1. Řeč sen. Bally.

Tisztelt szenátus! A költségvetést felelős és hozzáértő tényezők állítják össze. Az 1938. évi költségvetés összeállításánál figyelembe kellett venniök mindazokat a körülményeket, melyek a költségvetés összeállításánál számításba jöhetnek. Figyelembe kellett venniök az állami élet összes szükségletét, az állambiztonságot és a polgárok teljesítőképességét is.

Nem azért szólalok fel, hogy kritikát gyakorljak, bár meglepően magas az 1938. évi költségvetés összege. De olyan a helyzet, hogy nem 12, de talán 30 - 40 milliárdot kellene invesztálni ahhoz, hogy államunkban az összpolgárság gazdasági élete fellendüljön és ez a javulás állandósuljon. Ez alkalommal csupán arra hívom fele helyről az illetékesek figyelmét, hogy e költségvetési tételek felhasználásánál helyezzenek sulyt az állam többségét alkotó dolgozó kisemberekre. Ne feledkezzenek meg arról, hogy igen sokan élnek köztánsaságunkban olyanok, akik nem érzik a gazdasági helyzet javulását. Különösen Szlovenszkón és Kárpátalján, ahol a lakosság éppen ma érzi a legkínosabban a gazdasági válságot, érzi a szűk esztendők következményeit, a rossz termés, a jégverés és az aszály okozta károkat.

Természetesen csak az érti meg hivatkozásomat, aki tudja, hogy Szlovenszkón a lakosságnak 57%-a és Kárpátalján 67%-a él földmüvelésből. Immár harmadszor teszem szóvá erről a helyről az adósságrendezés ügyét. Évek óta igérik ennek rendezését az illetéke sek. Sajnos, a mai napig csupán moratoriummal mentik a veszélybe jutott apró ekszisztenciákat. A moratorium pedig egy igen költséges preventív intézkedés, mert a hitelező, tekintet nélkül a moratoriumra, igen gyakran megujítja végrehajtási manőverét és ezek á manőverek állandóan fokozzák az adós terhét, pedig egy nagy része már régen túl van a fizetőképesség határán.

Véleményem, hogy minél hamarább meg kell oldani az adósságrendezés ügyét, mert a késedelem azzal a veszéllyel jár, hogy az adósság és annak költségei duplájára, sőt háromszorosára emelkednek és ez természetszerüen dupla nehézségeket okoz a késedelmes megoldás következtében úgy az adósoknak, mint az államnak egyaránt és kilátástalanabbá teszi az adósságrendezést.

Az adózás terén felmerült bajok elhárítására történtek intézkedések. Milliárdokat töröltek a jogerős adóhátrálékokból. Sajnos, ez a fontos ügy ennek dacára sem lett megoldva. Uj adókat igényel az 1938. évi költségvetés. Állítólag 20 fillérrel emelik a bor fogyasztási adóját is. A bor élvezeti cikk s ezért az a véleményem, hogy fizesse meg, aki megissza, de mégis különösen fest, hogy egy liter bor fogyasztási adója 1,68 Kč-ról 1,88 Kč-ra lesz felemelve, amikor a kistermelő arra kényszerül, hogy nehéz és sok kiadással járó borát 1-1,20 Kc árbori adja el.

Egy liter mustnak az ára Kárpátalján és Keletszlovenszkón 1-1,20 Kč. Egy kilogramm szőlőért 60-70 fillért fizettek az ősszel. Ilyen körülmények között azután igen különösen hangzik, hogy egy liter bornak fogyasztási adója 1,88 Kč, tehát egyharmadával magasabb, mint a bornak eladási ára a termelőnél. Érthető ezek után, ha a szőlő művelésével foglalkozó, dolgozó kisemberek, a kis szőlőtulajdonosok és szőlőmunkások nem tudnak megélni. Nincs rendben az, ha bármelyik termelési ágban foglalkozók nem élhetnek meg mesterségükből. Nincs rendben különösen akkor, amikor megállapíthatjuk, hogy a fogyasztók igen drágám juthatnak ehhez az igen olcsón termelt nedühöz. Itt Prágában és köztársaságunk valamennyi helyén 12-20 Kč-t kell fizetni az egészen közönséges bor literjéért, olyan borért, melyet a kistermelő mint ó-bort legfeljebb 2 koronáért adott el a kereskedelemnek.

