Interessant ist auch die Gleichschaltung der verschiedenen Organisationen. Sie haben die Maske fallen gelassen, der deutsche Turnverband, der deutsche Hauptausschuß für Leibesübungen haben in ihren Entschließungen Herrn Henlein ihre Ehrenbezeugung gemacht. Das ist uns nichts Neues, wir haben immer gesagt, was die Herren sind. (Vykřiky: Atus!) Die Atusturner sind demokratsch, sozialistisch und freiheitlich und haben ihre Gesinnung nie in so feiger Weise verleugnet wie der deutsche Turnverband. Wenn man noch den Betriebsterror in den deutschen Gebieten sieht, die čechische Bevölkerung möchte das etwas genauer verfol gen, so sieht man, daß diese Hexren kein Recht haben, von Kultur und Freiheit zu reden. Man wirft deutsche Arbeiter aus dem Betrieb, nur weil sie sich eine aufrichtige sozialistische Gesinnung erworben und erhalten haben. Man legt den Arbeitern auf die Werkbänke der Betriebe Beitrittserklärungen zur Sudetendeutschen Partei mit der Bedeutung: Wenn ihr euch nicht bald anmeldet, könnt ihr euern Binkel schnüren, wie man bei uns sagt. (Hluk.) So wird es gemacht. (Hluk:) Aber ich kann Euch sagen, und es ist das auch schon draußen geschehen: Auch die Geduld der organisierten Arbeiterschaft hat ihr Ende, und dann, meine Herren, schreien Sie nicht vielleicht über sozialistischen Terror, wenn Sie einmal diese Quittung in radikaler Weise erhalten werden. (Hluk.)

Man muß sich weiter fragen, wohin diese Flüsterpropaganda führen soll. Es ist interessant, mit welchen unsinnigen Argumenten man in den deutschen Gebieten vorgeht. Wenn die Deutschen sagen: Wenn Krieg kommt, werden wir zuerst zum Handkuli kommen, so wird geflüstert: "Ach nein, in Deutschland haben sie Kanonen, die schießen über das sudetendeutsche Gebiet hinweg bis nach Prag". (Hluk.) Es fehlt nur noch, daß reichsdeutsche Schrapnells erzeugt werden, die auf Marxisten oder Nichtmarxisten tempiert werden. (Veselost.) Als Flüsterpropaganda sagt und schreibt man als Parole auf die Straßen: "Im März - macht man Scherz, im April - macht er, was er will, und im Mai - da ist es vorbei". (Veselost.) Wir glauben auch, daß es im Mai vorbei sein wird. Denn wenn Sie sich die Mitgliedersperre der SdP anschauen, müssen Sie sich als vernünftige Menschen fragen: Warum hat die Sudetendeutsche Partei die Mitgliedersperre nicht schon mit 15. März eingerichtet, warum hat sie eine Fristerstreckung bis zum 31. Mai vorgenommen? Sie hat wahrscheinlich kein großes Vertrauen zur Sache, und was die Herren.......: (Hluk. - Sen. Kreibich: Das war ein Aprilscherz!) Der erste April hat auch nicht geklappt, da haben viele gemeint, daß sie in den April geschickt worden sind.

