Příloha k těsnopisecké zprávě
O 111. schůzi senátu Národního shromázdění
republiky Československév Praze ve středu dne 6. dubna 1938.
Řeč sen. dr
Turchányiho (viz str. 6 těsnopisecké zprávy)Mélyen tisztelt Szenátus! A kormány tőlünk mindentéren Ioyalitást és bizalmát követel. Ezt a loyalitást és bizalmat teljesen ferdén értelmezi, mert azt kívánja, hogy a loyalitás és a bizalom a kormány politikájának legyen a támogatása. Ezzel szemben mi itt, ahol a kormány annyi jelszót használ és annyi ezzel ellentétes tényt, intézkedést hoz foganatba, vele szemben semmiféle bizalommal nem viseltethetünk.
Nincsen például egy olyan jelszó, amit gyakrabban használnának ebben a köztársa ságban, mint az a szó, hogy demokrácia. Mégis azt kell látnunk, hogy még a legutóbbi időben is az antidemokratikus intézkedéseknek egész sora lett foganatosítva. A legkíválóbbképen antidemokratikusnak kell bélyegeznünk azt az intézkedést, amit most, amikor a legnagyobb szükség volna arra, hogy választóinkkal a kontaktust fenntartsuk, a kormány foganatosított és betiltotta azokat a népgyűléseket, amiket az egyes pártok már hónapokkal ezelőtt kitűztek és azokra engedélyt kértek. (Sen. ©elmec: Tisíc rokov ste potrebovali, abyste videli, ze Slováci majíc také právo!) Počkajte, na to vám budem hned' odpoveda», pán kolega.
Mélyen tisztelt szenátus! Az ilyen intézkedések nem, alkalmasak arra, hogy egy országnak a sorsa helyesen vezettessék. A nép hangjának, a nép véleményének az elfojtása, az csak olyan, mint amikor a robbanó szerre fojtást tesznek, de a hatás csak meg lesz hatványozva az elemi erővel való robbanásra.
A gyűléstilalom elrendelése ellen, mivel a nép szavát kellőképen nem hallathatja, nemcsak a legerélyesebben tiltakozunk, de egyszersmind ezen a helyen nyilvánosságra hozzuk azokat a határozatokat, amiket a mi pártunk vezetősége az egész kisebbségi magyar nemzet nevében ezeken a népgyűléseken kifejezésre juttatni óhajtott.
Ez a határozat a következő (čte):
1. A magyarság tántoríthatatlanul ragaszkodik az Érsekujvárott 1936 június 21.-én az alakuló pártkongre sszuson elfogadott pártprogramm elvi alapjaihoz és annak minden pontjához. Ennek megvalósítása érdekében tökéletes rendszerváltozást követel a köztársaság bel- és külpolitikájában.
2. A köztársaságban minden nemzet részére teljes egyenjoguságot, egyenranguságot és önkormányzatot követelünk. Ennek érdekében külön törvény hozandó, amelynek alapján a magyarságot mindazon jogok megillessék, amely jogot a köztársaság bármely nemzete élvez, vagy a jövőben élvezni fog.
3. Minden eddigi egyenlőtlenség, sérelem és igazságtalanság, amely a közigazgatásban, bíráskodásnál, nyelvtörvény kezelésénél, állampolgárságnál, népszámlálásnál, iskolapolitikában és gazdasági téren érte a magyarságot, jóváteendő.
4. Magyarlakta területen a hivatalok, állami üzemek és közintézmények tisztviselői, al kalmazottai és munkásai a magyarság számarányának megfelelő számban magyarok legyenek, ahol pedig a magyarság a többség, ott a hivatalvezetők is kivétel nélkül.
5. Követeljük, hogy az iskolákat és a népművelés minden intézményét a magyarság saját szervei útján, hittvallásos szellemben, maga vezethesse és kezelhesse. Követeljük a hiányzó magyar iskolák sürgős pótlását. Követeljük a magyar nyelvterületen az elnemzetlenítést célzó, a Slovenská Liga által létesített csehszlovák népiskolák megszüntetését.
6. A mezőgazdasági termelés megszabadítandó a monopoliumok és álmonopoliumok béklyóitól, annak jövedelmezősége tarifális és vámpolitikai eszközökkel biztosítandó. A magyar neylvterületen létesített csehszlovák területek és maradékbirtokok földje amagyar földművelő-lakosságnak osztandó ki.
7. Követeljük a magyar munkások fokozott védelmét és ennek szolgálatában a minimális munkabérek kormányrendeleti úton való megállapítását, valamint biztosítását annak, hogy mindaddig, amíg magyar nyelvte rületen munkanélküliek vannak, más nemzeti ségü munkás csakis számarányának megfelelően kaphat alkalmazást.
8. Követeljük a magyar kisiparosság fokozott védelmét és részeltetését az állami és közmunkáknál, valamint a magyar nyugdíjasok és elbocsátott közalkalmazottaknak a köztársasrág többi nyugdíjasaival való teljes egyenjogusítását.
