Tisk 801.

Alólirottak javasolják:

A tisztelt szenátus fogódja el a következő törvényt:

1. §. Mindazon 192. január 1.-e előtt nyugállományba lépett nyugdijasok, valamint azok özvegyei és árvái, akik az 1919. október 1.-én 541. sz. a. kelt, illetőleg az 1924. december 22.-én 2&6. és 287. sz. a. kelt, valamint az ezekben hivatkozott más törvények alapján az állami pénztáriból, vagy valamely önkormányzati testület pénztárából élveznek nyugdijat, 1929. január 1.-től kezdve oly nyugdijban részesitendők s illetményeik olyképen rendezendők, mintha 1926. január 1.-e után távoztak volna nyugdijba. Nyugdijilletményeik tehát az 192. junius 24.-én 103. sz. a kelt törvényben foglalt rendelkezések szerint állapitandók meg.

2. §. Ezen ujabb nyugdij megállapitásánál csakis azok a szolgálati évek vehetők alapul, amelyeknek figyelembevételével az eddigi nyugdijilletmények nyertek megállapitást.

3. §. Az ezen törvény alapján eszközölt ujabb nyugdijmegállapitásnál az 541/19, 186/20, 159/20 és 80/28. sz. törvényekben a nyugdij legmagasabb összegére nézve megállapitott korlátozó rendelkezések figyelembe nem vehetők.

4. §. A nyugdíjak ezen egységesitéséből származó kincstári terhek csökkentése céljából elrendeltetik, bogy az állami nyugdijasok, valamint özvegyeik és árváik által jelenleg élvezett nywgdij vagy ellátás évi összege és a részükre a 103/26. sz. törvény szerint folyósitandó nagyobb nyugdij, illetve ellátás összege közötti különbözetnek kifizetése három évre osztatik fel úgy, hogy az 1929., 1930. és 1931. években csakis ezen különbözeti összegnek ¹/₃. része lesz kifizetendő, vagyis a felemelt nyugdij élvezetébe csakis 1931. január 1.-én. fognak lépni.

5. §. Ezen törvény a katonai nyugdijasokra s hozzátartozóikra is kiterjed.

6. §. A 4. §.-ban körülirt különbözet végleges megállapitásáig a pénzügyminiszter a jogosultaknak sürgősen kifizetendő előlegeket köteles nyujtani, amelyek azonban eddigi nyugdijuk két havi részleténél kevesebbet nem tehetnek ki.

7. §. Minden ezen törvénnyel ellentétes jogszabály hatályát veszti.

8. §. Ezen törvény végrehajtásával a kormány valamennyi tagja bizatik meg.

A csehszlovák köztársaság területén élő nyugdijasok, özvegyek és árvák ellátása oly rendszertelen és sok tekintetben méltánytalan, hogy annak sürgős rendezése elhárithatatlan állami feladat.

Élnek itt ugyanis olyan nyugdijasok, a.) akiknek nyugdijigényét vagy egyáltalában nem, vagy csakis korlátolt mérvben állapitották meg azért, mert csehszlovák állampolgárságukat még mindig nem ismerik el; b.) akiket 1919. szeptember 1.-e előtt nytrgdijaztak; c.) akik a csehszlovák szolgálatból az 1920 – 1925. években mentek nyugdijba; d.) akikre a 286 – 287/24. sz. törvények rendelkezéseit mindezideig nem alkalmazták; e.) akikre a 80/28. sz. törvény rendelkezéseit nem alkalmazták (például a volt megyei nyugdijasok és a nyugdijazott felekezeti tanitók); f.) akik a 286 – 287/24. sz. törvény kedvezményében részesültek ugyan, de a 80/28. sz. törvény előnyeit rájuk azért nem terjesztették ki, mert a létminímumot csupán némileg meghaladó 24.210 Kč évi nyugdíjnál valamivel magasabb nyugdijat élveznek s emiatt kiváló tisztviselői munkásságukkal kiérdemelt magasabb kedvezmények élvezetéből ki vannak zárva és g.) akiket 1926. január 1.-e után nyugdijaztak s aránytalanul nagyobb nyugdijat élveznek, mint az előbb felsorolt kategóriák.

Teljesen tarthatatlan és igazságtalan állapot, hogy a nyugdijasok között különbséget tesznek aszerint, mikor mentek nyugdijba. Tarthatatlan és igazságtalan állapot, hogy az a nyugdijas, aki 1925. december 31.-én távozott nyugdijba, példának okáért évi 30.000 Korona nyugdijat kapjon, ellenben az, aki ugyanannyi szolgálati év után 1926. január 2.-án ment nyugdijba, 900.000 korona nyugdijat élvezzen. A legnagyobb mértékben igazságtalan, hogy ha valaki néhány nappal tovább szolgált, mint más hasonrangu tisztviselőtársa, azért a néhány napért kétszer akkora nyugdijat kapjon, mint kollegája.

