Kénytelenek vagyunk a tények elmaradása folytán bizonyos mértékben ismétlésekbe bocsátkozni és nem mi tehetünk róla, hogy erről a holt pontról mindmáig nem tudtak az állam felelős tényezői tovább jutni.

Egyszer végre komolyan kell venni a demokráciának az alapelveit és a békeszerződések rendelkezéseit. Meg kell szüntetni mindenekelőtt azt a diszparitást, ami itt még a nemzeti kisebbségekkel szemben is érvényesül és meg kell adni a magyar kisebbségnek mindenekelőtt azokat a jogokat, amelyeket a német kisebbség már évek óta élvez.

Nem lehetséges az, hogy például az iskolai téren a német kisebbséggel szemben exakte meg van határozva, hogy 40 gyermek jelentkezése esetén iskola felállítása követelhető, addig a magyar kisebbséggel szemben a 189/ 1919 sz. törvények Szlovenszkón és Kárpátalján eddig életbenemléptetése folytán, a hatóságok a jogalapot bizonytalannak állítják.

Tény, hogy a régi magyar törvény még ennél is liberálisabb volt, mert az már 30 gyermeknek adott iskolát. A mi nézetünk szerint, Szlovenszkón és Kárpátalján ma is ez a törvény irányadó, hatóságok azonban vonakodnak ezt elismerni.

Folytatódik a sérelemsorozat ennél a költségvetésnél abban a tekintetben is, hogy még most sem mutatja ki a nemzeti kisebbségekre fordított összegeket. Érthető ugyan a kormánynak a vonakodása ebben a tekintetben, mert akkor nyilvánvalóvá válnék, hogy a magyar kisebbsége oly csekély, összeg esik, amely majdnem semmi. Nem állhatunk el attól a jogos követelésünlvtől, hogy a jövőben ez pontosan kimutatást nyerjen és kimutatást nyerjen az állami igazgatás minden ágazatában az is, hogy ott hány magyar tisztiselő és alkalmazott nyert elhelyezést. A nemzeti kisebbség arányszámának megfelelő részeltetés az állásokban nemcsak nagy közjogi sérelme a magyar kisebbségeknek, hanem ez egyszersmind a munkanélküliség aránytalanságával összefüggő kérdés. A mar gyarok intellektüelljei ugyanis, akik nem nyernek képzettségüknek megfelelő alkalnaztatást, kénytelenek alantasabb színvonalu elhelyezkedést szerezni maguknak és így kiszorítják és munkanélkülivé teszik az erre megfelelő munhaerőket. Igy végeredményben, minthogy a magyar kisebbségnek 15.000 közalkalmazotti állásra való jogos igénye van kisemmizve, a magyar kisebbségnek 15.000 munkanélkülivel többje van, mint amennyi a helyes elosztás szerint kellene, hogy legyen.

Ha ehhez még a népszámlálás igazságtalanságait és ferdítéseit, továbbá az állampolgársági kérdés elintézetlenségéből származó szintén nagyszámu munkanélkülit hozzászámítjuk, úgy egyenesen elképesztő eredményt kapunk.

A párízsi interparlamentáris unió ezidei ülésén az intellektüeliek munkanélküliségét minden államra nézve nagy veszélynek állapították meg és nyomatékosan ajánlották, hogy az államok ennek megszüntetése érdekében minél számosább, esetleg nem is szükséges, állást kreáljanak. A költségvetés ennek honorálásaként fel is vett a jövő évre kerek egy millió koronát. Ez ugyan erre a célra teljesen elégtelen összeg, de hát a pénz inkább kell Podbrezovára, azonban mindenesetre jogos kívánságunk, hogy ennek terhére magyar munkaerőket is alkalmazzanak.

A magyar kisebbség aránylagos alkalmaztatásának a kívánságával szemben a felelős kormánytényezők azt a kifogást, hozzák fel, hogy nem lehet egyszerre ilyen tömeg magayart alkalmazni, különösen magasabb állásokban. Ez a kifogás azonban nem állja meg a helyét, mert hiszen kezdettől fogva kellett volna megfelelő számu magyart alkalmazni ; nem kellett volna ok nélkül elbocsátani például a magyar vasutasokat és akkor nem volna ma ez az aránytalanság, másrészt meg, ha nem fognak egyszerre nagyszámu magyart elhelyezni a közszolgálatban, akkor az aránytalanság kiküszöbölése, még a munkanélküliségben is, sohasem várható. Elengedhetetlen követelésünk az is, hogy a mostani óriási arányu hadügyi közmunkáknál a magyar ok is arányosan alkalmaztassanak.

