Gegenüber den Aussprüchen amtlicher Stellen, daß die Bodenreform die größte soziale Tat sei, sei darauf verwiesen, daß das Bodenamt selbst erklärt, daß es bis Ende 1928 67.238 durch die Bodenreforitt stellenlos gewordene Angestellte und Arbeiter versorgt hat. Es verschweigt aber wohlweislich dazu, wieviele stellenlos gewordene unversorgt sind. Nach fachmännischen Berechnungen haben die landwirtschaftlichen Enteignungen allein 131.095 Personen uni ihre Stelle gebracht. Davon sind 39.327 Deutsche. Auf den enteigneten deutschen Wald entfallen 5.736 deutsche Beamte, die, wenn sie auch augenblicklich behalten wurden, in absehbarer Zeit ebenfalls mit ihrer Versetzung und Entlassung zu rechnen haben. So sind wieder einschließlich der Familienmitglieder über 100.000 deutsche Menschen durch die Bodenreform um ihr Brot gebracht worden.

Die Bewirtschaftung der übernommenen Wälder ist eine sehr merkwürdige. Es wurden Überhauungen vorgenommen, für die der private Besitzer bestraft worden wäre. Der im Budget ausgewiesene Betrag von 6.8 Millionen, der vom Militärärar übernommenen 45.551 ha - das Bodenamt behauptet gleichzeitig es wären 49.076 ha - wird gänzlich durch Investitionen aufgezehrt. In diesem Verschwinden des Ertrags der Wälder liegt eine versteckte Militärausgabe. Der Staat besitzt heute bereits über 1 Million ha Wald, der sich in keiner Weise rentiert. Sind unsere Finanzen derart, daß man trotz dieser üblen Erfahrungen noch weitere Verstaatlichungen vornehmen soll? Wir sind der Überzeugung, daß wir nicht nur im deutschen, sondern im Staatsinteresse handeln, wenn wir die Einstellung der Waldenteignungen seitens des Staates oder der Länder mit Nachdruck fordern.

Ich empfehle der Regierung nachfolgendes >Sofortprogramm<, das der Deutsche Hauptverband der Industrie soeben veröffentlicht hat und das auch die Zustimmung der cechischen Industrie finden dürfte und von der deutschen Landwirtschaft ohne weiteres angenommen werden kann.

>Durchführung eines großzügigen staatlichen Investitionsprogrammes - darunter auch Straßen und Wasserbauten -, Vorverlegung der Vergebung öffentlicher Lieferungen zur Linderung der Wirtschaftskrise, gleichmäßige, unparteiische Berücksichtigung aller Gebiete und Gruppeu bei der Vergebung, sowie genaue Einhaltung der Vergebungsordnung vom 17. Dezember 1920 Slg. 667.

Möglichste Förderung der öffentlichen und privaten Bautätigkeit.

Beschleunigung der vertraglichen Regelung der Handelsbeziehungen mit wichtigen Absatzländern, Ablehnung von Zöllen auf Industriestoffe und. jeder anderen Erschwerung der Einfuhr solcher Rohstoffe - Einfuhrscheine u. dgl.-, Ausbau der Rechtshilfverträge.

Erleichterungen im Kreditwesen und den Bank - Konditionen, insbesondere Herabsetzung des Zinsfußes, möglichste Förderung der Rückleitung der in den sozialen Versicherungsanstalten erliegenden Barmittel in die Industrie, Herabsetzung der Handelssteuern, Aufhebung der Kohlen- und Wasserkraftsteuer, Rückvergütung der Umsatz-, Transport- und Kohlensteuer an die Exportindustrie, liberale Auslegung der Steuergesetze für die notleidende Industrie, z. B. Behandlung der 20 % igen außerordentlichen Abschreibungen als Prämien für die Modernisierung der Industrie, entgegenkommende Behandlung von Reservierungen und dergl. Ausgestaltung des Fusionsgesetzes und eheste Herabsetzung der Gebühren für die. Umwandlungen der Unternehmungen in eine andere Rechtsform und sonstige Übertragunn gen, sowie Aufhebung des Gebührenäquivalentes.

Liberale Handhabung der Veranlagungsvorschriften.

