1. Řeč sen. dr Grosschmida.

Tisztelt Szenátus! Hölgyeim és Uraim! A parlamentelsnck voltaképen olyan kűzdtiterelcnek kellene lenniök, ahol a népek küldöttei, eszméik és érveik igazságának súlyával győzve meg egymást, a mindenkori kormányokat az országolc minden lakosának javát egyformán biztosító rendszabályok foganatosítására bírják. Ma azonban - nálunk még fokozottabb mérvben, mint másutt - azt látjuk, hogy a parlamentarizmus odahanyatlott, hogy, a kormányt támogató pártok érdekeinelc kielégítése mellett, az egész intézmény puszta formalizmus, a mindenható kormányakaratnak alkotmányos mezbe öltőztetése.

Sehol sem annyira szembeötlő ez, mint éppen itt nálunk és az állami költségvetések tárgyalásánál, ahol egy évtized óta nem nyílik mód és alkalom arra, hogy az abban előirányzott tételek méltányosabb és okszerűbb megosztására, a kőltségelqirányzatból kitetszőleg is mellőzött néprétegek és nemzetek jogos igényeinek lcielégítésére, a kormányzópártokhoz nem tartozó tőrvényhozók részéről tett indítvány lceresztűlvitessék. Nem történt meg, hogy az ilyen indítványnak, minden objektív olcfejtés dacára más sorsa lenne, vagy lehctne, mint a rideg és merev visszautasítás.

Nem az erő bízonyítéka ez. A belűgyminiszteri tárca költségvetésének tanusága szerint a csendőri és rendőri apparátus fenntartása emészti fel viszonylag a legnagyobb ősszeget, 691,313.060 koronából több mint 400 milliót, bizonyságáúl annak., hogy az uralkodó kormányzati rendszcr nem annyira az itt élő népek mcgelégedésén. mint inhább az általános elégedetlenségnek ily eszhőzökkel való féken tartásán nyugszik.

Az alkotmánytörvények általános nagy elvei így nem nyernelc élctet és az egész kőzélet - kűlőnösen Szlovenszlcóban és Ruszinszkában - nyögi a terhét annalc a téves elgondolásnak, hogy a cseh hegemónia megteremtése ezen állam egyedüli űdve és annak rendelendő alá az ezen államba nolens-volens össztetőmöríteit nemzetek minden hulturális és gazdasági érdeke is. Így mélyűl el az itt élő nemzetek egymás iránti bizalmatlansága, ez az oka jórészben a gazdasági felvirágzás hanyatlásának is és ez az elhibázott belpolitikai irány magyarázatá annah is, hogy a nemzetek nagy világkőzösségében az ezexx állam politikai hivatása iránt megnyilvánult érdeklődés elhalványult.

Ezek láttára - ha mindjárt annak reménye nélkűl is, hogy birálatunknah momentán sikere lenne, - kötelességünk a kőltségvetés tárgyalásánál igazolni, hogy ezen állítások nem légből kapott szavak, nem ellenzékieskedő hangulatkeltés, hanem keseríi igazságok, amelyek mellett azonban a tehctetlcnségből eredő beletörődéssel elmenni nem lehet és reá kell mutatni arról az egyedüli helyről, ahonnan e kérdéseket megvitatás tárgyává még lehet tenni, a nemzetgyűlési szószékekről, azokra a módokra, azon elgondolásokra is, amelyek szerint ezeken a hiányokon segíteni lehetne és kellene.

Erre is ritkán nyílik alkalom, mert pl. a szenátus foglalkoztatására is jellemző, hogy egymásután voltak olyan űlések, amelyeknek napirendjét egypár, nem éppen nagy horderejű, pl. a Grőnlanddal kötött kereskedelxni szerződés becikkelyezése és egy pár immunitási ügy képezték, addig a költségvetés tárgyalására az egész háznak egy-két nap áll csak rendelkezésére és így a kötött tartamú beszédidő akadálya a mélyrehatóbb fejtegetéseknek, az államélet egész terűletén található viszszásságok bírálatának és így a nekem jutó rövid időt kénytelen vagyok úgyszólván csak példaképen felhozott eseteken alapuló bizonyitékokkal alátámasztott részleges kritikám számára felhasználni.

