Durch die Gesetzwerdung dieser Vorlage ist zu hoffen, daß die fälligen Ratenzahlungen pünktlich zur Auszahlung gelangen, daß aber auch weiters die Genossenschaften in die Lage versetzt werden, sich mit leichter Mühe durch den Fond selbst oder durch dessen Vermittlung Darlehen zu dem mäßigen Zinsfuß von 2¹/₂% zu verschaffen. Nur zu begrüßen ist die Erfüllung unseres Antrages auf Erhöhung der Staatssubvention von 30 auf 35% bei Flächenmeliorationen in hohen Gebirgslagen. Dabei muß ich feststellen, daß trotz dieser Erhöhung die Genossenschaften jetzt zur Zeit der größten Wirtschaftskrise nicht einen Heller mehr erhalten, als bei der früheren besseren Wirtschaftskonjunktur, denn die Landessubventionen, welche in früheren Jahren der Staatssubvention gleichkamen, wurden wegen der schlechten Finanzlage der Länder längst gekürzt und es war in den letzten Jahren bereits eine Kunst, auch für die schwierigste Melioration noch 25% herauszuholen.

Wie im allgemeinen, sehen wir auch in dieser Vorlage, daß der Bessersituierte viel günstiger, abschneidet als der auf den größten Höhenlagen sich abmühende Gebirgler; denn es ist sicher, daß die Dotierung des ersten Teiles der Vorlage für Regulierung von Flüssen, Wasserläufen, Schutzdämmen usw. in der Höhe von ungefähr 48 Millionen Kč jährlich zumeist dem Flachlande zugute kommen dürfte, andererseits für Wildbachregulierungen wenig zu haben sein wird. Während eine Entwässerung und zugleich eine Bewässerung von Wiesen in der Ebene eine Selbstverständlichkeit ist, konnte es im Gebirge bisher höchstens zu einer Musterversuchtsanlage kommen. Während bei Stichböden eine Melioration unter 3000 Kč per Hektar herzustellen ist, kommt deren Ausführung bei tonschotterigem Gebirgsboden auf 5000 Kč zu stehen. Das ist ein Betrag, der dem wirklichen Kaufwert der Felder heute vollständig gleichkommt. Wenn deshalb heute Gebirgsbauern Investitionen für Meliorationen vornehmen, so ist dies direkt eine Aufopferung, die jedenfalls verdient, vom Staate in jeder Weise größtmöglichst unterstützt und gefördert zu werden.

Zu den Einnahmen des Fonds gehört nach § 6 das Erträgnis eines 25% igen Zuschlages zur Grundsteuer aller Grundsteuerpflichtigen, deren Katastralertrag mehr als 120 Kč beträgt. Die gesamte Landwirtschaft ohne Ausnahme fragt heute, wieso wir bei der heutigen Wirtschaftslage, bei der Verzweiflung der um ihre Existenz kämpfenden Bauernschaft an eine Erhöhung der Grundsteuer auch nur denken konnten. Diese Frage verdient wohl eingehender beantwortet zu werden. Sämtliche Vorlagen bilden ein Kompromiß der in der Regierung sich befindlichen Parteien. Entweder mußten für künftighin sämtliche Meliorationen eingestellt werden oder aber mußten wir uns zu einer Beitragsleistung verpflichten. Daß jedoch dieser 25%ige Zuschlag, welcher nicht jetzt, sondern erst im Jahre 1938 in Kraft tritt, jemals zur Einhebung gelangt, halte ich für vollkommen ausgeschlossen. Die Gesetzesvorlage besagt, daß diese 25%ige Umlage nur in dem Falle ab 1938 zur Einhebung gelangt, wenn sich die wirtschaftlichen Verhältnisse bis zu diesem Zeitpunkt gebessert haben. Selbstverständlich hoffen wir, daß bis zu diesem Zeitpunkt unsere landwirtschaftlichen Produkte den. Selbstkostenpreis erreichen. Damit ist jedoch nicht gesagt, daß sich unsere wirtschaftliche Lage gebessert hätte; das wäre erst der Fall, wenn die 50%ige Verschuldung, in welche der Landbesitz während der jetzigen Krise ohne eigenes Verschulden hineingeriet, vollständig behoben wäre. Es kann keinen Ackerbauminister geben, welcher durch eine Regierungsverordnung die Zustimmung dazu erteilen könnte, eine hochverschuldete Landwirtschaft durch neue Steuern zu belasten. Weiters wäre eine derartige Einhebung ein direkter Hohn für die Gesetzgebung selbst. Niemand wird es denjenigen Landwirten zutrauen, deren Felder meliorationsbedürftig sind und kaum den halben Ertrag von meliorierten geben, daß sie die Baukosten anderer, besser Situierter mittragen sollen. Die Nichtdrainage beweist, daß er wirtschaftlich zu schwach war, um sich eine Investition leisten zu können. Es wäre eine direkte Robot des wirtschaftlich Schwachen an den Stärkeren, oder aber er konnte trotz seines größten Strebens noch nicht an die Reihe kommen; denn es ist doch ausgeschlossen, daß bis zum Jahre 1938 1,800.000 ha trockengelegt werden könnten. Bis zum Jahre 1938 ist die jetzt zu beschließende Gesetzesvorlage längst überholt und man wird an eine Änderung des Gesetzes schreiten müssen. Die vorgesehene 25%ige Umlage kann deshalb nicht in Betracht kommen. Aufgeschoben kann ich mit gutem Gewissen sagen heißt diesmal aufgehoben.

