1. Řeč sen. inž. Wellera:

Hohes Haus! Wenn wir zu dem Gesetze über die Erleichterungen der Gehaltsbezüge der Staatsbeamten. Stellung nehmen, so muß in erster Linie festgestellt werden, daß auch dieses Gesetz wie alle anderen in einem Tempo durchgepeitscht wird, daß es fast unmöglich ist, die Frage eingehend zu behandeln. (Předsednictví převzal místopředseda dr Bas.) Am Freitag würde es uns vorgelegt, am selben Tage in den verschiedenen Ausschüssen behandelt und heute ist es schon zur Abstimmung reif. Diese Art des Gesetzesbehandlung können wir auf keinen Fall gutheißen. Zu der Vorlage habe ich Folgendes zu sagen:

Wenn es im ersten Augenblick so aussieht, als ob die Staatsangestellten eine Besserung ihrer Bezüge erfahren sollten, so ist dies nur scheinbar. Denn die neuen Steuervorschriften heben die Zuwendungen zum großen Teil wieder auf. Letzten Endes ist den Staatsbeamten nicht mehr gegeben worden. Die Vorlage mußte in den Voranschlag eingepaßt werden und so sein, daß das Budget nicht belastet wird, so daß die ganze Vorlage nur akademischen Charakter hat. Die Staatsbeamten werden also wieder einmal enttäuscht sein. Man hat durch Jahre hindurch eine Besserung in Aussicht gestellt und nun müssen wir erleben, daß diese Milderung fast gar nicht in die Wagschale fällt. Die meisten Einkommen liegen in einer Spanne von 9.300 bis 23.400 Kč und hier beträgt die Aufbesserung 23 bis 51 h täglich also ein ganz geringfügiger Betrag. Der einzige Erfolg ist der, daß das Gesetz nur auf ein Jahr terminiert ist und so die Hoffnung besteht, daß es aufgehoben werden kann. Auf der anderen Seite besteht die Möglichkeit, daß die Regierung jederzeit im nächsten Jahre eine Verlängerung dieser Sparmaßnahmen verlangen und auch durchsetzen kann. Daß hier keine gründliche Aufbesserung zu erzielen war, ist auch aus dem Grunde zu bedauern, daß die Verschuldung der Staatsbeamten bereits ein ungeahntes Ausmaß erreicht hat. Es ist errechnet worden, daß diese Verschuldung 2,5 Milliarden beträgt.

Wenn man bedenkt, daß die Aufbesserung auf der anderen Seite durch neue Steuerzuschläge und vor allem durch denWehrbeitrag wieder ausgeglichen wird, so wird die Mehrbelastung eigentlich größer sein als der Mehrbezug. Außerdem muß mit einer allgemeinen Steigerung der Lebensmittelpreise gerechnet werden, so daß der Staatsangestellte praktisch von der Aufbesserung seiner Bezüge sehr wenig empfinden wird. Wir müssen hier auch eindeutig feststellen, daß es die materielle Besserstellung der Staatsangestellten nicht nur in deren Interesse an und für sich ist, sondern auch im Interesse des Staates selbst. Denn wenn man von den Staatsangestellten Verantwortungsbewußtsein, Opferfreude und Arbeitswilligkeit verlangt, dann muß man auch dafür sorgen, daß er von dem Kummer um seine materielle Existenz befreit wird.

Der Herr Ministerpräsident hat gelegentlich einer Vorsprache der Staatsangestellten darauf hingewiesen, daß alle Stände in diesem Staate Opfer bringen müssen und daß hievon die Staatsangestellten nicht ausgenommen sind. Wir müssen in diesem Zusammenhang daran erinnern, daß berechnet worden ist, daß die Staatsangestellten allein auf Grund der letzten Maßnahmen aus den Jahren 1932 und 1933 durchschnittlich 57 Millionen Abzüge pro Jahr zu tragen hatten. Dies wird auch in Zukunft nicht anders sein. Auch erhält kein Staatsangestellter eine Weihnachtszulage, während in jedem anderen Betrieb diese Zulagen festgelegt sind. Auch die Pensionisten haben an diesen Opfern ihren Anteil.