Általános állami szempontból fölötte kivánatos, hogy az a 70 – 80.000 régi nyugdijas, sőt családtagjaik beszámitásával minlegy 300.000 lakos megelégedett polgára legyen a köztársaságnak. A nyugdíjak egységesitését és az igazságtalanul alacsonyan megállapitott nyugdijak félemelését az a szempont is indokolja, hogy a magasabb nyugdíjakból a közgazdaságra is előny háramlik és egy része adók formájában amugy is visszatér az állampénztárba.

A szomszédállamokban a régi és az uj nyugdijasok között alig van különbség, avagy csak lényegtelen, de ennek a kiküszőbölése is kilátásba van helyezve, noha a szomszédállamok pénzügyi és közgazdasági helyzete általában kedyezőtlenebb, mint a csehszlovák államé. Magyarország költségvetésében a nyugdíjasok, özvegyek és árvák ellátására az egy milliárd koronát meghaladó összeg van felvéve, mig a csehszlovák köztársaság. 1929. évi költségvetésében összesen (a 80/ 28. sz. törvényből folyó többlettel együtt) csakis 650 millió korona van előirányozva. Ausztriában a tényleges állami tisztviselök részére már most december havában egy havi fizetésük 30%-át folyósitják segályképpen és ugyanezt a segélyt valamennyi nyugdijasnak is megadják. Ez is igazolja, hogy mennyire indokolt az a kivánság, hogy az állami tisztviselők illetményeinek emelése Csehszlovákiában is kiterjesztessék a nyugdijasokra.

Ha a javasolt nyugdijemelés három évre osztatik fel, ezen kiadás a költségvetés kereteiben is fedezetet talál, mert az odók jövedelme mindig nagyobb az előirányzatnál, továbbá több tárcánál megfelelő takarékosság mellett számbavehető megtakaritások érhetők el.

E felosztás mellett a kiadási többlet különben sem volna lényeges. Irányadó vélemények szerint erre a célra összesen 200 millió koronára volna szükség, de ezen összegnek három évre leendő felosztása mellett az évi többlet csak 66 milliót tenne ki, azonban ez az összeg is az 1926. január 1.-e előtt nyugdijba távozott öreg nyugdijasok folytonos elhalálozása s az árvák korhatárainak elérése folytán állandóan csökkenne.

Miután az öreg nyugdíjasok közön igen magas a halálozási arányszem és igy néhány év mulva alig lesz öreg nyugdijas életben, ezért volna szükséges, hogy az 1926. év előtt nyugdíjazottak ne évek multán, hanem sürgősen jussanak a gondtalanabb megálhetéshez szükséges felemelt nyugdíjilletményeikhez, miért is a pénzügyminiszter felhatalmazandó a sürgős előlegek utalványozására.

A nyugdij emelését az állandó drágaság is szükségessé teszi. Az aktiv állami tisztviselők az ánytalanul magsabb illetményeik mellett is folyton szorgalmazzák az illetményeik felemelését. Mig a többi állampolgár a drágaság emelkedését bizonyos fokban és mérvben áthárithatja másokra, – a munkás s alkalmazott a munkaadóra, az eladó a vevőre stb. addig a nyugdijasok teljesen ki vannak, szolgáltatva a drágáságnak s letört szellemi és fizikai erejükkel megfelelő mellékke_resetre sem tehetnek szert, még pedig annál kevésbbé, mert hiszen ennek felét is kénytlenek az államkincstárnak átengedni. A lakbéreknek a lakók védelmének közeli megszüntetése miatt várható emelkedése ugyancsak megindokolja a régi nyugdijasoknak azt a kivánságát, hogy illetményeiket oly mértékben emeljék, amint ezt megélhetésük megköveteli.

Az állam elsőrendü kötelessége és érdeke tehát, hogy előteremtse azokat az aránylag nem nagy összegeket, amelyekre szükség van azért, hogy a régi nyugdijasok egy a köznek szentelt élet után ne a nyomorban tengődjenek, hanem oly életstandardot érhessenek el, mint azok a társaik, akiknek a körülmények szerencsés egybetalálkozása jobban kedvezett, mint nekik.

A nemzetgyülés utasitja a kormányt, hogy az állami tisztviselők illetményeinek fölemelését célzó legközelebbi javaslatánál a nyugdijak arányos emelésére is tekintettel legyen.

A 920/24. sz. törvénynek a 103/26. sz. törvény által is fenntartott azon rendel kezése, amely szerint a birói pótlék a nyugdijba beszámitandó, haladéktalanul végrehajtandó.

Prága, 1928 december 15.

Dr. Grosschmid,
Dr. Franciscy, Dr. Brunar, Egry, Richter, Dr. Törköly, Dr. Jesser, Teschner, Hütter, Hartl, Oberleithner, Friedrich.