Schleunigste Erledigmutig der kiengebrachten Berufungen zur Vermeidung unnötiger Exekutionen. Gewährung von Zahlungserleichterungen, insbesondere langfristiger Raten, Einstellung der Exekution in allen Fällen, in denen die wirtschaftliche Existenz eines Unternehmers bedroht ist, und möglichste Aufhebung hypothekarischer Sicherstellungen zwecks Erleichterung der Kreditbeschaffung. Nachlaß von Verzugszinsen und außerordentliche Nachlässc an rückständigen Steuern gemäß Gesetz Slg. 235/1924, sowie Nachlässe an der Vermögensabgabe gemäß § 5 der Vermögensabgabennovelle Slg. 6/1924 für besonders begründete Ausnahmsfälle, namentlich für die durch die Wírtschaftskrise betroffenen Indüstricgruppen. Berücksichtigung der krisenhaften Verhältnisse hei allen Maßnahmen sozialpolitischer Natur, namcntlich in der Richtung, daß die Belastungen und Eínschränkungen nicht erweitert, werden.< (Potlesk.)

3. Řeč sen. Böhma.

Tisztelt Szenátus! A mostani költségvetést alaposan megviszgálva, megállapíthatjuk,hogy az nem egy állam békés kiépítéséuek képét xnutatja. Nem a szociális és kulturális intézmények fejlesztését, nem a mezőgazda, ság és ipar megerősítését, lxanem eminenter fejlesztését a hadscregnek. Demokratikus államunknalc, mint ahogyan az allcotmánylevélben is meg van határozva, első feladata >a csehszloválc hon békés fellendülését biztosítani, ezen állam összes polgárainak általános boldogulását előrevinni és a béke áldá. sait megőrizniu.

A jelen hormány kőltségvetéséből azonban azt állapíthatjulc meg, hogy a boldogulás előbbrevitelét köztársaságunkban kétféle mértélckel mérik. Míg a Morváutúli országok részéré a lcormány útján két kézzel adogatják a boldogulás eszkőzeit és teremtilc meg a gazdasági jólét lehetőségeit, addig Szlovenszkó minden vonalon a mostoha gyerxnek sorsára jut és a terített asztalról csak a morzsákat kapja. Bármelyik reszortját a költségvetésnek vegyük bonckés alá, megdöbbenünk a részrehajlás főlőtt, ami a mi hátrányunkra történik.

Ez a lehetetlen gazdálkodási rendszer az oka az egyre súlyosbodó és egyre szaporodó Szlovenszkói válságoknak. Mert ma már válságba kerűlt ott nemcsak a mezőgazdaság, hanem az ipar, a kereslcedelem is és a válság gyűrüi egyre szélesebbek lesznek. A legkétségbeejtőbb természetesen a Szlovenszkói mezőgazdaság válsága és vigasztalan sötét jővője, ami súlyos kihatással van az egész országrész gazdasági életére.

A mezőgazdasági válság legsürgősebb megoldása feltétlenűl szükséges, mert segítség uélkűl a gazdákra a teljes elszegényedés vár. A mezőgazdasági válságot azonban nem bizonyos, hogy egyedül a vámemelésével meg lehet oldani. Nem tudok, hinni teljesen a vámok egyedűli gyógyító v oltában, annál inkább sem, mivel a mültból ezen a téren már tapasztalataink vannak. Így az 1926 évi vámemelés külőnösen a kisgazdákra semmi előnyt nem hozott, mert hiszen az elér.t ártőbbletet az állam mindjárt adókban beszedte. Ez történt egyrészt úgy, hogy 1926 - ban hat évre visszamenőleg történtelc a jövedelmi.adó kivetések, és különöscn pedig az adóalapok aránytalan emelésc által. De a legmegcáfolhatatlanabb bizonyíték maga az a tény, hogy a mezőgazdaság nemhogy megerősödött volna, hanem tcljesen lcromlott xnég az általános válság előtt. Nagy baj az is, hogyha a mezőgazdasági termények ára emelkedik, ezt azonnal nyomon kőveti az általános áremelkedés. De lxa a mezőgazdasági termények árai esnek, azt nem akarja senki tudosmásul venni, és elsősorban maga az állam nem. Ilyen kőrülmények közőtt gazdáink a bekövetkezett 25, sőt némely terményeknél a 40%-os áresést nem bírják. Ez az áresés kétszereen sujtja gazdáinkat, mert ehhez járult még az is, hogy az 1928/29-iki ke mény tél a termést általánosan kedvezőtlenűl befolyásolta. Meg kell emlékeznünk itt azokról, akiknek a termését múlt évi emlékezetes júliusi jégeső elverte és akik ma is hiába várják még a kilátásba helyezett segélyt. Mert szerintem nem nevezhető segélynek az, amikor egy kőzség, amelynek a határát a jég 50-90 % -ban elverte, segély cimén kap 2.500 koronát mint például Kispaka, vagy 15 q. vetőá,rpát, mint például Csukárpaka. Ugyanakkor azonban egy másik község, melynek a határa egyáltalában nem szenvedett nagyobb kárt, és nagyságra legfeljebb mégegyszer akkora, mint az említettek egyike, kap ezen a cimen 35.000 kcéartékü vetőmagot, csak azért, mert ott történetesen telepesek is vannak. Láthatjuk tehát ebből hogy a mérték a megbízhatóság, illetve politikai elv álapján tőrténik. És amikor minden józanul gondolkodó politikusnak, de elsősorban magának a kormánynak a válság megoldására kellene törekednie, mit Iátunk? Mihelyt a mezőgazdasági válság megszűntetésére vonatkozólag csak propozíciók merülnek fel, a kormánypártok kőzőtt xnár is hatalmi kérdéseket vetnek fel, nem gondolva arra, hogy tűlekedés közben a kisgazdák sorban gazdaságilag ősszeroppannak és elpusztulnak. Ugyanekkor könnyítések helyett matematikai pontossággal mindig télviz idején, amikor legkevesebb a falun a pénz, az adóvégrehajtók egész légióját bocsáják a küzkődő főld népére.