A kőzigazgatás, a gazdasági helyzet, az igazságszolgáltatás és a kulturális viszonyok az a négy főpillér, amelyeken az állam lakóinak élete nyugszik, azért nem érintem most a megelőző években általánosságban általam is birált és a mások által ezidőszerint is már részletesen tárgyalt improduktiv hadűgyi célokra fordított sok száz milliónak és a nagyhatalmi allürökkel fellépő kűlpolitikai fölősleges kiadásoknak kérdését és leginkább Szlovenszkó és Ruszinszkó sorsának szemmel tartásával kérdem, vajjon a közigazgatás centralizálása beváltotta-e az ezen >reform<-hoz fűzőtt várakozásokat? A belűgyminiszter úr pár hét előtt maga panaszkodott, hogy kevés a képzett tisztviselő, hogy rossz a tisztviselői kar anyagi helyzete és ezért az űgymenet nem kielégítő. Ámde a belűgyi közigazgatás költségei, a múlthoz, a korábbi rendszerhez képest, hatalmasan megnővekedtek, tehát a reform azon, annak­ idején hangoztatott állítólagos, általános célja és indoka, hogy a kőzigazgatás gyorsabbá és olcsóbbá téttessék, nem bizonyult valónak, valónak bizonyult éllenben máris az, lxogy a tartományi rendszer Szlovénszkóra nézve hátrányos.

A kőzigazgatás megfelelő volta ugyanis nem abban nyilvánul meg, hogy valamely elméletileg, csetleg teljes precizitással kidolgozott kormányzási forma - amilyennek azonban a közigazgatás reformjáról hozott törvény az annak behozatalakor elhangzott kritikák szerint is éppenséggel nem mondható - egy országra reáoktrojáltassék, hanem abban, hogy a mód, ahogyan a népet igazgatják, életviszonyainak és életfeltételeinek megfeleljen. Erre a reforma is el lehet mondani azonban azt, amit egykoron egp idegenből importált törvény birálatakor egy kiváló magyar jogász olyanformán fejezett ki, hogy mit ér a gondosan kicsiszolt paragrafusokból álló alkotás, ha olyan, mint az a cifrán felszerelt cimbalom, amelynek hangja a nemzet szívéből kitörő alaphanggai disszonál? Szlovenszkó népének szívéből pedig az őnkormányzat vágya tör fel, amely önkormányzat mellett, a múltban, a közeli városokban, a megyei kőzpontokban, a falvak népe űgyes-bajos dolgát könnyen elintézte, e mellett szűkségleteit beszerezte és e székvárosok lűktetö kereskedelmi életét ezzel biztosította. Ma lehangoltság, kedvtclenség, csendesség mindenűtt és ezzel karöltve a gazdasági depresszió. Azonban, ahogy nem vált be II. József császárnak szintén elnemzetlenítési célzatú, centralizációs tőrekvése, ahogy csődöt mondott Bach és Schmerling beolvasztási kisérlete, úgy nem fog beválni, minden erőszakolás dacára, ez a rendszer sem, mert soha elégszer nem ismételhető, soha elégszer nem hangoztatható, hogy a közigazgatásnak számolnia kell mindenkor a nép tőrténelmi fejlődésével, műveltsége irányával és gazdasági érdekeivel; abból a talajból kcll fakadnia, ahol irányítani akar.

Nem is a szükségérzet hívta ezt az u. n. reformot életre, hanem az a törekvés, hogy a lakosságnak a kormányhatalomtól való fűggősége minél teljesebb legyen. Legjobb bizonyítéka ennek Pozsony és Kassa városának sorsa. Ezeket az évszázadokon át önálló tőrvényhatósági joggal felruházott városokat az 1922. évi 243. sz. törvény, illetve az 1922. évi 335. számú végrelxajtási rendelet rendezett tanácsú községekké degradálta. Ennek eredménye az lett., hogy a város képviselőtestűlete ma már csakis az önmaga gazdasági életének irányítója, de ezt a munkát sem végezheti önállóan és teljes hatáskörrel.

