Řeč sen. Hokkyho:

Tisztelt szenátus! Az 1935. évi állami zárszámadás, mint már 1930 óta valamennyi, jelentős deficittel zárult. Ez a deficit 1728 millió korona. Még kimondani is sok, hát még elgondolni; a terheit és következményeit viselni pedig kétségbeejtő.

Az 1935. évi költségvetés kiegészítését alkotja a pénzügyi törvény. Ennek XIII. Fejezete szerint, a költségvetés jelentős túllépése csak a törvényhozás hozzájárulásával történhetik. De ki tartja azt szükségesnek? Ki felelős ezért? Itt a miniszter urak nyakló nélkül költekezhetnek. A községi képviselőtestület vagy tanács, ha költekezik, vagy rosszul gazdálkodik, kormánybiztost kap a nyakára. A falusi bírót még be is csukják, ha a község vagyonával nem kellő gonddal gazdálkodik. A minisztereket nem. Itt, ha valaki azt mondja "nem, nem, soha", akkor becsukják, de aki a polgárok adójából - sokszor az utolsó párnából - befolyt állami jövedelemmel felelőtlenül gazdálkodik, a hajaszála sem görbül meg.

A zárszámadások kétségtelen bizonyítékai annak, hogy itt az állam pénze "Csáky szalmája", amellyel az illetékesek felelőtlenül gazdálkodhatnak. Mikor alkotja meg a törvényhozás a miniszterek felelősségéről szóló törvényt? Vagy itt már úrrá lett az a gondolkodás, hogy sokszor éppen a hatóságok negligálják a törvényt. Illik rájuk Mereškovský mondása: "A törvények pókhálók, amelyeken a kis legyek fennakadnak, a nagy kárttevő begarak pedig áttörnek."

Nemcsak törvénytelen ez a túlköltekezés, amely a gazdasági válság miatt elő - a kormánykörök védekezése szerint -, de a válság természetes következménye a bevételek csökkenése - és az adók előírása mégis állandóan növekszik. Ezt legjobban visszatükrözi a behajtott adók összege. Ezekből kitünik, hogy 1935-ben egyenes adók fejében 326 millió, forgalmi adókból 143 millió, vámokból 133 millió, illetékekból 144 millió, fogyasztási adóból 171 millió koronával kevesebb, vagyis összesen kerek egy milliárd koronával kevesebb folyt be, mint azt a költségvetésben előirányozták.

A kormány mindig sürgeti adómorál emelését. Lehet-e ott adómorál teremteni, ahol az adókivetés nem áll arányban a jövedelemmel és ezt leginkább az egészen kis existenciáknál látjuk. Csoda-e, ha valaki a saját maga és gyermekei betevő falatját védi a túlkivetés elöl? Ez annyira emeberi, hogy még a leglelkiismeretesebb adófizetőtől sem vehető zokon. Az adómorál ellen elsősorban az vét, aki több adót vet ki, mint amennyit a fél vagyoni és kereseti viszonyai megengednek. Ezen a téren kell az adómorál szilárd alapjait megteremteni, hogy a kivetés arányos legyen a jövedelemmel.

A karácsonyi és az ujévi lapokban vezető államférfiak és törvényhozók nagy cikkekben dicsőítették az itteni konszolidációt. Lehet-e konszolidáció ott, ahol az állami vagyonkezelés olyan felelőtlen, mint itt? A konszolidáció alapja a pénzügyi konszolidáció. 1930 óta milliárd deficit mutatkozik a költségvetésekben. Ezt a felelőtlen állami pénzkezelést csak egy modern törvénnyel megalkotott állami számvevőszék tudná megakadályozni, egy állami számvevőszék, amely egyedül a törvényhozásnak volna felelős. Ezt az állami számvevőszéket sürgetem én már kerek nyolc esztendeje. Lehetetlen dolog, hogy például a járási számvevőnek felettese a járásfőnök, az országos számvevőnek felettese az országos és a belügyminisztériumban a számvevő osztálynak felettese maga a belügminiszter. Felettes hatósága ellen senkisem mer cselekedni és ezért szükséges, hogy teljesen független egyének legyenek a számvevőségek tagjai.

Vajjon meg van-e a nemzetiségek konszolidációja? Nyilvánvalóan nem igazolja ezt az, hogy a németeknél, szlovákoknál, magyaroknál a kormányzással elégedetlenek alkotják a legnagyobb pártokat. Hasonlóképen elégedetlenek az autonómiát sürgető ruszin pártok, sőt az autonómiát követelő ruszin ellenzékiek sodra még a koaliciós pártok ruszin tagjait is magával ragadja. Most már a koaliciós pártok is kénytelenek az autonómiát követelni, tehát ők is az ellenzék sorába léptek ebben a kérdésben. Ha a kisebb nemzetiségeket nézzük, a lengyelek és románok szintén az elégedetlenek táborában vannak.

Hát az egyházak nem elégedetlenek? Elég csak a római katholikus püspökök memorandumát elolvasni, amely az elégedetlenség éles kiáltása. A reformátusok még maig meg nem erősített törvényeit, a kongruanélküli papokat, a bezárt felekezeti iskolákat, a felekezeti tanítók panaszait és a nemállami óvónők siralmait szintén az elégedetlenség jeleinek kell minősíteni.