A baj már annyira súlyos, hogy itt már nem latolgatni, nem propoziciókat felvetni, nem experimentálni kcll, hanem sürgősen segíteni, amíg teljesen össze nem roppannak a kis emherek, kis gazdaságok. Necsak tanácskozzanak a miniszter urak, hanem cselekedjenek is már. Éa hogy a munkájukat megkőnnyítsem, ,a mezőgazdasági válság nxegoldására figyelmükbe ajánlom a következőket: Az adóhátralékok rendeztessenek olyképen, hogy a késedelnxi katnatokat és végrehajtásokat tőröljék. A tőketartoznst pcdig anyagi erejének figyelcmbevételével, közösen megállapított részletekben, de ka, matok nélkül fizethesse le az adózó.

Sűrgős egy gyors és olcsó mezőgazdasági hitel nyujtása, mert a 14 % -os kamattal dolgozó kisgazda a mai árak mellett képtelen gazdaságát úgy vezetrri, hogy az életképes lehessen.

Szűkséges a gabona árának állandósítása, hogy mindaddig, amíg kellő intézkedések nem történnek a mezőgazdasági válság megoldására, az árak stabilitása folytán hitelképesebb legyen a gazda.

Csakis a kellő intézkcdések foganosításával, a kormány által nyujtott célszerű segéllyel várhatjuk, hogy Szlovenszkón megindul a gazdasági élet, mert látjuk már, hogy a mezőgazdasági válság magával rántja az ipart és kereskedelmet is.

És ítt most röviden az illetékesekkel fogom bizonyítani, hogy ez a válság már tényleg beállott Szlovenszkón az iparban és a kereskedelemben is. Szlovenszkó legilletékesebb tényezői, akik most a Tátrában űléseztek, állapították meg, hogy Szlovenszkó egész gazdasági életében általános pangás észlelhető, hogy a gyárvállalatok egyre-másra bcszűntetik üzemeiket, és épen a bőr és szővöipar, amelyet annak idején a szlovák nép foglalkoztatása végett a magyar rezsim a Vág vőlgyébe etablíroztatott és megfelelő segélyel alátámasztott, a legnagyobb krízis előttáll, és maholnap a redukált üzemekct sem tudják fenntartani. De más űzemekben sem jobb a helyzett. A külömböző üzemek beszűntetése egyre tart s ennek következtében természetesen Szlovenszkón a kivándorlás egyre nagyobb mérvekct őlt. Amíg Csehországban az elmúlt 1929-ik évben csőkkent a kivándorlás, addig Szlovenszkón ez a szám 40%-al emelkedett. Az is jellemzi a helyzetet, hogy a kevésbé népes Szlovenszkóról és Ruszinszkóról sokkal több a kivándorló, mint a Morvántúli országokból. Igy fest Szlovenszkó ipari képe 1930-ban, a felszabadítás 11.-ik évében. Lassan, de biztosan elpusztttIunk gazdaságilag és csak függvényei leszünk a cseh tőkének.