Régebben az őnálló tőrvényhatóság bizonyos mértékben állami funkciót is végzctt, aminek ellenértékeűl a város évi készpénz hozzájárulást élvezett az állam részéről, pl. Kassa városa évi 77.000 aranykoronát. Az államfordulat után ez a hozzájárulás megszűnt és az előbb eunlített törvény életbeléptetésekor felállították az u. n. városi jegyzői hivatalt, mint állami szervct, azzal, hogy ezen hivatal fogalmazói személyzete állami tisztviselőkből fog állani, a kezelőszemélyzet fizetését és a dologi kiadásokat azonban a város tartozik fedezni. Amíg egyrészről tehát a várost évszázados jogaitól fosztották meg, addig másrészről milliós terhet raktak a város polgárságára, úgyhogy például Kassa városa közel 900.000 Kč évi terhet kénytelen az államinak nyilvánított funkciók elvégzéseért költségvetésc terhére beállítani és fizetni. Ennek nagyon csekély ellenértéke a jegyzői hivatal hivatalos térxykedéseért befolyó illeték, mely a terhek 10%-át sem éri el.

Hogy csak ezen általam jól ismert példánál maradjak, a csaknem milliós teherrel szemben elvesztette a város a választok névjegyzékének ősszeállítási jogát és - az egyének és egyéni viszonyok kellő ismeretének hiányában - ebből folyólag esik el az őslakos polgárok jelentékeny része a polgári jogok gyalcorlásától. A város ipari, építkezési ügyeit állami funkcíonárius intézi, a közegészségügyet is úgy látják el, hogy pl. ugyancsak Kassa városának az 1930. évi költségvetése terhére iskolaorvosi állást kellett kreálnia a serdűlő tanuló ifjak védelmére, holott ezt a funkciót régebben a tőrvényhatósági közgyűlés által választott tiszteletbeli orvosok látták el, lelküsmeretes buzgalommal, közmegelégedésre, de nobile officium gyanánt.

Elvesztette a város azt a jogát is, hogy egy közönséges hatósági bizonylatot állíthasson ki, de ugyanakkor gondoskodott az államhatalom arról, illetve lehetővé tette, hogy a jegyzői hivatal, a törvényben biztosított véto jogával élve, a város képviselőtestületi gyűlésének kimondottán gazdasági kérdésekben hozott határozatát is hatálytalaníthassa, ami azért is hátrányos, mert pl. a város által kürt v ersenytárgyalások iránti érdeklődést ez, a sikertelenség és így a hiábavaló munka tudatában, kűlönősen az őslakosság részéről, egészen leszállítja.

Elvesztette továbbá a város a községi pótadó beszedési jogát is, czt is az államra ruházták és' a városi polgárol: befizetett adójából a város az állam által megállapított kulcs szerint részesedik. Csakis így tőrténhetik meg aztán az, - hogy xnegint csak Kassa városát idézem például, amelynek rővid megszakításokkal egynegyed század óta törvényhatósági, bizottsági, illetve képviselcítestűleti tagja voltam és vagyok és így viszonyait ismerem, - hogy e város 1928. évi zárszámadásában a pótadóhátralék 20,159.908 korona 33 fillérrel szerepel és ennek dacára. illetve éppen azért, mert azt annak idején behajtani jórészt el is mulasztották és ma már behajthatatlan, a város minden elkerületetlen beruházását nehezcn fclhajtható és drága kölcsönőkből kénytelen fedezni.

Ebből a kis tükörképből is látszik, hogy a kőzigazgatás nem funkciönál jobban, nem lett olcsóbb, gazdaságosabb, élet-és fejlődésképesebb, hancm igenis a városolc - és ugyanezen mintára a járások és kőzségek - politikai magatartásától függ gazdasági prosperálásuk és a polgári szabad önérzet helyébe csak a meghunyászkodás árán elérhető vegetálás lehetősége lépett. Az ilyenfajta közigazgatáson nem épűlhet fel messzebblátó, szociális, kulturális célok mcgvalósítását maga elé tűzni akaró vároapolitika, nem nyugodhatik életkedv től duzzadó vállalkozási kedv és kereskedelmi élet és bizony csak úgy van, hogy ez az állami mindenhatóság és az azzal karőltve járó >államfenntartó< nemzetek érdekei szerint szóló >húros cimbalom< - a behozott új közigazgatás - hangja áz őslakosság szívéből kitőrő alaphanggal disszonál. Itt ujra élet, ujra jólét és megelégedés akkor lesz, ha a nép önsorsának intézésébe nemcsak látszatképen, de tényleg belefolyhat, ha a városok nyakáról ezt a politikai gyámkodást leveszik és a közigazgatás decentralizációjával a megakadt vérkcringés ujra megindul.

