság érdekei a mezőgazdasági munkások igényeit károsan befolyásolják. Nem akarok ennél a kérdésnél rámutatni mindazokra az indokokra, amelyeket előttem már számtalan sokan felsorakoztattak és amelyek megdönthetetlenül bizonyítják azt, hogy, ha igazságosan akarjuk a szociális biztosítás kérdését megoldani, akkor a mezőgazdasági munkások részére külön biztosító intézmányt volna szükséges felállítani! De ha a külön biztosítási intézetek felállítása mellőztetnék is, miért ne lehetne a közös szociális biztosítási szervezetek keretén belül a mezőgazdasági munkások részére az ipari mukások biztosítási osztálytától különválasztott mezőgazdasági biztositó osztályt f elállítani? Ilyen megoldás legalábbis csökkentené azt az elégedetlenséget, amely feltétlenül előáll és jelen van akkor, amikor a mezőgazdasági munkások igazságos és helyes különállását a szociális biztosítás terén a törvény és a novella nem honorálja.

Nem lehet figyelmen kivül hagyni a kritikának azt sem, hogy a köztársaság kormányzata nem törődik azzal a kérdései, hogy a termelés és különösen a mezőgazdasági termelés ma rettenetes válsággal kűzd és ott tartunk, hogy az eltagadhatatlan gazdasági krízisek egyik főoka az, hogy a mezőgazdasági termelés nem rentábilis. Egy nem rentábilis termelés lehetetlen, hogy elbírjon ujabb terheket és ujabb terhek fokozása azt fogja eredményezni, hogy a termelés végképpen megáll, illetve jövedelmezősége megszűnik és akkor a munkalkalmak nagy része megszűnik, a munkanélküliség fokozódik, amikor is nem lesz kire hárítani a szociális biztosítás terheit. Ez egy nagy gazdasági csőd bekövetkezhetését jelentheti, amikor is a népgondozás jelenlegi szükségformája is elveszti létalapját. Nagyon hibás kormánypolitika tehát az, amelyik talán e kortes politika érdekéből csak a szociális biztosítás kérdését ragadja ki a teendők sorából, de elhanyagolja a termelés rentabilitásának helyreállítására szükséges intézkedések megtételét. A termelést, különösen pedig a mezőgazdasági termelést, amelyik az életlehetőségek megteremtésének egyedüli alapja, elsősorban rentábilissá, hasznothajtóvá, életképessé kell tenni, mert éneikül lehetetlen arra gondolni, hogy a népgondozás minden törvénye, minden szabálya érvényesülhessen, mert nincs és nem lesz senki, aki a népgondozás elfogadható terheit viselni képes volna. Az eredményes termelés, a mezőgazdasági fejlődés biztosítása a prius és csak azután jöhet a szociális biztosítás. A jelenlegi helyzet szomorúsága arra int, hogy nem kell a húrokat a végsőkig feszíteni, számolni kell az adott helyzettel, ehhez kell mérni a terhek nagyságát is és ha csak átmenetileg is, mérsékelni kell a biztosítási járulékok nagyságát a jelenleg megszabott mértéken alul is azzal, hogy amint a termelés jövedelmezősége emelkedik, ehhez viszonyítva a biztosítási járulékok szükséges emelése is esedékessé válik. Szlovenszkóra különösen áll ez a elgondolás, mert Szlovenszkó népének kb. 70%-a mezőgazda, már pedig Slovenszkóban a mezőgazdasági termelés a tönk szélen áll. Végtelenül nagy bűne a köztársaság kormányának az, hogy önnő, nemzetiségeket asszimiláló Slovenszkóból gyarmatot teremteni akaró törekvése helyett nem tud és nem akar igazságosság, célszerűség és szükségszerüség álláspontjára helyezkedni.