Ich,glaube, es ist dringend nötig, den Vorgängen im deutschen Gebiet etwas mehr Augenmerk zu schenken und vor allem die gesetzlichen Bestimmungen über den Schutz der Person zu handhaben. Die Arbeiter und Arbeiterorganisationen haben keine Angst vor der Sudetendeutschen. Partei, sie werden auch in dieser Flut außenpolitischer Einwirkungen ihren Mann stellen und fest am Platze bleiben. Aber von unseren Arbeitern wird das Vorgehen der Behörden nicht verstanden. (Souhlas.) Was sich hier tut, das ist schon nicht mehr Demokratie, die diese Herren nicht verdienen, das ist schon viel mehr die behördliche Ermunterung zu übergriffen gegen Personen und Einrichtungen, die den Herren der SdP nicht genehm sind, zu Übergriffen gegen Staat und Republik. Diese Zustände müssen einmal auch von hier aus bekanntgegeben werden. Auch hier wird die Arbeiterschaft wahrscheinlich einmal vielleicht gegen den Druck der Behörden andere Maßnahmen ergreifen müssen. Verfolgen Sie, wie die Herren der SdP in Prag reden, wo sie die sogenannten politischen Schlieferl darstellen, und wie sie in der Provinz reden, wo sie die wutentbrannten Germanen und Teutonen sind. Eine Politik der Unehrlichkeit! Die Herren rufen nach Wahlen. Wir haben gegen Wahlen nichts einzuwenden. Vielleicht interessiert es aber die Herren, daß die Betriebswahlen in Deutschland wieder verschoben worden sind und daß ihre SdPAmtswalterwahlen auch verschoben worden sind. Da stimmt manches nicht. (Hluk.) Wir sind schon für Wahlen und wir sind für die Wahlen gerüstet. Unsere Reihen sind geschlossen. Wir haben in den Gemeinden Kulturarbeit geleistet, und wenn die "Zeit" ehrlich wäre, dann könnte sie durch zehn Nummern die Werke abbilden, die die deutschen Sozialdemokraten für die deutschen Arbeiter in den deutschen Gemeinden geschaffen haben, und sie brauchte ihr Bildmaterial sich nicht von Berlin liefern zu lassen. Wir sind nicht gegen Wahlen und wir stellen wiederum fest, wenn die Wahlen verschoben worden sind, dann aus staatspolitischen Gründen. Ich kann wohl verstehen, wenn ein Staat, der im Zustande der Verteidigung steht, an die wichtigen Positionen in den Grenzgebieten nicht ausgepichte Hakenkreuzler hinsetzen will, die Exponenten einer anderen Macht sind.

Im übrigen wird auch dieser politische Größenwahn vergehen. Wir haben das schon mitgemacht. Aber diese Zustände sind eine Gefahr für die ganze Entwicklung. Die Agitation der SdP rechnet. nicht mit politischem Charakter und Gesinnung, sondern sie spekuliert mit politischer Charakterlosigkeit und politischer Gesinnungslosigkeit. Was jetzt hinüberläuft, hat nichts mit Rückgrat und Bekenntnis zu tun, das ist Treibholz, das von dieser gelben Flut mitgenommen wird. Sie reden draußen sehr viel. Aber von den zwei Millionen für die Gemeindewahlen schweigen alle Flöten. Von den Devisen des Herrn Henlein kräht kein Hahn, von den Verbindungen, die hinüber- und herübergehen, wird nichts. geredet.

Ich habe mir vorgenommen, das alles hier einmal festzustellen. Ich könnte Ihnen nochmit mehr sehr interessantem Material dienen. Wir wer den draußen im Gebiete den Kampf führen, den wir für Demokratie, für sozialen Fortschritt und für die Republik für notwendig halten. Wir wünschen nur, daß uns dabei die Behörden nicht in den Arm fallen und die anderen vielleicht mit einer behördlichen Mauer schützen. Wir wissen, daß die Entwicklung in unserem Sinne, im Sinne Masaryks gehen wird. Das ist un- sere ilberzeugung und diese Überzeugung wird uns durch diese schreckliche und bedenkliche Zeit hindurchbringen, und der Wahlspruch der Republik wird Wirklichkeit sein: Die Wahrheit siegt! (Souhlas a potlesk.)

6. Řeč sen. Hokkyho:

Sajnálattal vagyok kénytelen megállapítani, hogy a középeurópai demokrácia az ujabb és ujabb állami bevételek keresésénél nemképes jobb gondolatokat találni és hogy a Má ria Terézia korabeli "abszolutizmus" pénz forrásait tárja föl még jobban, és pedig ol időkben, amikor ezt az állami bevételi forrás Ausztriában, a szegény Ausztriában, már eg évtized előtt építették le teljesen. Ha a cseh szlovák demokrácia valóban haladó szellem" a pénzügyek terén is, úgy itt egyetlenegy ja vaslatnak volna helye ezzel kapcsolatban és pedig annak, hogy "az illetékegyenérték fize tése nyomban megszünik."