Az említett célzattal való centralizáció., az államtól való fűggésnek megteremtése, rendszeres kiépítése, nemcsak a kőzigazgatás terén észlelhető. Öntudatos és célzatos ez a munka. Szlovenszkó és Ruszinszkó terűletén és külőnösen a mágyarsággal szemben a gazdasági élet terén is. Ezt korábban és egyebűtt a földreform mikénti kcresztülvitele tekintetében már kimutattam. Itt csak újra megismétlem azt az elfelejthetetlen, egy vezető államférfiú - a kűlűgyminiszter úr - szájából hallott, azóta világszerte ismertté és hirhedtté vált >histórai< indokolást és megállapítást, hogy >a földreform revanche volt a fehérhegyi csatáért!<

Ehhez nem kell kommentár! De ahlxoz sem, hogy a cseh pártok maguk állapították meg, hogy a főldhivatal tanácsa hosszabb időn át, a kellő számú tagok hiányában nem volt jogosúlt a hozott döntésekre. Egy ohjektívebb nézöpont bekővetkeztekor el kell jönni az ily kündulás és ily keresztűlvitel mellett alaptalanúl elszenvcdett igazságtalanságok jóvátétele időpontjának is mert ez a károsúltakkal szembexr oly becsületbeli adósság, amelyre a költségvctésben, a jővőben, fedezetet fog kelleni találni.

A gazdasági élet egyéb terén is azonban hasonló mostoha elbánás orvoslására, hiába keresünk a költségvetésben fedezetct. Pedig kőztudomású tény, hogy a rhgi magyar pénzintézetek jelentékeny része az utolsó tíz esztendőben megszünt, mégpedig legtöbbnyire azon csapások miatt, melyek ezeket az új országhatárok megvonásával és a deflációs krízissel kapcsolatban, - tehát túlnyornó részben őnhibáikon kivűl - érték.

Az 1924. évi 237. számú törvénnyel Iétesítettek ugyan a háborút kővető viszonyokból eredő veszteségek mérséklésére egy kűlőn alapot, azonban cbből a magyar intézeteknek csak morzsák jutottak, azok is lehetetlen feltételekhez kötve és igazán érdekes volna megtudni, amint azt a kőltségvetés tárgyalásakor cgyszer már számon kértern., hogy ezen több száz milliós alapból mely intézetek és mily összegekkel lettek segélyezve?

Azok az intézetek, amelyek ezen súlyos ülőket átélték, ma már konszolidált alapokon műkődnek ugyan, azonban fejlődésüke;t külőnösen az akadályozza, lrogy minden terjeszkedési lchetőség jóformáu teljescn el van előlűk zárva. Az 1924, évi 239. sz. tőrvény 6. §-ában ugyanis a bankés pénzűgylctckkel foglalkozó részvénytársaságoh új fióktelcpeinek rnegnyitása a kormány engcdélyéhea van kötve.

A kormány szándéka - hallomás szerint - ezzel az volt, hagy a bankok túltengésére való tekintettel ujabb fiókok megnyitását egyelőre egyáltalán nem engedélyezí. Azonban mégis azt látjuk, - hogy megint csak kassai példára hivatkozzarn - itt a Csehszlovαk legiσk bankja az elmúlt esztcndőben, mégis kapott fióknyitásra engedélyt.

Ez a példa is azt bizonyítja, hogy a kormány nem a gazdasági szűkség szcrint gyakorolja az előbb idézett törvényben biztosított dikrecionálís jogát, - hiszen Kassαn is több mint 20 nagyobb bank, illctve nagybankol: fiókja működik - hanem ebből ujra csak azak részérc származik előny, akik a kormány szívéhez kőzel állanak.

Már pedig sok olyan s.zlavénszlcói pénzintézet is volna, amclyil: rcrxdelkezik azzal a pénzűgyi felkészültséggel, hogy oly vidékeken, ahol ujairnan megvetné a lábát, hozzájárulna a gazdasági élet Felletxdítéséhez és a hitelkrízis enyhítéséhez.

A régi függő ügyek közül főként az államfordulat előtti rnagyararszági kötele­ zettségek rendezése érdelai a szlovcnszkói pénzintézcteket, mert a legtőbbcn ezek közüt, határszéli fekvésűknél fogva, a mai Magyarorsaághoz tartozó területekkel élénk gazdasági kapcsolatokat. tartottalc fcnn. Ezcu ügyek rendezésc már tíz évig váratott magára, amíg ezen künnlcvőségek behajhatatlansága elvégezte a maga romboló, megsemmisítő munkáját.

