Hát uraim, itt szükség van arra, hogy le gyen egy rendes számvevőszéki törvény és hogy a legfőbb számvitelt a legmelegebben támogassuk abban, hogy egy olyan törvény álljon rendelkezésére, amellyel mindenkit. elsősorban a miniszter urakat vonja felelősségre, akik felelőtlenül túllépik a költségvetést és valósággal a csőd felé kergetik az álla- mi gazdálkodást.

Ha csak ez az egy panaszom is volna, már akkor sem szavazhatnám meg a költségvetést. (Potlesk.)

2. Řeč sen. Dr Bačinského (viz. Str. 26 těsnopisecké zprávy):

3. řeč sen. Füssyho (viz str. 39 tésnopisecké zprávy)

Tisztelt Szenátus! A miniszterelnök úr nagyon éles szavakkal bélyegezte meg mindazokat, akik a gazdasági helyzet javulásában kételkédni merészek volnának és mindenképpen azt akarja bebeszélni, hogy gazdasági viszonyaink már nem betegek, hanem a gazdaság már csak súlyos rekonvaleszcens, lábadozó beteg, de gyógyuló beteg. Aki ebben kételkednék, az - a miniszterelnök úr szerint - hazudik.

Úgy gondolom, hogy a gazdasági válság létét, vagy nemlétezését bajos eldönteni hangzatos szólamokkal, vagy szavazással, de ha például népszavazást tartanának arról, hogy hát valóban beteg-e a közgazdaságunk, vagy lábadozó, úgy a szavazás nagyon rosszul ütne ki a miniszterelnök úr véleményét illetően.

A miniszterelnök úr és több minisztertársának rózsás helyzetszinezését csak akkor érthetjük meg teljesen, hogy a gyógymódok és a gyógyító eszközök között ujabban szivesen használja a szuggesztiót. Egyszerüen be akarja szuggerálni, hogy itt a jólét. De nemcsak ő maga; tudomásom van árról, hogy már a képviselőházi költségvetési vita előtt kérte a koaliciós pártok klubelnökeit, hogy felszólalásaikban térjenek ki a szónokok a gazdasági helyzetiavulás megállapítására és hogy különösen némotlakta vidéken is javul a gazdasági helyzet és hogy Szlovenszkón és Kárpátalján már egyáltalán nincs is gazdasági válság. De a koaliciós szónok urak - az idejében szállított anyag ellenére - se dicsérték agyon a gazdasági javulást, ezért kellett kiállania magának a miniszterelnök úrnak és az egyes míniszter uraknak, hogy ők kiséreljék meg elhitetni a javulást.

Úgy vélem, sokkal inkább igaza van annak a cseh ellenzéki, nagyiparos érdekeket védő szenátortársunknak, aki a költségvetési bizottságban azt állapította meg, hogy a gazdasági.föllendülés némi jeleit inkább az erőltetett beruházási közmunkák váltották ki és bizony nagyon kérdéses, hogy e jelek megmaradnake akkor is, ha a közmunkák kisebb keretek közé szorulnak.

Bennünket természetesen elsősorban Szlovenszkó gazdasági helyzete érdekel s itt meg kell áIIapítanom, hogy határozottan téved az, aki azt állítja, hogy Szlovenszkón már nincs gazdasági válság, nincs nyomor, hanem hogy ott már a normális viszonyok köszöntöttek be. Pedig Szlovenszkón tagadhatatlanul nagy Iendületet vett az iparositás, építik az uj gyárakat. De hogy a dolog hogyan áll ezzel a szlovenszkói gyáriparral, azt szépen mondta meg a szlovák rádióban november vége táján dr. Zatkó Péter szlovák mérnök: "ami ma Szlovenszkón épül, az csak pótlás ahelyett, ami Szlovenszkón egyszer már megvolt, de amit leromboltak a történelmi országok gyáripara kedvéért, de sem az üzemek számát, sem az ott foglalkoztatott munkások számát illetően még nem tartunk ott, ahol az államfordulat idején voltunk." Tehát sajnálkozással kell megállapítanom, hogy - a miniszterelnök úr szerint - dr. Zatkó Péter szlovák mérnök úr hazudik, mert nem akarja hinni, hogy már itt a jólét. Én hiszek a mérnök úrnak.