Das Aktuellste in diesen Tagen, was die innere Politik in eine direkte Aufruhr versetzt hat, ist die zwischen Deutschland und Österreich abgeschlossene Zollunion. Gestatten Sie, daß ich bei dieser Meliorationsvorlage mir dazu einige Worte erlaube. Wir beobachten, daß alle Staaten und Nationen, welche Deutschland nicht wohlgesinnt sind, an der Spitze unser Außenministerium, sich zusammenschließen, um diese Zollunion wieder zunichte zu machen. Sicherlich steht fest, daß dieses Bündnis durch die Not der wirtschaftlichen Verhältnisse und nicht durch die Politik geradezu diktiert wurde. Ebenso steht fest, daß wir heute der Wirtchaft die Politik unterordnen müssen, wollen wir nicht einer allgemeinen Verelendung zugehen. Das ist ein Gebot der Selbsterhaltung. Dieser Grundsatz setzte sich im vergangenen Jahr überall durch. Ja, die besten Alliierten unseres Staates, Rumänien, Südslavien, riskieren es ohne weiteres, bei unserem Außenminister in Ungnade zu fallen. Maßgebend war für ihre Haltung, die Stärkung ihrer wirtschaftlichen Position. Seit Jahren ist man darin einig, daß sich Europa nur behaupten kann, wenn es sich zu großen Wirtschaftsverbänden, womöglich in ein Paneuropa, zusammenschließt. Und als Deutschland den ersten Schritt auf dieser Basis vollführt und auch noch andere Staaten, in erster Linie uns, dazu einladet, mitzutun, werden die größten Quertreibereien in Szene gesetzt. Was glaubt die Čechoslovakei oder speziell unser Außenminister, durch diese ihre Haltung zu bezwekken? Es ist nur zweierlei möglich. Erhält und erweitert sich das Zollbündnis auch auf Polen, Ungarn und die Balkanstaaten, so wären wir dann vollständig isoliert, auf Gnade und Ungnade unseren gesamten Grenznachbarn ausgeliefert. Gelingt es, das Zollbündnis noch zu zerschlagen, so zwingt man Deutschland direkt dazu, sich einen anderen Verbündeten zu suchen, einen Verbündeten, dessen Handlungen schon im vergangenen Jahre von ganz Europa und Amerika sicher sehr unlieb empfunden wurden. Es würde Deutschland nichts anderes zu tun übrig bleiben, wenn es weiter wirtschaftlich bestehen will, als sich mit Rußland zu verbinden. Ja, durch das Mittun unserer Diplomatie würde es in die Arme Rußlands getrieben.