Ami az általárros hitelviszonyokat illeti, nem annyira pénzügyi, mint inkább bizalmi válságról van szó, arninek Szlovenszkó lakosságának fokozatos elszegénycdése a főoka. A bankok élő tudnák teremtcni a rövidlejáratú hiteligények kielégítéséhez szükség.es összegeket, azonban a már clőadott okolc folytán a lakósság lxitclképcssége állandóan romlik, a csődök és fizetésképtelenségek száma roharnosan nő, úgyhogy a hiteligények élbírálásánál a legnagyabb rigorazitással kénytelenek eljárui.

Munkáhaz és keresethez kellene tehát a lakosság szélesebb rétegcit juttatni. Invesztálásra bőséges alkalom volna Szlovcnszkón és Ruszinszkóban egyaránt, erre a hajlandóság kűlőuőscn a községek és kőztestűletek részéről meg is valna és a megfelelő finanszírozásról is lehetne gondoskodni, kellő joakarat mellett. A szociális és nyugdíjbiztosítás ugyanis százmilliókra mcnő összegeket von el évenkint a gazdasági élettől és ezen intézmények maholnap az ország leghatalmasabb tőkeereje felett fognak rendelkezni. Mindcn módjuk és alkalmuk meg volna tehát, hogy a Szlovenszkóról és Ruszinszkóból hozzájuk vándorolt tetemes ősszcgeknek legalább egy részével itt ujabb munka és kereseti alkalmakat létesítsenek.

Ugyanezen intézmények révén az ipari hitel kérdése is megoldható volua, esetleg egy közbenső szcrv - magyarországi mintára, ipari hítclintézet, ipari jclzálogintézet - beiktatásával, mert a mai helyzetben fóként a szlavenszkói kisiparos úgyszólváu képtelen hitelhez jutni, Ruszinszkóról nem is szólva.

A mezőgazda rövidlejáratú drága hitelt talán még fel tudna hajtani, azonban ez csak sietteti terményeinek árcsőkkenése miatt fenyegető végromlását. Hasszú lejáratú., amortizációs kölcsőnöket egyedül a Cselr Jelzáloghitelbank (Hypoteční banka česká), illetve azok fiókjai folyósítanak, azonban ennek szervezete elég nchézkes és rckordnak számít, ha valaki hat hónapon belül tőlűk pénzt láthat. Amellett az ingatlan forgalmi értékének csak kis hányadát nyujtja kőlcsőu gyanánt, úgyhogy csakis nagyobb kiterjedésü birtokoknál érdemes ezen, egyébként többnyire elég előnyős, kölcsőnt igénybe venni.

A folyósítás elhúzódásának a telekkcönyvi állapot rendezetlensége az egyik főoka és ezen segíteni sűrgős állami feladat volna, amire azonban a költségvetés külőnösebb fedezetet nem állít be.

A gazda-kőzőnség kiscbb hiteleinek kielégítésére a szövetkezcti alapokon műkődő pénzintézetek volnának hivatva, azonban ezek az altruismust többnyire csupán az alapszabályaikban ismerik, egyébként rendszerint drágábbak a részvénybankoknál. E téren nagy feladat várna a kőlcsőnős földmíves pénztárakrá (Roľnická vzájomná pokladnica), amelyek Szlovenszkón a lcgelterjedtebb szövetkezeti alakulások, amelyeket az állam is igen jelentős összegekkel támogat, azonban ezeknél viszont az a nagy hiba., hogy politikai pártok (agrár-párt) exponenseinek tekintik magukat.

A záloglevél kibocsátó intézetek arra hi. vatkoznak, hogy azért nem tudnak Szlovenszkón intenzívebb tevékenységet kifejteni, mert szlovenszkói kibocsátású és fcdezetü zálogleveleiket, állítólag, a magasabb kamatoztatás dacára, sem képesek elhelyezni. Mindenesetrc egész külőnős megkűlömbőz­ tetése ez az állam egyik részének, azonban ezen a bajon könnyen lehetne segíteni, ha az előbb megnevezett intéznxények, a szociális és nyugdíjbiztosítási kőzpont, valamint egyéb, állami alapok, melyck vagyoxxuk jelentékeny részét amúgy is értékpapirokba fektetik, ezen záloglevelek vásárlására különösebb goxídot fordítanának.