A jelenlegi költségvetés nemcsak ezen a téren mutat aránytalanságot, hanem aránytalanságot mutat abban a tekintetben is, hogy Szlovenszkót és Kárpátalját nem részesíti megfelelő összegekben olyan téren is, amely tulajdonképen érthetetlen.

A mostani költségvetésben ugyanis a hadügyi kiadások azok, amelyek túltengenek. Azonban érthetetlen módon elhanyagolást szenvednek olyan hadügyi kérdések, amelyek egyszersmind a lakosság jólétét is előmozdíthatják. Az úthálózatra gondolok. Minden egyéb hadügyi kérdésre gondolkodás nélkül milliárdokat irányoznak elő egyetlen év költségvetésében, az utakat még öt, éves tervbe sem képesek beszorítani. És itt szenved Szlovenszkó és Kárpátalja a történelmi országokkai szemben nagy hátrányt, mert útjainak még a jogi helyzete sem nyert a köztársaság 20 éves fennállása alatt megfelelő rendezést. Annál kevésbbé kerültek azok a mai forgalmi viszonyoknak megfelelő állapotba. össze kell hasonlítani az útsűrüségi viszonyokat a történeti országokban Szlovenszkóhoz és Kárpátaljához viszonyítva és akkor nyomban szembeötlő az óriási aránytalanság. Van ugyan néhány kirakatba szánt állami út, azonban azoknak is csak rövidebb szakaszai jók és aztán azok is úgyszólván járhatatlanok, a mellékúthálózat, amely az egyes , községeket ezekbe a főutvonalakba bekötni volna hivatott, egyenesen borzalmas.

Ha már a hadügyi kérdéseknél tartunk, nem mulaszthatjuk el annak a megállapítását, hogy ezek a rettenetes hadügyi kiadások a külügyi politikának helytelen irányvezetéséből és minden elaszticitást mellőző merevségéből származnak. Számtalanszor elmondottuk, hogy az olyan külügyi politika, amely távolfekvő szövetségesekre támaszkodik és a szorrazédokat elhanyagolja, csak idevezethet. Az ujabb időben ugyan - úgyszólván az utolsó órában - mutatkozik már némi javulási hajlandóság, amire ugyan elmondhatjuk a latin közmondással, hogy "debuisset pridem." Azonban még ma sem látható ezen a téren valami lényegesebb haladás, pedig ha a szándék komoly, akkor szinte lázas tevékenységnek kellene itt uralkodnia.

Ha ezek a mulasztások nem történtek volna, akkor az egész rettenetes hadügyi megterhelésre nem volna szükség. Nézetünk szerint még ma is elkerülhető volna ez. Mindenesetre teljesen lehetetlen az az óriási megterhelés, amit a kormány emiatt a lakosságra akar róni. Megjósolhatjuk most is, úgy mint a multban is megtettük, hogy a lakosság ezt az isszonyu adómegterhelést tényleg és valósággal nem fogja bírni elviselni és nemcsak a vállalkozási kedvet, nemcsak a prosperitást fogja ez megint hosszu évekre teljesen agyoncsapni, hanem tönkre fogja tenni ismét az adóalanyok ezreit és az eredmény megint csak az lesz, hogy depurációs eljárással fog kelleni az adózók tömegeit kiszabadítani a rájuk rótt toronymagas adószámoszlopok alól, hogy a közönség keresetképessége úgy ahogy, helyre legyen állítva.

Ha már a kormányzat ilyen óriási megterhelést tart szükségesnek, akkor azt olykép kellett volna megoldani, hogy a gazdasági válság mélypontjából még ki sem került közgazdaság ne egyszerre legyen ilyen óriási teherrel sujtva, hanem elviselhető kis részletekben legyen ez évenként beosztva.