A szőlőtermelés Kárpátalján és Keletszlovenszkón a kis szőlőtulajdonosokra és a termelés nehéz munkáját végző munkásságra egyre fokozódó nyomort jelent. Történni kell tehát végre valaminek. Rendezni kell a bortermelés ügyét, még pedig a sok ezer apró ekszisztenciák helyzetének a figyelembevételével. Szinte érthetetlen, hogy a Csehszlovák köztásasagban ilyen sorsra juthatott á szőlőtermelés. Az egész köztársaságban évenként körülbelül 157 millió kilogramm szőlő terem. Ebből a lakosságra fejenként legföljebb csak 10 kilogramm esik. Egészen bizonyos, hogyha a szőlő és bor hozzáférhetőbbé lesz téve a nagytömegü fogyasztók számára, nem leépíteni, hanem fokozni kell köztársaságunkban a szőlőtermelést.

A drágaság folyton nő, uraim, de a bérért dolgozó munkásság, a magán- és közalkalmas zottak javadalmazása nem emelkedik. Világos, hogy valamennyi bérért dolgozó kisem bernek gazdasági helyzete megromlott. Ilyen körülmények között még szomorubb a helyzetük a munkanélküliek hatalmas tömegének. Mindenki személyesen tapasztalhatja, de ha a hivatalos árstatisztikát nézik is, azt is megállapíthatjuk, hogy valamennyi közszükségleti cikk megdrágult. Kárpátalján és Szloveniszkón például a tüzifa több, mint 60%-al drágult meg egy éven belül. Megdrágult pedig nem csupán a magán, de az állami erdőüzemekben is.

Képzeljék el uraim, milyen télnek néznek elébe a szegény emberek, mennyit dideregnek csupán azért, mert méregdrága a tüzelő és ezzel szemben egyáltalán nincs kereset. De nemcsak á tüzifa, de az élelmiszerek, ruhátati cikkek is megdrágultak. Azok az intézkedések, melyek a drágulás megakadályozására tétettek, céljukat nem érték el. A drágaság réme üli meg a lelkeket. Tenni kell valamit haladéktalanul a kormánynak, mielőtt súlyos károkat okozna a drágaság.

Csak üdvözölni tudom azt a kormányintézkedést, melynek célja á hivatalos ügyeket szabotáló hivatalnokokkal szemben a személyes felelősséget kimondani. A bürokrácia késedelmes intézkedései hihetetlen károkat okoznak. Nem csupán az érdekelt feleknek, de magának az államnak is erkölcsi károkat okoznak.

Elismerem, nogy hivatalnokaink a komplikált adminisztrációval túl vannak terhelve. Azt is elismerem, hogy bizonyos ügyek késedelmes intézése nem jelent módfelett sok kárt az érdekelt félre. Vannak azonban olyan természetü ügyek, melyeknek a késedelmes elintézése súlyos károkat jelent és a késedelmes elintézés ellenkezik a vonatkozó törvények intencióival. Érthetetlen például, ahogy Kárpátalján egyes járási hivatalok; de maga az Országos hivatal is az 1936. évi 65. számu, az építési mozgalomról szóló törvényt kezeli. Annak dacára, hogy a törvény 8 és 15 napi határidőt ír elő bizonyos intézkedések megtételére, vannak ügyek, amelyek 1936 szep- tember óta sem jutottak el a legelső intézkedésig, nem jutottak el a kisajátítási végzésig, vagy a kérelem elutasításáig.

Nem kétséges, hogy az építkezési mozgalomról szóló törvénynek intenciója az építkezések előmozdítása, még kisajátítások árán is. Illuzóriussá lesz azonban egy törvény, ha annak végrehajtása napok helyett évekig húzódik.