A demokrácia azonban mást parancsol. Ki terjeszti ezt az ócska bevételi forrást a községi vagyonra. Hogy mi értelme van a községi ingatlanok illeték egyenértékkel való sujtásának akkor, amikor az állami közadókból kell amúgy is támogatni magukat a községeket, azt - úgy gondolom - a -pénzügyminiszter úr maga se tudja. De ez még hagyján. A községek élén jogismerő személyek állanak, akik majd csak elintézik a dolgukat az adóhivatallal. De van itt egy másik súlyos probléma.

A mindenütt aranyforrást kereső pénzügyminisztérium magának tartja fel a jogot, hogy a kulturát, az ifjuságnevelést, a jótékonykodást, a testnevelést, sportokat, de még a repülőtámadások elhárítását szolgáló ingatlanok, telkek és építmények illetékegyenérték alól való mentességét maga mondja ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy számtalan kis helyi sportegyesület, jótékonysági egyesület, mely szegényházat tart fenn, a törvény hatálybalépése után nyomban fizetési parancsokat fog kapni, hogy fizesse az illetékegyenértéket ingatlan vagyona alapján,- amivel eddig semmi gondja nem volt. Nem kételkedem a pénzügyminiszter úr jóindulatában és elhiszem, hogy a testnevelési egyesületek sportpályáit, öltözőit majd mentesítí e köz. járulék alól, de mennyi kérvényezés, mennyi fölösleges szaladgálás kell majd és mennyi stempli a beadványokra, hogy végül "a jövőre" a mentesség ugyan megadassék, de a stempliket, meg az idei illetékegyenértéket bizony végül mégiscsak meg kell majd fizetni, mert hát a kérelem elkésett, és így tovább. Lesz vállvonítás, sajnálkozás, de legalább egyszeri fizetés alól nem lesz kibuvó. Avagy már ott tartunk, hogy még a kérvény és felebbezési bélyegekre is egyenesen "utaznia kell" a törvénynek? A törvény ujabb és ujabb feladatokat ró éppen a községekre és a testnevelő intézményekre és ugyanakkor készül egy külön törvény - most tárgyaljuk amely éppen a községi és a testnevelési egyesületi vagyonra is kiterjeszt egy közterhet amelyet ilyen széles mértékben mint már mondottam - Mária Terézia abszolutizmusa sem alkalmazott.

És végezetül a záró rendelkezésekhez is néhány szót. Itt, ezen a helyen hallottuk a miniszterelnök úr szájából évek előtt a kormány bemutatkozó expozéjában, hogy ő is, kormánya is a leghatározottabban elítéli, hogy a törvények visszaható erővel lépjenek életbe, mert ez bizonytalanságot szűl a jog terén. Különösen elítélően nyilatkozott a miniszterelnök úr az adóterheket jelentő törvények visszaható ereje ellen és azt a demokráciával ellenkezőnek bélyegezte. A miniszterelnök úr demokratikus felbuzdulásában még tovább ment: megigérte az állami jogügyi tanács megszervezését, melynek egyik legfontosabb föladata lett volna éppen a törvények visszaható ereje ellen harcolni. Három év múlt el azóta és bizony- ez nem is az első eset, hogy ez a tisztes gyülekezet visszaható erővel hozza meg törvényét. Ime: az illetékegyenértékről szóló uj törvény is visszaható erővel, 1938 jánuár elsejével lép életbe. Tudom, hogy én ezt a törvény javaslatot a törvényhozásban már nem állíthatom meg. De hogy az törvényerőre emelkedjék, ahhoz még egy alkotmányos tényező hozzájárulása szükséges, a köztársasági Elnöké. Innen kérem as köztársasági. Elnököt, akadályozza meg, hogy ez az antidemokratikus szenátushatározat törvényerőre emelkedjék és tagadja meg a hozzájárulását, ne írja azt alá. Hiszen nincs semmi periculum in mora. Legfeljebb a pénzügyminiszter úr szegány testnevelő és sportegyesületeket nem "vághat meg" bélyegdíjjal. úgy gondolom, ezek a felebbezési és kér- vénybélyegek nem mentik meg a köztársaság pénzügyi helyzetét.