Tisk 801.

Podpísaní navrhujú:

Senát ráč sa úsniest:

Zákon

zo dňa..................

o sjednotení penzií.

Národné shromaždenie republiky Československej usnieslo sa na tomto zákone;

§ 1.

Všetci tí penzisti, ktorí išli do penzie pred 1. januárom 1926, ako aj ich vdovy a siroty, a ktorí na základe zákona zo dňa 7. októbra 1919 čís. 541, rešp. zákonov zo dňa 22. decembra 1924 čís. 286 a 287, ako aj na základe zákonov v týchto zákonoch uvádzaných požívajú penzie zo štátnej pokladne alebo z pokladne niektorého samosprávneho sboru, majú byť počínajúc dňom 1. januárom 1929 účastní takých penzií a ích požitky majú byť usporiadané tak, ako keby boli išli do penzie po 1. januári 1926. Ich penzijné požitky buďte tedy stanovené podľa, predpisov obsažených v zákone zo dňa 24. júna 1926 čís. 203.

§ 2.

Pri tomto novom stanovení penzií lzä brať za základ iba tie služebné roky, ktoré boly vzaté v úvahu pri stanovení dosavádnych penzijných požitkov.

§ 3.

Pri tomto novom stanovení penzií, vykonanom na základe tohoto zákona nelzä prizerať k ustanoveniam obmedzujúcim, stanoveným ohľadom maximálnej výšky penzií v zákonoch č. 541/19, 186/20, 159/20 a 80/28.

§ 4.

Cielom sníženia erárnych bremien, plynúcich z tohoto sjednotenia penzií, sa nariaďuje, aby výplata rozdielu medzi ročnou sumou penzie alebo zaopatrenia, ktorých požívali štátní penzisti ako aj ich vdovy a siroty doteraz, a medzi vyššou penziou alebo zaopatrením, ktoré budú im poukazované podla zákona č. 103/26, rozdelila sa na tri roky tak, že v rokoch 1929, 1930 a 1931 bude vyplatená vždy iba ¹/₃ sumy tohoto rozdielu a totiž požívanie zvýšenej penzie nastúpi až 1. januára 1931.

§ 5.

Zákon tento vzťahuje sa tiež na vojenských penzistov a ich príslušníkov.

§ 6.

Až do konečného zistenia rozdielu popísaného v §u 4. bude minister financií povinen vyplácat oprávnencom súrne poukázateľné zálohy, ktoré však nemôžu byť nižšie ako dvojmesačné čiastky dosavádnych ich penzií.

§ 7.

Všetky právné normy, ktoré odporujú tomuto zákonu, pozbývajú platnosti.

§ 8.

Prevedením tohoto zákona poverujú sa všetci členovia vlády.

Zaopatrenie penzistov, ich vdov a sirôt v území republiky Československej je tak nesistematické a vo vela ohľadoch tak nespravodlivé, že súrné jeho usporiadanie je nezbytným štátnym úkolom.

Žijú tu totiž penzisti, a) penzie ktorých buďto vôbec nie sú usporiadané alebo sú stanovené len do miery obmedzenej preto, že ich československé štátné občianstvo ešte vždy nie je uznané; b) ktorí boli penzionovaní pred 1, septembrom 1919, c) ktorí išli do penzie zo služieb československých v r. 1920 – 1925; d) na ktorých dosiaľ ešte nie sú aplikované ustanovenia zákonov č. 286 – 287/24; e) na ktorých neboly aplikované ustanovenia zákona č. 80/28 [na pr. bývalí župní penzisti a penzionovaní učitelia cirkevní); f) ktorí boli síce účastni výhody zákonov č. 286 – 287/24, avšak výhody zákona č. 80 28 neboly na nich rozšírené preto, lebo požívajú o niečo vyššiu penziu než ročnú penziu 24.210 Kč, presahujúcu len nepatrne existenčné minimum, a preto vylúčení sú z požívania vyšších výhod, ktorých si zaslúžili svojim výtečným pôsobením, a g) ktorých penzionovali po 1. januári 1926 a požívajú nepomerne vyššie penzie, než kategorie práve uvedené.

Naprosto neudržiteľným a nespravodlivým stavom je, že medzí penzistami robia sa rozdiele dľa toho, kedy išli do penzie. Je neudržatelným a nespravodlivým stavom, že penzista, ktorý išiel do penzie 31. decembra 1925, berie na pr. ročne 30.000 korún, kým ten, ktorý po tých samých služobných rokoch išiel do penzie 2. januára 1926, požíva penzie 50 – 60.000 korún. Je do svrchovanej miery nespravodlivé, aby niekto, kto slúžil o niekoľko dní dlhšie, ako jeho kolega – úradník v stejnej hodností, obdržal za týchto niekolko dní dvakráť tak velkú penziu, ako jeho kolega.