Örülnék, ha egyedül állna köztársaságunkban, Rafajnaujfalu helyzete, bár sejtem, hogy Szlovenszkón és Kárpátalján nem áll egyedül. Rafajnaujfalu kisközség, körülbelül ezer lélekszámmal. Útjai olyanok, mint évszázadokkal ezelőtt. Járási hivatala, adóhivatala, adóigazgatása és kataszteri hivatala a 24 kilométernyire fekvő Beregszászban van. Járásbírósága, telekkönyvi hivatala a 25 kilométer nyire fekvő Munkácson, körjegyzősége a 8 kilométer távolságon fekvő Bátyun, csendőrsége 7 kilométernyire Somban, körorvosa 10 kilométernyire Kaszonyban van. Elképzelhető, milyen nehéz és ménnyire költséges a lakosságnak közhivatalainkkal való érintkezése. (Predsednictví převzal místopředseda dr Heller.)

De még kirívóbb Rafajnaujfalu áldatlan állapotában az, hogy 150 iskolaköteles gyermek nem járhat iskolába. Közeledünk az oktatás első félévének a befejezéséhez és Rafajnaujfaluban 150 gyermek még meg sem kezdhette a tanulást. Képtelenség, hogy államunkban még ilyesmi is előfordulhassék. Iskolaeágyi hatóságaink tudnak róla. A lakosság felnőtt tagjai kétségbe vannak esve gyermekeik elmaradottságán. Nem segít azonban senki, mintha ez a falu ki volna közösítve a kulturtársadalomból.

Allítólagos oka a gyermekek iskolán kívül hagyásának az, hogy református egyház tulajdonát képezi az iskola épülete. Az egyház gazdaságilag képtelen ellátni az oktatással járó kiadásokat. Ez a körülmény azonban nem indokolhatja ezt az állapotot. Ha az egyház, vagy ha a község sem bírja a gyermekek iskolanevelési költségeit elviselni, vegye át az állam és ne engedje, hogy ebben a korban gyermekek kénytelenek legyenek iskolán kívül maradni a törvényes tanulás idejében. Minden ilyen helyen szüntesse meg az állam úgy az egyháznak, mint a községnek a tanítás körüli jogát.

A kisebbségi iskolai törvényre való utalással állított ugyan már a községben az állam egy csehnyelvü elemi iskolát, melynek ezidőszerint 38 tanulója van. E községben egyetlenegy cseh nemzetiségü lakos sincs, aligha volt meg a törvényes joga ezt a cseh-nyelvü iskolát felállítani az iskolaügyi referátusnak. De miért nem állít fel a 150 beiskolázatlan magyar nemzetiségü gyermeknek is magyar iskolát? Hiszen annyira mindegy az állam szempontjából, hogy magyarul, vagy pedig cseh nyelven juttatja kulturális alapismeretekhez a jövő generációt. Sőt hasznosabb, ha saját anyanyelvén tanul, ment jobban megérti azt.

Dr. Bačinský szenátor úr a kárpátaljai inveszticiók ügyét tette itt szóvá. Magamévá teszem ezirányu fejtegetéseit. Kárpátalja valamennyi országrésznél jobban rászorult a sürgős inveszticiókra. Kárpátalján legnagyobb szükség van tömegeket foglalkoztató közmunkák megindítására, mert statisztika és a szomoru valóság igazolja, hogy akkora nyomor köztársaságunkban sehol sem sajtja a népet, mint Podkarpatská Rusban.

A magyar ellenzéki urak a költségvetés tárgyalását felhasználták arra úgy itt, mint a képviselőházban, hogy az állam demokratikus berendezéseit megkritizálják. E tárgyban a magyar aktivista képviselők megadták a választ a képviselőház ülésein és kiáltványban juttatták kifejezésre véleményüket. Kijelentem, hogy fenntartás nélkül csatlakozom az aktivista magyar képviselők álláspontjához és a kiáltványban foglaltakat magamévá teszem. Dr. Korláth úrnak pedig innen üzenem, hogy a karpátaljai földmüves nép tisztában van azzal, hogy az értük hullatott könnyek, azok a bizonyos krokodilus könnyek. A csehszlovákiai magyar kisebbség tisztában van azzal, hogyan értik a magyar feudálisok Csehszlovákiai politikai sáfárai a földreformot.

