Zum Schluß habe ich noch eine Frage zu erwähnen, die durch eine Bemerkung des Abg. Špaček in der Budgetdebatte des Abgeordnetenhauses am 13. November hervorgerufen wurde. Abg. Špaček hat gesagt, daß man die Frage der Errichtung einer weiteren Technischen Hochschule so lösen möge, daß man die Brünner deutsche Technische Hochschule in die Slovakei, nach Preßburg oder Kaschau, verlegt und dort in eine slovakische Technische Hochschule umwandelt. So sehr wir uns freuen, wenn die Slovaken eine slovakische Technische Hochschule bekommen, so sehr werden wir natürlich dagegen auftreten, wenn man uns eine unserer beiden Technischen Hochschulen wegnehmen will. Dieser fromme Wunsch ist schon einmal vom Abg. Prof. Domin vor einem Jahr ausgesprochen worden und die Brünner und die Prager Technische Hochschule haben damals in sehr gründlicher Weise rund, trotz des geplanten ungeheuerlichen Angriffs, diesen Antrag sehr zurückhaltend behandelt und abgewehrt. Wenn aber jetzt noch Abg. Špaček das Märchen auftischt, daß es ein Unrecht sei, wenn 3 ½ Millionen Deutsche zwei Technische Hochschulen haben, während 10 Millionen Čechoslovaken auch nur 2 technische Hochschulen haben, also 3 ½: 2 bezw. 10:2, das bitte ich festzuhalten, so muß diese Entstellung schärfstens zurückgewiesen wer-den. Vor allem ist es so, daß eine der zwei čechischen technischen Hochschulen und zwar die Prager aus 5 selbständigen Hochschulen zusammengesetzt ist. Sie verfügt allein für sich über 103 ordentliche und 14 außerordentliche Lehrstühle, sie ist für sich allein umfangreicher als unsere deutschen Hochschulen in Brünn und Prag zusammengenommen. Denn wir verfügen in Brünn und Prag nur über 85 ordentliche und 18 außerordentliche Lehrstühle. Die Zahl der Assistenten beträgt an der Prager čechischen Technischen Hochschule 219, an den deutschen Technischen Hochschulen in Prag und Brünn zusammen nur 155. Außerdem besteht noch eine čechische Technische Hochschule in Brünn, eine Montanistische Hochschule in Přibram und eine čechische Hochschule für Bodenkultur in Brünn, die alle gleichfalls als čechische Technische Hochschulen zu gelten haben. Überdies muß bei einem Vergleich des Hochschulwesens der den Staat bewohnender Völker auf die Hochschulen aller Kategorien Rücksicht genommen werden. Wenn ich Sie vorhin gebeten habe das Verhältnis 3 ½: 2 und 10: 2 festzunalten, so kann ich jetzt mitteilen, daß insgesamt 9 čechischen Universitäten, und andersartigen Hochschulen 3 deutsche Hochschulen gegenüberstehen und das entspricht dem Bevölkerungsschlüssel. Von der Auflassung einer deutschen Hochschule kann somit niemals die Rede sein!

Anschließend an dieses Kapitel möchte ich noch auf die Benachteiligung der deutschen Museen hinweisen, insbesondere auf das, Reichenberger Gewerbemuseum. Wir bitten in Zukunft um eine ausreichende staatliche Unterstützung, bezw. wie es die Bürokratie nennt, um eine Staatssubvention für das Reichenberger Museum. Denn wir können darauf hinweisen, daß die Sudetendeutschen einen sehr bedeutenden Anteil an der Leistung und dem Aufbau der Prager Museen-hatten, daß sie aber heute aus diesen beiden Museen vollkommen ausgeschaltet sind.