A tőkehiány miatt teljesen alárendelx gazdaságunk jövőjét illetőlcg pedig semmi Liztatót nem kapunk. A cseh nagybankok szlovenszkói fiókjai itteni betétállományaik tetemes részéi elvonják Szlovenszkóból és azzal, hogy az Általáuos nyugdíjintézct Szlo. venszkón ősszegyüjtőtt pénzeit szintén a prágai kőzpontba szolgáltatja be, óriási tőkét vonnak ki tölünk, amely hivatva volna gazdasági életünkbe a zavartalan vérkcringést feuntartani.

A hitelszövetkezetek vidéki hálózatának kiépítése ugyan folyik, de cnnck is sajnos bizonyos politikai jellege van és ezért a legtöbb helyen nem érik el céljukat épen a bizalom hiánya folytán, betétállományuk nem erősődik, és így Szlovenszkón tőkegyarapo­ dás nincsen. Holott, ha a magyarság részérc egy hitelszövetkezeti kőzpont létcsítését engedélyeznék, úgy akkor meg volna a lehetőség arra, hogy a betétállományok emelkedése folytán tőkefelhasználással, a hosszu lejáratu hitelek révéu a mezőgazdasági válság enyhülne, az épitkezések teljes mértékben megindulnának, de ezek nélkül a gazdasági élet holtpontra jut.

A mi szlovenszkói iparunk lxátrányt szen ved az állami szállitásoknál is a történelmx országokkal szemben. Általában azt tapasztaljuk, hogy egyáltalában nincsenek tekintettel a szlovenszkói gyári és kisiparra. Mig Csehországban még ma is uj gyárüzemcket alapítanak, amelyek természetesen az állami szállítások, révén jól fundált vállalatokká növik ki magukat, addig az állami szállításokból kirekesztett szlovenszkói gyári és kisipari tízemek elsatnyulnak és megszünnek létezni.

Meg kell emlékeznem még egy másik spe. eiálisan szlovenszkói válságról is. Talán meglepetésként hangzik, a népiskolák válságáról van szó. Mert bárminő gyorsasággal épülnek faluszerte a modern, de túldrága iskolák, ez csak külsőleg dokumentálhatja a kulturális megerősődést. Ha megvizsgáljuk belül is, azt látjuk, hogy a külső fény a kultura hiányosságait és stagnálását takargatja; ámelyet lépten-nyomon megállapíthatunk. A szemlélő azt gondolhatja, hogy ezek az épűletek a kultura rohamos fejlődését bizonyítják, pedig ezek csak amolyan Potemkin-paloták. Az ezen díszes épületekben juttatott kultúra szegényes, sőt nem kívánatos és rossz. Az iskola nívóját a tanitói kar kulturnivója adja meg. Azonban azt látjuk, hogy a tanügyi kormány, amíg az iskolák fejlesztése terén nyomást igyekszik gyakorolni az iskola fenntartókra; a saját kötelességét nem teljesíti. Nem teljesíti, mert teljesen elhanyagolja a magyar tanítói utánpótlást és természetesen nem járul hozzá ahhoz sem, hogy a kisebbségek maguk állíthassanak fel tauítóképzőket. Ennek szomoru következményei már is mutatkoznak.

A magyar tanitóképzés úgyszólván teljcsen csőd eltitt áll. Az cgyctlen pozsonyi tanítóképző évi ca. 25 végzettje nern képes a folyton növekvő tanitö-hiányt pótolni, és ezért sok helyütt olyan egyének töltik.be a tanitói állásokat, akik cgyáltalában nem felelnek meg a követeluxéxxyeknek. A. tanitóság nívója ezzcl sűlyed és ezzel együtt tcrmészetszerüleg mind kcvesebb fclkészültséggcl kerülnek ki a magyarság gyermekei az iskolákból, ami a magyarság kultúrnívójának tudatos aláásását jelenti. °A kormányzatnak ebben az eljárásában azt a tendenciát látom, hogy a Magyarságot kulturtalanná akarják tennis hogy így azután a hatalorn kénye-kedve szerinti eszkőzévé sülyedjen.

A mi demokratikusnak nevezett köztársaságunkban a magyar iskoláknál olyan tanítók is találhatók, akikxxek nemcsak a szakképzettségűk nines, de elegendő képesítésük sincs arra, hogy hivatásuknak meg tudjanak felelni. Még az enyhébb esetek kőzé tartozik, amikor 6-7 kυzépiskolával bíró pályázót választanak meg tanítóul, de van rá több eset, hogy 4 kőzépiskolával bíró fiatalemberre bíznak teljesen osztatlan iskolát. Ha most még ezek az esetek szórványosan is jelentkeznek, mégis a leghatározottabban tiltakoz; nom kell a tanítói hivatás lebecsülése és a tanítói tekintély ilyeu lejáratása ellen annái is inkább, mert el lehetünk készülve arra, hogy az ilyen esetek a magyar iskolákrxál mind gyakrabban meg fognak ismétlődni.