Annál is inkább szükséges tehát a külügyi irányzat gyökeres megváltoztatása, mertenélkül mégcsak az a megnyugvás sem származhatik, hogy a mostani elképesztően nagy hadügyi kiadások akkor elégségesek volnának. Az ilyen kiadásoknak ugyanis az a természetük, hogy a rajtuk beszerzett hadianyagok igen gyorsan elvesztik eredményes használhatósági értéküket és igen gyorsan ujabb találmányok alkalmazása válik szükségessé. Igy tehát a külügyi irányzat megváltoztatása nélkül csakhamar ismét hasonló összegü, ha nem nagyobb, megterhelésre lenne szükség, ezt pedig még a legvérmesebb kormánypártiak sem tarthatják megnyugtatónak és elviselhetőnek.

Hogy ez a rémes arányu fegyverkezés úgy a külföldön, mint a belföldön milyen hangulatot teremt, arról - úgy hiszem - felesIeges sokat beszélni. De nem hagyhatom szó nélkül ennek néhány kinövését. Az igazságügyminiszter úr megemlítette; hogy Szlovenszkón 900 kémkedési pör van folyamatban. Ez olyan nagy szám, hogy kételkedni kell ezek nagy részének a tényleges alaposságában és el kell fogadni a közhiedelmet, hogy ezekben az ügyekben úgy a nyomozó hatóságok, mint az itélkező bíróságok nem azt keresik, hogy az illető cselekménye tényleg kárára volt-e a köztársaság biztonságának, hanem azt, hogy egyáltalán lehetett volna-e esetleg kár hasonló cselekedetekből és pozitív bizonyítéknak vesznek minden olyan eszközt, amivel kárt okozni lehet, akkor is, ha nincs is bizonyítva, hogy a vádlott az eszközt tényleg használta. A következmény valóságos panikhangulat, aminek folytán az ismeretlen vasuti utitárs ma már azt sem hajlandó megmondani, hogy otthoni vidéke hegyes, avagy sík-e, mert fél, hogy hazaárulási pör kerekedik belőle.

Felelősségem toljes tudatában felsorolok itt néhány kirívóbb esetet. Az erdőkiternzelési engedélyt az erdészeti hatóságtól a törvényes előírás szer int olyképen kell kérni, hogy a tulajdonos katonai térképet vásárol és abba berajzolja azt a területet, ahol az erdő kiirtását kivánja. Az ilyen térképet az egyik tulajdonos beterjesztette az erdészeti hatósághoz és annak referense kiszállott a határvidéken fekvő helyszínre, hogy a tényállást hivatalosan megállapítsa a térkép segélyével. Amikor a tulajdonossal együtt a helyszintét bejárták, katonai járőr jött arra, amely úgy a hatósági referenst, mint a tulajdonost letartóztatta és csak hosszas utánjárás és igazoltatás után sikerült szabadonbocsátásukat elérni. Egy másik esetben szintén a határvidéken egy földműves ingatlanából katonai célokra kisajátítottak egy darabot. Amikor a kisajátítást és annak területét közölték vele, az egyszerü földművest otthon kételyek fogták el, hogy a kijelölt terület nem nagyobb-e, mint amennyinek a katona urak állítottak. Elment a községházára, felkérte a kisbírót és a községi elöljáróság hiteles földmérő láncával kimentek utánamérni és ellenőrízni a terület nagyságát. A járőr őket is elfogta és egész hosszú ideig tartott, amíg a letartóztatást megszüntették.

Egy harmadik eset, szintén a határvidéken. Egy bércsépléssel foglalkozó gépésznek szombati napon elszámolást kellett nyujtania a géptulajdonosnak és amikor az országuton gyalog odafelé tartott, közben az árokpartra leülve, mégegyszer utána akart számolni jegyzetkönyvében az elszámolás helyességének. Mi sem természetesebb, mint hogy a járőr ezt is elfogta és a munkához szokott nehéz kéz által rótt számoszlopokat hadászati felülvizsgálás tárgyává tették meg, hogy nem jelentenek-e valamely titkos értelmet. Amíg ezt kisütötték, a szegény masinisztának persze ülnie kellett.