Schließlich noch ein Wort über die deutsche Akademie für Musik und darstellende Kunst. Nach dem Krieg wurde das bis dahin private utraquistische Konservatorium in Prag verstaatlicht, d. h. čechisiert. Die Deutschen mußten eine eigene Anstalt gründen, der staatliche Unterstützung versprochen wurde. Aber die Anstalt wurde in schmählicher Weise, ich sage in schmählicher Weise benachteiligt. Denn die staatlichen Zuwendungen für die čechischen und slovakischen Konservatorien in Preßburg, Brünn und Prag (Výkřiky: Krematorium!) von 1920 bis 1936 - also für die drei genannten Konservatorien oder Musikakademien, damit es der Kollege besser versteht - haben 52,5 Millionen betragen, in der gleichen Zeit hat aber die deutsche Musikakademie nur 3,6 Millionen bekommen. Am Staatskonservatorium in Prag beträgt der Durchschnittsgehalt eines Lehrers 36.000 Kč, an der deutschen Musikakademie der Höchstgehalt eines Lehrers 33.000 Kč. Wir fordern, daß das Unrecht dadurch verbessert wird, daß die deutsche Musikakademie, die im Budget an falscher Stelle eingereiht ist, an die richtige Stelle kommt, sie steht nämlich nicht neben den čechischen und slovakischen Musikhochschulen, sondern neben den Elementarmusikschulen der Provinz. Deshalb muß man eine Abhilfe durch ausreichende Subventionierung und durch Einreihung der Musikakademie an der richtigen Stelle im Budget schaffen. Zweitens kann man den augenblicklich herrschenden geldlichen Verhältnissen dadurch steuern, daß man der Akademie zunächst einen einmaligen Betrag von 400.000 Kč Rind in Zukunft 600.000 Kč stiftet.

Ich bin am Schlusse meiner Ausführungen und ich muß betonen, daß wir uns bewußt sind, hier von den wichtigsten Kulturgütern unserer Volksgruppe gesprochen zu haben. Es ist klar, daß die Erfüllung solcher Wünsche und das Bewußtsein, daß wir auch an unseren Hochschulen gerecht behandelt werden wollen, eng zusammenhängen mit der gesamten sudetendeutschen Frage. Ihre Bejahung, bezw. die Erfüllung unserer Wünsche wird mit beitragen zu einer günstigen Lösung dieser Frage. Von ihr hat Ministerpräsident Hodža erst vor kurzem mitgeteilt, daß die sudetendeutsche Frage zur Lösung "herangereift" sei. Wir werden aus der Aufnahme unserer Wünsche und aus der zukünftigen Behandlung unserer Hochschulen erkennen, ob auch die Regierung reif ist, die Hochschulfrage endlich zu lösen, von der ich einige Schlaglichter gezeigt habe, die ein weiteres Verbleiben in dem jetzigen Zustande nicht erlauben.

Abg. Remeš hat im Abgeordnetenhause erwähnt: "Loyale Deutsche sollen keinen Grrund zur Beschwerde haben." Folgt daraus, daß wir, da ich Tatsachen mitgeteilt habe, keine loyalen Deutschen sind? (Výkřiky.) In welcher Art sollen wir zu unserem Rechte gelangen? Alles, was hier mitgeteilt worden ist, soll. Ihnen zeigen, daß wir nicht davor zurückschrecken, uns schützend vor die Hochschulen der sudetendeutschen Volksgruppe zu stellen. Wenn auch die zersetzende, demagogische Propaganda darauf aus ist, alles, was deutsch ist, als staatsfeindlich zu erklären, so werden, davon sind, wir überzeugt, die deutschen Hochschulprofessoren auch in Zukunft ihre größte Sorge darin erblicken, daß sie gerade an dem Platze, auf den sie gestellt worden sind, um zur Verteidigung der Wissenschaft und Belehrung unserer deutschen Jugend zu wirken, gewillt sind, ihre Aufgabe voll und ganz zu erfüllen. Bei Erfüllung dieser Aufgabe ist es nur das allermenschlichste und natürlichste, daß wir von jeder völkischen oder nationalen Bedrückung und Schikane und Bedrohung unseres Volktums loskommen wollen. Die deutschen Hochschulen, sowohl Lehrer wie Schüler, wollen endlich wieder frei atmen und arbeiten können, damit sie ihre volle Fähigkeit einsetzen können zum Wohle der Schüler und ihres sudetendeutschen Volkes. (Potlesk senátorů sudetskoněmecké strany.)

7. Řeč sen. Balla:

Tisztelt Szenátus! Türelmesen végighall- gattam itt a magyar ellenzéki urak felszólalásait. Megállapítom, hogy kifogásaik a régi kifogások. Kritikájuk a régi, agyoncsépelt kritika. Ismétlés az egész, a mások által fel adott lecke ismételgetése. Nincs ezekben a magyar ellenzéki kiruccanásakban egyetlenegy uj gondolat. Nincs egy szó erejéig menő olyan álláspont, mely a kibontakozást, a meg oldás lehetőségeit keresné.