Ugyanez a mérnök úr azt is mondotta, hogy az államfordulat után az volt a terv, hogy Szlovenszkót és Kárpátalját elsősorban mezőgazdasági termelésre rendezik be. Nézzük tehát, hogy a prágai kormány miként gonoskodik a mezőgazdaságról. E kérdésben talán nézzük a földmüvelésügyi miniszter úrnak legutóbb a szenátusi költségvetési bizottságban tartott beszédét.

A miniszter úr eltévesztette a szerepét. úgy beszélt mint egy ellenzéki törvényhoző, akinek a koaliciós urak azt szokták felhánytorgatni, hogy "mondjon már valami ujabbat is" és "ezt. már hallottuk". Mert bizony a miniszter úr azt mondotta, hogy a gazdaadóssá- gok rendezése érdekében nálunk még semmi nem történt, noha körülöttünk már 15 állam mind megoldotta ezt a fájó kérdést és hogy az árverések halogatását nem tekinthetjük a probléma helyes megoldásának és hogy a kényszeregyezségi eljárás sem váltotta be a hozzá füzött reményeket. A miniszter úr azután ki is kapott a szocialista lapoktól, hogy nem beszélt "koaliciósan.". Pedig a földmüvelésügyi miniszter úr igazat beszélt. A gazdaadósság kérdése máig megoldva nincs, az erre vonatkozó komoly javaslaton a minisztertanács üI teljes egy éve s tétlenül nézi a gazdaadósságoknak a kamatokkal való gyarapodását. Kell még ehhez egyéb beszéd is, mondhatunk ehhez valami ujabbat? Amig az egyik lépést nem tette meg a kormány, addig mit nézzünk uj, más mondanivaló után?

Egyenesen szenzációs, amit a földmüvelésügyi miniszter úr a gabonamonopólium védelmére, különösen a szlovenszkói búzaárak alacsonyabb voltáról mondott. Szerinte azért van különbség a történelmi országbeli lágy búzák s a szlovenszkói acélos búzák ára között, ez, utóbbiak kárára, mert hogy a lisztet még nem vették fel a monopóliumba. Engedelmet kérek, de ez oly válasz, hogy akár azt is mondhatta volna, hogy a szlovenszkói jobb minsőségü búzáért a umonopolium azért fizet alacsonyabb árat, mint a cseh és morva lágy búzáért, mert a dalai lámának viszket a jobb füle. Ez teljesen komolytalan beszéd és sehogyan sem illik felelős miniszterhez.

Úgy vélem, hogy ma már a kormány illetékes tagjai is átlátták, hogy az irányított gazdálkodásban túllőttek a célon, amikor a vetésterületek korlátozását vezették be. A miniszterelnök úr sietett is a reparációval s igérte, hogy a lehetőséghez képest a vetésterületek korlátozását vagy teljesen, vagy részben megszüntetik a jövő évtől kezdve. E kérdéshez talán csak azt tartanám szükségesnek megmondani, hogy ez annyibán tekintendő nagyon elhibázott lépésnek, hogy a kormány a vetésfelület korlátozásával egyidejüleg nem gondoskodott megfelelő pótnővények termesztéséről. Mert micsoda tervgazdálkodás az, ha a búzatermelésre berendezett gazdát arra kényszerítik hivatalosan, hogy a jó áldott földet parlagon hevertesse.

Valljuk be s mondjuk meg nyiltan, hogy nálunk a tervgazdálkodás lényege abban áll, hogy a gazdát különféle zaklatásoknak teszik ki, amelyek értelmét is nehezen lehet kita lálni és hogy még csak halvány kisérlet sem történik az igazi tervgazdálkodás felé. A tervgazdálkodást, az irányított gazdálkodást már hat éve emlegetik s így volt idő a szükségesek megtételére.