A példa ott van Magyarországon. A világnak aligha van még egy mezőgazdasági állama, áhol annyi földnélküli és annyi sok grófi, annyi sok mammut és góliát-birtok lenne, mint Magyarországon. Esterházy Pál herceg 223.287 katasztrális hold földnek a birtokosa és az utolsó 10 év alatt nem, hogy nem osztott ki földet a földreform céljaira, sőt ellenkezőleg, ezer katasztrális holddal megszaporította mammut-birtokát. Magyarországon 13 olyan földbirtokos van, akik egyenként több mint 50 ezer katasztrális hold földbirtokkal rendelkeznek. Az utolsó 10 évben ezek a mammut-birtokok sem csökkentek, vagyis nem voltak hajlandók a nincstelen magyar földmüvesek között belőle egy arasznyit sem felosztani.

70 olyan földbirtokosa van ezidőszerint Magyarországnak, akiknek 10.000 katasztrális holdtól 50.000 katasztrális holdig terjed a birtoka. Ezek között 17 olyan birtokos van, akiknek az utolsó 10 évben 483.000 katasztrális holdról 552.000 katasztrális holdra emelkedett a birtokállománya. Különösen az arisztokraták, grófok, bárók és hercegi földbirtokosok azok, akiknek a birtokához a kormányzat nem mer hozzányalni.

Magyarországon 84 olyan nagybirtokos van, akiknek együttvéve 3.5 millió k atasztrális holdnyi birtokuk van. Ez a terület. Magyarország összes földállományának a hetedrésze. Eszerint tehát 84 ember annyit birtokol, mint 4 millió másik polgár együttvéve.

Miért nem ezeket citálta. Dr. Korláth képviselő úr, amikor a könyvemben foglaltakra hivatkozott, hiszen ezek is benne vannak.

A csehszlovákiai romagyar földmivelőnép tisztában van azzal, hogy ez a hangos magyar ellenzék vezérkara azoknak a politikai letéteménvesei, akik a jelenlegi Magyarországon a latifundiumokat tartják birtokukban, akik meggáltolják, hogy Magyarországon a földéhes nép földszükséglete ki legyen elégítve. A csehszlovákiai magyar földmüvelő nép, de a többi foglalkozást űző magyarok is a múltból ismerik örökös szövetségüket, tisztában vannak azzal, hogyha a Dr. Korláthok a hatalom birtokosai lehetnének, éppenúgy nem adnának földet a föllnélküli magyarnak, ahogy grófi barátaik nem adnak Magyarországon az ott élő földéhes földművelőnek.

Ezeknek az uraknak a mentalitását igazolja pár héttel ezelőtt egy magyar ellenzéki vezérnek előttem tett nyilatkozata. Azt kérdezte tőlem - többek között - az illusztris ellenzéki vezér, hogy komolyan gondolom-e a földreformot s azt, hogy minden földbirtok 50 hektárig le legyen minimálva? Azt feleltem, hogy igen. Véleményem, szerint a föld csak azé lehet, aki azt megmunkálja, vagyis a földművelőé. Az ő véleménye pedig ennek az ellenkezője, jelentette ki: "Az, hogy a nagybirtokot nem szabad felosztani, mert ha a parasztnak kerül a birtokába, azok a huncut parasztok kiéheztetik a várost. Már pedig mégis csak értékesebb a városi nép, mint a falu népe", mondotta á kitünő magyar nemzeti vezér. Igy történt ez az úrnak 1937. esztendejében. Ez az őszinte magyar nemzeti és keresztényszocialista hang. Igy akar ez a hangos magyar ellenzék földet adni a magyar földmüvelőnek.

Hokky szenátor úr felszólalásában ahogy azt a "Prágai Magyar Hirlap" is írja - "igen éles bírálatban részesítette a nemzetisége politikát."