Különben ók, a magyar ellenzéki urak maguk mondják, itt a p1énum elött, hogy évek óta nem csinálnak mást, mint hogy felsorolják itt a törvényhozás házában a csehszlovákiai magyar kisebbség sérelmeit. Ők maguk - egyénenként és összesen - állapítják meg itt, hogy bizony ezeknek a sérelmeknek a felsorolása, ennek az ellenzéki politikának eddig semmi haszna, semmi értelme nem volt a magyar kisebbség szempontjából. Ők maguk állapítják meg ezzel itt a plénum elött, hagy ettől az egyhangu csipkelődő ellenzéki kritikától nem, hogy nem javult a magyar kisebbség helyzete, ellenkezőleg: napról-napra, időről-időre rosszabbodott.

Tudomásul kell vennünk, hogy ezt a magyar ellenzéki politikus urak maguk állapítják meg. És mert ez valóban így van, én megállapítom, hogy éppen itt van a kutya eltemetve. Ugyanis, hiába látták, személyesen tapasztalták annyi éven keresztül a magyar ellenzéki vezérurak, hogy politikai manőverükkel nem, hagy nem haszálnak, de egyenesen ártanak a magyar nemzeti kisebbségnek és mégis konokul ragaszkodtak ártalmas, gonosz politikájukhoz. Hiába tapasztalták személyesen, 17 éven keresztül, hogy ellenzéki politikájukkal borzalmasan sokat ártanak a csehszlovákiai magyar kisebbségnek, mégsem változtatták azt meg a mai napig sem.

Világos ébből, hogy az eddig folytatott politikájuknak sohasem volt semmi köze az itt élő magyar nép életérdekeihez. Ez a tény önkényrtelenül bizonyítja, hogy az eddig folytatott ellenzéki politikájukkal sohasem akarták megjavítani az itt élő magyar nép sorsát. Ellenkezőleg, minden szavuk, minden tényük odairányult, hogy az itt élő magyar nép a legnagyabb bizonytalanságban éljen, szigoruan vigyáztak arra, nehogy valamelyik csehszlovákiai magyar jól találja érezni magát a csehszlovák köztársaságban.

Egészen világos, hogy a magyar ellenzéki politikusok sohasem akarták és most sem akarják azt, hogy az itt élő magyar nép beletörődjön az államfordulatba. A magyar ellenzéki politikai front minden igyekezete az volt és ma is az, hogy állandóan ébrentartsák az itt élő magyar népben a visszavágyakozás érzetét és hogy ez a működésük javukra legyen írva a revizionista magyar kormány számláján. Az ellenzéki magyar vezérek voltak azok, akik az itt élő magyar népnek a csehszlovák köztársaság életközösségébe való beolvadását érzelmi alapon, politikai manőverekkel gátolták. Hogy miért, azt ők tudják, de ma már minden itt élő és gondolkodni tudó magyar ember is tudja.

Hogy azután az általuk itt felsorolt sérelmek nagyrésze valóban fennforog és hogy ezek a jogtalan sérelmek semmiképen sem előnyösek és nem igazságosak sem az állam, sem az itt élő magyar kisebbség szempontjá ból - sajnos - ez igaz. De meggyőződéssel állapítom meg, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbség helyzetének rosszabbodását ez a rosszcélu magyar ellenzéki politika is eredményezte.

Ha pedig ez a magyar ellenzéki politika ennyi idő multán sem változtatta meg taktikai írányát, ez azt bizonyítja - még pedig a napnál is világosabban - hogy enneka nagyhangu magyar ellenzéknek nem a csehszlovákiai magyar kisebbség érdekei irányították politikai manőverét, hanem Magyarország kormányzatának soha békülni nem akaró, revizionista szelleme. Elöttem sohasem volt az sem kétséges, hogy ehhez a magyar ellenzéki politikai szellemhez is az a jelszó adta meg az elmult 17 éven keresztül az ütemet, amit Magyarország kormányzata vall, hogy revizió nélkül nincs béke.

Mi, csehszlovákiai magyar aktivisták szintén megállapítjuk, hogy valóban vannak mulasztások, káros intézkedések, melyek jogtalanul sujtják az itt élő magyarság széles rétegeit. Mi azonban, akik minden körülmények között ebben az államban akarunk élni, még akkor is, ha a sors által kimért szenvedések fokoződnának számunkra, mi komolyan törekszünk arra, hogy az itt élő magyar nép jól érezze magát a Csehszlovák köztársaságban. Ezért mi a bajoknak, a sérelmeknek megszüntetésére törekszünk.

