1. Podrobný výčet jmen při hlasování o osnově zákona č. t. 500

(viz str. 1097 těsnopisecké zprávy):

»Pro« hlasovali tito senátoři:

JUDr PhDr Baxa, inž. Bečka, Bobula, Böhr, JUDr Brabec, Časný, Donát, Dresler, Dundr, Ďurčanský, Dyk, JUDr. Eáček, Filipínský, Dr Franciscy, Fritscher, Dr Grosschmid, Habrman, JUDr Havelka, Dr Hilgenreiner, Hrejsa, Hrubý, Hubka, Janík, Jilek, Kahler, Kavan, Kianicka, Kopřiva, Korinek, Kotrba, Koukal, Kroiher, JUDr Krouský, JUDr Krupka, Dr Ledebur-Wicheln, Lippert, Lukeš, Luksch, Dr Mazanec, Dr Medinger, Melíšek, Miller, Dr Němec, Fr. Novák, Olejník, Pánek, Pastyřík, Pavelka, Pichl, Pivko, Plamínková, Pocisk, Podoba, Prause, Dr Procházka, Prošek, Reichstädterová, Dr. Reyl, Roháček, Dr Rozkošný, Sáblík, Sehnal, Sechtr, Sláma, Spies, Stodola, Stolberg, Stržil, Šabata, Šachl, Šimonek, Ant. Šolc, Štolba, Šťastný, Ad. Scholz, Thoř, Tomík, Trčka, Tschapek, Valoušek, Dr Veselý, Vollay, Vraný, Dr Witt, Zuleger.

»Proti« hlasovali tito senátoři:

Bodnar, Friedrich, Herlinger, Dr Herz, Hlávka, Chlumecký, Koutný, Kučera, Průša, Reščuk, Sochor, Šturc, Toužil, Včelička.

2. Podrobný výčet jmen při hlasování o osnově zákona č. t. 482

(viz str. 1098 těsnopisecké zprávy):

JUDr PhDr Baxa, inž. Bečka, Bobula, Bodnar, Böbr, JUDr Brabec, Časný, Donát, Dresler, Dundr, Ďurčanský, Dyk, JUDr Fáček, Filipínský, Dr Franciscy, Fritscher, Dr Grosschmid, Habrman, JUDr Havelka, Herlinger, Dr Hilgenreiner, Hlávka, Hrejsa, Hrubý, Hubka, Chlumecký, Janík, Jílek, Kahler, Kalčok, Kavan, Kianička, Kopřiva, Korinek, Kotrba, Koukal, Koutný, Kroiher, JUDr Krouský, JUDr Krupka, Dr Ledebur-Wicheln, Lippert, Lukeš, Luksch, Dr Mazanec, Dr Medinger, Melíšek, Miller, Dr Němec, Fr. Novák, Olejník, Pastyřík, Pavelka, Pichl, Pivko, Plamínková, Pocisk, Podoba, Prause, Dr Procházka, Prošek, Průša, Reichstädterová, Reščuk, Dr Reyl, Roháček, Dr Rozkošný, Sáblík, Sehnal, Sehnalová, Sechtr, Sláma, Spies, Stodola, Stolberg, Stržil, Šabata, Šachl, Šimonek, An. Šolc, Štolba, Šturc, Šťastný, Ad Scholz, Thoř, Tomík, Toužil, Trčka, Tschapek, Valoušek, Včelička, DrVeselý, Vollay, Vraný, Dr Witt, Zuleger.

3. Řeč sen. dr Grosschmida (viz str. 1116 těsnopisecké zprávy):

Tisztelt Szenátus! A közigazgatási reformról szóló és azzal kapcsolatos választási javaslatoknak a képviselöházban történt elfogadását a kormánytámogató cseh pártoknak és a cseh sajtónak örömujjongása kisérte. A cseh ellenzéki pártok ellenben a demokrácia és az egyéni s zabadság halálos itéletét látják e tényben, a német kormánypártiak kedvetlensége pedig szembeötlö. Spina miniszter úrnak az a vigasza, hogy a német kormánypártiak kénytelenek voltak a kisebbik rosszat választani, mert ha nem szavazzák meg e javaslatokat, akkor rövidesen a szocialisták kerülnek ujra a kormányba és visszaadják nekik a kölcsönt, bennünket meg nem nyugtat, mert a kisebbségi jogok elismerését a sociáldemokraták világnézlete esetleg inkább megsegíti, mint a reakciós polgáriak kormánya, a ministeri válasz azonban egyuttal bizonyitéka a német aktívizmus csödjének is, mert hosszas tárgyalásaik ez alkalommal sem vezettek a németek szempontjából sem több credményre, minthogy a nyelvhasználat tekintetében némi homályos igéretet kaptak.