A záloglével hitel megszerzésének ilyen módokkal való kőnnyebbé tétele, a földmíves szövetkezetekuek intenzívebb fejlesztése és legfőbbképen a pártpolitikától és nemzetiségi egyoldaluságtól való mentcsítése volnának tehát azok az eszkőzök, amelyekkel a mezőgazdasági hitelkrízist, ha nem is megoldani, de legalább enyhíteni lehetne és e téren sokkal áldásosabb terrénuma volna a kormánybeavatkozásnak, mint a centralista akarások keresztülhajszolásában, a rendtörvény merev alkalmazásaiban, a magyar lap-és könyvelkobzások terén, stb. stb.

Különösen súlyosan xiehczedik a xna legakuálisabb kérdésére, a gazdasági krízisre, a jogsegély igénybevehetésénck csaknenx illuzórius volta.

Az igazságszolgáltatás egyik legnagyobb baja a bírósági űgymenet lassusága. Számtalan esetből leszűrt tapasztalásból megállapíthatoxri azt, hogy egy egyszerű kővetelésbehajtási űgyet alig-alig lehet egy év alatt befejezni. Szlovenszkón, átlagban, az a helyzet, hogy a tárgyalás kitűzéséig kell 2 hónap, a mulasztási itélet jogerejének megállapításáig I hónap, a végrehajtási kérvény elintézéséig 3 hónap, a végrehajtás foganatosítási határnap kitűzéséig ¹/₂ hónap, az árverés kitűzéséig 4 hónap, a közbeeső bírósági szűnet megakaszt minden további lépést, ez 2 hónap, az árverési vételár kiutalására kell 4 hónap, összescn tehát 16¹/₂ hónap ahhoz, hogy a hitelező a pénzét a passzíve viselkedő adóson behajtsa.

Ha érdemleges tárgyalásra kerűl a sor., akkor a helyzet még kedvezőtlenebb, mert pl. a kassai járásbíróság II. űgyosztálya ez idő szerint már június végére, tehát 3 havi időközzel tűz ki ujabb határnapot.

A kerületi bíróságon a helyzet még kedvezőtlenebb. A polgári felebbezési tanács példáúl a múlt év június havában beadott felebbezések tárgyalására március elejéig még nem tűzőtt ki tárgyalási határnapot.

Hasonló a helyzet a felsőhírőságnál és a legfelsőbb bíróságnál is. Ennek a jelenségnek az oka azonban nem a bírói karban kcresendő, a birák agyon vannak halmozva munkával és emberfeletti munkát végeznek is. Szomorú bizonysága ennek az a visszatérő ujsághír, amely X. vagy Y. bíró idegkimerüléséről, ősszcroppanásáról szól. A baj oka a bíróhiány és ezen kellene a kormánynak létszámemeléssel és fizetésrendezéssel a legsűrgősebben segíteni.

Ez nemcsak ennek a tiszteletreméltó tcstűletnek, de elsősorban a nagyközőnségnek és magának az államnak érdeke, mert csak kifogástalanul működő igazságszolgáltatás mellett képzelhető el kereskedelmi élet, kűlföldi hitel, árúhitel és általában a kőtelmi viszonyok biztosítására szükséges bona fidcs életbentartása.

Hogy ez a demoralizáló késcdelmeskedés, különősen az alsóbb fokokon, Szlovenszkó specialitása, bizonysága ennek, hogy amíg pl. egy szlovenszkói járásbírósághoz 1929 április 25.-én beadott végrehajtási kérvény 1929 julius 29.-én lett elintézve, de a hivatalból kért foganatosítás 1930 januárjáig nem tőrtént meg, addig pl. a litomysli járásbíróság a beádott végrehajtási kérvényt 5 nap alatt elintézte.

Nyilvánvaló tehát, hogy a történelmi országok bíróságainak személyzeti viszonyai aránytalanul jobbak, pedig ez inkább volna indokolva Szlovenszkón, ahol a jogrendszerek, a magyar, osztrák magánjog, uj törvények ősszezavarása több tanulmányt és munkát igényel. Ez az oka, hogy a jogorvoslatok száma is oly nagyszámú. A bírósági ügykezelés pedig pláne - ugyanezen okokból még tőbb kivánnivalót hagy hátra. Sajnálattal nélkűlözöm tehát az igazságűgyi tárce költségvetésében a szlovenszkói bírósági viszonyok megjavítására szűkséges és hiányzo ősszeget és e kérdésnck sürgős rendezésérc az igazságűgyminiszter úr figyelmét felhívom.

