o 85. schůzi senátu Národního shromáždění republiky Československé

1. Řeč zpravodaje sen. dr Bačinského:

2. Řeč sen Hokkyho:

Tisztelt szenátus!

Már többíben rámutattam arra, hogy a csehszlovák kormányok egyáltalában nem teljesítették a saint-germaini szerződésben foglaltakat. Sőt a múlt év végén tartott beszédemben egyenesen és őszintén megmondtam, hogy valójában szerződésszegésről van itt szó. Nincs itt senki, aki ezért felelőssé tenné a kormányt, holott a törvényhozó testületeknek ez is kötelességük volna. Ez a kétoldalu szerződés, ha megcsonkítva is, mégis be van iktatva a, törvények és rendeletek tárába, tehát annak végrehajtásáért valójában mindkét törvényhozó testület és a kormány felelősek. A csatlakozás csak így kapott volna értelmet. Az, hogy annak idején száz ember feljött Prágába és bejelentette a csatlakozását, az nem jelent semmit. Ők még ma is gondolkoznak azon, hogy valójában kinek a képviseletében jelentek meg itt annak idején.

A saint-germaini békeszerződés két helyen is be van iktatva a törvények gyüjteményében. Egyszer az 1920. évi 121. számu alkotmánytörvényben, másodszor pedig az ugyancsalk 1920. évi 356. számú kormányrendeletben, amely "a kárpátaljai generális statutum módosításáról" szól, egy olyan valaminek a módosításáról, ami előzőleg meg sem jelent a törvények és rendeletek gyűjteményében.

A generális statutumot módosító 1920. évi 356. számu rendelet bevezető intézkedésében az 1920. évi 121. számu alkotmánytörvény 3. §-ának 8. bekezdésére hivatkozik és a 17. záróparagrafusában pedig azt mondja, hogy ezzel az ideiglenes statutummal módosul és kiegészítődik Kárpátalja szervezete és köz igazgatása számára kiadott 26.536/19 számu minisztertanácsi rendelet a generális statutumról.

Az 1920. évi 356. számu kormányrendeletet - úgy tudom - akkor adták ki, amikor Švehla kiküldte, illetve mielőtt kiküldte volna, Ehrenfeldet Kárpátalja alkormányzójának. Ennek megfelelően a generális statutum módosítása az eredeti statutumból ismétli a kormányzói hatáskörre vonatkozó intézkedéseiket, de már mindenütt jogokat biztosít az alkormányzónak is, így a kinevezéseket már az alkormányzó is a kormányzóval együtt írja alá.

Az eredeti 26.536/19 számu generális statutumot ma már kevesen ismerik Kárpátalján is, jóllehet, annak idején a "helyben szokásos módon", a városokban falragaszok útján, a falvakban dobszóval kihirdettette Hennoque francia tábornok, a megszálló haderő főparancsnoka. Ez megismételte az alkotmánytörvény ama szakaszait, amelyek a kormányzói jog- és hatáskörre vonatkoznak. Az ebben megszabott kormányzói hatáskört szűkítik az 1920. évi 356. számu kormányrendelettel úgy, hogy Prága kiküklöttjének, az alkormányzónak, együtthatározási jogot biztosítanak.

De ez a módosítas is végeredményben csak papir maradt. Valójában a kormányzói jogkör a gyakorlatban odafejlődött, hogy a kormányzónak megengedték ugyan, hogy saját lakásából egy két szobát kormányzó-iroda céljaira használjon. Egy szép luxusautót is bocsátottak rendelkezésére, amellyel bejárhatja az egész országot, esetleg vadászterűleteit, hogy a sűrűn panaszkodó nép panaszait meghallgathassa, hogy azután az így felvett panaszokat - tetszése szerint - a papírkosárba dobja, vagy elirattározza, ahogy neki jól esik. Ebben a tekintetben a kormányzat rendkívül liberális volt: gondoskadott az öreg uraknak munkakörről, de hatáskörről nem.