Szükséges lett volna pedig a következő: Ki kellett volna építeni a járási gazdasági instruktorok, agronom mérnökök hálózatát, akik egy vetéskorlátozás esetén meg tudták volna mondani, hogy az illető járásban mit is ültessen hát a gazda, ha búzát nem vethet. Ez nem ujkeletü követelés; nagyon régen hangoztatjuk. Mert a gazdasági irányítás gazdasági tényezők útján valósitandó meg és nem csendőrbajonetekkel kényszeritendő ki.

Ha a gazdasági instruktorok intézménye megvolna, úgy ezzel egyidejüleg egy másik előzetes probléma is megoldást nyert volna, amely minden esetre a gyakorlati irányítási rendeletek végrehajtása előtt volt megoldandó. Ez a mezőgazdasági hírszolgálat. A vetésbecslésekre gondolok. Nem ismerem a mai vetésállás-jelentések összeállításának módját, csak az eredményt állapíthatom meg: a hivatalos jelentések, becslések határozottan rosszak, a való tényállást nem fedik, ellenben elferdített, valótlan tényeket közölnek céltudatosan a termelő, a tényleges gazda megkárosítására. Ezt vonatkoztatom különösen a vetésbecslésekre, amelyek mindenkor, különösen az utóbbi években, ragyogóan rózsásak; mindig rekordtermésről számolnak be, még ha jégverés a földet is elmosta. A gabonamonopólium hatálya idején az ilyen célzatosan téves, mindig túl kedvező jelentések következménye az, hogy egyrészt a gabonatársaság a kormány számára lehetetlenül alacsony irányárak elrendelését javasolja, másrészt az adóhivatal is, a jó termésre hivatkozva, állapítja meg s veti ki az adókat. és ugyanez vonatkozik a többi növény helyzetjelentésére is, így különösen a dohányra. A dohányjövedék hivatalos jelentései évek óta csak kitünő termést ismernek, még ha a dohánylevelet féreg is rágta, s jég verte el.

A gazdasági irányítás harmadik alapvető követelése, hogy az terjedjen ki minden termelési. ágra. Ha tervgazdálkodás, úgy legyen tervgazdálkodás a gyáriparban és az ipari termékek értékesítésében is. Egy évtized előtt ezt úgy fejeztük ki, amikor még nem volt szó irányított monopóliumokról, hogy megteremtendő a mezőgazdaság és az ipar paritása. De nem nevezhető céltudatosan irányított gazdálkodásnak az oly rendszer, amelyben az államhatalom csak az egyik termelő osztályra, a mezőgazdaságra, a földművesre fekszik rá, ennek megnyomorítására kitalálja a gabonatársaságot és ugyanakkor ölbetett kézzel engedi garázdálkodni az ipari karteleket, tétlenül nézi, hogy ezek milyen telhetetlen mohósággal tömik tele magukat pénzzel, ellenben rendőrt küld annak a falusinak anyakára, aki a tojás darabját tiz fillérrel drágábban akarja eladni, mint egy hónap előtt, és embertelen büntetésekkel sujtja a falusi kis szatócsot, hogy a rizs kilójának árát néhány fillérrel emelte. Az uzsorahaszonra úgylátszik csak a nagy karteleknek van jogosítványuk, a kormány pedig nemcsak hogy nem lép föl ezekkel szemben, hanem még dédelgeti is őket.

A miniszterelnök úr szép tanácsokat osztogatott a kartelekben megszervezett gyáriparnak, hogy a mezőgazdaság szép példát mutatott az irányított tervgazdálkodás bevezetésével, most tehát a gyáriparon a sor. Úgy tudjuk, hogy ezt a tanácsot első izben tavaly ősszel említette az ujságiróknak adott egyik nyilatkozatában, de a kishamis gyárosok nem nagyon sietnek szótfogadni, nemnagyon hallgatnak a jó tanácsra.