Das Kapitel der Pensionisten verdient besondere Aufmerksamkeit. Ganz müssen wir den Passus in der Vorlage ablehnen, nach dem die Pensionisten vom April des heurigen Jahres von der Senkung der Abzüge ausgenommen werden. Es trifft diese Pensionisten um so härter, als sie noch höhere Abzüge haben als die aktiven Angestellten und im allgemeinen auch davon eine große Zahl von verhältnismäßig jungen Pensionisten getroffen wird, die noch Auslagen für die Erziehung der Kinder zu leisten haben und das Opfer des Abbaugesetzes geworden sind. Der Effekt dieses Gesetzes ist nicht erreicht worden, denn wir wissen, daß nach dem Abbaugesetz mehr Staatsangestellte aufzuweisen waren, als zu Beginn des Gesetzes. Sie sind als Opfer dieser Politik anzusehen und müssen dafür büßen. Es ist demnach unbedingt die Forderung der Gleichstellung der Pensionisten mit den übrigen Staatsangestellten zu stellen.

Bei dieser Gelegenheit möchte ich auch auf die Lage der Bezirksschulinspektoren hinweisen. Die Regierung hat die Dienstbezüge der Bezirksschulinspektoren geregelt. Die Stellung der pensionierten Inspektoren ist aber nicht festgelegt. Es wäre an der Zeit, auch diese Frage einer Regelung zuzuführen. Es handelt sich im ganzen um ca 100 solcher Inspektoren.

Eine Überprüfung der Bezüge, bzw. Besserstellung der Militärgagisten wäre ebenso dringend erforderlich. Ein Problem, das wohl kaum einer Lösung zugeführt werden kann, ist der Nebenerwerb - das Doppelverdienertum - der Pensionisten. Hier wäre eine Reform betreffend den Höchstsatz des Nebenverdienstes am Platze.

Für alle Staatsangestellten muß unbedingt die Entschuldungsaktion in Angriff genommen werden, wenn die Angestellten des Staates nicht der Verelendung preisgegeben werden. sollen. Nenn man den Staatsangestellten, sowohl den aktiven, wie den Ruheständlern, ihre ungekürzten Bezüge geben würde, wäre in dieser Richtung der erste Schritt getan.

In der Budgetdebatte wurde über die Personalpolitik soviel Material vorgelegt, daß ich es mir ersparen kann, mit weiteren Zahlen zu dienen. Jedenfalls ist es Zeit, hier Wandel zu schaffen, und den Sudetendeutschen endlich ihren rechtlichen Teil zuzuweisen.

Aus den angeführten Gründen und weil wir eine Besserstellung der Angestellten des Staates und auch der Pensionisten im Interesse des Staates selbst für unbedingt notwendig erachten, können wir für das Gesetz in dieser Form nicht stimmen. (Potlesk senátorů sudetskoněmecké strany.)

2. Řeč sen. Füssyho:

Tisztelt Szenátus! Az állami költségvetés, majd az úgynevezett fedezeti adójavaslatok parlamenti és bizottsági tárgyalása során, különösen ellenzéki oldalról, nem egyszer, nagyon sokszor hallottuk azt a tételt, hogy erőditmények épitése, ágyuk gyártása helyett a kormánynak jó belpolitikai intézkedésekkel kellene munkálnia a nemzeti kisebbségek megbékélését; ezzel a belső konszolidációt kellene megteremtenie. Kormányoldalról rende sen az volt a kurta válasz, hogy a csehszlovákiai kisebbségek úgy el vannak látva minden öldi jóval, mint sehol a földkerekségen. Törvényhozó társaim már eléggé részletezték, hogy mi mindenük hiányzik nem is a boldogságból, hanem a kisebbségi létminimumból s így én most csak két lapszemelvénnyel akarom illusztrálni, hogy mi a magyar Csehszlovákiában.