Amikor ezt tesszük, kettős célt óhajtunk elérni: a magyar nép számára elsősorban létbiztonságot, egyenlőséget akarunk teremteni, a jogtalanságokat meg akarunk szüntetni és ezzel megelégedett polgárokat akarunk biztosítani a köztársaságnak, olyan magyar nemzetiségü polgárokat, akiknek szivében azután nem sántikál a revizionista gondolat. Az itt élő magyar nemzetiségü polgárok sorsát minden körülmények között egyenlő színvonalra, akarjuk hozni a vezető csehszlovák nemzet polgáraival.

Ezt akarjuk elérni, ennek a lehetőségéhez keressük az utat és a módot és mert azt látjuk, éppen a magyar ellenzék 17 esztendős politikai taktikájából, hogy a sérelmek felhánytorgatása, a maró gúnnyal telített politikai kritika, a sérelmeknek a külföld: nyílvánossága elötti kiteregetése és mindezek tetejébe az irredenta gondolat ébrentartása, nem vezethet célhoz. Sőt ellenkezőleg: ellenszenvre, sőt további ellenintézkedések megtételére inspirálja a hatalom kezelőit. Ezért egy megfelelőbb módot kellett keresni és találtunk is.

Ugy én, mint többi magyar aktivista társaim, akik vannak olyam jó magyarok, mint a magyar ellenzék bármelyik igen hangos képviselője; megállapítottuk, hogy a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbségnek egy olyan eszményi politikai csoportosulásra van sszüksége, mely a magyar aktivizmusban jut kifejezésre. Barátságos, bizalmas légkört kell teremteni az itt élő magyarság részéről azokkal szemben, akiktől elvárjuk, hogy megszüntessék a magyarság szempontjából valóban sérelmes politikát. Véglegesen rendezni kell, még pedig félreérthetetlenül, az itt élő magyar kisebbség és a Csehszlovák köztársaság közötti érzelmi bizonytalanságot. Szükséges, hogy megértsék és elhigyjék a legmagasabb helyeken is, hogy a magyar kisebbség itt akar élni, hogy szivében nem táplál kalandor, revizionista szellemet.

Érthetetlen maradna örökké a közel két évtizeden keresztül az igen agresszíven megnyilatkozó, de mindenkor meddő magyar ellenzéki politika, ha nem, igazolná azt az a reviziomista szellem, amely időnként hullám zásszerüen kitör. Elég ha itt Rothermer e gyászosan végződött akciójára, Hitler és Mussolini milanói beszédére mutatok rá.

Érthetetlen maradna különösen azért, mert a magyar nemzeti ellenzékre igazán nem lehet ráfogni, hogy tudatlanságból, vagy hozzá nem értésből cselekednek így és folytatnak ilyen politikát. Hiszen a szenátusban Füssy kolléga kivételével, csaknem valamennyien ügyvédek és éppen ezért teljesen ki van zárva, hogy ne volnának tudatában munkájuk szörnyen pusztító hatásának és annak, hogy éppen sérelmi politikájukkal termelték ki a tulajdonképeni sérelmeket, bár nem tagadhatjuk le, hogy bizonyos sovinista cseh csoportokban is meg volt a hajlam a nemzeti kisebbségekkel szembeni sérelmes politikára.

Az 1848-as forradalom után, amikor pedig az osztrák abszoIutizmus bitófára húzta és legyilkolta a magyar nemzet Iegjobbjait, amikor emigrációba kényszerítette a nép legmegbízhatóbb vezéreit, amikor letarolta, az egész országot és gúzsba kötötte zsandárjaival a legelemibb szabadságjogokat is, még ebben a miliőben sem maradhatott a nemzet passzív a végtelenségig, mert a magyar nemzet számára elérkezett az 1867-es kiegyezés ideje. A császárral, a hóhérokkal operáló despotával egyezett ki a magyar nép, mert nem akart tovább - csupán trucból - szenvedni. Menynyivel indokoltabb egy népköztársasággal megegyezni, egy olyan nemzettel mint a cseh nemzet, amely évszázadokon keresztül volt megfosztva nemzeti önállóságától, legelemibb nemzeti jogaitól.