A mezőgazdasági kamarák életrehivását évről évre halogatják. Pedig az erre vonatkozó első javaslatot 1921 julius 4.-én nyujtotta be az akkori földmüvelésügyi miniszter s e javaslatból máig nem lett törvény. Ellenben a mezőgazdasági tanácsok törvényes alap nélkül, tehát törvénytelenül működnek, élnek, hogy az államsegélyből kiérdemesült politikai nagyságok békés nyugdijakat kapjanak. A mezőgazdasági kamarák a gazdasági életre alkalmazott demokrácia szervei volnának. Különös, hogy a csehszlovák demokrácia nem érzi ennek hiányát. A mezőgazdasági tanácsban tisztára a pártpolitika érvényesül. Ha a mezőgazdasági tanács tisztikarában akad is egy-két tisztviselő, aki némi megértést mutat kisebbségi magyar gazda ügyével szemben, a bürokrata jóindulatát is megbuktatja a sovinizmus, a nemzeti gyülölet és pártoskodás. A mezőgazdasági tanácsban nincs magyarul tudó hivatalnok, a mezőgazdasági tanács nemcsak hogy magyar folyóiratot, hanem még holmi röpiratot se képes kiadni magyar nyelven, pedig a közel egymilliós magyarság túlnyomó része gazda, akinek érdemes volna -az irányított gazdaság jegyében is szaklapot kiadni. De az állami kisérleti és kutató intézeteknél is hiányzanak sok helyen a magyar nyelven beszélő hivatalnokok. Igy a pozsonyi szőlészeti felügyelőségnek nincs egyetlen magyar tiszviselője sem, noha ennek működési területe túlnyomó részben magyar szőlősgazdák által lakott vidékekre terjed ki.

De ha már az állam semmit se tesz a kamarák, mint a gazdák érdekszervei kiépítésének érdekében, úgy legalább nem volna szabad megakadályoznia a magyar gazdák egyesületi szervezkedését. A magyar falvakon nem alakulhatnak meg magyar mezőgazda.sági egyesületek s így nem is alkalmazhatják a "magyar" jelzőt a nevükben. Pedig á gazdasági szervezkedés szabadságát az alkotmánylevél 11. §-a biztosítja, amikor kimondja, hogy "a gazdasági viszonyok megjavítására irányuló szervezkedés biztosíttatik." Ez a tény azt brizonyítja, vagy legalább is azt a látszatot kelti, hogy a kormányzatnak nem is érdeke, hogy a magyar kisebbség, gazdasági egyesületek alapításával, gazdasági erejét megalapozza. Ha pedig valaki az 1875. évi magyar törvényre találna hivatkozni, úgy az illetőt figyelmeztetnünk kell, hogy ez a törvény, a csehszlovák alkotmány éppen idézett kitételére való figyelemmel, nem is hatályos és ha kétségek volnának, egyszerű, a meghatalmazási törvény alapján kiadott rendelettel, hatályon kívül helyezhető.

Röviden felsoroltam, hogy mi mindent kellett volna a mezőgazdasági irányítás megrézdése előtt feltétlenül megtenni. Az általam említettek azonban csak valóban a legfontosabbakra terjednek ki. Mert a szemester- més korlátozása előtt, a racionális állattenyésztés meghonosítására is gondolni kellett volna. Uraim, nem röstellik magukat, ha például a szlovenszkói juhtenyésztés mai állapotára hivom fel figyelmüket? Hát irányított gazdálkodás ez, amely ezt a hasznos és fontos állattenyésztési ágat pusztulni engedte s amikor már nem volt s. nincs mit menteni, akkor ad ki brindzarendeleteket a kormány? Vagy mit mondjak a zöldségtermesztés, a gyümölcstermelés irányításának kezdeteiről? Hát van kihez tanácsért fordulnia annak; aki például racionáli zöldség, vagy gyümölcstermelést akar megkezdeni? Mert arról aztán igazán kár volna beszélni is, hogy olcsó hitelt hol kaphatna az uj termelési ágat meghonosítani akaró gazda.