A "Pražský list" november 30.-i számában, első oldalon kiabáló címek alatt olvassuk "A diákok 90 százaléka bukik. Tud erről az iskolaügyi miniszter? Az érsekujvári reálgimnáziumban uralkodó viszonyok borzalmasak. 120 diákból csak 16 megy át, vagyis teljes 90 százalék megbukik. Állitólag van valami bizalmas rendelet, amely ezen az intézeten a magyaroknak lehetővé teszi, hogy átmenjenek, míg a csehek és szlovákok megbuknak. Borzalmas, hogy a viszonyok hová fejlődtek. Míg államunk ellenségei, a magyarok és németek a mi pénzünkért tanulnak, addig a mi embereink napszámosok lesznek, akik ellenségeik jólétéért agyondolgozzák magukat. Mert nem hisszük, hogy a magyarok és németek százalékokkal tehetségesebbek volnának a cseheknél és szlovákoknál."

Igy ír cseh lap a csehszlovák köztársaságbeli nemzetek állitólagos megbékülése évében. Pausálisan a köztársaság ellenségeinek bélyegzi egy cseh ujságíró a német és magyar nemzetiséget. És Uraim, nincs bíróság, amely előtt a magyar, a német kisebbséghez tartozó ember ezt az útszéli piszkolódást megtorolhatná. Igy van megvédve a magyar és német kisebbség.

Hogy azonban ne gondolják azt, hogy ez szórványos, egyedülálló eset, ime szolgálok rögtön egy másikkal. Négy nappal később, a "Polední list" december 4.-i számában ugyancsak első oldalon hatalmas, vörösen orditó cím alatt: "Hogyan keletkezik nálunk a diákoknál az antiszemitizmus" oly antiszemita cikket olvashatunk, hogy - bátran merem állitani - annak párját nem találjuk a legzsidóellenesebb államokban sem. Hosszu volna, az egész cikket idézni, csak az alcímeket olvasom fel: "Az orvosi szakon.sok a zsidó hallgató. - Fekete tőzsde a kikölcsönzött könyvekre. - A palasztinai egyetem tanterme. - Kedvezményes áru és szabadjegyek a vasutakon vagyontalansági bizonyitványok alapján. A zsidónak nem szabad zsidó hullát boncolnia." Ebben a zsidóellenes, dühtől csepegő, cikkben olvassuk egyebek között, hogy a szlovenszkói és kárpátaljai zsidó kereskedők és kisiparosok gyermekei valami módon szegénységi bizonyitványokat szereznek s annak alapján ingyen vasuti jegyet kapnak, és mindez: "túlságosan szembeötlő példája a zsidó praktikusságnak."

Öt nap alatt két ilyen nemzetiségi gyülölettől csepegtő cikk lát napvilágot a csehszlovák köztársaság fővárosában megjelenő lapokban. De ilyen példát könyvszámra idézhetnék. A miniszterelnök úr csinált állami jogügyi tanácsot, nagyon hálás dolog volna ezt a jogügyi tanácsot megbízni egy terv kidolgozásával, mely az ilyen nemzetiség és vallásellenes izgatásoknak véget vetne. Egyelőre minden kétséget kizáró módon bizonyítottuk, hogy a magyar, a német, a zsidó kisebbség a csehszlovák köztársaságban oly helyzetben van, hogy abba akármilyen ismeretlen ripacs ujságíró büntetlenül és megtorolatlanul beletörölheti a lábát. Már pedig az olyan államban, ahol ez fennáll, aligha beszélhetünk belső konszolidációról.

De a szomszédak felé irányuló barátságos külpolitika se frázis. Tény, hogy a magyar határon nem folyik olyan erődibményépitkezés, mint e határ csehszlovák oldálán. Úrgy vélem, hogy a köztársaságnak éppen magyar részről kell legkevésbbé tartania fegyveres támadástól. A miniszterelnök délfelé szép, zengzetes szavakat mondott a komáromi alapkő letétel ünnepségén, de ugyanakkor elhallgatta, hogy néhány száz lépéssel odább más alapokat raknak le ágyuknak, beépített aknavetőknek és gépfegyvereknek.