A németek kormánybalépésének eddigi látható eredményei nem elvi és országos jelentöségüek, még csak nem is engedmények. Csak egyes törvénytelenségek, példánt Marienbad elvétele stb., megakadály zásai. Természetszerü, hogy ennek láttára magában a német népben is egyre nő az elégedetlenség, nemcsak ezen újra jogfosztó törvényjavaslat folytán, hanem a német kormánypártiak egész politikai állásfoglalása miatt, melynek állandó hatálytalanságát pillanatnyilag ujra a prágai német müegyetem ezidöszereinti valsága is illustrálja.

Nem az én feladatom azonban az, hogy ezt biráljam, ám hogy igaz, amit mondok, annak bizonyságául nem pusztán a német nemzetiségüek népgyülésein elhangzott elkeseredett megnyilatkozásokra, de komoly tudományos búvárlatokra és nagytekintélyü testületekre, példáúl Dr. Rauchberg professor cikkeire, a reichenbergi jogász gyülés egyhangúlag hozott határozatára is utalhatok, amelyek nem pusztán nemzetiségi, hanem egészen objektiv érvek alapján ezt az ugynevezett reformot elfogadhatatlannak, az egész köztársaság érdeke ellen való cselekedetnek, csakis a diktatúra eszközének minösítették. Hasonló véleményen volt a prágai ügyvédi kamara is, ahol pedig a németek nincsenek túlsúlyban, a magyarság szempontjai pedig még csak föl sem merülnek.

A javaslatnak képviselöházi elfogadása után támadt közvéleményt élénken tükrözteti vissza a »Bohémia« folyó évi julius 3.-iki számának vezércikke is, mely szerint a javaslat a legsötétebb bürokratizmus, a visszaesö rendörszellem, a fektelem sovinizmus müve. Ugyanezen és más vezetö német lapok. hiradása szerint a német kormánytámogató pártok pártvezetöségeik utasitása ellenére döntöttek a javaslat megszavazása mellett. Hogy ezért választóiknak és az egész német népnek hogyan felelnek majd, az ugyan az ö dolguk, szomorü tény marad azonban, és azért foglalkozom én ez alkalommal a német pártok politikai állásfoglalásával, mert a ö közremüködésük hívja életre ezt a törvényt, amely bennünket, Csehszlovákiába szoritott magyarokat, sujt a legérzékenyebben.

A reform ellen a németség többi részéröl államtudományi és nemzetiségi szempontokból felhozott számtalan érv megismétlésébe természetesen nem is bocsátkozom, csak elöbbi állitásom igazolására emlitem föl, hogy e reform a németek-lakta vidéken nem töröl el évszázados intézményeket. A tartományi rendszer a németeknek nem id egen és ebbe a közigazgatási formába ill-eszkedett be már a múltban is egész kulturális és gazdasági elrendezkedésük, ellentétben a szlovenszkói történelmi fejlödéssel, ahol a kisebb egységek, a területileg földrajzi adottságok szerint kialakutt vármegyék és különösenazok székhelyei voltak a társadalmi kulturális és kereskedelmi gócpontok és e könnyen elérhetö központok útján a közigazgatás egészséges szervei. Es az ellentét magyarázza meg hogy a kormányzó német pártok, amelyek saját véreik titakozásán is oly könnyen tették túl magukat, ezeket a szempontokat nem érzik át, nem méltányolják és nem törödnek vele. A gondolat és érzésvilágnak ez a divergálása és az ebböl fakadó érdckellentétek nehezitették meg a magyarságnak a kormány felé orientálódó német pártokkal való politikai együttmüködését is.

Szlovenszkó földjén azonban ez a reform mind a három emlitett szempontból lehetlen állapotokat fog teremteni. Nemcsak a magyarok helyzetéröl beszélek. A szlovák nemzetiségüek által lakott megyei központok is hamarosan egészen jelentéktelen, súlytalan vidéki kis helyekké. félig falvakká fognak zsugorodni s csak egy lesz elérve, az, hogy a magyarság képviselete, mely eddig az egyes vármegyékben is csak 8-10 megyebizottsági tagból, állott, úgyszólván a semmire, 5-6 tartománygyülési képviselöre lesz leszoritva és igy a közigazgatásban való részvétele mondhatni megszünik. Ez az az eredmény, amelyet az ezen javaslatokat elfogadó szlovákok is a saját kárukkal fognak rövidesen drágán megfizetni.