Mich wundert, daß diese Erwägung von der Presse noch nicht in Betracht gezogen wurde; daß diese Gefahr sehr naheliegend ist, wird niemand bezweifeln. Sind doch schon heute die freundschaftlichen Verhältnisse zwischen diesen beiden Staaten die denkbar besten. Ja, in Deutschland ging man so weit, für die nach Rußland zu liefernden Waren der deutschen Industrie die Staatsgarantie zu geben. Gelingt es Rußland, den Fünfjahresplan durchzubringen es ist heute niemand, der daran zweifelt -, dann könnten sich Deutschland und Rußland durch Jahrzehnte gegenseitig vollständig ergänzen. Eine Bolschewisierung, eine Zertrümmerung der bestehenden Gesellschaftsördnung wäre in die allernächste Nähe gerückt. Es wäre wohl zu überlegen, ob es nicht angezeigter, der inneren und dem Wohle der gesamten Bevölkerung zweckdienlicher wäre, mit unseren beiden Nachbarn Deutschland und Österreich die besten Verhältnisse anzustreben, ja zu vertiefen, und sich mit ihnen zu einem großen Wirtschaftsblock zu vereinigen. Eine Wirtschaftsvereinigung mit den Balkanstaaten, wenn auch mit Einschluß Österreichs, käme einem Selbstmord der Landwirtschaft unseres Staates gleich. Der völlige Ruin derselben müßte auch die ganze Volkswirtschaft vernichten, sodaß eine derartige Kombination überhaupt nicht in Frage kommen kann. (Potlesk.)

4. Řeč sen. Füssyho:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A köztársaság vezető államférfiuinak ajkáról az államfordulat óta nem egyszer, hanem számtalanszor hallottuk azokat a szép szavakat, hogy Szlovenszkó és Ruszinszkó a természeti szépségek, őserők kiaknázatlan, gazdag forrása, amelyből az ott lakó népek számára egy kis megmunkálással az egészség, vágyonosodás és jólét, szóval az ember minden földi java, boldogsága fakad. Szlovenszkó és Ruszinszkó népei az utolsó tizenhárom esztendő alatt - a kormánytényezők szép igéretei és szónoklatai ellenére - odáig jutottak, hogy ma már mindenki azt mondja, hogy rosszabb idők nem is jöhetnek.

Alélt, halálos ájultságba sülyedt a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem, szünőfélben van minden munka. A gyárak lerombolása után ma a gazda is kedvetlenül fogja meg az ekeszarvát és bizony nagyon gondolkodik arról, hogy nem tenne-e jobban, ha földjei nagyobb részét ugaron hagyná, mert nem tudja, hogy öt hat hónap mulva, aratás és a termés betakarítása után, kap-e annyit egész évi munkájáért, fáradozásáért, amennyibe ma a vetőmag kerül. A gazda, a földhöz, röghöz kötött földmüves kezd nem törődni a földjével, sőt szabadulni igyekszik tőle, mert ha el tudja adni a földet és a pénzt bankba teszi, úgy annak kamataiból kényelmesebben, jobban megél, mint hogyha esővel, nappal, árvizekkel és szárazságokkal harcol, hogy megdolgozza a mindennapi kenyeret. Tudom jól, hogy ez helytelen felfogás, de egyuttal veszedelmes is nemcsak az egyes emberekre, nemcsak az államra, hanem az egész társadalomra, ha a földmüves szereteté a földjéhez szünőfélben van. De való tény az, hogy a földtől való szabadulni akarás mindenütt jelentkezik és pedig nemcsak a föld uj urainál, a telepeseknél és a maradékbirtokosoknál, akik a földet csak addig szerették, amíg a kormány által megterített tálból bűven tartott, hanem a föld igazi gyermekei, akiket minden érzésük a röghöz kötött, szintén kezdenek elfordulni az anyaföldtől.

Olyan veszedelmes jelenség ez, hogy a kormánynak - hacsak egy kissé törődik népei jólétével - fáradságot nem kimélve kellene munkába állnia, hogy ennek a veszedelmes áramlatnak véget vessen.

De hogyan is történhetett, hogy a csehszlovák kormányok által is elismerten tejjel-mézzel folyó szép Szlovenszkóból és Ruszinszkóból maholnap olyan temető lesz, mint amilyenek voltak azok a vidékek, amelyeken a háboru idején az ellenséges badak ötször-hatszor átvonultak? Uj életerők fakadása helyett miért szünik meg a régi élet? Hja - a gazdasági válság világjelenség, mondják bölcs minisztereink és ezzel el is van intézve minden.