Ha Slovenszkó mezőgazdasági állapotát nézzük és igazságosak akarunk lenni, lehetetlen meg nem látni azt, hogy itt az egyenlő elbánás elve végtelenül meg van csúfolva. A történelmi országokban a melioráció kérdése intézményesen van biztosítva. Slovenszkóban idyesmiről szó sincsen. A vizszabályozás és öntözés kérdésével, amelynek megfelelő rendezése a mezőgazdasággal foglakozó társadalom anyagi erejét erősen érintik, a földmívelési kormány Szlovenszkóban egyáltalán nem foglakozik, nem támogatja eléggé, mondhatnám semmiképpen, Szlovenszkóban a mezőgazdasági fejlődést s még csak kisérletet sem tesz a mezőgazdasági hitel-ügy rendezésére és szinte tendenciózusan hátráltatja a magyar mezőgazdák szerzési képességének a lehetőségét, nem akar semmit tenni arra, hogy a magyar mezőgazdaság jómódra tegyen szert. A szellemi fejlődés útját elzárja a magyar mezőgazdák elől azzal, hogy nem ad részükre mezőgazdasági szakiskolákat, nem bocsájtja rendelkezésükre a mezőgazdasági kisérletek eredményeit, a mezőgazdasági statistika adatait, az ipari termelés gyászos sorsa meg önmagáért beszél. De az orosz emigránsok részére csak a mezőgazdasági tárcából évente 4. milliót adnak, más tárcák terhére pedig még annyit, hogy e célra 30 millió fordíttatik, holott az orosz emigránsok nem tartoznak ennek az államnak a népei közé. Ilyen körülmények között hogyan és milyen joggal lehet még megterhelni Szlovenszkó mezőgazdaságát magas szociális terhekkel? Hiszen minden jóakaratot lehetelenné tesz az eredményes termelés lehetőségének a halála.

Nem mondom, hogy magának az eredeti törvénynek és a novellának nincsenek olyan intézkedései, amelyek preventiv, megelőző intézkedésekkel arra törekszenek, hogy a betegség, a rokkantség esetei korlátoztassanak és ezáltal a biztosító szervezettel szemben felmerülő anyagi igények a minimális mértékben csökkentessenek, de ezen a téren is megtalálhatók az alapvető törvények és a novellának nagy hibája, hogy ezen a téren nem alkalmazza azt a szükséges mértéket, a melyeket nagyobb és elviselhetetlen terhek nélkül be lehetne tölteni. Igaz, hogy gondoskodás van arról, hogy a szociális biztosítás szervezeteinek anyagi ereje részben arra legyen fordittató hogy a népbetegségek, a tüdővész, a nemibetegségek csökkentessenek, ez a gondoskodás azonbas csak úgyszólván mint kegyes óhajtás, illetve annak megvalósitására irányuló törekvés van kezelve, azonban ennek előirt részletei, az azokhoz tartozó rendelkezések, hiányzanak és nincs például olyan intézkedés, mint az 1911. évi angol szociális biztosítási törvényben foglaltatik, amely kimondja, hogy megyénként és városi kerületenként 9-18 tagu egészségügyi bizottság alakitandó a megfelelő érdekképviseletek részvételével, mely bizottságnak a feladata a hatáskörük alá tartozó viszonyoknak állandó megfigyelése, az egészségügyi ismeretek terjesztése, népszerűsítése és annak vizsgálata, hogy egészségügyi szempontkból a munkásviszonyok szabályozása miként volna irányozható, miként lehetne a lakásviszonyok kedvezőbbé tétele, az ivóvíz-szolgáltatás kellő egészségügyi rendezése. Érdekes intézményt létesit a preventio terén a magyar rokantsági és aggkori biztositást rendező törvény, amelyik a házassági tanácsadó szervet állítja fel, amelyet nem köteles, de igénybevehet minden munkás, aki házasságot kivan kötni.

Hibája az eredeti törvénynek és a novellának az is, hogy a beteg-és balesetbiztosítási intézetek, valamint a központi szociális biztosító intézet gazdálkodási alapelveit úgy állapítják meg, hogy Slovensko és Ruszinszkó érdekei nem találnak kellő méltánylást. Szlovenszkónak külön Társadalmi Biztosító Intézet dukálna. De ha ezt már a szlovák vagy csehszlovák urak eljátszották, miért nem gondoskodtak a Központi Társadalmi Biztosító Intézetben Szlovenszkó es Ruszinszkó kellő képviseletéről. Egyenest abszurdum, hogy még az a lehetőség is meg van, hogy a választmányba és az elöljáróságba egyetlen szlovenszkói sem jut be.