Az állam legfőbb érdeke a közoktatás terén általában az, hogy megfelelő jó iskolái legyenek. De ezt csak úgy érheti el, ha. az összes kivánatos iskolákat a megfelelő segélyben részesíti. Mivel pedig a hitvallásos iskola olyan erkölcsi fundamentummal bír, amely a polgári társadalmi rendek legszilárdabb alapját képezi, minden kőrülmények között szükséges és fenntartandó. Épen ezért egyenlő elbánást követelűnk a felekezeti iskoláknál és elitéljűk a kormány mixxden olyan törekvését, amely ezen iskolák legyengítése és végeredményben megszűntetése ellen irányul. Sajnos, már most is tapasztalhatjuk, lxogy ez a kormány mindeu eszközt felhasznál arra, hogy a hitfclekezti iskolákat megszüntesse. Itt csak rámutatok a rriagyarbéli iskola esetére, arnelyet különben panasz tárgyává tettcnr az illetékcs miniszternél.

Tiltakoznom kell azon eljárás cllen, hogy a tiszta magyar videkeken hihetetlen költségekkel feleslegesen állarni iskolákat állítának fel. Ennek célja nem egyébb, mint a magyarság megosztása, és hogy előnyjuttatásokkal a gyermekeket elvonják régi, kipróbált iskoláiktól. Mert megtörtéut, hogy míg az állarni iskolákban a tanuló kimaradásait az előadásokról elnézik, a felekezeti iskolák­ ban a tanulókat szigorú büntetésekkel szorítják a tanitók minden kimaradással szembeu. Ez az igaztalan eljárás odairányul, hogy a szegényebb néposztály gyermekei, akiket a rnezögazdasági munkákra is fel szoktak időkőzönként a szűlők használui, bekényszerül jenek ilymódon az állami iskólákba. Ily alantas fogásokkal destruálja a kormányzat falvainkat. Ezeknek a jelenségeknek a következtében semmiféle biztatót nem látok a kőzoktatásűgyi kormány működésében.

A kulturszabadság valóságos arculcsapása az is, hogyan bánnak el a magyar kisebbséggel elsősorban a szlovenszkói hatóságok, bár nem kevesebb elfogultság vezeti a tekintetben a prágai kormánykőröket sem. Eltckintve, hogy az alkotmánylevél is biztosítja teljes kulturszabadságunkat, de legelemibb emberi jogunk, hogy kultúránkat szabadon fejleszthessük. A mostani kormány nemesak, hogy támogatásban nem részesíti kultúránkat, hanem mindent elkövet, hogy a kulturális fejlödésünk elé akadályokat gördítsen. A legutolsó szlovenszkói kőnyvrazzia., amely a legsőtétebb cári időkre emlékeztető reakciós aktus volt, a kulturtörténelem szé. gyenfoltja marad. Hogy a magyar föld népe, melyet a kormány agrár-partja oly előszeretettel szeretne mindenképen magáénak biztosítani, ne tanulhassa meg a cséplőgép kezeIését és a legujabb technikai bcrendezést csak azért, mert a szakkönyvet 1928. után Budapesten adták ki, ez balkánizmus és a prágai kormány kultúrmoráljának bizonyítéka, amely a magyarság kultúrnívóját akar ja lesülyeszteni. Szűkségesnek tartom, hogy e helyről a lcgsúlyosabban bélyegezzem meg a kormánynak ezt az intézkedését. Mert a magyar tudományos és szakkönyveknek a határon való lefogása és a szlovenszkói kőnyvkereskedésekben való elkobzása, - melyek azonban Prágában szabadon megvehetők - európai kultúrbotrány, amelyct eléggé és elégszer ostorozni menr lehet. Ha Prága a maga süketségébcn nem is, de az európai kőzvélemény majd tudomást vesz róla, és kellő értékére szállítja le a külföld felé annyira és annyiszor hangsúlyozott csclr demokráciát.