Én a baj okát másutt látom és semmi okom nincs arra, hogy azt elhallgassam. Köztudomásu, hogy a csehszlovák köztársaság élelmezésének kérdésénél mindig nagy baj volt a buzakérdéssel. Buzából az állam behozatalra szorult és valószinüleg a jövőben is mindig szűkség lesz a buzabehozatalra. De az állam bölcsei már az uj ország megszületésénél tudták ezt, vagy legalább is tudniok kellett volna és úgy kellett volna berendezkedniök, hogy a köztársaság a lehető legkevesebb buza behozatalára szoruljon. Mert, ahogy egyetlen külföldi államnak sem jut eszébe, hogy a saját szöveteit, vásznát, a saját porcelánját rátukmálja Csehszlovákiára, mert ezekből az iparcikkekből eleget állítanak elő itt is, úgy nem kinálná Csehszlovákiának a buzáját Románia, Jugoszlávia, Kanada, ha a csehszlovák kormány a kereskedelmi tárgyalások alkalmával azt mondhatta volna, hogy köszönöm szépen, nem kérek a buzájukból, mert el vagyok, látva a saját termésemmel, és a hiányunk mindössze nehány száz tonna.

Állítom, hogy ezt az ideális helyzetet el lehetett volna érni, ha a csehszlovák köztársaság kormányai komolyan fogták volna fel kötelességüket, ha nem is mindent, hanem csak legalább valamit tettek volna Szlovenszkó és Ruszinszkó gazdasági felvirágoztatása érdekében, hacsak néhány tizezer hold mocsarat csapoltak volna le, ha az Istenáldotta Csallóközt, a Bodrog, Nyitra, Garam, Ipoly, Hernád, a Vágvölgyét ármentesítették volna. Az embernek elszorul a szive, ha arra gondol, hogy mennyi szép termést hordtak el az árvizek szennyes hullámai csaknem másfél évtized alatt. (Sen. Stodola: Hát mit csinált a magyar kormány? Hiszen most kezdtük a Morva folyó szabályozását!) Én nem arról beszélek, hogy mit tett a magyar kormány, hanem arról, hogy mit a csehszlovák kormány a köztársaság 13 éves fenállása óta!

Vagyis elérkeztünk a tárgyhoz, a melioráció kérdéséhez. Ha valamivel, úgy a meliorációvaI megmutathatta volna a cseh kormány azt, hogy Szlovenszkónak és Ruszinszkónak a köztársasághoz való csatolásával nemcsak fogyasztókat akart szerezni a cseh és morva gyáriparnak, hanem, hogy a szlovák testvért tényleg szereti. Mert, ami a melioráció kérdésében Szlovenszkón és Ruszinszkón 13 év alatt nem történt, az nem magyar kisebbségi sérelem, hanem az egész lakosságnak, nemzeti különbség nélkül, égbekiáltó jajszava. (Sen. Danko: És miért nem mutatta meg Magyarország ezer év alatt?) Aki ma született, az nem alkothatott ezelőtt száz vagy ezer esztendővel. Külömben is Csehszlovákiáról beszélek most, kolléga úr, nem Magyarországról! Csehszlovákia 13 évvel ezelőtt született, én a 13 éves hibákra hivatkozom!

A meliorációs alapról szóló kormány javaslat indokolása azt mondja, hogy Szlovenszkón és Ruszinszkón az államfordulat előtt nem volt melioráció és ha volt is valami talajjavítási akció, az csak a nagybirtokosok érdekeire volt figyelemmel. Nagy hiba, hogy az indokolás ennél a megállapításnál megáll, nem megy tovább, pedig, ha van egy kis becsület abban, aki azt az indokolást összeállította, úgy őszintén megmondja tovább, hogy az államfordulat után annyiban fordult meg a helyzet, hogy mindezideig a csehszlovák kormány talajjavítási akciói sem a nagybirtokosok, sem a kisgazdák érdekeinek védelmére nem terjedtek ki, mert egyszerüen nem volt komoly, számbajövő kezdeményezés. Igen, Uraim és Hölgyeim, itt nem segít semmi, legjobb és legtöbb, amit tehetnek, az mindössze annyi, hogy öszinté szánom-bánomot mondanak, hogy Szlovénsakót úgy elhanyagolták. Nemcsak uj akciókat nem kezdtek, hanem a meglévő intézményekkel szemben, az ármentésítő és vizszabályozási társulatokkal szemben sem teljesítették kötelességüket és így történhetett meg, hogy a régi, "nagybirtokos érdekeket védő gátak" is pusztulásnak indultak, pedig a nagybirtok közben már telepes kezére jutott, a meglevő gátakat is kikezdték az áradások és megfúrták a hódpatkányok, amelyek szintén csak néhány év előtt lettek odatelepítve.