A nagy ünnepségek évében nem mulaszthatom el a törvényhozás figyelmének felhívását arra a körülményre, hogy az ünnepi lakomák után nagyon keserü labdacsot kell majd lenyelnie. Ezidén jár le a forgalmi és fényüzési adóról szóló törvény hatálya. Vagyis az 1939. évi költségvetés tárgyalása előtt a nemzetgyűlésnek á forgalmi adóról szóló törvényt is meg kell hosszabbítania, különben nem csinálható meg a költségvetés. Sőt az első röpke hírek is megjelentek, hogy ez a megujítás miként történik. Ismeretes, hogy a fényüzési adó nem vált be, ezt maga a pénzügyi kor- mányzat is beismeri. Oly hirek vannak forgalomban, hogy a pénzügyi kormányzat haj landó a fényüzési adót teljesen elejteni, de mert így mégis csak megrövidülne az állam pénztár, tehát hogy ez ne fordulhasson elő fölemelik a forgalmi adó kulcsát -a mai 3 szá zalékról valami magasabb százalékra. D tudni kell, hogy fényüzési adó alá csak a kü lön jegyzékben felsorolt tárgyak estek, mig forgalmi adó alá esik úgyszólván minden áru a kimondottan mentes tárgyak kivételével Akárhogyan is áll a dolog, kérdem a pénzügy miniszter urat, miért nem terjeszti be má most a forgalmi adótörvény hatályának meg hosszabbításáról szóló javaslatot, hogy a ke reskedő, az iparos hadd lássa, hogy ez a min den üzleti vállalkozást gyilkoló adó, melynel átmeneti jellegét eddig minden meghosszabbí tásnál annyira hangsulyozták, a jubileumi évvel se szünik meg, hanem még emelkedni fog. Nincsen öröm üröm nélkül. A jubileumi év örömeiben egyéb ürmök között a forgalmi adó emelésének terve bizony még az ürömné is keserübb valami.

Tisztelt Szenátus! Ha az államfordulat utá a csehszlovák államférfiak valami olyasfél jeligét választottak volna, amely a mi nag költőnk, Vörösmarthy Mihály egy költe ményének két sorában van összesúritve:

"A gyűlöletnél jobb a tett

kezdjünk egy ujabb életet"

ma itt uj, gazdag élet sarjadhatott volna a monarchia egy részének romjain. Sajnos azonban, hogy a gyűlölet mindinkább úrrá let ezen a területen.

Szükséges lett volna itt egy olyan éles szem, amely ellátott volna ennek a területnek Prágától több mint ezer kilométernyire ter jedő végső zugába is. Meglátta volna, hog ezen az ujonnan alakult gazdag területencseheken és morvákon kívül németek, szlovákok, magyarok, lengyelek, ruszinok, románok, zsidók és cigányok is vannak, amint statisztikai hivatal azt gondosan kimutatja. Mindegyiknek megvan a saját egyéni karaktere, amelyet nem lett volna szabad elnyomni, hanem engedni kellett volna kivirulni. Ez nem történt meg.

Csodálatos éz épen egy olyan nép vezéreinél, akik frissen vívták ki fennen hangoztatott szabadságukat. A múlt nehéz napjaiból soka kellett volna tanulniok, de nem tanultak.