Ugyanaz a kapkodás, ami a gazdasági élet belső megszervezésében mutatkozik, látható a külkereskedelmi kapcsolatok megszervezésében is. Évek óta halljuk emlegetni a H o d ž a-féle középeurópai tervet. Távol áll tőlem a gondolat, hogy lekicsinyeljem ezt az elgondolást, de ha szemem nyitott, úgy lát- nom kell, hogy milyen. távolságok választanak el bennünket a megvalósítástól. Hiszen a kisantantbeli édes testvérek gazdasági kapcsolatai legjobban mutatják a nagy Középeurópa-tervek igazi értékét.

Uraim, mindez azonban csak elmélet. A valóság, a költségvetési valóság azt mutatja, hogy a kormány a jövő évben sem akar a gazdasági demokrácia útjára lépni, nem akarja megszervezni a nélkülőzhetetleneket. Mert a költségvetésben vagy semmi, vagy oly elenyésző összegek állanak rendelkezésre, hogy azokból komoly gazdasági munkát végezni nem lehet. Hiszen igazán klasszikusan mondotta meg a kereskedelemügyi miniszter úr, hogy legjobb hivatalnokai elhagyják, mert a magáncégek nagyobb fizetést adnak nekik.

Mivel a gazdasági demokrácia becsületes megvalósítása helyett csak gazdát, földművest csendőrökkel zaklat félintézkedéseket látok, mivel a költségvetésben nyoma sincs a jó szándéknak, hogy a kormány a jövő évben komoly hadat akarna üzenni a valóban árdrágító karteleknek s hogy valóban a gyengét akarná támogatnia hatalmassal szemben, és mivel különösen nincs gondoskodás a magyar kisebbség gazdasági szükségleteiről, a költségvetést ezért se általánosságban, se részleteiben nem fogadhatom el.

4.Řeč sen. Enhubera (viz str. 42 těsnopisecké zprávy)

Hochgeehrtes, leider leeres Haus! Es fällt in den Bereich meiner Aufgabe, über Gewerbe und Handel und im Zusammenhang damit über das danach benannte Ministerium für Handel, Gewerbe und Industrie zu sprechen. Die höchst bedauerliche Redezeiteinschränkung hat es mit sich gebracht, daß mir für dieses sicher überaus wichtige Kapitel eine so geringfügige Spanne Zeit übrig bleibt, daß ich in aufgezwungenem Telegrammstil selbstverständlich - ich möchte sagen nur ein. Skelett dessen bieten kann, was ich hier als lebendigen Körper bringen sollte, und daß ich in der mir zur Verfügung stehenden Zeit nur einiges von dem sagen kann, Was ich zu den 20 Punkten im Budgetausschuß immerhin doch etwas eingehender vortragen durfte. Dies ist natürlich bedauerlich, aber nicht so sehr für mich, sondern vor allem für den Parlamentarismus im allgemeinen und für den Senat im besonderen. Der Senat führt sich dadurch selbst ad absurdum, er verurteilt sich damit selbst zu einem freiwilligen Harakiri. (Výkřiky.) Er erbringt dadurch vielleicht ungewollt den Gegenbeweis für seine Existenzberechtigung. Dies deckt sich allerdings mit meiner seit Jahren bestehenden Überzeugung, daß unser Senat überhaupt eine durchgreifende, allerdings nur durch eine Verfassungsänderung mögliche Umgestaltung zu einer regelrechten Wirtschaftskammer erfahren müßte, eine Zukunftsmusik, über die ich heute wegen der Kürze der Zeit nicht einmal irgendwie eingehender sprechen kann, um die knappe Redezeit nicht zu verbrauchen.