Igy bajos békepolitikát csinálni. Különösen pedig bajos az ilyen őrült fegyverkezés közepette, amilyen itt folyik. Azt halljuk folyton, hogy az ágyukat, a gépfegyvereket a béke védelmére veszik, csinálják. Én csak annyit tudok, hogy a szántógépet szántásra, a cséplőgépet cséplésre, a daráló malmot darálásra és az ágyut avégett veszik, hogy lövöldözzenek vele. És a kormány megfeledkezik egy fontos mozzanatról: arról, hogy rövidesen úgy felfegyverzi a hadsereget, hogy az maga állam lesz majd az államban. Hiszen már ma is úgy állunk, hogy a militarizmus befészkelődött a csehszlovák bíróságba a polgári-katonai vegyes tanácsok alakjában. A közigazgatásról pedig beszélni is kár.

Ilyen "konszolidációs" munka és belpolitika mellett nem csoda, ha uj törvényeket kell megszavazni ujabb súlyos adók engedélyezése érdekében.

A fedezeti javaslatok tárgyalása során nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti odalról is igen sok életrevaló tervet hallottunk, hogy miként volna előteremthető a szükséges pénz, ha már minden áron fegyverkezni kell. Nem akarom e terveket ismételni, hanem oly dolgokra kell felhívnom a kormány figyelmét, amelyek e kérdés teljesen indokolatlanul titokzatos kezelése mellett is kikivánkoznak a nyilvánosságra.

Az egyik dolog az, amit a csehszlovákiai gyáriparosok központi szövetsége is szóvá tesz már. Ez a cseh érdekszervezeti központ elnökségének legutóbbi ülésén erélyesen követelte az állami kiadások revizióját. Mégis csak furcsa, sőt hallatlan, hogy évente 3-4 milliárdot fordítsanak fegyverkezésre úgy, hogy a költségvetésbe beállítanak egy tételt, vagy külön füzetbe kinyomtatják, hogy "fegyverkezésre 3 milliárd" s ezzel vége. A részletezést nekem nem pótolhatja a parlamenti takarékossági bizottság néhány tagjának két napos kirándulása és egy képviselőnek a kijelentése, hogy "mindet rendben találtunk", mert hiszen ez egyszerüen nevetséges. Az ilyen állami gazdálkodási módszer, amelyben az állami költségvetés egyharmad részét ilyen ellenőrzés mellett adják ki, demokratikusnak egyáltalán nem mondható, az legalább egyharmadrészben parancsuralom.

A fegyverkezésre engedélyezett állami pénzek könnyelmü felhasználását mutatja, amennyire azt módunk van megitélni, hogy kizárólag cseh nemzetiségü munkások nyernek alkalmazást az erődítmények épitésénél és pedig a nemzetvédelmi miniszter úr pártjabeli kisgazdák és törpegazdák. Igy biztos tudomásom van egy négy tehénnél és egy pár lóval gazdálkodó cseh földmüvesről, aki eróditményépitési munkálatokról hazajárva, kéthetenként 740-800 Kč-t tesz be rendszeresen a takarékba. Itt egyenesen feltolakszik a kérdés, hogy amikor a munkanélküliinkkel nem tudunk mit csinálni, miért nem vonultatja be a nemzetvédelmi miniszter a tartalékos munkanélkülieket és miért nem végezteti legalább a szakképzettséget nemigénylő munkálatokat saját rezsijében. Nem is beszélünk arról, hogy legalább az ágyugyártás államosításával milyen összegek volnának megtakaríthatók. Hiszen a brünni fegyvergyár - tudomásunk szerint - kitünően bevált.