Az itteni magyar kisebbségct azon jogától, lrogy Magyarországgal, mint anyanemzetével, szabadon, a teljes kultúrális kapcsolatokat felvegye, és a kultúrközősséget fejlessze. elütni nem lehet. Mi szlovenszkói és ruszinszkói magyarok nem tagaclhatjuk és nern szakíthatjuk és nem is fogjuk megszakitani solra azokat a kultúrkőtclékeket, arnelyek betrnünket örökké összekötnek anyanemzetünkkel. Minden kulturlény ezt a törekvésűnket meg fogja érteni és értékelni. Csak a sovinizmus vámszedői lesznek azok, akik tűzet kiáltanak, irredentát látnak minden megmozdulásunkban. Ezek az elemek azok, akik megakadályozzák Szlovenszkón, hogy gazdasági tanfolyamokat tartsunk, amelyek utján pedig úgy magyar, mint szlovák és német gazda népünket csak nevelni, oktatni akarjuk, hogy a korral haladva az ujításokat átvéve., több és jobb termelésre vezessük rá. Ezen tőrekvésünkkel az általános jólét emeléséi és a konszolídációt hozzuk részére. A sovinizmuson élősködők azonban ebben is irredentizmust vélnek felfedezni, vagy legalább is egy komolyabb életre való ránevelést látnak, amelyet Prága úgylátszik nem óhajt. mert a magyarnak, szlováknak megerősődése gazdasági és kulturális téren nem célja. A legnagyobb rövidlátásra vall az., hogy kulturális fejlődésűnket mcgakadályozzák, mert liszen ennek fejlesztésc az egész ország kulturnívójának emelését jelenti, végeredményében pedig országos kulturális gyarapodást jelent.

Itt rnég felhívom az iskolaügyi minisztcr úr figyelmét a kongrua-rendelet körül dúló anomáliákra. Míg a Morván-túli országrészekbcn már 'v égrehajtották a kongruaren­ dcletet, addig Szlovenszkón politikumot csinálnak ebből is. Megkivánjuk, hogy a miniszter úr sürgőscn intézkedjék és utasítsa hivatalnokait, hogy minden politikum kikapcsolásával azonnal foganatosítsák a rendeletet.

Ha az állami adrniuisztrációt alapos szemügyre vesszük, úgy rnegállapíthatjuk, hogy ma az állam szolgálatábarr nagyon kevés magyar tisztviselő van alkalmazva, és ezekct is csak többnyire kevésbé fontos, hogy ne mondjam; alarrtasabh munkakörbcn foglalkoztatják. Itt sem érvényesül a köztársasági Elnök Ur által annyiszor hangoztatott egyenlőségi elv. Ne telepítsék és ne helyezzék el még egyre Csehország felesleges tisztviselőit Szlovenszkóra, holott Szlóvenszkón minden bizonnyal az ottani viszonyokkal otthonos, tehát jobb kvalitásu tisztviselő matériát kapna a kormányzat. A magyarokról hivatalosan állapították meg, hogy kitüníi katonaanyag, de alkalmazzák őket az államhivatalokban u megillető számarányban, és akkor szintén lrivatalosan állapíthatja meg, hogy ez által az állami mechanizmus Szlovenszkón még tökéletesebben funkcionál. Ha a kormányzat a reciprocitás elve alapján ugyanannyi szlovenszkói: tisztviselőt alkalmazna Morva és Csehországban, mint amenynyit onnan Szlovenszkóra betelepített, akkor még meg lehetnénk elégedve. Ez a reciprocitás azonban egyáltalában nem tapasztalható.

Elvártuk vólna ettől a kormányzattól; rnely a megértés jelszavával lépett a kőzvélernény elé, hogy az 1918, 1919 és következő években általában igaztalanul elbocsátott közalkalmazottak űgyeit most a jubileum alkalmával revizió alá veszik és véglegesen likvidálják. A minden jogigény nélkűl elbocsátottak ezrei joggal elvárták volna, hogy ne a bosszu és gyűlölkődés politikája csontosodjék meg, de a köztársasági Elnök Úr által kívánt keresztényi szeretet. A teljes hibájukon kivűl néhéz lrelyzetbe került közalkalmazottak 11 éves kálváriajárását a jubileumi ünnepségekre szánt milliókkal végleg megszüntethette volna a kormány. Ha ezt a nemes cselekedetet gyakorolja, úgy a nyomor megszűntetésével a lelkek megbékűlését is elősegítették volna. A mai kor­ rnányzatnál azonban a gyülölet szelleme tovább él és mindig a forradalmi idők meg nem értő szellemébcn cselekszik. Kőzismert dolog, hogy az elbocsátottak ellen annak idején bűnvádi eljárás folyamatba téve nem lett és tnégis ma is sok ezren a kenyértelenség és sötét jővö sivárságában tengődnck.