Ich bedauere aber im besonderen noch ein Zweites, und das ist die grundsätzlich vollkommen irrige, verkehrte und undemokratische Einstellung hierzulande zur Opposition. Das Mutterland des Parlamentarismus ist England, welches bekanntlich schon 100 Jähre vor der französischen Revolution den Parlamentarismus sozusagen erfunden hat, und in diesem England hat vor ganz kurzer Zeit Ministerpräsident Baldwin, als er sich eine Regierung zusammenstellen mußte, freiwillig auf eine größere Koalition, auf eine stärkere Regierungsgruppierung, verzichtet und es damit begründet; daß jede Regierungsgruppierung, Koalition oder wie wir sie immer nennen wollen, sich bald verbrauche und dann abgelöst werden müsse von jenen unverbrauchten Kräften, die eben in der Opposition schlummern, das heißt, daß Regierung und Opposition annähernd 50 zu 50 vertreten sein sollen. (Sen. Hokky: Das ist aber hier unmöglich!) Leider, ich kann es nicht ändern, ich kann nur dagegen sprechen. Er meint also, daß Regierung und Opposition annähernd 50 zu 50 verteilt sein müssen, um sich gegenseitig immer wieder abzulösen, um mit frischen Kräften an die Arbeit für den gesamten Staat und für das Volk gehen zu können.

Aber alle diese Erwägungen sind heute für uns ganz müssig. Ich habe mich zum Worte gemeldet zu dem Kapitel, mit dem ich mich beschäftigen möchte, wenn ich die Zeit dazu hätte, zum Kapitel Handelsministerium.

Das Handelsministerium ist bei uns füglich ein Stiefkind der Regierung. Das Budget dieses Ministeriums ist so geringfügig dotiert, daß es schon a priori keinen Sinn hat, die Dinge hier eingehender zu kritisieren. Das Budget des Handelsministeriums spielt überhaupt im Staatshaushalt ebenso wenig eine Rolle, wie das Handelsministerium durch die ganze Zeit seines Bestandes eine Rolle gespielt hat. Ich hoffe als Vertreter des Gewerbe und Handelsstandes, daß dies nicht immer so bleiben wird. Ich war von unserem Landesbäckerverband schon im Budgetausschuß beauftragt, unserem Minister Najman das volle Vertrauen auszusprechen. Ich habe mir erlaubt, im Ausschuß dies dahin zu interpretieren, daß ich sagte - und ich bin über die Stimmung in den deutschen Handelsund Gewerbekreisen genau orientiert - daß dieses Vertrauen zum Minister N a j m a n auch in allen übrigen Kreisen des deutschen Handels- und Gewerbestandes durchaus vorhanden ist und daß wir uns freuen, daß zum erstenmal seit der 500 jährigen Geschichte des alten österreich und zum erstenmal in diesem Staate ein Mann des Handels- und Gewerbestandes Handelsminister geworden ist. Wir wünschen ihm und uns, daß uns Handelsminister Najman lange erhalten bleiben und daß ihm wenigstens teilweise der Erfolg erhalten bleiben möge, der seinen Vorgängern leider zur Gänze vorenthalten geblieben ist. Es drückt sich diese Schwäche unseres Handelsministeriums aber nicht im Budget aus, sondern viel auffallender in der Tatsache, daß dieses Ministerium eigentlich gar kein Handelsministerium ist. Es ist nur so eine Art höherer Gewerbebehörde, denn mit dem wirklichen Handel, mit dem; was Handel und Wandel bedeutet, der unendliches Geld in ein Land bringen kann, mit dem Export und Import, hat das Handelsministerium in der jetzigen Struktur leider fast gar nichts mehr zu tun. Der Außenhandel ist ihm aus den Händen gewunden worden durch das Außenministerium und sogar die Devisenzuteilung ist ihm aus den Händen gerungen worden durch die Nationalbank, die im übertragenen Wirkungskreis uns die Devisen zuweist oder auch nicht, je nachdem, ob wir uns vorher einer schmerzhaften Operation unterziehen oder nicht. Ich glaube nicht, daß es unter diesen Umständen noch einen Zweck hätte, über dieses Kapitel weiter zu sprechen. Ich schließe deshalb meine Ausführungen mit dem Ausdruck des Bedauerns, daß ich nichts anderes feststellen kann, und mit der Hoffnung, daß auch für uns, für den Handels- und Gewerbestand, einmal die Zeit kommen wird, wo man auch im Plenum diesem wichtigsten Kapitel die gebührende Zeit und Aufmerksamkeit schenken wird. (Potlesk senátorů strany sudetskoněmecke.)