Teljesen igazságos akarok lenni és ezért készséggel megállapítom, hogy a talajjavítási munkálatok terén az utóbbi két három esztendőben némi javulás mutatkozik, azonban csak a meliorációs alap költségvetéseiben, elszámolásaiban. A kormányrezsim az utolsó években megengedte magának ezt a fényüzést és költött Szlovenszkóra néhány milliót akkor, amikor Cseh-és Morvaországban kiszárítottak, vagy halastónak átalakitottak minden kis pocsolyát és immár ott tartanak, hogy a kis falvak sertésólaiba is vizvezetéket szerelnek be a meliorációs alap költségén, és alagcsövekkel látták el az oly területeket is, ahol azokra minden ötven esztendőben, igen nedves időjáráskor van szükség. A mi szegény, alacsony fekvésü legelőinken azonban egyre gyülemlenek a vadvizek, minden fajta állatbetegségnek a melegágyai és a ruszinszkói mocsarakba és lápokra prágai mozifelvevő gépeket küldenek ki, hogy azok lefotografáljak a szárcsákat, rókákat. (Sen. Danko: Ez is szükséges!) Az igaz, de az is szükséges, hogy termőföld és magtárak. legyenek a mocsarak helyén.

Ezeket a moziképeket. Prágában, a meliorációs alapot vezető bölcs mérnökigazgató és politikus urak előtt levetítik, végül egyhanguan, szépen megállapítják, hogy milyen nagy dolgot műveltek Szlovenszkó meliorációja érdekében. Elismerem, hogy a mozifényképezés is pénzbe kerül, de hát azt ne állítsa be a meliorációs alap az elszámolásaiba tényleges talajjavítási segélyek cimén, mert ez a nyilvánosság, tudatos mégtévesztése; helyesebben csak mégteveszteni akarása, mert például a Szernyemocsár környékének lakói nagyon jól tudják, hogy a Szernyemocsárban ma is csak sás, káka, nád terem és kigyó béka, róka - no meg szárcsa tenyészik, pedig, ha tényleg a lecsapolására adták ki volna azt a pénzt, ami az elszámolásokban fel van tüntetve, úgy ma már a köztársaság leghatalmasabb buzamagtárainak kellene állaniok a rókatelepek helyén. (Sen. Danko: Most Magyarországról beszélt, ugy-e?) Dehogy is! Csehszlovákiáról, a Szernyemocsárról beszélek én! Nem budapesti mozisok jártak ott, hanem prágaiak és csináltak ott mozi-febvételeket. Pedig hát meliorációra, talajjavításra van ott szükség!

Nem kivánok részletesen belemenni a meliorációs alap elszámolásainak részletes vizsgálatába, mert azt megtette Ruszinszkóra vonatkozólag Hokky törvényhozótársam a képviselőházban, mindössze egyetlenegy számot kívánok megemlíteni: A meliorációs alap 1928, évi elszámolása szerint a későbbiek még nem állottak rendelkezésre - ez a fond az egész köztársaság területén 60 millió 631 ezer 974 Kč költségvetéssel csinált vízvezetékeket. Szlovenszkóra ebből 1 millió 381 ezer Kč, Ruszinszkóra 16 ezer Kč jutott. Uraim, itt fölösleges minden további beszéd! Szlovenszkó és Ruszinszkó népeinek ilyen megrövidítése az égbe kiált boszuért és az ném is fog elmaradni. Mert ugyanilyén arányokat találunk a vízszabályozások, a parakrendezések, alagcsöves és nyílt csatornás talajművelési munkálatok elszámolásainál is.