Senki sem állitja, hogy fenékig tejfel a nemzeti kisebbségek helyzeté és hogy jogok nem szenvedtek csorbát, vagy hogy nem szükséges a kisebbségék helyzetének a rendezése demokratikus államunk rendjéhez képest. Hiszen maga a köztársasági Elnök Úr és a miniszterelnök Úr is többször kinyilatkoztatták a nemzeti kisebbségek helyzetének a rendezését, illetve annak szükségességit. De még sem lehet, még sem szabad az állam kipített belső rendjét potemkin-faluhoz hasonlítani, ahogy ezt Hokky szenátor Úr cselekedte. Nem pedig azért, mert ez az állítás nem felel meg a valóságnak. A Csehszlovák köztársaság minden hibájával is jobb, emberségesebb, mint bármelyik, a bennünket körülvevő összes államok.

Megmondtam már és vélem együtt számtalanszor megállapították a magyar kisebbség aktivista képviselői és most is leszögezem, hogy a magyar nemzeti kisebbség állami életében vannak hátrányos intézkedések, melyek az egyenlőség rovására írhatók, de azt is annyiszor állapítottuk meg, hogy ennek nagyrészben az úgynevezett magyar ellenzék az okozója, hogy azt nagyrészben éppen a mar gyar ellenzéki pártok idézték elő, sértő és az igazságnak meg nem felelő kritikájukkal és magatartásukkal.

Nem igaz az, hogy a Csehszlovák köztársaság falai recsegnek, ahogy azt Hokky szenátor megállapítja. Nem igaz, mert a köztársaságban élő dolgozó kisemberek, becsületes és meggyőződésből demokrata polgárok milliói, közöltük a magyar nemzetiségüek is, készen állnak arra, hogy minden eshetőséggel szemben megvédjék. Különösen a dolgozó kisemberek állnak készen arra, hogyha kell, fegyverrel a kézben is védelmére keljenek a Csehszlovák köztársaságnak.

A csehszlovákiai magyar kisebbségnek minden oka meg van arra, hogy sok bajában is hű legyen a Csehszlovák köztársasághoz, hogy ne fusson revizionista délibábok után. Elég, ha Magyarország felé tekint, mely hiába egynemzetiségü állam, népének még sincs meg a legminimálisabb joga és lehetősége sem ahhoz, hogy felvergődhessék nívótlan helyzetéből. Nincs meg a lehetősége ahhoz, hogy mint ember magasabb szinthez juthasson. Magyarországon a nép nem juthatott el még az általános, titkos választói jogig sem. Attól tartanak ugyanis a grófok, akik tulajdonképen Magyarország urai, hogyha a nép megkapja az általános, titkos választói jogot, a grófi uralom ideje letünik. És ez igaz is.

Éppen elég ennyit tudni a csehszlovákiai magyar kisebbségnek, amit a legutóbbi események is igazolnak, hogy a magyarországi szenátusba, vagy ahogy ott nevezik, a felsőházba kizárólag grófok és bárák juthatnak be. Még véletlenül sem került be a legutóbb beválasztott 50-60 gróf és báró közé csak egyetlemegy másodrendü polgár sem. Keressencsak egy grófot is a csehszlovák szenátusban Hokky szenátor Úr. Igaz, ez a nagyhangu és folytonosan Jogokat kereső magyár ellenzék itt is kitett magáért. Egyedül küldött be a parlamentbe egy grófi sarjat, Esterházy János személyékien. Kimutátták lelkivilágukat, grófi imádatukat itt is azzal, hogy grófi díszpéldányt tartottak maguk között a legalkalmasabbnak a parlamenti képviseletre.

Igen pórul járna Hokky szenátor Úr és a többi grófimádó társai, ha itt is afféle grófi felsőház léteznék, mint Magyarországon. Minden valószinüség szerina nem Hokkyt küldenék ide be a szenátusba, hanem valamelyik kékvérü, raccsolva beszélő Taszilót.

Tisztelt szenátus! A Csehszlovák köztársaság törvényes rendje módot és lehetőséget biztosít ahhoz, hogy valamennyi nemzetiség megkaphassa mindazt, amit kulturális és gazdasági téren helyzete megkíván. A magyar nemzeti kisebbség azonban meg van rontva legelemibb jogaiban is azért, mert olyan politikát folytatnak ellenzéki vezérei, amely az állammal szemben ellenséges érzületet árul el. Ez a politika kihívó magatartásával paszszivitásra kényszeríti az intézésre hivatottakat. Ezek az urak állandóan az összes csehszlovákiai magyarok nevében beszélnek, holott már annyiszor kimutattuk, hogy ez meghamisítása az igazságnak, mert a csehszlovákiai magyarságnak még 50%-a sem csartlakozott a magyar kisebbségre nézve káros és veszélyes ellenzéki politikájukhoz.