Hogy még a Balkánon is mennyivel megértőbb szellem uralkodik ebben a tekintetben, utalok arra a törvényre, amelyet a román kormány benyujtott és életbeléptetett, amely lehetővé teszi az elbocsátott nyugdíjasok helyzetének teljcs jóvátételét. A törvény alapján érvényesíthetik mindazok a nyugdíjigényüket, akik az államfordulatkor a hűségeskűt megtagadták, a fcltétel csak az, hogy a hűségesküt le kell ruost tenuiök. Hol vagyunk mi ettől a szellenrt.ől? Kérdem a kormányzatot, mikor eszmél arra, lrogy a gyűlőlet politikáját végre likvidálni kell? Kérdem, hol itt a megértés, a demokrácia és a legujabban hangoztatott keresztényi szeretet? Ezek után csak azt állapíthatjuk meg., hogy a sokat hangoztatott jelszav ak csak a külföldnek szólnak és, Szlovenszkón a kormányzat ruég egyre a sovinizmus és gyűlőlet rnagvait plántálja és ezzel az igazi konszoli­ dációnak a megakasztója.

Az adózási rendszer ebben az országban talán az összes európai államok kőzött a legkör'úlményesebb. Ennek tudható be, Irogy az adózó, nem ismerve ki magát a sok paragrafus közőtt, helytelenül és késedclrnesen intézi el adókötelezettségeit. De az adózás megállapításánál is teljeseu irreálisan járnak el a hatóságok. Ennck elsősorban az az oka, hogy az adókivetők nem ismerik a helyi, viszonyokat. Idegenek idegen szellemmel., sokszor kellő hozzáértés nélkül, de a legnagyobb ba j, hogy megértés nélkül dolgoznak és ők azok, akik az adózási morált aláássák. Ezért nincs joga Engliš miniszter Urnak az adómorál hiáuyáról panaszkodnia. Keresse meg a baj krítforrását., és ha helyes színü és számu szemüveget tesz fel, azt meg fogja találni a pénzügyi apparátusában. Ki kell cserélni ebből a gépezetből a forradalmi lázban behelyezett meg nem felelő kerekeket. És ki kell küszöbölni azt a spiclirendszert, amelynek a finánchatóságok sokkal nagyobb hitelt adnak; mint a bccsűletes adózóknak. Pedig ezek a besugók a legtőbbször kétes elemek, bosszuból, irigységből jelentgetnek, szavuk, véleményűk tehát nem lehet elfogulatlan és hiteltérdemlő.

A pénzűgyminiszter úr minden szlovenszkói városban talál megfelelő munkaerőket, akik odaadással, nregfelelő képzettséggel, tudással és megértéssel tudnak dolgozni. Ezek révén sokkal olcsóbb lcnne az adminisztráció, már azáltal is, hogy a legtőbb űgy már az első fórumon közmegelégedéssel intéződnék el és a minimumra korlátozódnának az elkeseredésből eredő, végletekig mcnő felebbezések. A mostani szisztémával lassan kiölik az adózók lelkéből a tudatot, hogy itt igazságos módon is tőrténhet adófizetés. Ezért javaslom, hogy a pénzűgyminiszter úr vegye revizió alá adózási, adókivetési szisztémáját, és akkor meg fog erősödni az általa kívánt adómorál is.

Általában azt állahíthatjuk meg, hogy cz a kormányzat is, mint a tőbbi, csak az igéreteknél marád mcg. Sehol sem tapasztaljuk; hogy az adózás tekintetében csak egy jottányit is könnyített volna a helyzetünkőn. Első ténykedése abban nyilvánult meg, hogy a gazdasági élet crejét bénító antiszociális forgalmi adötőrvéuy hatályát egy évre meghosszabbíttatta, bármennyire is ellene nyilatkoztak az ősszes gazdasági faktorok.

Kőztársaságunk gazdasági életében sok káros szimptomát állapíthatunk meg, de az bizonyos, hogy ezek egyik legsúlyosabbikja az, amelyet a forgalmi adó okoz. Az inzolvenciák szomoru és megdöbbentő listáját naponta olvashatjuk és többnyire ezen adónem a kórokozója a gazdasági járványnak.