Ide tartozik a fényképezés eltiltásának a gyakorlata is. Ahol katonai építkezések folynak, avagy hadgyakorlat van, a legujabb gyakorlat szerint széles nagy területen mindenfajta fényképezést eltiltanak, tekintet nélkül arra, hogy a tilalom esetleg a turistajárás legnagyobb szezon idejére és a legtöbb turista által felkeresett vidékre vonatkozik és történik anélkül, hogy a távolról jött turistákat megfelelő módon tájékoztatták volna a tilalomról. (Sen. Šelmec: To sú opevňovacie práce!) Keď to není vypísané, nemôze sa to potrestať. Hogy ez mennyi vekszációhoz vezetett, annak csak a jó Isten a megmondhatója. Eltekintve attól, hogy az ilyen természetü tilalom csak a jóhiszemü, ártatlan emberek szekirozására alkalmas, anélkül, hogy a kívánt célt biztosítaná, mert hiszen aki titokban akar fotografálni, az a tilalom dacára is megteheti, aztán meg a kérdéses dolgok oly közel vannak a határhoz, hogy a fényképfelvétel a határon túlról, vagy pláne repülőgépről egész könnyen elképzelhető.

Mindazokat, akik egy-egy ilyen a határban folyó katonai építkezésnél megállanak járművükkel és tájékozatlanságukban érdeklődni merészelnek, hogy milyen uj gazdasági be

rendezkedés, trágya- vagy takarmánykonzerváló az, ami ott épül, szintén elfogatásban és szerencsés esetben magas összegü pénzbírságban részegülnek. Pedig az esetleg meszszebb vidékről jövőknek még csak sejtelmük sincs arról, hogy a kérdéses helyen megállni és nézelődni tilos. Legalább is feltünő helyen szembeőtlő táblákkal kellene ezeket a helyeket megjelölni.

Az azután teljesen elfogadhatatlan eljárás, hogy ezen építkezések költségének egy részét á községek nyakába akarják varrni, amikor azok már amúgy is nemcsak szanálásra szorulnak, de még a keresztülvitt szanálások dacára is alig képesek legfontosabb és elkerülhetetlen szükségleteiket részben is fedezni.

Amit az utaknál Szlovenszkó és Kárpátalja elhanyagolásánál mondottunk, ugyanazt állapíthatjuk meg a vasutak terén is. A vasuti hálózat sűrüsége szintén aránytalanul csekélyebb a keleti országrészekben, mint kellene. Hogy a vasutaknál, különösen Délszlovenszkón, egyébként is rettenetesen elhanyagoltak az állapotok, azon már csodálkozni sem szokás. Az érsekujvári vasuti állomása mai forgalmi viszonyoknak és az utazóközönség nagy számának egyáltalában nem felel meg és csak Isten csodája, hogy ott tömeges szerencsétlenség és közönség-gázolás nem történik. Ugyancsak nemrégiben gázolta el a vonat magát a szolgálatot tevő forgalmi tisztet. Hogy á közönségnek hering módjára, szorongva kell többnyira a szabad ég alatt, de a legjobb esetben a nyitott perronon a vonatokra várakoznia és hogy a vasut a kijárat fölé még csak egy kátránypapiros fedelet sem reszkiroz, hogy a meleg vonatból kiszállókat az esőtől és hótól megvédje amíg kocsiba szállnak, azt úgylátszik az igazgatóság . természetesnek és európainak tartja. Hogy Érsekujvárról, Délszlovenszkó legnagyobb városából, ahonnan több mint egy millió lakos helyi utazási forgalma bonyolódik le, legujabban több személyvonat csak átszállással közlekedik Pozsonyba, az is ezen mizériákhoz tartozik ; pedig az ember azt hinné, hogy a vasutnak kényelemmel kell ellensúlyoznia az autoközlekedés olcsóságát ésidőhöz és helyhez nem kötöttségét. Hogy néhány zólyomi vonatot ismét úgy járatnak, hogy Érsekujvárt, tíz perces időnyereség miatt, elkerülik, holott ezt a zólyomi közönség többsége nem is kívánja, szintén ebbe a rubrikába esik. Ha a vasút kereskedelmi módon akar gazdálkodni, akkor ezeknek az anomáliáknak mind meg kell szünniök. A vasut nagy propagandát csinál a téli sportok érdekében. Egész Délszlovenszkónak hétvégi kirándulásra ilyen célra Körmöcbánya és Selmecbánya vidéke felel meg a legjobban, mert azok volnának iziegfelelő rövid idő alatt elérhetők, de nincs gondoskodás megfelelő összeköttetésről, mert például Körmöcbányáról az állami autobusz minden vonathoz elmegy Garamszentkeresztre, csak a gyorsvonatokhoz nem.