Itt az ideje, hogy a magyar ellenzék is feladja eddigi politikai manőverét, hogy befejezze veszedelmesen káros politikáját, mert külömben az általuk tudatosan megnyomorított csehszlovákiai magyar nép - tőlük függetlenül - csinálja meg a kiegyezés nagy művét. Dr. Törköly szenátor úr, a magyar ellenzék esze, éppen úgy mint a többi urak, leszögezte itt tegnap, hogy nincs biza1ommal a kormány iránt. Ehhez joga van. De kérdem, megtörténte már valaha, csak egyetlenegyszer is az elmult 17 esztendő alatt, hogy csak véletlenül is mást szögezett volna le? Hogy azt mondotta volna például, hogy meg vari elégedve a csehszlovák kormányzat intézkedéseivel, vagy hogy bizalommal viseltetik iránta? Ezt sohasem tette. Hát hogyan képzelhető el, hogy ugyanakkor, amikor ez a dr. Törköly és társai nincsenek és soha nem voltak bizalommal a kormány iránt, ugyanakkor a kormányzat velük szemben bizalommal legyen.

Hogy képzelhető el, hagy az ő kitartó, változatlan bizalmatlanságuk miatt azután ne szenvedjen az egész csehszlovákiai magyar, kisebbség, amikor azt állítják, hogy ők, a ma- gyar ellenzéki vezérurak, az itt élő magyar I, nép kizárólagos képviselői. A magyar kisebbségen á sor - még pedig arra való tekintet nélkül, tetszik-e ez az ellenzéki uraknak vagy sem - mutassa meg bizalmát az állammal szemben, még pedig félreérthetelenül és ak kor remélhetjük, hogy felolvad az a jég, amit a gonosz és rossz célu magyar ellenzéki politika fagyasztott:meg a magyar vizeken.

Különös, hogy sem dr Törköly, sem a többi szónokló magyar ellenzéki urak még csak véletlenül sem hivatkoztak arra kritikájukban, hogy lám, Magyarországon jobbak a közjogi viszonyok. Nem mondották egyszer sem, hogy tanuljon a magyar kormánytól a csehszlovák kormány demokráciát. Struc módjára homokba dugták fejüket akkor is, amikor a Szlovenszkón és Podkarpatská Rusban ér vényben lévő bűnvádi perrendtartást kifogásolták. Világért sem akarták észrevenni, hogy ezzel a bűnvádi perrendtartással éppen az ezeréves magyar haza áldotta meg a szloven- szkói és podkarpatská rusi magyarokat és hogy ez a kifogásalt bűnvádi perrendtartás nyamorítja meg ez idő szerint Magyarország népét is. Pedig ott magyar áll magyarral szemben.

Különös, hagy ezek a közismerten sötét szándéku, demokrácia ellenes urak állandóan a demokráciát kritizálják, a szabadságjogokat keresik a köztársaságban, holott, ha az ő kezükbe csak egy parányi hatalom kerülne, a legelső teendőik lenne, kivégezni a demo kráciát és megölni a legkisebb szabadságjogokat is. Nevetséges kétlakiság ez a magyar ellenzéki politika és már eddig is szörnyen megbosszulta magát az egész csehszlovákiai magyar kisebbségen.

Bejelentem, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbség érdekében uj politikai orientáció van folyamatban. Az itt élő magyar nép a kibontakozás utjait keresi és aktiv politikai életet akar élni ebben a népköztársaságban, az állam és a saját üdve javára.

Földesi Kurťak-párti vonatja is kivágta a rezet. Mint jó ellenzékihez illik, éles kritikában részesítette a kormányt. Ez valószínüleg nem árt rmeg a kormánynak, de nem használ Podkarpatská Rus szegény népének, merte az a céltalan politika, amit az ilyen Kurťak-féle kisérletezés jelent, nagy károkat okoz Podkarpatská Rus szegény népének. Földesi szenátor úrnak az a megállapítása, hogy Podkarpatská Rusnak csupán egyetlenegy intézménye van, az úgynevezet Kubičekféle szanatórium - gúnynéven így nevezik az užhorodi államügyeszségi fogházat - nem egészem felel meg a valóságnak, mert azt minden objektív embernek el kell ismernie, hogy az államalakulás óta Podkarpatská Rus sok előnyös intézménnyel gyarapodott. Én ugyan még nem ültem ebben a "Kubíček-szanatóriumban" és talán még Földesi szenátor úr sem. Beszéltem azonban egy kommunista alvezérrel, aki néhány hónapot ebben a "Kubiček-szanatóriumban" töltött. Ez mondotta el, hogy életében sohasem volt jobb dolga, mint amikor ebben a "Kubiček-szanatóriumban" volt. Tisztaság, rend, tiszta levegő, sőt kövérre hízott fogsága idején. Testi fenyitékről nem is hallott.