Hokky szenátor szavai azt igazolják, hogy ez a magyar ellenzék nem csupán a kormánynak, de az államnak is ellenzéke. Ez pedig ma, amikor a fasiszta erőszak szemtelenül tolakodik be a demokrácia portájára, amikor a nemzetközi helyzetet felborulással fenyegeti, hogy a zavarosban halászhasson, nemcsak egy egyszer ü parlamenti szónoklat, ez nyílt színvallás a fasizmus mellett.

A csehszlovákiai magyar kisebbség nem gondolkodik úgy, ahogy Hokky szenátor. Nem akarja és nem örülne annak, ha igaza lenne Hokky szenátor álbölcselkedésének. A csehszlovákiai magyar nép nem változott meg mentalitásában. Mindenkor a szabadságnak volt a híve. Évszázadokon keresztül küzdött a Habsburgok és saját grófi elnyomóival szemben. Megállapítom, hogy a mai Magyarország népének is leghőbb óhaja a grófi uralom megdöntése. Mi, csehszlovákia magyarok, örülünk annak, hogy a grófi uralom itt ténylegesen megszünt. Ha más oka nem is volna, már csak ezért is ragaszkodunk a szabadszellemű, demokratikus Csehszlovák köztársasághoz, amely Masaryk, megboldogult elnökünk elvei szerint egyszersmindenkorra elintézte a feudális grófi uralmat.

Dr. Turchányi szenátor úr beszédéhez is van észrevételem. Felszólalásában - minden óvatossága mellett is - rossz utakra tért. Meglehetősen maliciózusan bírálta a kémkedési esetekben tett szigorubb intézkedéseket és csodálkozik azon, hogy 900 kémkedési per lehet folyamatban. Erre azzal a kérdéssel. felelhetnék, hogy vajjon a szomszédos, ellenséges érzületü államokban mennyi kémkedési per lehet folyamatban? Ez az, amit a magyar ellenzék sehogy sem akar megérteni, nevezetesen azt, hogy a demokratikus állam is védekezik. Védekezik pedig olyan eszközökkel, amilyet a helyzet rákényszerít. Tudnia kell Turchányi szenátor Úrnak, hogy a háboruskodást nem a Csehszlovák köztársaság kezdte. Hiszen aligha van a világnak még egy állama, amelyik olyan I komolyan akarná a békét, mint éppen a Csehszlovák köztársaság. Ha azután védekezik, akár kémkedési pörök tömegével, akár más módon, ezt igazán nem lehet a demokracia rovására írni. Nézzen csak körül, milyen eszközökkel és milyen módon védekeznek, helyesebben támadnak a fasiszta államok.

Csak-e napokban fordultak hozzám egyszerü munkásemberek és azt kérdezték igaz-e, hogy minden volt katonának több ezer korona jutalmat ad a kormány? Hát ez mi? A régi recipe. A Károlyi-féle volt magyar demokrácia idején is azzal jöttek a reakciósok, hogy minden leszerelt katona 5000 koronát követeljen. Bevált ez a recept. Hát most ujra kezdik manőverüket. Elérkezettnek látják az időt arra, hogy fellépjenek sötét szándékaikkal itt is.

A demokratikus állam sem tehet mást, mint megvédi magát úgy, ahogy tudja és olyan eszközökkel, amilyeneket rákényszerítenek. Ez csak természetes.

A kémkedési perekhez az volna az észrevételem, hogy vannak bizony ezek között téves esetek is. Vannak emberek, akiket teljesen önhibájukon kívül hurcolnak meg kémkedési vádakkal, gonosz emberek feljelentésére. Éppen ezért az volna a helyénvaló, ha valamennyi esetet felülvizsgálnák az illetékes vádhatóságok és kisebb jelentőségü és alapos vádak hiányában megindított eljárásokat gyorsabban folytatnának le, mint ahogy ezt jelenleg teszik.