A fegyverkezési kiadások ellenőrzése kérdését még egyszer szóvá kell tennem. A miniszterelnök úr a költségvetéshez mondott beszédeiben gyönyörű szépen kiszámította, hogy a gazdasszony már öt-hat fillérrel többet kap a tojásért, és hogy a két és háromgyermekes családok, munkás és hivatalnok esaládok élete mennyivel jobb. Azt is kiszámítják a pénzügyminiszter úr segítőtársai, hogy egy liter tej fogyasztói árából ménnyi

a gazda, mennyi a kereskedő, mennyi a szállító haszna és így tehát mennyivel nagyobb adót fizethet valamennyi, de azt még húsz év alatt egyszer se hallottuk, hogy mibe kerül egy harminc és feles ágya, mibe kerül a negyvenkettes és mibe a könnyü tábori tarack. Három-négy milliárdról lévén szó, a demokratikus köztársaság demokratikus törvényhozása tagjától talán nem vehető rossz néven, hogy ilyen kiváncsiságot mutat, amikor választóiról már a hatodik bőrt nyúzzák.

Ilyen kihasználatlanul hagyott megtakaritási lehetőségek mellett a kormány az adócsavart húzza meg.

Az államvédelmi díjat a jövedelemadót fizető polgárok fizetik. Tehát mindenki, aki egyáltalán adót fizet. Voltak oly boldog idők, amikor a pénzügyminiszter úr itt, e helyen, azt igyekezett megigézni, hogy a jövedelemadó nem szolgál soha semmiféle pótadó, vagy pótlék kivetése alapjául. Ennek pont tív éve. Tíz év alatt a jövedelemadóhoz bevezették 1. a rendkívüli jövedelemadó pótlékot, 2. a hadmentességi díjat és most 3, az államvédelmi díjat. Mit is beszéljek egyebet miniszteri igéretekről?

A forgalmi adópótlékot ismét meghoszszabbítjáh, bár az eredeti forgalmi adót is átmenetinek tervezték. Legfőbb ideje volna, hogy a pénzügyi kormány az adótörvények balga indokolásánál hagyná el az örökös frázist: "ezt az adót csak átmentileg vezetjük be, ennyi meg ennyi évre."

A forgalmi adó kérdésénél nem hagyhatom szó nélkül kisiparosaink.és kiskereskedőink szélsőségesen válságos helyzetét. A helyzetük annyira rossz, hogy még a miniszterelnök úr se próbálta bebeszélni, hogy a kisiparosok sora jól menne, noha egyébként mindent elkövetett, hogy a munkások, a magán- és közhivatalnokok sorsjavulását velünk itt elhitesse. Felhívom a pénzügyminiszter úr figyelmét saját hivatalnokainak, a prágai adóhivatalnokoknak a memorandumára, amelyben kimutatják, hogy a nagy szövetkezeti mamutvállalatok, amelyeknek semmi közük már az önsegélyezés alapján álló szövetkezetekhez, évi forgalma meghaladja a 10 milliárdot és hogy csak forgalmi adókedvezményeik elérik a félmilliárdot. Hogy miért nem keres a pénzügyminiszter úr itten pénzt, az bizony érthetetlen: A szövetkezeti mamustőkét természétesen védi az a körülmény, hogy a politikai pártokat pénzeli. Mindez azonban nehezen hozható összhangba az adóerkölccsel és megmondom: a törvényhozó politikai erkölcsével is.

A kisiparos teljesén védtelenül áll nemcsak az adóvégrehajtóval s az adókivető referenssel szemben, hanem a történelmi országokból Szlovenszkón és Kárpátalján letelepedett gyári lerakatokkal és a kisebb városokban is terjeszkedő egységáru-üzletekkel szemben. Ma már ott tartunk, hogy a nagy gyárvállalatok a javítási és foltozási munkálatokat is elvették a helybeli kisiparostól. Csak az a csodálatos, hogy miért nem fordul a prágai kormány az uj pénzek keresésénél is a cseh- és morvaországi nagy gyárvállalatokhoz és miért akarja azokat kipréselni a szlovenszkói és kárpátaljai iparosokból. Mert hiszen a forgalmi adó, a limonádé, szódavízadó, a cukora dó, a szeszadó mind, mind a kisiparos, a kiskereskedő, a munkás és hivatalnok terhére megyen. Vagyis a legnyomoruságosabb sorsban élőket nyomorítják meg ismét. Ezzel szemben a kartelekkel keztyüs kézzel bánnak a képviselőháznak három órát kellett sztrájkolnia, csak úgy tudta kikényszeríteni a karteldíjról szló javaslat benyujtását, mely nem ismer büntető rendelkezést, csak "kellemetlen következményt" arra, aki a törvényt kijátszaná. Az ember esze megáll és kérdi: hát demokratikus köztársaságban vagyunk?