A németeket gazdasági helyzetük javulásának csalóka reménye, a szlovákokat a kormányzó hatalomban való részvétel látszata teszi vakká és érzéketlenné a mi sorsunk iránt, holott az itt élö nem cseh nemzetiségüek összetartása kényszerithetné egyedül a cseheket arra, hogy a sors kedvezéséböl nekik jutott új országot úgy kormányozzák, a hogy azt ezen állam lakóinak nemzetiségi összetétele és a wilsoni elyek, amelyekre Csehszlovákia születésénél hivatkoztak, megkívánják. Ha az államalakúlás elsö éveiben ezek a szempontok a cseh nemzeti öntudat fellángoló fénvében elhalványúltak, azt meg lehet érteni. Azóta azonban a világverö hatalmak helyzete is változott és a gyözelem mámorát és elbizakodott vakságát a gazdasági érveknek józan mérlegelése váltotta föl.

Ám, ha nem is a jövönek ezen alapon várható fejlődését, csak a mai tényleges helyzetet nézzük, akkor is kétségtelen, hogy a Páris-vidéki békcszerzödésekbe foglalt tételes jok a nemzeti kisebbségek faji, nyelvi és vallási jogai t elvileg tényleges jogvédelemben részesiti. Ezek a szerzödések hívták ugyanis életre a nemzeti hisebbségeket és létezésük elismeréséböl folyólag most felsorolt alapjogaikat a nemzetközi jog részévé tették, melyet a belsö törvényhozás, - az államszuverénitás mindcnekfölöttiségének hirdetésével - meg nem semmisithet.

A magánjogban az alanyi jokog, az egyén jogai, odáig terjedhetnek, amíg azok a tárgyi. jogba, a létezö törvényekbe és jogszokásba nem ütköznek. A békeszerzödésekben kodifikált nemzetközi jog - igy a nemzeti kisebbségek nyelvi és faji jogai is - ilyen tárgyi jog az egyes nemzetek belsö törvényhozásával, - alanyi jogával - szemben. Vagyis a belsö törvényhozás a nemzetközi jogot sérti, ha a nemzeti kisebbségek jogait kikezdi. Ezeknek a javaslatokn ak, mint, fájdalaom, az itteni törvényhozás legtöbb alkotásának, nem is titkolt cél ja, a nemzeti kisebbségek letörése. Ez a javaslat, mihelyt törvénnyé emelkedik, Szlovenszkóban és Ruszinszkóban eltörli végleg a megyerendszert és vele a kisebbségi nemzetiségek, az itt élö magyarok és németek, faji és nyelvi szabadságának maradványait is és cserébe adja helyébe a cseh centralizmust.

Ezzel a két ténnyel, tudniillik a megyék eltörlésével és a tartományi közigazgatásban a nyelvhasználati kérdésnek rendelet utján célzott szabályozásával, a javaslat, tehát a maga egészében, szembehelyezkedit a nemzetközi jogban a nemzetiségek részére biztosított tárgyi joggal. Egyenesen beleütközik az ily értelemben vett tárgyi jogba különösen Ruszinszkót illetöen, amelynek ilyen jogát a saint-germaini békeszerzödés külön is biztositotta. A hozandó törvény érvénye tehát, a nemzetközi jog szempontjából, már ezért is kérdésessé, vitathatóvá válik.

A »lex posterior derogat priori« elve közjogi vonatkozásában is csak úgy érvényesülhet, ha itt is különbséget teszünk az alanyi és tárgyi jog között, ha itt is figyelembe vesszük azt a jogelvet, hoggy az alanyi jog a tárgyi jogba nem ütközhetik. A jelen esetben ez a tárgyi jog: az alkotmánytörvény. A törvényjavaslat ebbe is beleütközik. A belügyminister úr a senátus alkotmányjogi bizottságának ülésén ezt a beállitást ugyan visszautasította, ez a gesztus azonban nem érv és ennek dacára tény az, amit már elöbb is mondottam, hogy Ruszinskónak alkotmányj ogi küllönallása a Saint-Germaini szerzödésen és az alkotmánytörvény 3. §-án nyugszik. Ehhez kötve van a belsö törvényhozás. Ha az a tartományi szervezet, melyet az elöttünk fekvö törvényjavaslat Ruszinszkó részére létesít, nem a különállásának megfelelö autonóm tartománygyülés, akkor a javaslat tényleg beleütközik a Ruszinszkó közjogi különállását szabályozó nemzetközi jogon felül az alkotmánytörvénybe is, - ha pedig ez egy autonóm szerv, akkor e törvény utján a többi országrészben, vagy mondjuk tartományban is csak ugyanaz létesülhet, ez azonban viszont ellentétes az alkotmánylevél 7. §-ával, mely az úgynevezett »Landtag« okat eltörölte.