Nekem ugyan nem ideálom még az ilyen "Kubiček-féle szanatórium" sem, de még kevésbbé ideálom, a váczi vagy szegedi fegyintézet. Úgylátszik Földesi kollégának sakkal inkább konveniálna a szegedi csillag "szanatórium". Ám legyen tetszése szerint.

Tisztelt szenátus! Azt tapasztalom, hogy a költségvetés tárgyalásánál minden törvényhozá felelősségének tudatára ébred, mondhatjuk, ilyenkor szokott felszólalni a törvényhozói lelkiismeret. Valamennyi megállapítja, hogy hibák, hogy sérelmek vannak. Ez alól - sajnos - én sem képezhetek kivételt. Én sem tagadhatom le, hogy vannak bizonyos sérelmek, amelyek sürgős orvoslásra várnak.

Mint Podkarpatská Rusi törvényhozó, ennek a távoleső kis országrésznek a sérelmeivel foglalkozom legelsősorban azért, mert minden baj legnagyabb mértékben ezt a távoli kis országrészt sujtja. Fakereskedelme 6-8 év óta szünetel és ezzel - mondhatni egyedüli kereskedelmi forrása dugult be. Ezzel évenként százmilliós forgalma szünt meg. Kisiparát a távoli gyáripar kivégezte, építőiparát a gazdasági válság teljesen megbénítótta, mezőgazdasági életét pedig az évenként megismétlődő árverések, jégverések és más elemi csapások, de legfőképen a gazdasági válság tette értéktelenné.

Mindezekből világosan kitünik, hogy Podkarpatská Rusban a munkanélküliség olyan nagy, hogy a történelmi országrészekben ez el sem képzelhető. Sajnos, Podkarpatská Rusban a munkanélküliség még nincs tökéletesen nyilvántartva. A munkásemberek csak igen kis részben szervezettek és a járási központokhoz távol eső kis falvakban élnek. Megfelelő közlekedési utak és eszközök hiányában csak gyéren tesznek eleget jelentkezési kötelezettségüknek. Előfordul, hogy a 20-30 kilométer távolságból jelentkező munkanélkülit más napokra rendeli be az illetékes hivatal. A podkarpatská rusi munkanélkülit még az ág is húzza.

Nem sokkal külömb a sorsuk még azoknak sem, akik véletlenül dolgoznak; 5-10 Kč napszámbérhez van csak jussa a dolgozó földműves munkásnak a hosszú nyári napokon is. Seho1 olyan sürgős a szociáldemokrata, párt által napirendre hozott munkáskataszter felállítása, mint éppen Podkarpatská Rusban.

De vannak Podkarpatská Rus népének kulturális sérelmei is. A magyar kisebbség és igen sok helyen a ruszin nép iskolái nem megfelelőek. A proletárgyermekek gondviselésére nincsenek óvodák. A földreform nem juttatott földet a földműves népnek, mert a földet nem földműves nép, hanem a Latorica spekuláns társasága kapta. Jellemző, hogy a 320 kilométer hosszú Podkarpatská, Rusnak összesen csak 600 kilométer hosszú összvasuti vágánya van. Hát nem lehetne itt foglalkoztatni Podkarpatská Rus egész dolgozó népét, ha a hiányzó és az állam szempontjából legszükségesebb vasuti hálózat kiépítését vinné keresztül a kormány?

Popovič szenátor egy darab fekete kenyeret mutatott fel a tisztelt Ház elött. Sajnos, ez a kenyértipus valóban Podkarpatská Rus népének az eledele. Legalább 40-50 százaléka a lakosságnak famyalódik ennek a kenyérnek a fogyasztására. Ez a darabka kenyér mutatja Podkarpatská Rus népének szomoru sorsát. Ehhez én csupán annyit mondok, hagy Podkarpatská Rusban nemcsak a kenyér fekete, de igen sok fekete pontja van a közintézkedéseknek is.