Mint mondottam, a javaslat indokolása azt meri állítani, hogy az államfordulatig Szlovenszkó területén nem volt jelentős talajjavítási akció. A kormánynak-úgy látsziknincs tudomása a különböző ármentesítő ás vizszabályozási társaságok áldásos és a közre kiterjedő munkásságáról, pedig például a Csallóközi ármentesítő és belviz-szabályozási társaság legujabb terveit a földmüvelésügyi minisztérium a közelmultban hagyta jóvá, sőt igen nagy elismerésre méltatta. Nekünk azonban nem elég a jóváhagyás és elismerés, hanem ennél sokkal fontosabbnak tartjuk a végrehajtást. Természetes, hogy a szép és jo tervek csak az állam, illetvé a meliorációs alap támogatásával, anyagi segélyével hajthatók végre. Az eddig kiutalt összegek bizony - mi tagadás benne - az előkészítő munkálatokra is kevésnek bizonyulnak. Pedig, ha ezeket terveket a társaság, az állam pénzügyi segítségével, végrehajthatná, úgy a Csallóközön is sok ezer hold földet lehetne termékennyé tenni és sok százezer személy jutna keresethez, nemcsak a technikai munkálatok során, hanem a nyert mezőgazdasági terület is biztosítaná a megélhetésüket.

De az államkincstár több szempontból is nagyon jól járna, mert emelkednének az adóbevételek, de egyuttal csökkenne a munkanélküliek segélyezésére fordítatt összeg és ami a legfontosabb, a sok megpróbáltatáson keresztül átment népekre is rávilágítana a jobb jövő reménységének sugara. "Munkásság az élet sója" - tartja a régi magyar közmondás. Ha az említett terveket megvalósítani sikerülne, úgy a mankanélküliség rohamosan apadna és az állam nem nevelné munkanélküli segélyekkel az embereket a munkakerülésre, mint ahogy az most van, ellenben az állam közterhei enyhülnének, bevételei pedig szaporodnának, emelkedne a jólét, meg sok ezer hold föld kenyérmagot teremne a közfogyasztás céljaira.

A Duna folyam szabályozása és hajózhatóvá tétele bizony már nagyon el van hanyagolva azóta, ahogy a Duna nemzetközi folyó. Egyszerűen senki sem törődik vele. A Duna medre kezd beiszaposodni, fövényzátonyok keletkeznek, ugyanakkor a Duna vize belvizek alakjában kitör a talajból. Így egyszerre két kár is származik: a folyam lassankint hajózhatatlanná válik és vize pusztítja a termőföldeket. A Duna medrének munkábavétele, illetve tisztogatása, tehát igen sürgős feladat volna egyrészt a hajóforgalom biztosítása érdekében, másrészt azért, hogy tavaszi áradások idején a belvizek pusztításainak is elejét lehessen venni. Ámde ezekre a munkálatokra nem elég morzsákat juttatni a meliorációs alapból, itt meg kell nyitni az erszényt ugyanúgy, ahogyan az a cseh- és morvaországi talajjavitási és vizszabályozási munkálatoknál történt.

A talajjavítási munkálatok nagy jelentő ségét a jelenlegi földmüvelésügyi miniszter úr is nem egyszer, de többször hangoztatta. Nos, én megmutattam, hogy hol, mit kell tenni, rajta mulik hát, hogy a szép szavak valóra váljanak. A tennivaló egyszerü: a mi vizszabály ozási munkálatainkra és talajjavitási akcióinkra is adja meg azt, ami bennünket jogosan megillett.

De egy mákszemnyivel sem jobb a helyzet a viziutak kiépítésének a terén sem, amelyek számára a közmunkaügyi miniszter külön törvénnyel most külön alapot akar csinálni. A komáromi kikötő építése olyan csigalépésben halad, hogy az már igazán röstelni való. Mikorára a kikötő elkészül, akkora - meggyőződésem szerint - Nyugatszlovenszkóról nem lesz mit elszállítani, de nem is lesz mit ott kihajózni, mert népünk oly szegény lesz, hogy nem lesz semmire szüksége, illetve nem lesz módjában vásárolni.