Ellentétben van továbbá a javaslat az alkotmánytörvény 1. és az alkotmánylevél 55. és 111. §§-aival is. Az elsö a személyes szabadságot biztositja. Elöirja, hogy csak törvényben meghatározott esetekben lehet bárki ellen eljárni és csak a törvényileg megállapított büntetések róhaók ki. A hírhedt, érvényben hagyott, illetve a javaslat által ujra életrehívott Prügelpatent ellenben a közigazgatási hatóság szabad belátására bízza majd. hogy mikor lát fennforogni büntetendö cselekményt és az ö mérlegelésétöl függ majd a büntetés mérve is.

A képviselöházi elöadó Ur nem igen tud ezen absolutistikus és reakciós, minden modern jogi felfogást megcsúfoló intézmény vedelmére mást felhozni, minthogy ezen intézkedés mai kezelésének meg lesz az az alönye, hogy más mentalitásu tisztviselök kezelték azt a Habsburgok idejében és más felfogással gyakorolja majd azt a demokratikus köztarsaság alkalmazottja. Nyolcz év keserü tapasztalatai alapján azonban már tudjuk elöre, hogy ezt a discretionális jogot nem a mi védelmünkre, hanem a kisebbségi nemzeti önérzet elhomályositására, megfélemlitésére, elnyomására fogjak gyakorolni. A törvényjavaslatnak még a szintén a mult hagyományainak megszüntetésére és a magyar nemzeti kisebbség visszaszoritására irányúlt »nagymegye« rendszerrel szemben is reactiós voltát, az általános, de különösen Szlovenszkó közigazgatása szempontjából való fogyatékosságát és hiányait, a kinevezési rendszerrel a népakarat megnyilvánulásának meghiusitását, a vita során mások már böven kifejtették.

A rendelkezésemre álló idö rövidsége miatt azért csak a Szlovenskóval szemben való rideg, megérteni nem akaró állásfoglalásra mutatok még reá. Nevezetesen, hogy mig Szilézia szamára külön országos bizottságot tervez a javaslat, Keletszlovenszkó lakosságának azt a kivánságát, hogy Kassán közigazgatási expositura szerveztessék, a kormánykoalitió nem teljesiti. Hiába mutatjuk ki, hogy ez a terület földrajzilag és etnografiailag más, mint Szlovenszkó nyugati része, hiába bizonyítjuk, hogy ennek gazdasági központ ja Kassa és nem Poszony, hiába hivatkozunk arra az egyszerü igazságra, hogy, az itteni elszegényedett lakosság-életérdekeivel ellentétes, hoggy a közel egy napi vasuti távolságra fekvö pozsonyi központra legyen utalva, nekünk, a jó részében magyaroklakta országrésznek más mértékkel mérnek, mint akár csak a német Sziléziának is. Ezenfelül is a magyarság szempontjából sérelmes intézkedések egész sorozatára lehetne e javaslatokban rámutatni, módositó inditványokat tenni, ámde mindez szélmalom harc volna. Utalok hát csak mégegyszer aera, hogy a nemzeti kisebbségek komoly, söt a pártszempontokon és érdekeken felül és kívül álló értékes képviselöi is az elvakult reactiós és tanulni nem tudó és nem akaró soviniszta szellem szerencsétlen kisérletének bélyegzik ezt a javaslatot, mely lánezszem abban a hatalmas, fojtogató bilincsben, amely a békeszerzödésekkel ellentétes törvényalkotások révén akarja leszoritani azokat a minimális jogokat is, amelyeket e szerzödések az utódállamokba szorúlt szerencsétlen kisebbségeknek még meghagytak.

Ám a világ lassan bár, de felfigyel. Lassan ráeszmél, rájön arra, hogy a magyarság körül nagy tévedések, a magyarsággal nagy igazságtalanságok toörténtek. A gazdasági és világpolitikai szempontok mellett a lelkiismeret is megszólal. Tegnap egy angol, Lord Rothermere, ma egy francia, Jules Romains útján. Az igazságot is meglátja és kimeri mondani dr Vallatán, a svájci ügyvéd, aki azonban egyuttal az amerikai-norvég döntöbíróság elnöke is, aki a csehszlovák földreformot annak a bilincsnek egy másik láncszemét, a nemzetközi jogba ütközö burkolt elkobzásnak nyilvánította.

Nekünk általában, de különösen ily jelenségek láttára kötelessegünk a nemzeti öntudat ébrentartása, nekünk kötelességünk a megsemmisitésünket célzó intézkedések elleni hangos tiltakozás. Nem állunk be tehát nemzetünk sírásói sorába. A javaslatokat nem szavazzuk meg.

4. Řeč sen. dr Törkölyho (viz str. 1126 těsnopisecké zprávy):

Mélyen tisztelt Szenátus! Az a magyarság, amelyiknek jórészét képviselni szerencsém van, azért nem fogadhatja el a közigazgatási reform javaslatát, mert ez a javaslat hátráltatja a trianoni béke revizióját.