Most is ezt teszi. Ezért lett ujból aktuális a generális statutum, a Hodža-féle igéretek és a kormányzói tanácsról szóló javaslat kapcsán. Itt úgylátszik a miniszterelnök úr ujból meg akarja "borotválni" a már egyszer úgyis megborotvált generális statutumot. Mi tudtuk ezt a miniszterelnök úrról, mert mi már jól ismerjük úgy, ahogy azt az angol közmondás megállapítja, hogy a kecskét és a minisztert csak a vásár után lehet megismerni.

Mi, kárpátaljai magyarok, már vásár után vagyunk, mert az Ungvárott Hodža, akkori kultuszminiszternél annak idején tisztelgett és Arky Ákos által vezetett deputációnak azt mondotta a miniszter úr, hogy akkor jöjjenek majd, ha a magyar kultura lesülyedt oda, ahol a ruszin van. "Akkor majd beszélhetünk", mondotta a miniszter úr. Ha egy kultuszminiszternek a kultura lesülyesztése van a tarsolyában, akkor azzal minden időre klaszszifikálta magát. Hiába tesz nyilatkozatokat Komáromban a miniszterelnök úr, nekünk tettek kellenek, igéretekkel nem hagyjuk magunkat félrevezetni.

Hodža miniszterelnök úr januári rádióbeszédében a következő kijelentést tette: "Kárpátalja autonómiáját meg fogjuk valósítani. Ha van kormányzó, úgy hatáskört is adunk neki". (Sen. Füssy: Úgy lesz az most, mint a filmmel! Eddig volt csendes, most meg hangos film lesz! Prágából fogják, vetíteni, Kárpátalján fog szólni!) Prága lesz a vetítőgép és mi vagyunk Ruszinszkón a bábuk!

Nézzük csak közelebbről ezt a törvényt. Van hát kormányzónk, akinek joga bifurkál az alkormányzóéval. A kettő között csak annyi á külömbség, hogy a kormányzonak pa piron, az álkormányzónak az életben, a gyakorlatban lesz joga. Ha esetleg hatásköri viszályok törnének ki, amire e bifurkáció folytán gyakran kerülhet sor, a belügyminiszter dönt. Kinek a javára? "Dus is e frug?" kérdezik Kárpátalján a helyben szokásos zsargonban. Lehet erről az egész játékról komolyan beszélni? Nichts und wieder nichts, amit a kormanyzói jogkörről elmondhatunk.

No, és a kormányzótanács? Ott sincs nagy külömbség. Csak annyi, hogy a szojmnak egész Kárpátalját kötelező törvényeket volna joga adni. A kormányzótanács adhat tanácsot, de nem adhat kalácsot. Nekünk nem tanács, hanem kalács kell, nem olyan tanács, amelyet senki sam köteles meghallgatni, vagy követni. Milyen jelentősége lehet egy olyan kormányzótanácsnak, amit nem választanak, hanem kineveznek? A szojm tagjait választani kellene, a kormányzótanács tagjai majdnem kizárólag "kinevezettek". Mikulíček szenátor úr elégedetlen a podkarpatská rusi autonómiával és elégedetlen főkép azzal, hogy a kormányzótanács tagjai kinevezettekből fog állani. Hát hogy ne volnánk elégedetlenek mi, akiknek bőrére megy a dolog. Mikulíček szenátor úr maga mondotta, hogy 9 tag kivételével a 24 tagú kormányzótanács mind kinevezett tagokból fog állni. Én egy kicsit lojálisabb vagyok és a következőket állapítom meg: A kormányzótanácsban az Országos képviselőtestület ad 9 tagot, de annak egyharmada kinevezettekből áll, tehát 3 tag már kinevezett. A választmány ad 6 tagot, amiből 2 a kinevezett, lesz továbbá 9 kinevezett tag, tehát a 24 tagból 14 kinevezett lesz. A 15. a kormányzó, aki nem egyéb, mint a kormány kinevezett hivatalnoka. De a gyakorlatban csak másodrendü hivatalnoka a kormánynak az alkormányzóval szemben. Valójában az alkormányzóhoz és a tanügyi referátushoz van kötve és azzal hármasikret játszik.