Itt mindössze csak egy dolgot kívánok megemlíteni. Az előttünk fekvő kormányjavaslat szerint a vízuti alap egyik jelentős bevételéül van feltüntetve a vizierő adóból való igen jelentős részesedés. Dunai malmaink tulajdonosai fűt-fát megmozgatnak, hogy a vizierő-adó alól mentesíttessenek, vagy, hogí ez az adó náluk jelentősen leszállíttassék. Aki ismeri a dunai malmok egyszerü, régimódi berendezését, aki tudja azt, hogy a dunai molnár egész vagyonkája, mindene, sőt az őrlésre hozott idegen gabona, de a molnár és munkásainak élete is állandó veszélyben lebeg a háborgó elemi erök, a Duna hullámainak a tetején, aki tudja azt, hogy a dunai malom olyan veszedelmes foglalkozást jelent, hogy a malom biztosítását egyetlen intézet nem vállalja, az elégne szégyenében, ha tudná, hogy ezek a szegény, munkás népek kénytelenek hozzájárulni vizierőadó-pénzükkel ahhoz, hogy a Moldvát és az Elbét kimélyítsék, hogy ezeknek a folyóknak új medreket ágyazzanak és hogy azokon vízduzzasztó gátakat építsenek. Meg vagyok győződve, hogyha a pénzügyminiszter úr csak egyszer látná, hogy például a mostani nagy áradások idején micsoda veszélyben forog fináncainak drága élete, ha ellenőrizni akarják a dunai malom vizierő fogyasztását, akkor bizonyára kijelentené, hogy neki a vizierőadó nem kell, nem fogadja azt el ezektől a szegény, égész életükön át a halállál játszó emberektől, mert. azt erkölcsi érzése nem viseli el. Meghivom tisztelettel a pénzügyminiszter urat, jöjjön el hozzánk, nézze meg tavaszi áradások idején a dunai molnárok életét és akkor nem fogja kívánni, hogy ezek az emberek életük kockáztatásával dolgozzanak arra, hogy Prágában a Moldvának uj medret lehessen ásni.

Számomra és pártom részére - a mondottak útán - égy pillanatig, sem lehet kétséges, hogy a vízuti alapról és a meliorációs alapról szóló két törvényjavaslatot elfogadjuk-e vagy nem. Miképpen volna kétséges, hogy saját akaratunkkal hozzájáruljunk ismét, ahhoz, hogy népünkből ujabb pénzeket szívjon ki a pénzügyi kormányzat és hogy ezt a pénzt a drágalatos Cseh- és Morvaországba vigye és hogy csak a cseheknek és morváknak csináljon földi paradicsomot vízvezetékkel, vízduzzasztós folyóutakkal, alagcsövezésekkel.

Ellenben egy kérdésen van a szlovenszkói és ruszinszkói csehszlovák szenátortársaimhoz, akiknek megbizottai a kormányban ülnek: meddig fogják nemcsak türni, hanem szavazataikkal is jóváhagyni az ilyen erkölcsi alapot nélkülöző gazdálkodást, amely Szlovenszkóról és Ruszinszkóról csak elvisz, meddig akarják választóikat hitegetni, biztatni az igéretekkel?

Önök nem válaszolnak, mert nem is tudnak mit válaszolni, ám kérem Önöket, hagyják abba a nép félrevezetését, míg nem késö. Vagy ha a becsületes férfiasságnak csak egy kis mákszeme van még Önökben, mondják meg a kormánynak, hogy az ily javaslatokat nem fogadhatják el és hogy a javaslatok elvetésével tiltakoznak Szlovenszkó és Ruszinszkó örökös megrövidítése ellen, mint ahogyan mi is mindég tiltakozni fogunk!

Talajjavítás, vizszabályozás Szlozenszkónak úgy kell, mint az embernek a falat kenyér. A kormány eddigi működése e téren azonban semmi garanciát nem nyujt arra, hogy a mi területeink megkapják ezekhez a munkálatokhoz szükséges pénzösszegeket, ezért legnagyobb foku bizalmatlanságom kifejezéséül a javaslatok ellen szavazom!