Az uj adók - amennyiben azok még egyáltálán behajthatók lesznek, bár ez nagyon kérdéses - mérhetetlen károkat fognak akozni az önkormányzatoknak és a közjogi testületeknek. Az önkormányzatok nemsokára megérzik majd ezt a pótadóikból eredő bevételeik rohamos csökkenésén. A kormánynak a nagy gyáripari központokat támogató politikája eddig is megszámlálhatatlan milliárddal rövidítette meg nemcsak a szlovenszkói és kárpátaijai, hanem a morva- és csehországi nem prágai - önkormányzatokat. Erről tanuskodik a képviselőházban legutóbb elfogadott határozati javaslat.

Kettősen érzik a fegyverkezés elviselhetetlen seílyát a köztársaság egész déli határán fekvő - túlnyomó részben magyarajku tagokból álló ármentesítő és vízszabályozó társulatok. A tagdíjakat közadók módjára szedik be. Igen ám, de hogyan fizessen a gazda az ármentesítő társulatok tagdíját, ha még a fegyverkezési állami adókat se bírja. És az állam - amely gavallérosan, számolatlanul szórja a pénzt uniformisra és ágyura, nem teljesíti kötelességét, elhanyagolja az állami segély fizetését ezekkel a társulatokkal szemben. Ennek eredménye az, hogy a vízszabályozás és vízlevezetés úgyszólván teljesen elmarad, félbemarad. A Csallóközön éppen úgy, mint a Feketemocsáron és a Szernyemocsáron. Amikor az ember látja az évenként megismétlődő árvízkárokat, amelyek immár hatodik éve olyan méreteket öltöttek, hogy arra a múltban nincs példa, önkéntelenül az a gondolata támad, hogy a kormány szándékosan hagyja mocsárnak a határvidék mocsarait államvédelmi szempontból. De a gazdaközönség álláspontja más: ha tőlünk oly sok uj adót követelnek, úgy adják meg nekünk is jussunkat, adják meg nekünk is ami szükséges ahhoz, hogy legalább a normális adókat fizethessük.

A gazdatársadalom számtalan más panaszát nem akarom itt még egyszer részletesen felsorolni, hiszen köztudomásu, hogy ma a koalició már csak egy pontban egységes: abban, hogy egységesen rosszallja, ellenzi a mai földművelésügyi kormányzat politikáját, egységesen azt vallja, hogy a földművelésügyi kormányzat politikája oly rossz, hogy roszszabb nem lehet. És a legtragikusabb az, hogy egy bizottságban maga a miniszter úr elismerte, hogy politikáját csak a német agrárok támogatják, és senki, de senki más.

Ismét itt van a szeretet és béke magasztos ünnepe, amikor az emberek ajándékokkal kedveskednek egymásnak. A csehszlovák kormány a béke és szeretet ünnepén az ujabb fegyverkezéshez kér - és a szenátusi jóváhagyás után pedig már követel - ujabb súlyos adókat. A kormánykoalició a szeretet és béke ünnepén rettenetes ajándékkal lepi meg a választó és adófizető polgárokat. Ilyen ajándékból mi nem kérünk és ilyen ajándékot nem is adunk. Az ujabb adóterheket nem szavazom meg. (Potlesk senátorů spojených stran maďarských.)