A Magyar Nemzeti Párt soha kétséget nem hagyott aziránt hogy fötörekvése az hogy a Csehszlovák hivatalos akaratot bekes, legális eszközökkel reábirja a trianoni béke reviziójára. Ehhez képest az elnökvá asztás után nyilvánosan intézett kérdést a köztársaság Elnökchéz aziránt, hogy tegye meg ez irányban már a kezdemánvezö lépéseket. Most pedig a törvényhozás elött foglalkozunk a kérdéssel a közigazgatási reformmal szemben való állaspontunk indokolásaképen.

Egy tényt kivánok elöször is le szögezni, és pedig azt, hogy az a törekvés. amely a trianoni békeszerzödés reviziójára -irányul, nem államellenes.

Hiszen Klofáč szenátor ur, a szenátus alelnöke erröl a kérdésröl itt a szenátusban tárgyalt és azt mint legális eshetöséget kezelte. Ha lehet a reviziö bekövetkczése legális eshetöség, amire számitani szabad, söt kell, akkor az a törvekvés, mely ezen legális eshetöség bekövetkezését kivánja, eléségíti söt sietteti, - államellenes nem lehet.

A Magyar Nemzeti Párt jól tudja, hogy mi a magyar nemzetiségü állampolgárok kötelessége. És nyiltan ki is jelenty, hogy egy magyarnak ebben az államban az allampolgár minden kötelezettségét teljesitenie kell és pedig mindaddig, amig a csehszlovák hivataos akarat az állam kötelékéböl el nem bocsátja. Termeszetes, hogy a nemzeti érzés az, amiböl a magyarság soha se fog engedni s amit az állam nem is követelhet töle. Hisz ez az érzés az, ami évszázadokon keresztül nem engedte, hogy a esehböl német és a németböl cseh legyen s ami a magyart minden eröszak és ármány ellenére meg fogja tartani mindörökre magyarnak.

Mélyen tisztelt Szenátus! Én azonban annál a ténymagállapitásnál, hogy a magyarságnak a béke reviziójára -és pedig kizárólag békés uton, - való törekvése nem államellenes, tovább megyek. Én állitom, hogy a trianoni béke reviziöja egyenest érdékében ál! a csehszlovák köztársaságnak.

És itt elsösorban annak az egynéhány államférfiunak a nézetére hivatkozom, akik vallották és vallják, hogy a magyarságnak a köztársasághoz való csotolása antidemokratikus, igazságtalan és a köztársaságra nézve veszélyes! És ezeknek a férfiaknak tökéletesem igazuk van. Ök tudják, hogy a magyarságnak a csehszlovák köztársaságba való csatolását nem azért kérték, mert alimentáris területve volt szükség, sem azért, mert le akartak igázni egy csomó magyart, hanem ezért, mert a vasuti vonalak mind Budapestre vezettek, meg kellett tehát azokat a vasuti vonalakat fogni, amelyek a szlovák lakosok által lakott területeket Prágához képesek kapcsolni mindaddig, mig a szükséges transverzális vonalak kiépülnek.

Ennek a nézetnek a helytállósága könnyem igazolható. Az alkotmány bevezetö része proklamálja az önrendelkezés jelszavát s egy népnek az önrendelekezési jog elleneré való kormányzása antidemokratikus. De igazságtalanság az, hogy az a magyar nép, amelyet magyar testvéreitöl csak megparancsolt határ választ el és amelynek nemzeti érzése, nyelve és kulturája kizárólag magyar, idegen imperium alatt élje a maga nemzeti és emberi életét. De a köztársaságra nézve veszélyes az a tény, hogy határain zárt tömegben él az a magyarság, amelyet a szomszédállam testvérmagyarsága a közös mult, a nemzeti érzés, a közös szenvedések a közös kultura és közös nyelv szárnyain visszakiván. Hiába akarná a kormányhatalom be csukni a szemét, mégis kénytelen meglátni az a tényt, hogy a lelkek nem szereltek le s holnap se fognak leszerelni. Egy nép magára vállahatja a nyomoruságot és beletörödhetik minden nélkülözésbe, de sohasen mondhat le méltóságáról, nemzeti érzéséröl és becsületéröl, hacsak nem akar öngyilkos lenni. Nem lehet a köztársásag érdeke az, hogy ez az örök nyugtalanság, amely a szomszédos igazijóviszony kialakulását és az állami élet konszolidációját erösen akadályozza, hátráltassa a nagyon is kivánatos gazdasági gyógy ulást, a népek kölcsönös megértését, az emberi haladás és szolidaritás létesüléset! A magyar nép tudja, hogy mit jelent a béke áldása, de tudja azt is, hogy mit jelent reánézve a nemzeti halál. Az elöbbire törekszik, az utóbbit mindenképp elháritani kivánja. És én azt hiszem, hogy aki nyiltan bcszél ezekröl a kérdésekröl és keresi a békes megoldást, az nem cselekszik a köztársaság. érdeke és léte ellen. Végre is kiváló csehszlovák allamferfiak itélete szerint a magyarság ittléte a transverzális vasutak kiepitéséig de csak is addig, egy szükséges rossz, amitöl a jelzett idöpont mielöbbi megteremtésé vel mielöbb szabadulni kell. És végtére is ezen álláspont hiveinek módjukban van hivatkoz ni a köztársaság legnagyobb tekintélyére, Masaryk G. Tamás elnök úrra, akki »Az Uj Europa« cimü könyvében világosan megmondja, hogy ha a lecsillapulás és a konszolidáció bizonyos állapota bekövetkezik, szó lehet az etnografiai, a gazdasági, az önrendelkezési és a nemzetségi elv szempontjait tekintetbe vevö revizióról. De nem csak egy nehány cseh államférfi nézete igazolja a béke reviziójának szükségét. A revizió szükségenek az átérzése terjed az egész müvelt világon. A gyözök, az entente hires államferfiai és publicistái mind át vannak ettöl hatva.