Az egyházi iskolákat is veszélyben látja Turchányi szenátor Úr, pedig ez igazán nem forog fenn. Ott van például a rafajnaujfalui eset, ahol éppen orz egyház mulasztásából nem járhat 150 iskolaköteles gyermek iskolába. Kérdem, józan ésszel meg lehet hagyni az ilyen egyház kezében a népnevelést, az iskolatartás jogát? Kérdem, becsületes magyar ember az, aki helybenhagyja például ezt a rafajnaujfalui állapotot?

Alapelvem, hogy kizárólag csak állami iskola legyen az államban és sem magánosok, sem egyházak, de még községek sem kezelhessék a nép elemi oktatását. Ha semmi más, de a nép kulturája, az valóban az állam kötelessége.

Felszólalásomat azzal végzem, hogy felhívom mégegyszer az illetékesek figyelmét, hogy minél előbb tegyék meg intézkedéseiket abban az irányban, hogy a nemzeti kisebbségek jogaik birtokába juthassanak. Csinálják meg sürgősen a napirenden lévő állampolgársági törvényt, amely rendezné és türhecőbbé tenné sok ezer család életviszonyát.

Mint a magyar nemzeti kisebbség hivatásos szószólója, kinyilatkoztatom, hogy teljes meggyőződéssel függünk demokratikus államunk sorsán. Figyeljük a történéseket és mindenkor készen állunk arra, hogyha a helyzet parancsolja, életünk feláldozása árán is megvédelmezzük.

A költségvetést elfogadom. (Potlesk.)

2. Řeč sen. Enhubera:

Hoher Senat! Blut und Geld, Soldaten und Steuern zu bewilligen, war von jeder das eifersüchtig gewahrte Recht unserer historischen Vorgänger in diesem Hause, der böhmischen Landtage. Dieses Recht war von jeher an Bedingungen geknüpft, welche dem jeweiligen Beherrscher des Landes für die Bewilligung dieser seiner Erfordernisse gestellt wurden. Auch dieses Recht ist, wenn auch in zeitgemäß geänderter Form, auf uns übergegangen. Und so stehen wir heute wieder einmal mitten in einer Budgetdebatte, wo wir der Regierung Geld, Geld und wieder Geld bewilligen sollen. Man möchte meinen, daß sich dieses hohe Haus seine Zustimmung zu den ganz ungeheuerlichen Opfern, die dem Volke auferlegt werden, nicht so billig abkaufen ließe, als es in Wirklichkeit der Fall ist. Von der Regierung hiefür gestellten Bedingungen ist überhaupt gar keine Rede, ja nicht einmal von einer gesunden Kritik. Die auf mechanischen Mehrheitsbeschlüssen beruhende Einschränkung der Redezeiten nicht nur im Plenum, sondern sogar - ein Unikum in der Geschichte aller Parlamente - im Budgetausschusse selbst hat jede wirksame und umfassende Kritik unmöglich gemacht. Darüber hinaus haben aber diese Redezeitbeschränkungen, sowie der ganze Vorgang,bei der Behandlung des Budgets tiefbedauerlicherweise uns auch noch die Möglichkeit genommen, eine wirksame Überprüfung desselben überhaupt durchzuführen. Es ist dies ein Beweis dafür, daß in, diesem Staate gegenwärtig die Regierung, lediglich nur gestützt auf ihre Koalitionsparteien, also auf eine gewisse mechanische Mehrheit, gegen die sogenannten Oppositionsparteien, also gegen die Minderheiten regiert und regieren will.

Es ist nicht das erstemal, daß ich in diesem Hause mit aufrichtigem Bedauern feststellen muß, daß diese Art der Behandlung der Minderheit im krassen Gegensatze steht dazu, wie man es in England, dem Mutterland der Demokratie, diesbezüglich hält. Ich erinnere an den Ausspruch des seinerzeitigen, Ministerpräsidenten Baldwin: "Ich will keine übermächtige Regierungsgruppe; die Opposition stellt für mich kein der Regierung feindseliges Element dar; sie muß jederzeit stark genug sein, um,durch eine geringfügige und daher keinesfalls explosive Verschiebung der Meinungen Mehrheit zu werden, die Regierung selbst zu übernehmen."