Nem hallgathatom el azonban a szlovenszkói űgyvédi karral és külőnősen a magyar nemzetiségű ügyvédekkel szemben megnyilvánuló bizonyos űgyvédellenes tendenciát sem. Megnyilvánúl ez elsősorban az űgyvédi autonómia sokat felpanaszolt kérdésének mai napig való rendezetlenségében, de a rendezési javaslatnak azon formájában is, mely a vezető állásokból a magyar nemzetiségű űgyvédeket ki akaíja zárni. Megnyilvánul továbbá ez, őszinte csodálkozásomra, pl. a kassai kerűleti bíróság elnökének az ügyvédi kamara f. évi tagnévsorához csatolt, illetve azzal egyűtt kézbesített körlevelében is, mely az űgyvédségre súlyosan sértő, gramatikai és stiláris tökélyű beadványokhoz fűzvén a loyalitás mérvét, ettől és a helyesírási hibáktól, nexn pedig a jogászi. munka értékétől teszi függővé az ügyvédi munkadíj magasságát. De megnyilvánul ez a tendencia gyakorlatilag abban is, hogy az amúgy is súlyos megélhetési gondokkal, tényleg fennforgó nyelvi nehézségekkel, klientélája teljes megapadásával kűzdő, különősen magyar űgyvédekkel szembén nem egyszer megesik., hogy a költségek megállapításánál gyakran a normáltarifát egyébként sem tartják be, a bíróságon kívüli előkészítő munkát rendszerint nem honorálják, a várakozási díj - pedig sokszor reggeltől délig is kell várni - ismeretlen fogalom és megtőrténik, hogy nagyobb végrehajtási űgyekben is a végrehajtási tőrvény 1928. évi 23. számú. nov ellájának 27. §-ára való hivatkozással megtagadják az ügyvédi képviselettel felmerült foganatosítási kőltség megállapítását, arra hivatkozva, hogy az űgyvédi képviseletre szűkség nem volt, az idézett törvény szerint pedig csupán azon kőltségek állapíthatók meg. amelyek a végrehajtató jogának az érvényesítésére főitétlenül szűkségesek. Ehhez hozzá kell fűznöm, hogy a csehországi teljesen azonos rendelkezés alapján ott senkinek sem jut eszébe az, hogy az ügyvédi költség megállapítása a7 űgyvédi képviselet szűkségességének a mérlegelésétől lenne fűggővé tehető.

A panaszok egész sora volna még felhozható a fizetésképtelenségi ügyek, csődök, zárgondnokságok kiosztása terén, de hiszeu ezek kőzismert dolgok és a részletekben elmerűlni nem akarok, de nem tartottam mellőzhető és kisszerü dolognak legalál b egy-két ilyen példával igazolni azt, hogy a szloveriszkói magyar űgyvédi kar, amely állampolgári kőtelmeinek és űgyvédi hivatásának, ha magyar is az anyanyelve, mindig mintaszerűen tett eleget, más clbánásban részesül - az autonomia megvonásától kezdve a kenyérkeresési gondokig - mint a köztársaság más terűlctén lakó és más nenxzetiségű kartársai és váromt az igazságűgyminiszter úr méltányosabb intern utasítását ezen tarthatatlan helyzet megváltoztatása érdekében.

Mindezeket szóvátettem, mert a kőltségvetés arról tcsz bizonyságot, hogy mennyi sok minden, csak hirtelenében és az élet legkűlőnbőzőbb mcgnyilvánulásaibaxx felvetődő kérdés van, amire á kcltségvetésben, amely aprólékos gonddal figycl a cseh-szlovák nemzeti élet szűkségleteinek kielégítésére semmi figyelem nincs fordítva. Miudez; mint már mondottam, nem véletlen, de egyszerü folyománya azon elnemzetleníteui akaró eljárásnak, amely kűlőnősen a magyar nemzeti kisebbséggel szexnben a közélet minden ágában egyöntetű, egységes és rendszeres. Alegfájdalmasabb és legszembeötlőbh azonban akkor, amikor azt látjuk, hogy nexn teljesíti a kormány a békeszerződésben és áz alkotmánytörvényben vállalt ama kőtelességét sem, hog.y a magyar kisebbségnek a közvagyon terhére, az állami kőltségvetésben megfelelő részt biztositson nevelési célokra.