Briand a francia külügyminiszter a kamarában mondotta, hogy a trianoni béke nem tökéletes munka, mely beleütközik a realitásokba. Magyarország határainak megállapitása bizonyos érdekeket sért és azért igazitásokra lesz szükség.

Collidge az Egyesült Államok elnöke, egy Cambridgeban tartott beszédében igy szólt: »A világ megprobálkozott a háboruval és az eröszakkal és ezzel óriási kudarcot vallott. A siker egyedüli reménye az igazságon alapuló bekérevizió.«

Chamberlain, az angol külügyminiszter Birmingham jelentette ki, hogy a békeszerzödések mód osí tásának szükségessége kifejlödöben van mert »hat évvel a békeszerzödések aláirása után Európában nem a béke, hanem háborutól való félelem uralkodik.«

Francesco Nitti a volt olasz miniszterelnök irja: »A békeszerzödések politikája teljes bomlásban van, mert ellenek szóba valóság. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az idő elöbb lerombolta, mint bárki is számithatott volna rá. A bomlási állapot már annyira elörehaladt, hogy nem lehet tovább rejteni azt, amit tegnap még leplezni lehetett.«

Charles Tisseyre mondja: »A békék reviziója meg nincs itt, de útban van. Egyere azonban már megérett az idö: Magyarországnak megadni azt, amit a béketárgyalásokon, azt hiszem, szerénységből kért. Mert legalább is ma még el kell fogadni a tényeket, de kérni söt követelni kell a lehetöségek megyalósitását. Az elsö a határok kügazitássa, hogy a megesonkitott ország a megélhetéshez szükséges minimumot bistosítsa magának.«

Carlo Antonio Ferrario »Italia e Ungheria« cimü könyvében azt irja: »Magyarország bizonyos foku határkiigazitása, nemcsak annak, hanem a szomszédállamoknak is. de az általános békének is hasznára válnék. Egy oly béke, mely a gyöztesekhez csatlakozott zsákmányéhes népek kielégitésével jött létre, tartés békét nem biztosíthat, de sötellenkezöleg, csak veszedelmes irredentizmust eredményezhet.«

Igen érdekes a hires Fritjof Nansen nyilatkozata, aki többek közt a következöket mondotta: »Azok, akik azt mondjak, hogy a legujabb békeszerzödések megváltoztatásáról szó sem lehet, s ezek örök idöre szóló szabályokat képeznek és a paragrafusaikban leirt rendelkezések örökre érvényben maradnak, azok nem ismerik. vagy nem akarják ismerni a történelem eddigi folyását. Akik igy gondolkoznak, azok, ha logikusan akarnak beszélni, legfeljebb azt mondhatják, hogy öknem fognak soha hoszájárulni ezeknek a békeszerzödéseknek békés uton való megváltoztatásáboz. Ez érthetö és világos beszéd. Az emberiség története azonban azt mutatja, hogy ha bizonyos - bár nemzetközi szerzödésekkel biztosított helyzetek tarthatatlanokká válnak, akkor ezen körülmény elöbb vagy utóbb háborúra vezet, hacsak az érdekelt hatalmak meg nem találják a differenciák békés elintézésének lehetőségét.«

Hivatkozhatnék még Baldvin jelenlegi angol miniszterelnökre, Mac Donald és Asquith volt angol miniszterelnökökre, Henderson és Snowden volt angol miniszterekre, lord Seydenham és lord Newton angol felsöházi tagokra, a francia Alfréd Fabre-Lucera, aki a jóvátételi bizottság tagja volt, Alcid Ebray-ra, a hires Anatole Francera, az olasz Ambrosio Mariora, az amerikai képviselköre Berger Viktoria, aki a képviselöházban inditványt tett a revizio kezdeményezésére a végül lord Rothermerera, Jules Romainra és Vanderweldere.