Ennyit kaptak a ruszinok. Könnyen elképzelheti ezekután mindenki, hogy mennyit fogunk kapni mi, magyarok. Pedig mi is részt kérünk az autonómiából, mert az a Kárpátoktól délre eső terület népeinek adatott.

Ruszinszkó magyarsága már több ízben nyujtott át a kormányzatnak komoly autonomia-javaslatot. De az mindig papirkosárba került, mint általában mindaz, amit az ellenzék benyujtott, lett légyen az bármily okos, helyes és az állam érdekében is célszerü. Minket csalódás nem érhet. Mi nem is várhatunk itt semmit, amíg ezt a fojtó légkört meg nem szüntetik körülöttünk. Amíg nem kapunk valódi és nem csak világgá kürtölt jogokat, addig itt a helyzet meg nem változik, mert addig itt az "A-Zet" és Teichman-féle áltörténetírók sanda szemével fogják nézni a mi helyzetünket, vagyis a kérdés lényegét félreismerve.

Pedig a kormányban van két ember, akik alaposan ismerik a magyar kérdést és azt helyesen meg is oldhatnák: Hodža miniszterelnök úr és Dérer miniszter úr. Amíg ezt nem teszik, mi semmit sem szavazhatunk meg, legkevésbbé a kormányzatnak ezt az idétlen gyermekét. (Potlesk.)

Řeč sen. Földesiho:

4. Řec sen. Bally:

Tisztelt szenátus! Személyesen is résztvettem azokban a tárgyalásokban, amelyeknek céljuk volt Kárpátalja önrendelkezési jogáról szóló törvénytervezetet előkészíteni. Bár a törvényjavaslat az alkotmánytörvényben gyökeredzik, mégis sok előitéletből származó nehézséget kellett útjából elhárítani, amíg ide, a plénum elé kerülhetett. Kárpátalja autonomiája területi autonomia, ezért is találkozott a tárgyalások folyamán olyan sok ellentmondással. Területi autonomia egy centralisztikusan kormányzott államban - első pillanatra - nem könnyen emészthető meg. Különösen nem, ha az autonomia csak egy országrészre terjed ki, mint ez esetben is. Egészen természetes, hogy amit az egyik országrész kíván, ugyanazt kívánhatja a másik is.

A kárpátaljai autonomia szempontjából azonban ez egészen másként áll. Kárpátaljának alkománytörvényben van biztosítva önrendelkezési joga, másodsorban pedig a kormányzati közpönthoz annyira távol esik ez az ország, hogy oda a kormányzat legmelegebb intézkedései már csak kihülve, fagyosan érkeznek meg. (Výkřiky sen. Füssyho.) Ez a nagy távolság és az országrész tipikusan mostoha sorsa is sürgette tehát az autonomia megvalósítását.

Hallottam olyan véleményeket, hogy egy kis országrészt nem is lehet önrendelkezési joggal ellátni, amikor a többi országrészek szigoruan centralisztikusan vannak kormányozva. Ez a vélemény olyan Zátszólagos szine zetet akar adni Kárpátalja autonomiájának, mintha ezzel különös privilégiumot élvezne. Ez a megállapítás téves és csak abban az esetben volna jogosult, hogyha Kárpátalja abban a szerencsés helyzetben volna, mint a történelmi országrészek. Kárpátalja mai helyzetében az autonomiának az a történelemszerü feladata, hogy a gazdaságilag, kulturálisan és minden téren visszamaradt Kárpátalját hozzásegítse azokhoz a lehetőségekhez, amelyek segítségével, ha nem is érheti utól, de legalább párhuzamosan követheti a többi országrészeket a fejlődésben. Úgy fest tehát ez az autonomia Kárpátalja szempontjából, mint amikor az elesettnek segítséget nyujtanak a felkeléshez. (Výkřiky sen. Füssyho.)