9. Követeljük a nemzeti kataszter törvényes megvalósítását, amely kötelességévé teszi minden állampolgárnak, hogy községe saját nemzeti kataszterébe magát felvétesse. Ez a kataszter képezi alapját a minden vonalon biztosítandó nemzetek közötti teljes jogegyenlőségnek.
10. Követeljük az elnemzetlenítés és ennek kisérletét szigoruan büntető törvény megalkotását.
11. Követeljük Szlovákia és Kárpátalja autonómiáját.
12. Uj, minden tekintetben kizárólag békés külpolitika bevezetését követeljük, amely szakít a Szovjettel kötött szerződéssel és a szomszéd államokkal való politikai megegyezésre támaszkodik.
Mélyen tisztelt szenátus! Egyáltalán érthetetlen, hogy az autonómiának a multkor hangoztatott és tulajdonképen ezen pártok programmjával egyező követelése miért vált ki olyan ellenkezést és felzúdulást. Hiszen ezek a pártok programmjukba vették a választáskor Szlovenszkó autonómiáját és azóta folytonosan követelikazautonómia megvalósítását. (Výkřiky sen. ©elmece.) Annál érthetet lenebb az autonómia elleni ezen felzúdulás, mert hiszen tudvalévő, hogy a régi Magyarországon, melynek nemzetiségi politikáját itt annyiszor és olyannyira kifogásolják, a horvátoknak teljes autonómiájuk volt. (Výkřiky sen. dr ©tefánka.) Ha ©tefánek dr, miniszter úr beszél erről, akkor kénytelen vagyok kijelenteni azt, hogy az autonómia egyenes vonalban folyik a békeszerződésekben lekötött dolgokkal. Annakidején a csehszlovák állam delegációja a béketárgyalásokon egy memorandumban azt mondotta, hogy itt egy svájci berendezésü államot fognak megvalósítani és ennek megfelelően fogják az államszervezetet kiépíteni.
Ennek alapján követelték a pártok az 1935-ös választáskor az autonómiát, amire vonatkozólag ©tefánek dr, miniszter úr a szenátus legutóbbi űlésén egy statisztikát terjesztett elő. Ez a statisztika, azonban abszolut téves, mert ott elsősorban ignorálták a magyarok szavazatait. Ugyanis a magyar pártokra leadott 230.713 szavazat nem volt benne abban a 489.641 szavazatban, amit ©tefánek miniszter úr, mint az autonómista blokk összawazatait feltüntetett. Ugyancsak nem volt benne ebben a számban, a szudetanémet -, pártra Szlovenszkón leadott 27.558 szavazat, úgyhogy az autonómiát- 1935-ben követelő szavazatoknak száma Szlovenszkón - nem számítva a kommunistákat, akik akkor még ugyancsak az autonómiát követelték 747.912, amivel szemben áll az a 660.640 szavazat, amit ©tefánek dr, miniszter úr, mint autonómiaellenes szavazatot feltüntetett. (Sen. Plamínková: Co jste před válkou a po válce dělali se Slováky? Jen co sama jsem viděla!)
Ja hovorím o statistike, lebo to bola mýlka, čo hovoril pán kol. ©tefánek tuná, lebo on ignoroval maďarské hlasy, 230.713 hlasov vynechal zo statistiky. A tie musíme počíta» k autonomistickým hlasom. Tým vyjde najavo, ze na Slovensku je úhrnom 747.912 hlasov, ktoré ľiadaly pri voµbách autonomiu.
Pán kol. dr ©tefánek hovoril o 660.640 hlasoch, ktoré nechcú autonomiu, takľe na Slovensku je väčąina hlasov, ktoré ľiadaly pri voµbe autonomiu! (Sen. dr ©tefánek: Akú autonomiu, to povedzte, pán kolega!) Môľeme sa voličov opýta». (Výkřiky sen. ©elmece.)
De amennyiben, igen tisztelt szenátus, az a vélemény esetleg, hogy ez nem felel meg a választók mai nézetének, tessék megkérdezni a választókat. Nagyon egyszerü a dolog, tessék kiírni a választásokat.
©tefánek dr, miniszter úr statisztikája más szempontból is téves, mert ábban a 660.640 szavazatban, amire hivatkozott a kolléga úr, abban természetesen benne vannak azok a szavazatok, amiket a Szlovenszkón lévő azon állanzi tiszviselők adtak le, akik a történelmi országokból származnak. Ezeknek a számát csak egy hivatalos cáfolatból, amit a kormány adott ki, ismerjük és eszerint 150.000 cseh állami tisztviselő él Szlovenszkón, úgyhogy a családtagok számával együtt legalább 300.000-re tehető az a szavazat, ami nem őslakó szavazat, úgyhogy a nagy többsége a szavázatoknak az autonómiát követelte.
Kívánom és követelem, hogy ez az autonómia megvalósítassék és ha önöknek az a véleményük,, hogy a választók autonómiaellenesek, tessék kiírnia választásokat, még pedig valamennyi választást, úgy a községi, mint a nemzetgyűlési választásokat.