Amikor a győztes római hadvezér diadalmenetet tartott, lovas és gyalogos katonák komoly kisérete mellett gyakran felhangzott a nép üdvrivalgása. De a győzelemittas pillanatban, a legnagyobb örömmámorban, egy rabszolga ment a győzelem glóriájával övezett hadvezér. mellett s állandóan a fülébe sugta: "Halandók vagyunk!" A túláradó öröm hangjai mellett ott volt a mérsékletre intés. Itt mi játszottuk a fenti rabszolga szerepét. De nem sugtuk, hanem kiáltottuk a szerencse kivételes kegyeltjei felé a mérséklet szavát. A mi szavunkat elfojtotta az elbizakodottság harsogó lármája. Itt nem akarta hallani senki a mások keservét, síró panaszait. Itt csak az volt kedves hang, amely hizelgett. Itt mindenki külön hősként és győztesként élt az egekig csapó öröm mámorában.

Ma kérlelhetetlen őszintesé ggel ki kell mondanunk a leplezetlen igazságot: Itt a lakosság nagyobb fele elégedetlen. Talán senkisem annyira, mint a csalódott Kárpátalja; ez a köztársaság Iegszegényebb földje, mely gazdag, jómódu, boldog és megelégedett lehetett volna. Csak egyik szomszédját kellett volna megnyerni és nem "térdre kényszeríteni". Sohase jó szomszéd az, amelyik a másik pusztulásán akar felemelkedni. Évente sok milliárd értéket cser élhetett volna ki egymással a két ország. Mindenki jól járt volna. Elsősorban Kárpátalja népe, főleg a rutén nép. Ma, attól a kis töredéktől. eltekintve, amely a kormány zsoldjában áll, a többi nagyobb nyomorban van, mint valaha. Egy fél év előtt fennen hirdették a kárpátaljai autonómia megvalósítását. Ki is hirdették dobszóval minden faluban, hogy megvan az autonómia. A lakosságot ünneplésre kényszerítették. Banketteket rendeztek. Hodža miniszterelnöknek díszpolgárságot szavaztattak minden községben. Azóta még egy kis egérke se a született belőle. A karácsonyi szózatban világgá kürtölték; az autonómiát a külföldnek adták, de nem az ott élő lakosságnak.

A mezőgezdasági kamarák nem alakultak meg, hogy megvédjék a gazdát a tönkrejutástól. De, ha megalakultak volna is, akkor is csak az agrárpárt káderei lettek volna, mint a dohánytermelők szövetsége és a szöllőtermelők hegyközségének szövetsége. Minden ilyen szervezet csak arravaló, hogy az agrárpárt néhány embere kövérré hízzék mellette, de a szervezet a termelők pusztulásának szakadé kát még mélyebbre hasítja. Az erdők kipusztítása folytán még zabolátlanabbá vált folyók szabadon pusztítják árva földjét. Egyéb elemi csapások is összetörték a véres veréjtékkel küzdő földmives munkáját. Hűségért hűséget sohasem kapott.

A kisiparosság értékes társadalma még jobban földretiport, mint valaha volt.

A munkásnak hasonlóan sivár a helyzete. Jöjjön csak velem bárki Aknaszlatinára. Meg fogom neki mutatni a munkásoly egész tömegét, akik már kora gyermekkorukban sóbányákban dolgoztak, sőt elődeik is ott keresték kenyerüket. 1930-ban tömegesen elbocsátották őket; saját társaik, a szociáldemokraták javaslatára. Legföljebb ideiglenesen, kegyelembőleveszik fel egy-egy hónapra némelyiküket. De tavaly, vagy két év előtt történt, hogy felvettek egy Csehországból jött köszörüst és számtalan más embert, akik talán akkor láttak először életükben sóbányát. Máshonnan is felvettek munkásokat, csak épen Aknaszlatináról nem. Ha pedig Hynek bányaigazgatóhoz mentek munkát kérni, akkor azt mondta nekik, amitt itt szégyellek kimondani: "mám práce na...". Az a bányaigazgató mondta ezt, akit - komoly emberek állítása szerint - csempészésen csiptek rajta s ezért nem akasztottal nyakába kémkedési pört, mint sok más csempésztársának. Ily bánásmód mellett ne csodálkozzék senki, ha a munkás elkeseredett és gyülölet ég a lelkében az ilyen vezetők iránt.