So všeobecného hladiska štátneho – je nado všetko žiaducné, aby tí starí penzisti, počtom asi 70 – 80.000 ľudí, ba s pripočitaním ich rodinných príslušníkov asi 300.000 ľudí, boli spokojnými občanmi republiky. Sjednotenie penzíí a zvýšenie penzií nespravedlivo nízko stanovených je odôvodnené i hladiskom tým, že z vyšších penzií bude plynúť prospech i pre verejné hospodárstvo a ich určitá čast i bez toho bude vrátená štátnej pokladni vo forme daní.

V štátoch súsedných je sotva alebo len bezpodstatný rozdiel medzi novými a starými penzistami, avšak odstránenie i týchto rozdielov je už na obzore, ač finančné a verejnohospodárske položenie súsedných štátov je vo všeobecnosti menej priaznivé, ako štátu Československého. Na zaopatrenie penzistov, ich vdov a sirôt je v rozpočte Maďarska pojatá suma presahujúca jednu miliardu, kým v rozpočte republiky Československej na r. 1929 je (spolu s prebytkom plynúcim zo zákona č. 80/28) preliminovaný iba obnos 650 milionov korún. V Rakúsku poukazujú už teraz v decembri aktívnym štátnym úradníkom 30% ich mesačných požitkov ako podporu, a podporu túto udelujú tiež všetkým penzistom. I to dokazuje, do akej miéry je odôvodnené prianie, aby zvýšenie požitkov štátnych úradníkov bolo rozšírené i na penzistov tiež v Československu.

Jestliže navrhované zvýšenie penzií rozdelí sa na tri roky, výdavok tento nájde úhrady i v rámci rozpočtu, lebo dôchodok z daní je vždy väčší než bol preliminovaný a ďalej v niektorých rezortoch pri náležitej sporivosti daly by sa docieliť značné úspory.

Pri tomto rozdelení by nadvýdavok ostatne ani nebol podstatný. Podľa smerodatných názorov bolo by k tomuto úkolu treba úhrnom 200 milionov korún, avšak bude-li táto súma na tri roky rozdelená, činil by ročný nadvýdaj len 66 milinov, avšak i suma táto by sa stále snižovala následkom odumierania starých penzistov, penzionovaných pred 1. januárom 1926, a dosažením vekovej hranice sirôt.

Keďže pomerné číslo úmrtnosti staropenzistov je značne vysoké a tedy za niekoľko rokov sotva bude jeden staropenzista na živu, bolo by treba, aby sa penzistom, penzionovaným pred r. 1926, dostalo zvýšených penzijných požitkov, nutných ku bezstarostnejšiemu živobytiu, nie až po rokoch, ale naliehavo, a preto má byt minister financií zmocnený, aby poukazoval súrné zálohy.

Zvýšenie penzií činí nutným tiež stálá drahota. Aktivní státní zamestnanci i pri svojích nepomerne vyšších požitkoch stále urgujú zvýšenie svojích platov. Kým ostatní štátní občania môžu zdražovanie do určitej miery a stupňa presunúť na vrstvy iné, – robotník a zamestnanec na zamestnávateľa, predavač na kupujúceho atd., – dotiaľ penzisti sú naprosto vydaní na pospas drahote a pri svojej zlomenej duševnej a fyzickej sile nemôžu ani vo vedľajšom zamestnaní zarábať a to tým menej, lebo ved i polovicu toho musia prenechať štátnemu eráru. Tiež zvýšenie činží, ktoré lzä očakávať následkom blízkeho zrušenia ochrany nájomníkov, odôvodňuje stejne to prianie staropenzistov, aby ich požitky boly zvýšené do tej miery, ako toho vyžaduje možnosť živobytia.

Je tedy eminentnou povinnostou a záujmom štátu, aby on zadovážil si tie pomerne nie veľké sumy, ktorých bude treba k tomu, aby staropenzisti po živote strávenom vo službe záujmu verejného neživorili v biede, lež dosiahli tej istej životnej štandardy, ako tí ich druhovia, ktorým štastná shoda okolností lepšie priala, režim.

Rezolučný návrh: I. Národné shromaždenie ukladá vláde, aby pri najbližšom svojom návrhu na zvýšenie požitkov štátnych zamestnancov brala zreteľ tiež na úmerné zvýšenie penzií.

Ustanovenie zákona č. 920/24, uplatňované tiež zákonom č. 103/26, dľa ktorého sudcovský prídavok je započitateľný do penzie, buď ihneď prevedené.

V Prahe, dňa 15. decembra 1928.

Dr. Grosschmid,
dr. Franciscy, dr. Brunar, Egry, Richter, dr. Törköly, dr. Jesser, Teschner, Hütter, Hartl, Oberleithner, Friedrich.