Azonban befejezem idézeteimet Wilson memoárjánok befejezö, részével, ahol azt mondja: »Az emberiség magatartása a békeszerzödések óta semmiben sem változott. Egy nemzet követelheti ezen szerzödés égész keserüségét, bizonyos hátározataiban való igazságtalanságoknak az utolsó betüig való foganatositását. Van néhány nemzet, mely jelenleg ezt az uta követi, mely, hanem fogják feltartóztatni, ujabb rettenetes háborúra fog vezetni. Vagi pedig egy nemzet magáévá teszi a felépitö elörelátó szempontokat és igy béke felé halad. Egyelöre - sajnos - egyetlen egy nemzet sem teszi ezt teljes szivvel.«

Mélyen tisztelt Szenátus! Mi azt óhajtjuk, hogy ezeket a felépitö elörelátó szempontokat tegye a Csehszlovák hivatalos akarat magáévá s fötörekvésünk, hogy teljesen békés úton megszülessen ez a Csehszlovák hivatalos akarat. Munkánk mindenkép legális munka, bármennyire is óhajtánák ellenségeink az ellenkezöjét állítani.

Minden igénybe vett eszközönk a revizióra való törekvésünkben békés eszköz. - Kalandra kaphatók nem vagyunk. Az állam léte ellen nem törünk, a békés megértés célját szolgáljuk. Tudjuk, hogy a gyözelmi mámort felváltja egyszer a józan mérlegelési képesség. Addig azonban, amig üt az ésszerüség és igazságosság órája, teljesítjük pontosan állampolgári kötelességeinket.

Mélyestsztelt Szenátus! Az imént vázolt törekvéseinket hátráltatja a nemzeti állam érdekében dolgozó nvilt és titkos aszimilációs törekvés! A jelen reformjavaslat sem egyéb, mint az aszimiláció hatamas eszköze. Természetes tehát, hogy a magyarság nem szavazhatja azt meg. De nemcsak ezen ok miatt nem szavazza meg a Magyar Nemzeti Párt a javaslatot! Van erre még más oka is.

Az alkotmánytörvény rendelkezésci ben több speciális törvény megalkotását irták elö, azonban a hetedik esztendö lejáratánál tenyként meg lehet állapitani azt, hogy a végrchajtó hatalom ezeket az alkotmány által elöirt törvényeket nem tartotta szükségesnek a törvényhozói munkába beleállitani, nem tartotta szükségesnek azt, hogy ezek a törvények a mai napig létrejöjjenek. Igy még most sincs megalkotva a köztársasági elnök büntetöjogi felelösségét szabályozó törvény, nincs megalkotva a miniszterek jogi felelösségére vonatkozó tervény, hianyzik még ma is a minisztériumok hatáskörét szabályozó törvény. De nincsen megalkotva a közbatalom törvénytelen gyakorlása esetén az állam szavatosságát megállapító törvénv. Hiánvzik a birósági szervezeti törvény, a birák szolgálati szabályait szabályozó külön törvény, a birói függetlenséget és a birói felelösséget szabályo zó törvény. Hiányzik a gyülekezési és egyesülési jog gyarkorlását szabályozó törvény. Hiányzik az elenmzetlenitö cselekedeteket delictumnak minösítö törvény. Pedig ezeket a törvényeket az alkotmány parancsolta, hogy kell alkotni mert ezek a törvények mind a közszabádság biztositékai. Ezeknek a hiánya teszi lehetövé azt, hogy a törvényhozó, a végrehajtó és a birói hatalom nincsenek a megkivánt egyensúlyban, hogy a végrehajtó és kormányzó hatalom erösen túlsúlyban van és korlátlan uralomra törekszik. kijátszván teljesen a törvényhozói hatalmat, és úgyszólván jelentéktelenné téve a birói hatalmat. Az ilyeténképpen megállapitott diagnózis oly tényekre hivatkozhatik, amelyeket magával az alkotmánytörvénnyel igazol és magával a csehszlovák törvényhozás törvénytárával. Nem vitatható el ugyanis az a tény, hogy a kormányzó és végrehajtó hatalom a közszabádságok biztosítása tekintetében negligálta hét esztendön keresztül az alkotmány parancsát, de a törvényhozó hatalom sem teljesitette kötelességét, mert nem alkotta meg ezeket a törvényeket, úgy hogy az egész államkormányzásban voltaképp egy szemfényvesztési manöver grasszált és aratott diadalt, mert igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy az államnak minden fontos tényezöje a jog uralmát akarja biztosítani holott majdnem minden tényezöje a valóságban a jog uralmának örökös temetöjét igyekezett építen, amelybe a feltámadás minden reménye nélkül el kell temetni a népakaratot. Demokratikus álarc alatt bevezették így a köztársaságba a ma is féktelenül uralkodó önkényuralmat.