A pénzügyminiszter úr e téren ridegen elzárkózik minden egészéges reform elől, pedig a gazdasági élet a rákfenéjét győkeresen és véglegesen ki kell operálnia, ha azt akar­ ja, hogy gazdasági életűnk új erőre kapjon. Érdekes, hogy épen ez a szocialista kormányzat nem törődik a. kis exisztenciákkal, akik éppen a legtőbb csetben a felgyűlemlett forgalmi adótartozások miatt a tönk szélére jutnak. Tudjuk, hogy a forgalmi adó az állam bevételeinek cgyhetcd részét teszi ki, de éppen ezen megállapítás Lizonyítja azt, hogy kűlönősen a kis exisztenciák gazdasági életéből csupán csak ezen adó révén több mint két és fél milliárd összeget vonnak el. Ezt a megterhelést a kisiparosság, a kisgazdatársadalom és a kiskereskedők érzik a legjobban. A forgalmi adótörvénynek helytelen végrehajtása is sok kis cxisztenciát tőnkretett. A könyitéseket kűlőnősen a nagytőkénél alkalmazzák, de ott is természetesen elsősorban a történelmi országokban, mert hiszcn itt is kétféle mértékkel mérnck Szlovenszkó Ixátrányára.

Csehországban megtőrtént, hogy 13 nagyűzemmél és pénzintézetnél ea 50 millió adőhátrálékot eltőröltek. Csak néhányat említek fel ezek kőzül: A Cseh Iparbanknál 5 millió héizázezer a Cseh Eskomptnál 8 millió háromszázezcr és a Cseh Uniónál három millió kétszázezer koronát. Ehből csak az tűnik ki, hogy a cseh nagytőke előnyben részesűl, míg a szlovenszkói kisexisztenciák kérvényei bcjár ják az összes instanciákat, nem intézik el ügyűket és végül a végrehajtó lesz mindennapos vendégűk. Tudom jól, hogy a forgalmi adó eltőrlése erősen csökkentené az állami bevételeket. Ha azonban a fcgyverkezés terén néxni önxncgtartóztatást tanusítarxánk, és nenx őlnők be a milliókat improduktiv katonai intézményekbe, felszerelésekbe, amelyek feleslcgeseu provokálják a szomszédokat, bcnnünket pedig katona állammá sülyesztenek, akkor a kiadások esökkentésév el és azzal, hogy a kormányzat a forgalmi-adó ellenőrzésnek a tcrheitől is megszabadulna, - ami ennek az adónak ca. 30 százalékát felemészti - egyeusúlyba maradna az államháztartás mérlegével.

Az egyes kűlföldi államok kőltségvetéséből kitünik ugyanis, hogy addig, amíg Németországban a költségvetésnek 6%-a, Belgiumban 12 % -a, a hatalmas Angliában 17.5 % -a, addig a kis Cschszlovákiában 18.3 % a hadügyi kőltségvetés. Ilyen óriási mértékben vonják el az adókat egy tcljesen improduktiv szervre. És míg egyrészt a kormányzat egyre a békét hirdeti és a diplomácia útján látszólag a béke érdekében tevékenykedik, addig idebenn oly iramu fegyverkezés folyik, amit önv édelemmel megindokolni már nem lehet.

Ezért javaslom a katonai kiadások csökkentését és czzel szemben a forgalmi adó eltörlését. Ez jelentené az igazi konszolidácicí és gazdasági renesszánsz hajnalhasadását. Ha a pénzűgyminiszter momentán komolyan segíteni akar a gazdasági akut bajokon, úgy elsősorban javaslom, hogy a válságba jutott mezőgazdaságnál szűntesse be legalább ideiglenesen a forgalmi adót, míg ebből a nehéz helyzetéböl ki nem jut. Ez a legkevesebb, amit tehet, és amit tennie kell.

Most pedig a legszomorúbb megbízást kell teljesítenem, amikor a hontalanok jajszavát tolmáesolom a belügyxninsztcr úrnak. A hontalanság uyomorultjai kérdik miniszter urat., hogy lehetetlen helyzetükőn mért nexn segit, miért nem szűntcti meg azt a kálváriajárást, amelyet nagyon sokan már 11 éve folytatnak. Nem hallja a belűgyminiszter úr ezrek és ezrek jajszavát? Nem ércz-e lelküsmeret­ furdalást, amikor hontalaságuk miatt kenyértelenűl, nyugdíjfosztottan politikai jogok nélkül tengőduek és nem tudnak elhelyezkedni, álláshoz jutni? Nemcsak a demokráciának, hanem az emberi méltóságnak a megcsúfolása az a mód, ahogyan ezek a szerencsétlenek szó és panasz nélkül tűrni kénytelenek a hivatalos vekzaturák és a sovinisták túlkapásait.