Prüfen wir diesen Grundsatz des englischen Ministers näher, so finden wir die leider nur für uns überraschende Tatsache"däß er in der Opposition ein genau so konstruktives Element der Staatsverwaltung erblickt wie in den Regierungsparteien selbst. Ähnliche, bloß in lokalen Einzelheiten abweichende Auffassungen finden wir in den Demokratien der USA, in Frankreich u. s. w.

Mir ist heute die Aufgabe zugefallen, zu dem Kapitel "Wirtschaft" im Namen meiner Partei zu sprechen, zu jenen Ressorts, die man gemeinhin als die Wirtschaftsministerien bezeichnet. Nun sollte ich diese Ministerien wohl aufzählen? Ich bedauere, das kann ich nicht! Denn bekannitlich sind bei uns leider die Kompetenzen, die Wirkungsbereiche der einzelnen Ministerien noch immer nicht abgegrenzt. Beweis dafür: dass Bestehen eines Unifizierungsministeriums. Aus zahllosen Beispielen nur einige herausgreifend, erinnere ich an dieser Stelle an die befremdliche Tatsache, daß einschneidend wichtige Fragen des Handelsministeriums anderen Ministerien, ja sogar im übertragenen Wirkungskreise halbamtlichen Nebeneinrichtungen dieser Ministerien übertragen sind oder mindestens de facto von ihnen ausgeübt werden, z. B. der Export vom Außenministerium, die Devisenbewirtschaftung im übertragenen Wirkungskreise nicht einmal vom Finanzministerium selbst, sondern von der Nationalbank, bekanntlich einem auf privatrechtlichen Titeln beruhenden Konsortium, allerdings mit einem eigenen, gesetzlichen Statut; die Zeiteinteilung und die Lehrpläne der gewerblichen Fortbildungsschulen unterliegen der Kompetenz des Schulministeriums, während selbstverständlicherweise alle anderen fachlichen Schulen sämtlicher Grade dem entsprechenden Ressortministerium unterstehen oder von diesem mindestens maßgeblichst beeinflußt werden. Hätten wir z. B. eine Seeküste und hiemit eine Marine und auch ein Marineministerium, so würden die Marineunterrichtsanstalten vernünftigerweise dem Marineministerium unterliegen. In diesem Zusammenhange ist es übrigens interessant, daß die Schwierigkeiten, die sich der Schaffung einer deutschen Handelshochschule entgegenstellen, durchhaus von anderen Ministerien ausgehen als dem Handelsministerium. Zu derartigen halbamtlichen Einrichtungen, die sich schon zu. einer Art selbständigem Ministerium entwickelt haben, gehört übrigens auch die Getreidegesellschaft, welche dem Einflusse des zuständigen Landwirtschaftsministeriums schon weitgehendst entrückt ist und heute, abgesehen von der rein landwirtschaftlichen Tätigkeit, die wir als Freunde der Bauern nicht unbedingt einer abfälligen. Kritik unterziehen wollen, eigentlich nur als Geißel der Müller und Bäcker da ist.

Zusammenfassend will ich damit zum Ausdruck bringen, daß bei uns leider noch eine heillose Kompetenzverwirrung in den einzelnen Ressorts herrscht. Damit will ich nicht etwa, unter die Theoretiker gehen. Denn in dieser Erscheinung liegt auch die Wurzel des bei uns so typischen Übels der Aktenverschleppung. Die Verleihung einer armseligen Konzession, die, abgesehen von einem immer notwendigen Instanzenzuge, eigentlich gut und gerne eine einzige Stelle in aller Kürze erledigen könnte, gerät in das Labyrinth der Kompetenzen aller möglicher Ministerien. Der arme Teufel wartet und wartet, und bis er sich endlich nach einigen Jahren im Besitze der an und für sich gänzlich gegenstandslosen Konzession befindet, hat er sein Betriebskapital aufgezehrt und hat nichts mehr als Schulden.