Elfogadhatatlanok a közoktatási kormáriyzatnak intézkedései is, amelyek mindmáig figelmen kívül hagyják szlovenszkói viszonylatban azt, hogy az ottani lakosságnak úgyszólván száz százaléka egyházi-vallásos oktatást kíván és ennek megfelelően a népiskoláknak igen nagy százaléka ott még ma is egyházi-felekezeti iskola. A demokratikus alapelvnek a közoktatás terén való érvényesülése esetén erre figyelemmel kellene lenni és a lakosságnak ezt az óhaját a jogszabályalkotás terén is érvényesíteni kellene. Az iskolai kormányzat az isteni törvények tisztelete és a vallásos szellem helyett az úgynevezett laikus morált akarja a gyermekek lelkébe oltani, ez azonban egyrészt abszolut értelemben nem helyettesítheti amazt, másrészt szöges ellentétben van az ottani lakosság vallásos meggyőződésével és az ilyen kisérletek csak ismételt általános és nagy felháborodásokat váltanak ki.

A legutóbb a körzeti polgári iskolákról szóló törvény gyakorlati végrehajtása adott ilyenre alkalmat. Ezt a törvényt is úgy alkották meg, hogy nem voltak tekintettel az előbb említett vallási meggyőződésre és a szlovenszkói lakosság parancsoló óhajára. Megalkotása után ugyan történtek olyan igéretek az iskolaügyi minisztérium és a kormány részéről, különösen a katholikus püspöki karral szemben, hogy a törvény nem zárja ki az egyházi felekezeti iskoláknak körzetiekké való szervezését, azonban az alsóbb hatóságok ezt a törvénymagyarázatot nem akceptálják, hanem homlokegyenest ellenkező gyakorlatot követnek. Követelnünk kell, hogy vagy rendelettel kényszeritsék az alsóbb hatóságokat a törvény ilyen irányu alkalmazására, vagy pedig novellát kell a törvényhez alkotni. Nézetünk szerint az utóbbi a helyes és célravezetőbb. Az ember azt hinné, hogy a kormánytöbbség összetétele folytán legalább a közvetlen agrárérdekek megfelelő támogatásra találnak. Sajnos, ebben is negatív a megállapítás és úgy látszik, vagy nem képesek a koalició többi pártjaival szemben ezeket az érdekeket kellő súllyal képviselni, avagy nincs meg talán a kellő akarat sem. Ez annál csodálatosabb, mert a kormány feje, á miniszterelnök úr, általában mint az agrárérdekek védője közismert.

Az agrárérdekek nagy vívmányaként szokták feltüntetni a gabonamonopólium intézményét, de elhallgatják, hogy ez mai berendezésében sokkal többet árt a földműveléssel foglalkozó lakosságnak, mint amennyit használ. Elsősorban is káros ez a rendszer, minthogy a tervgazdálkodás csupán a mezőgazdaság egyes ágaira vonatkozik, míg más ágazatok abból nemcsak ki vannak hagyva, de annyira ki vannak szolgáltatva a dekonjunktura és a spekuláció ártalmainak, hogy a mezőgazdák több mint kétszeresét veszítik el ezen a réven annak, mint amennyit a gabonamonopólium állítólag nekik használ.