Aki Kárpátaljára egy tekintetet vet és nem komáromi szemüveggel vizsgálja és miután már megfigyelte a centrumhoz közelebb eső országrészeket, első pillanatra megállapíthatja azt az óriási külömbséget, ami a történelmi országrészekkel szemben fennáll. Itt, a történelmi országokban a gazdasági válság dacára is virágzó, mozgalmas gazdasági élet van. Kárpátalja egész területén testet és lelkét ölő szegénység és ebből származó bizonytalanság. (Sen. Füssy: Igaza van!) Ha igazam van, legalább hallgasson.

Nem akarom azt mondani, hogy Kárpátalja területén valaha is jó, vagy legalább is kielégítő volt a nép helyzete. Csupán meg akarom állapítani, hogy Kárpátalja és a történelmi országrészek helyzete közötti külömbség feltünően nagy és hogy Kárpátalja a demokratikus köztársaságban is megmaradt a szegénység typikus hazájának. Indokolt tehát, hogy a kormányzat módot és lehetőséget keresett és keres ennek a fennálló nagy külömbségnek az eliminálására. Már most sietek azonban leszögezni, hogy Kárpátalja nyomasztó helyzetén az autonomia is csak úgy segíthet, hogyha az állam fokozott mértékben fogja támogatni és ha már autonomiája lesz, legalább a többi országrészekkel egyenlő elbánásban fogja részesíteni.

Kétségtelenül fontos államjogi intézkedés a területi önkormányzat, de ennél sokkal jelentősebb és mélyrehatóbb volna az itt élö népek szempóntjából egy olyan nemzetiségi önrendelkezési jog, amely szerint az egy államban élő, a közteherviseléshez egyformán hozzájáruló valamennyi nemzetiségnek egyenlőek volnának a jogai. (Sen. Hokky: Úgy van, úgy van!) Látja, hogy maga is helyesel! Olyasmire gondolok, mint a svájci állapot.

Ott nem kell harcolni a nemzetiségi jogokért, mert ott a legteljesebb mértékben meg vannak. Ott nem kell követelni, hogy az állami és közhivatalainkra a nemzetiségek nyelvén is írják ki a hivatalt jelzó feliratokat, vagy hogy a nemzetiségek nyelvén is kézbesítsék ki a hatósági és bírósági intézkedéseket. (Sen. Hokky: Ebben igaza van!) Az én szándékaim vannak olyan őszinték és becsületesek a saját nemzetiségem szempontjából, mint az önöké. Svájcban már egy 40.000 lelket számláló nemzetiséget is megillet a nemzetiségi önállóság.

Kárpátalján 840.000 lélekből körülbelül 300.000-en beszélnek magyarul, jóllehet csak 110 ezren vallották magukat magyarnak a népszámlálás idején. Az egész köztársaságban legalább 3 millió ember beszél magyarul és a népszámlálás szerint közel 1 millió a magyarok száma. Véleményem szerint minél előbb el kell jönni annak az időnek, amikor ez a nagy tömegben élő nemzeti kisebbség eljut természetes önrendelkezési jogogyenlőségéhez.

Amilyen nehéznek és komplikáltnak látszik, éppen olyan egyszerü annak a megértése, hogy a nemzetiségi jogegyenlőség közelebb hozza egymáshoz köztársaságunk népeit. Az egyenlő jogok és egyenlő kötelezettségek megszülik azt a testvéries atmoszférát, amire köztársaságunknak olyan nagy szüksége van. Kifejezetten az állam érdeke, hogy a benne élő nemzetiségek jogegyenlősége felé minél előbb, minél határozottabb lépésekkel haladjunk.