A Csehszlovák kőztársaság lakosságának összszáma, az 1921. évi népszámlálás szerint, 13,600.000. Ebből ezen hivatalos összeállítás szerint 750.000 a magyar, tehát az összlakosságnak 5.57% -a. A valóságban azonban sokkal több, hiszen a >Bulletin de la Republiquc Tchecho-Slovaque< kőzvetlenűl az 1921. évi népszámlálás előtt, 1921 január havában, még 1,071.578 magyárt mutat ki. De ha csak a hivatalosan elismert 5.57 % -ot vesszűk is alapúl, ebből az kővetkcznék, hogy az állami kőltségvetésbe kulturális célra felvett összegnek legalább 5.57%-át a magyarságnak kellene juttatni, vagyis a kőltségvctésbe felvett 955,715.742 Kč-ból 53,233.568 korona 82 fillért, aminek azonban igerx kís hányada sem jut kimondottan magyar kulturális célokra. A helyzet éppenséggel nem olyan, mint ahogy azt Danko szenátor Úr jónak látta itt gyűlőlettel telt, igaztalan beszédében feltűntetni. Az arány ugyanis. az egyes tételeknél a kővetkező: Az 1930. évi kcltségelőirányzat adatai szerint a főiskolai oktatás céljaira fel van véve 155,800.000 korona. Ebből a főnti aránykulcs szerint 8,880.000 koronát kellene fordítani a magyar főiskolára, amiből csaknem egy teljes egyetem fenntartási költségei kitelnének. Ezzel szemberr a magyar főiskolai képzés cgyetlen ténye a pozsonyi egyetem kebelében felállított magyar lektori tanszék és a magyar középiskolai tanításra jogosító vizsgáló bizottság fenntar.tása.

A középiskolákra 207,100.000 horona van a kőltségvetésben bcállitva. Ennek megfelelő hányada 11,804.700 korona lenne, azonban, ha összeszámoljuk a xnagyar középiskolákra és a csehszlovák középiskolák magyar tagozataira előirányzott összegeket, ezek 5 millió 142.560 koronát tesznek ki, vagyis az összköltségvetési tétel 2.5%-át.

A tanitóképzőkre előirányzott kőltségvetési tétel 21,003.000 korona. Ebből jog szerint 1,176.168 korona esnék a magyar tanitóképzésre ezzel szcmbcn a pozsonyi csehszlovák tanítóképző magyar tagozatára böven számítva - csak 77.272 korona esik, ami az ősszköltségvctési tétel 0.36%-ának felel meg. Megjegyzem még itt, hogy a tanitóképzőknél és szakiskoláknál a tételek csak hozzávetőleges számok, mert a költségvetésben, az egész iskola ellátmánya vaxr felvéve, ennek a felét vettem a magyar tagozatra, ami valószínűen tőbb, mint a magyar tagozatra valóban eső rész.

A szakiskoláknál a költségelőirányzat 106,092.744 korona. Ebből esik a pozsonyi kereskedelmi akadémia magyar tagozatára 707.815 Kč a munkácsi kereskedelmi akadémia magyar tagozatára 310.959 Kc, a kassai fémipari szakiskolára 574.807 Kc, összesen 1,593.581 Kc. Ez az összeg az összkőltségvetési tételnek szintén csák 1.4 % -át teszi.

A női szakoktatás 13,144.024 koronával szerepel a költségvetésben, amiből a magyar női szakoktatásra egy fillér sem jut.

Az elemi iskoláztatás terén nem tudoxn pontosan megállapítani az arányt, mert a magyar iskolák kőltségvetési tétele a >kisebbségi oktatás< címszóban foglaltatik, de valószínü, hogy itt scm jobb a helyzet.

A főiskolai Irallgatóság szociális sebélyezésére 5,610.000 korona van felvéve, amiből az arányszám és így az igazság szarint 319.700 korona lenne a magyar főiskolai hallgatóság részesedése, de semmit sem fordítanak erre, sőt még a rendszeres gyűjtés engedélyezése iránti kérvényt sem intézik el és a társadalmi uton való önkéntes segélyezés elé is akadályokat gördítenek.

Az irodalom címszó alatt 1,530.000 Kč szerepel. Ebből az arány szerint 87.210 Kč járna a magyar irodalom támogatására. A magyar kisebbségi irodalomnak azonban szintén nem jut egy fillér sem, hacsak a ma, gyar kőnyvek elkobzásával felmerült kiadáso, kat nem innen fedezik.