De hasonló mostoha bánásmódban részesülnek a bánya öreg nyugdijasai is, akik 200-300 korona havi nyugdíjon tengődnek, abban a bányában végzett nehéz munkájúk után, amely az államnak 20 év alatt a legnagyobb jövedelmet biztosította az összes állami vállalatok között, még a kárpátaljai 612 ezer hold erdő jövedelmét sem véve ki. Minden embernek adhatnának ott munkát, aki ott született és ott dolgoztak apái. Minden nap száz tengelyes vonat megy a történelmi országokba, hogy ott ifisztítsák meg a sót, amelyet Aknaszlatinán bányásznak, s a munkabér javát ott kapják, de nem Aknaszlatinán. A jólét egy szigetét lehetett volna itt megteremteni, ahol minden ember megtalálta volna szerény, de nyugodt megélhetését.

A magyarság tanult elemei az elhelyezkedés minden lehetősége nélkül élnek. Az ő tömegével benyujtott kérvényükre jön mindig a sztereotip válasz: "nelze vyhověti".

A két dohánybeváltótól eltekintve, egészEárpátalján nem alakult 20 év alatt egyetlen nagyobb vállalat, vagy gyár sem, legföljebb a történelmi országok nagytőkései vették meg a gyárakat és redukálták a munkát és munkáslétszámot. A kisbankokat elnyelte a nagybankok mohó kapzsisága.

A községek a 800 százalékos különféle adók terhe alatt nyögve, kimerülten teljesítik nehéz feladatukat. Az elviselhetetlen és sok esetben igazságtalanul kivetett adókon kivül dávkák, bélyegilletékek, büntetések zúdultak fejére annyira, hogy sokszor a gazdasági érelmeszesedés szédülete kerülgeti az adófizetőt. A polgár súlyos terhéért még azt sem tudta elérni, hogy szilárdan megvesse a lábát s azt mondhassa, hogy ez állam polgára vagyok, mégha vérével adózott is, nemcsak pénzével. Az állampolgárságot, amely még mindig késik húsz esztendő után, nem a polgárok jogává, hanem a polgári és katonai hatóságok spanyolcsizmájává akarják kiszélesíteni.

Az iskolából kiszorították. Sokszor rongyos viskókban kell meghuzódniok a magyar gyermekeknek, ahol a hiányos tető miatt rájuk hull az eső, amikor nem a padban, hanem a padlón írnak. De jajszavunkra még egy magyar iskolát sem építettek. A 24 százalékban magyar szőllősi járásnak - valójában nagyobb ott a magyarság számaránya - még egy magyar polgári iskolát sem sikerült kiharcolnia, holott 80 tankötelest minden percben beállíthatnánk, de mégis hiába küzdünk érte: Mindezehért azonban azt kivánják, hogy csak hálát rebegjünk!

Ezek azok a dolgok, amelyek a kormányzatot odáig juttatták 20 év alatt, mint Tolstoi meséjének a vándorát: A vándort üldözte egy vadállat. Menekülni csak úgy tudott, hogy egy kútba ugrott. De annak fenekén egy másik bestia várta. Egy sárkány űlt a kút mélyén, amely menten felfalja, ha leereszkedik a kút mélyére. Megkapaszkodott egy kiálló fa ágába, élet-halál között lebegve...

A baj orvoslására nem alkalmas eszköz a gyülekezési és sajtószabadság megszüntetése és a legutóbbi idők tömeges lapelkobzása. Örök igazság az, hogy a szabadságjogok korlátozása ujabb szabadságharcot vált ki. (Potlesk.)