Podkarpatská Rus csupa erdőségből áll. A fa az erdőben. elrothad és a szegény embereknagy tömegei csaknem megfagynak. Ha a korhadó erdei galyakból egy keveset hazavisznek, akkor belekerülnek a közigazgatás fogházába. Visszaesés esetén 15-20 napi fogházat szab ki ezekre a szegény galyszedő emberekre a szigoru járási hivatal. Kénytélen valamennyi visszaesni, hacsak nem akar megfagyni. Hiszen vagyona, pénze, keresete nincs, vásárolni nem tud. Igy történik meg, hogy a podkarpatská rusi szegény favágók többet vannak a közigazgatás fogházában, mint szabadan.

És talán ismerétlen önök elött, hogy a közigazgatási fogház-büntetés szigorubb és kiméletlenebb valamennyi börtön-rendszernél. Megmondom miért. A közigazgatási fogházba olyan szegény embereket dugnak, akiknek rendszerint annyi élelmük sincs, amennyit a büntetés megkezdésének napján elfogyasszanak. Tehát élelem nélkül vonulnak be. É1elemmel azonban azután sem látják el, mivel a közigazgatási fogházakban élelmet nem szoktak adni a fogvatartottaknak.

Egy ilyen közigazgatási börtönben kis szobákban 30-40, sőt ennél is többen vannak összezsúfolva. Mondani sem kell, hogy mielött behelyeznék, nem vizsgálják felöl egészségügyileg tisztaság szempontjából; csaknem valamennyi ragályos betegséget szerez ezekben a közigazgatási fogházakban, aki egyszer ebbe jut.

Minden nagyítás nélkül állapítom meg, hogy a közigazgatási fogházak Podkarpatská Rusban szigorubb és kegyetlenebb elbánást jelentenek, mint a legszigorubb fegyházak, melyek rablógyilkosok számára készültek. Fa-priccsen, vagy padlón aludni, amíg a kiszabott büntetések kitöltve nincsenek, éhezni, tisztátalanságot és ragályos betegségeket szerezni, ez jellemző a közigazgatási fogházakra. Böjttel, kemény fekhellyel csak a rakoncátlan rablógyilkost szokták sujtani a fegyházakban. Ezeknek a szegény közigazgatási elitélteknek ez a legkisebb büntetésük. A sors iróniája, hogy ezek az erdei kihágók rendszerint az állam erdeiből lopnak, mert hiszen az erdős Podkarpatská Rus az állam és a Latorica tulajdona. Az állam és a Latorica egynéhány erdőtuladonossal együtt, üldözi kiméletlenül a megfagyás ellen védekező szegény népet. (Předsednictví se ujal předseda dr Soukup.)

Tisztelt szenátus! Véleményem szerint érthetetlen, hogy Podkarpatská Rusban az állami és a közhivatalok, posta és vassut - színmagyar vidékeken - csak csehül vagy oro- szul - cirilikával - van jeleszve. Ezt érthetetlennek tartom, mert ezernek a fontos közhelyeknek a jelzése azt a célt szolgálja, hogy az érdekeltek könnyebben rátaláljanak. A vasut és a posta pedig egyenesen üzleti célokat szolgál. De amikor erről szólok, bátor vagyok felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy ezek a hivatali jelzések magyarul is kiírhatak anélkül, hogy abba nagy összegeket kellene invesztálni.

Fontosnak tartom még az autonómiáról szólni, amiről illetékes helyeken immár hónapok óta tárgyalnak. Véleményem szerint ez nemcsak törvényszerü, de egyszersmind szükséges is Podkarpatska Rus lakossága szempontjából.

Úgy az általam tett megjegyzések, mint az előttem szóló kormánypártii és ellenzéki szónokok felszólalásai arra indítanak, hogy a következő javaslatot helyezzem a tisztelt szenátus asztalára:

"Az elhangzott beszédek szerint indokolatlanul káros, sőt veszélyes mulasztások sujtják Podkarpatská Rus népét. Az ellenzéki pártok már az idegen ujságírók tömegét szállították Podkarpatská Rusba. Idegenek elött tárták fel a nép panaszát és ezzel kiteregették ennek a kis országnak nyomorát az avatatlan idegenek előtt.