Maga a gabonaértékesítés mai rendszere is egyenesen árt a mezőgazdaságnak, mert nem honorálja kellőképen a minőségü gabona, különösen a megfelelő minőségü búza termelését. A hektolitersúly és az üvegesség nem alkalmas kritériumok a búza minőségének megállapítására, mert arra csupán a farinograph-féle rendszer, vagyis a lisztből készített tészta vízfelvételi lépessége és nyujthatósága azok a megfelelő ismérvek, amelyeknek alapján a búza jobb minősége megállapítható. Ezt pedig a gabonamonopólium mai rendszere nem ismeri el. Ismert, hogy ezelőtt néhány évvel Franciaországban, Angliában és a külföld más olyan részein, ahol a jó táplálkozásra súlyt helyeznek, keresett cikk volt a bánáti magyar búza, mert ez egyedül volt alkalmas bizonyos tésztanemüek, például rétestészta készítésére, amely nagyobbfoku nyujthatóságot kíván. Emellett e búza lisztje nagyobb vízfelvételi képessége folytán több és mégis jobb minőségü sütemény elkészítésére alkalmas. Ezt a minőséget később hosszas kisérletezés után elérte néhány Manitoba minőségü, amerikai származásu búzafaj, de sikerült kitenyészteni Délszlovenszkó egyes vidékein is. Ezt a búzát a malmok és a pékek, de a fogyasztók ma is hajlandók drá- gábban megvásárolni, mert jobb minőségü és nagyobb mennyiségü süteményt készíthetnek. Minthogy azonban a gabonamonopólium az ilyen búzát nem részesíti többletárban, a gazdának nem érdemes erre á minőségi termelésre törekednie és így ez a nehezen elért mezőgazdasági eredmény veszendőbe megy.

Említetlem, hogy a mezőgazdaság hátrányt szenved az egyéb ágazatainál ráháramló mostoha elbánás miatt. Mit ér az esetleges jobb ár, ha a termesztési mennyiséget, illetve vetési területei folyton korlátozzák, azaz mindinkább csökkentik. Azonkívül egyes terményeknél, meg a feltétlen szükséges állatállománynál, árban is olyan mérvü károkat kell szenvednie, hogy azok a gabona csekély többletárát sokszorosan túlszárnyalják. Nem megdöbbentő-e, hogy a földműves lakosság tejet, vajat, túrót termel, baromfit, sertést, szarvasmarhát tenyészt és ő maga ezekből vagy egyáltalában nem, vagy csak igen csekély mennyiségben eszik. Pedig ha ebben az államban valójában át volna hatva a kormányzat az igazi agrárszellem által, akkor más allamok példájára már rég kiküszöbölhette volna ezeket a hibákat, amivel egyuttal az egész lakosság nagyobb prosperitásának vethetné meg az alapjait.

A fogyasztási adóknak a megfelelő megszüntetésével organizálhatná és a legszélesebb körökre terjeszthetné ki a mezőgazdasági termékek fogyasztását úgy, hogy a legszegényebb néposztály is élvezhetné azokat, másrészt - amint erre Ausztriában már példa van - megfelelő hűtő, füstölő és szárító telepekkel azt is lehetővé tehetné, hogy a mezőgazdasági munkásság és lakosság akkor is élvezhesse például a sertéshúst és annak külömböző válfajait, amikor a legnagyobb munkaidő van, vagyis nyáron, ne pedig csak akkor, amikor nem dolgozik, télen.

A rendelkezésemre álló rövid beszédidő folytán nem folytathatom a sérelmeknek és hiányoknak azt a szinte végtelen sorozatát, amely a költségvetéssel és a kormány politikájával szemben mutatkozik, ezért csak áltag lánosságban jelentem ki, hogy még számos olyan pont van, ahol nagyon is jogos a legerősebb kritika.

Nem hagyhatom azonban szó nélkül azt, hogy a kormány részéről a legnagyobb mértékü balfogásnak tartom, hogy éppen most, amikor a kisebbségekkel szemben való jobb atmoszféráról és igazságosabb magatartásról hallunk fuvolaszólamokat, terjesztett be a kormány egy olyan törvényjavaslatot a pártfeloszlatási törvény módosításáról, amely szöges ellentétben áll a demokrácia annyiszor hangoztatott alapelvével és azt úgyszólván teljesen kiküszöbölné ebből az államból és valójában az egész parlamentarizmust potemkiniádává változtatná, mert a parlamentnek nem is felelős közigazgatási tisztviselők diszkrecionális jogává válnék végeredményben pártok léte és nemléte fölött határozni és dönteni.

Ezzel a törvényjavaslattal természetesen a legélesebb módon szembe fogunk szállni, addig is a költségvetést, már annak többi hiányai miatt is, nem fogadhatjuk el.