Végig hallgattam az előttem szóló szenátor urak felszólalásait, nemcsak most, a mai napirendi tárgynál, de az eddig itt tárgyalt összes napirendi kérdéseknél. Az ellenzéki szónok urak felszólalásai úgy hatnak, mintha a legjobbat, a legbecsületesebbet akarnák az állam lakosai érdekében. (Sen. dr Turchányi: Akarjuk is!) Nem akarom kétségbe vonni, hogy egyesek nem akarják, de ha végig nézek az ellenzéki sorokon, meg kéll állapítanom, hogy nem mind arany, ami fénylik, hogy nem minden kifejezés, nem minden felszólalás, és nem minden véleménynyilvánítás teljesen őszinte és szívből jövő.

Arra hivatkozott Hokky szenátor úr a beszédében, hogy mi a véleménye Mikulíček kommunista szenátor úrnak és Mikulíček kommunista szenátor úr véleményével hozakodott elő bizonyítékképen. Ha vizsgáljuk, hogy milyen a viszony Kárpátalján Hokky szenátor úr és Mikulíček szenátor úr pártja között, akkor könnyen megállapíthatjuk, hogy ez a viszony minden egyébnek mondható, csak nem szívélyesnek, testvériesnek és nem lehet azt sem állítani, hogy a két pártnak egyforma volna az álláspontja.

Nem akarok azoknak az ellenzéki uraknak a hibájába esni, akik Kárpátalja autonomiájának tárgyalásánál sérelmek és vélt sérelmek felsorolásával érvelnek. Meg vagyok ugyanis arról győződve, hogy hasonló körülmények között, ha véletlenül ezeknek az uraknak a kezébe kerülne a hatalom - ezek a jó urak sem volnának jobbak és ha a hatalom birtokosai volnának, nem éreznének különösebb lelkifurdalást a nemzetiségek jogcsorbításán éppen úgy, ahogy nem érzett lelkifurdalást a történelmi magyar uralkodó osztály, amikor a saját faját, a magyar dolgozók millióit kisemmizte.

Ezek az urak itt a volt magyar történelmi osztálynak letéteményesei. Maguk mondják ezt, már pedig csak nemrégen jelentette ki a budapesti parlamentben Matolcsi képviselő, hogy éppen a magyar urak az okai annak, ha ma a magyarság utódállambeli tömegei szegénységben és földnélküliségben szenvednek. Matolcsi képviselő azt is mondotta, hogy éz azért van így, mert a tízezer és százezer holdak birtokosai, a magyar grófi osztály sohasem volt hajlandó a földéhes százezrek között megosztani a földet. Uj államalakulatnak kellett jönni, hogy a hatalmas latifundiumok felosztassanak.

Sajnos, a magyar földmüvesek itt sem kapták meg a reájuk eső részt a földosztás során.

De hogy várhatták azt el a velük szemben idegen nemzetiségü hatalomtól, mikor a saját fajtája, a magyar úr sem volt hajlandó a letünt ezer esztendőn neki azt odaadni. (Výkřiky sen. Hokkyho.) Nem bizony! (Výkřiky sen. Hokkyho a Füssyho.) Én nem kiabáltam közbe, amikor Hokky szenátor úr beszélt. Nyugodtan meghallgattam és most válaszolok neki, mert én nem állítom azt, amit ő állít, hogy nincs kivel beszélni. (Výkřiky sen. Hokkyho.) Ez a maga nevelése, mert ön az uralkodó, a vagyonos osztály szempontjából bírálja a dolgokat. (Sen. Hokky: Én nem építettem házat!) Maga anélkül is elherdálta a jövedelmét. (Výkřiky sen. Hokkyho.)

Místopředseda Donát (zvoní): Prosím o klid.