A munkanélküliek nagy tábora ugyancsak nem a konszolidáció jele. A munkában lévők elégedetlensége is fel-feltör olykor. És talán méltán, mert míg 1929 óta a drágaság lényegesen emelkedett, amiről az árindex kétségtelen bizonyítékot ad, addig a munkabérek fokozatosan csökkentek. 1929-ben az átlagos napi munkabér 18,90 Kč volt, 1930-ban 19,10 Kč, 1935-ben pedig 15,75 Kč, vagyis a munkabérek több mint 20 százalékkal csökkentek.

Vagy lehet-e ott konszolidáció, ahol az állampolgár legfontosabb, alapvető joga, az állampolgárság nicsen rendezve? Ahol négy generációra kell visszameni és valamennyinek itt kellet születnie, élnie, nagykorunak lennie, hogy megkapja az állampolgárságot. A legnyugodtabb vérü ember is dühbe jön, amikor azt az állapotot látja, hogy nem tud egy lépést sem tenni anélkül, hogy az állampolgárság szuronyát ne szegezzék eléje.

De nincs itt lelki konszolidáció sem. Mert lehet-e ott lelki konszolidációról beszélni, ahol egy magyar hallgató, amikor egy egészen kis összegü havi ösztöndijért pályázik és bevallja őszintén a magyarságát, ezt aláhúzzák vastagon, piros ceruzával, mert ez a legfőbb bűne. Felhívták, hogy változtassa meg nemzetiségét. Szóval, adja el a lelkét. Nem tette és ezért nem is kapta meg a havi 60 koronás ösztöndijat. Ez a szellem az, amely itt uralkodik. Itt mindenkinek a lelkét pénzért akarják megvásárolni. Igy nem lehet konszolidációt teremteni. Pénzért fogadott zsoldosok sohasem áldozták fel magukat egy eszméért. Ha a csehszlovák eszmét ily pénzért vásárolt zsoldosok fogják szolgálni, akkor az sohasem fog diadalmaskodni, mert az első kis forgószel feldönti. Az embereket eszmék szolgálatába csak szeretettel lehet megnyerni.

Elégedetlenség van mindenütt. Csak bele kell nézni a főiskolai végzettségü állami tisztviselők szövetsége hivatalos lapjának soraiba. Panaszkodnak, hogy a devalváció következtében beállott drágulás miatt nagyon megnehezült az életük. Nem is csoda, mert ők nem jubilálnak. Nem úgy, mint a kartellben lévők, akik most már az ezredik kartellt teremtették meg Csehszlovákiában. Ezek drágítják feleslegesen a szegény tisztviselőknek megélhetését; úgyszintén a külömböző szindikátusok és monopóliumok. A parlament közélelmezési albizottsága éppen most állapította meg, hogy a cukor ára leszállítható 140 fillérrel anélkül, hogy a termelő és a kiskereskedő megérezné. Miért nem szállítják le hát sürgősen? Azért, mert ez az egyik párt haszmára, a másiknak kárára van. De minden esetben a fogyasztók bőrére megy, akik ülló és kalapács közé szorulnak mindig drágítás miatt.

Maga a népjóléti miniszter mondotta, hogy a lakosságnak nagyobbik fele nem keresi meg a létminimumot. A központi szociális biztosító intézet közzétett adatai szerint a kereső személyek 67 százaléka a mindennapi megélhetés legszükségesebb eszközeit sem tudja beszerezni.

Mi magyarok természetesen elégedetlenek vagyunk a költségvetés és zárszámadás adataival, mert mindig kifelejtenek bennünket a nekünk jogosan és törvényesen járó összegekból. Igy legutóbb is nagy elégedetlenséget keltett az, amikor 1,850.000 koronás szubvencióból a Masaryk akadémia mindössze 20.000 koronát kapott, holott nekünk, százalékos arányszám szerint, legalább 90.000 korona járt volna.

Elégedetlenek vagyunk azért is, mert a mi adófizetőinkből még törvénytelenül is igyekeznek kipréselni a külömböző adókat. Innen hívom fel a népmővelési miniszter úr figyelmét arra, hogy az már egyenesen erkölcstelen dolog, amit a kárpátaljai tanügyi hatóságok csinálnak az állami iskolák dologi kiadásai val. A régi magyar törvények szerint e célra fizetik az egyenes adók öt százalékát és még azonfelül követelnek a tanügyi hatóságok oly törvény alapján, amely csak a történelmi országokban érvényes, de Szlovenszkón és Ruszinszkón nem. A beregszászi állami iskolák helyzete már valóságos kultúrbotránnyá fajult. Ezt a dolgot igazán nem lehet tovább türni. Kérem a miniszter urat, vessen véget ezeknek a lehetetlen állapotoknak. Ne fokozzák elkeseredésünket a végtelenségig ilyen apró-cseprő tűszúrásokkal. Nem vagyok elégedetlen természet, de amikor nap-nap mellett tapasztaljuk ezeket a viszonyokat, igazán nem lehet csodálni, ha elkeseredik az ember.

Én ezekenkívül mint ruszinszkói is elégedetlen vagyok, mert hiába kérjük úgy a költségvetésben mint zárszámadásban a ruszinszkói tételeknek - bevételeknek és kiadásoknak - külön kimutatását. Ez mindezideig elmaradt, holott nagyon alkalmas volna a kormánytényezőknek is öröktől hangoztatott állításaik beigazolására, hogy Ruszinszkóra ráfizetnek. Én azonban kétlem, hogy ez az állítás a valóságnak megfelelne.

A zárszámadást nem fogadom el. (Potlesk.)