Sen. Balla (pokračuje): A történelem igazolja, hogy föld helyett inkább tüzes vastrónokat emelt a magyar grófi osztály, kardélre hányta a saját vérét, a magyar parasztot, deresre húzta, kerékbe törte, de földet, azt nem adott. Még a labanc hadak segítségével elkábzott Rákóczi birtokot sem az oldalukon harcoló földmüves labancoknak, hanem Schönborn grófnak tanácsolták odaadni. (Sen. Hokky: És ma mennyiben, változott meg a helyzet, hogy nem a mágnás urak intézik a földreformot?) Erre is megadom a választ, de már meg is adtam, amikor a történelemre hivatkoztam és a történelem igazolja azt az álláspontomat, hogyha az urak kezébe kerülne a hatalom, önök még rosszabbul bánnának az itteni dolgozó tömegekkel. A történtek után azonban a közvéleményt nem lehet többé meg- téveszteni. Az itt élő magyarságnak már kinyílt a szeme és tudja, hogy milyen sors vár reá, ha az urak kezébe kerülne a hatalom.

Hokky szenátor úr említést tett arról, hogy két minisztere van a kormánynak, akik ismerik a csehszlovák köztársaságban élő magyar kisebbség helyzetét, úgyhogy ők segíthetnének, ha akarnának. Az igazság érdekében kötelességem leszögezni, hogy éppen ennek a két miniszternek - Hodža dr miniszterelnök úr és Dérer dr igazságügyminiszter úr - közreműködésének és határozott álláspontjának a következménye, hogy a kárpátaljai autonomia első etapját ma itt tárgyalhatjuk. Sokra értékelem még hibáival is ezt az uj törvényt, amely az autonomiát jelenti bizonyos mértékig. Sokra értékelem, mert én, aki résztvettem az előkészítő tárgyalásokon, láttam azokat a nehézségeket, amiket le kellett küzdeni, amíg a mai törvénytervezethez eljutottunk.

Igen tisztelt szenátus! A szenátus színe előtt, erről a helyről óva intem Kárpátalja autonomiájának kezelőit, a többségben élő ruszin nemzet fiait, hogy a Kárpátalján élő ruszin nemzetiségek testvéri összetartására építsék fel Kárpátalja önrendelkezési jogát, mert csak akkor fog áldás fakadni Kárpátalja népére az autonomiából.

A törvényjavaslatot megszavazom. (Potlesk senátorů čsl. soc. dem. strany dělnické.)

5. Řeč sen. Keila:

Hoher Senat! Die Stellung Karpathorußlands zum čechoslovakischen Staate ist grundsätzlich im Friedensvertrag von St. Germain und in der Verfassung bestimmt, auf welche historischen Dokumente wir zurückgreifen müssen, wenn wir die zur Debatte stehende Regierungsvorlage beurteilen wollen.

Der Berichterstatter des Verfassungsrechtlichen Ausschusses, Herr Koll. Dr. Bačinský, stellt als geschichtlichen Tag den 8. Mai 1919 dar, an dem die drei Nationalräte Karpathenrußlands sich im Zentralrussischen Nationalrat vereinigt und den feierlichen und freiwilligen Anschluß ihres Gebietes an die Čechoslovakische Republik erklärt haben. Aus welchem Grunde der Herr Berichterstatter in diesem Zusammenhang den Ruthenischen Nationalrat in Amerika vergessen hat, ist mir nicht bekannt. Bekannt ist mir jedoch, daß die Karpathenrussen in Amerika mit den čechischen Diplomaten bereits im Oktober 1918 in Pittsburg Abmachungen getroffen und den freiwilligen Anschluß Karpathenrußlands ausgesprochen haben, demzufolge Karpathenrußland ein Teil der föderativen čechoslovakischen Staaten nach amerikanischen Muster hätte sein sollen. Die gemeinsame Geschichte Karpathenrußlands und der Čechoslovakischen Republik beginnt somit nicht erst mit dem 8. Mai 1919, sondern bereits mit den Abmachungen der amerikanischen Ruthenen vom Oktober 1918, und dies umsomehr, weil diese Abmachungen dem Friedensvertrag von St. Germain hätten einverleibt werden sollen.