Azonban amellé a negativum mellé, hogy a Csehszlovák köztársaság törvénytárában meg ma sincsenek bent az alkotmány által megalkotni parancsolt törvények, odasorakkoznak azok a törvényalkotások, amelyek a polgári jogok és szabadságok tekintetében jogfosztás jellegével birnak. De odasorakozik az a nyilvánvaló tendencia is, amely a végrehajtó hatalom zsarnoki uralmát akarja megteremteni. Az alkotmány világosan rendeli, hogy a személyes szabadság biztosíttassék, mégis az adóreformtörvény az adóvégrehajtó prédájává tette azt. Az alkotmány parancsa folytán meghozott 293/1920. számü törvény a személymotozást, a házkutatást, azelözetes letartóztatást csak birói végzés alapján a engedi meg. A biró a Csehszlovák köztársaságban a függetlenség bizonyos látsaztával vagy mennyiségével rendelkezik, ellenben az adóvégrehajtó, egy teljesen függetlenség nélküli tisztviselö, aki a birói hivatást gyakorló személyeknél meglévö inteligenciát és tanultságot nélkülözi, de azért ez a rabszolgasorsban lévö szellemi gyengeség azt csinálja az adózó személyes szabadságával, amit éppen akar vagy amit parancsolnak neki. És most itt van a közigazgatási reform. Ebben ujra megvan a kérlelhetetlen támadás az egyéni szabadság ellen! Kvalifikált és nem kvalifikált, de minden esetre a központi hatalom intézöjétöl a legteljesebb mértékben függö közigazgatási hivatalnokok kezébe leteszik az egyéni szabadságot, hogy azt addig hajlíthassák a közigazgatási vissza élések ismert fegyvereivel, amig ki nem formálódik belöleegy nemzeti állam végrehaj tó hatalmának alázatos rabszolgája. Söt felruházzák ezeket a közigazgatási hivatalnokokat, ezeket az engedelmes kormányzati eszközöket a büneselekmények megállapításának és megalkotásának a jogával, elhajítván minden állam azon alaptörvénvét, hogy büncselekmény csak az, amit a büntetötöevény vagy az ezt kiegészítö törvények büncselekménynek deklarálnak. Ily sürü szabadságfojtó légkörben arról beszélni, hogy a szönyegen fekvö törvényjavaslat helyes-e, elfogadható-e, egyáltalabán nem is lehet. Ha mind megvolnának már a törvénytárban azon törvények, amelyek megalkotását az alkotmány már rég megparancsolta, ha a való életben érvényesülnének is azok, még akkor is erösen megfontolandó volna az a kérdés, hogy mielött a közigazgatási reform elövétetnék, nem kell-e elözetesen a szabadságfojtó miazmákkal telített légkört a miazmáktól megszabadítani? Hát még akkor, amikor az alkotmány parancsát sem tartják be és a közszabadságokat azért nem akarják törvényes véd lem nélkül hagyni, hogy szabadom és kényelmesen kivégezhessék eröszakkal vagy ravaszul, nem kell-e a közigazgatási reform javaslatával szemben legelőször is a sortartás kifogását közbevetni?

Tessék elöször a miniszteriális törvényt felállít ani, tessék a közigazgatási biróságról szóló uj törvényt, amely ezen biróságnak reformatórikus hatáskört biztosi t, megcsinálni, tessék megalkotni a birói szervezetröl és a szolgálati viszonyokról, a birói függetlenségröl és felelösségröl szóló törvényt, tessék a közhatalom törvénytelen gyakorlása által okozott kárért való állami szavatossági törvényt létrehozni, tessék a közigazgatási tisztviselök részére politikai és anvagi függetlenséget biztosító pragmatikát csinálni, tessék a közh ivatalnoki minösítésröl szóló törvényt m egcsinálni. Tessék egy olyan törvényt alkotni, amely szerint minden állampolgárnak jogában áll, amennyiben vele szemben az állami ti sztviselök és alkalmazottak a törvényeket vagy a törvényeknek megfelelő rendeleteket szándékosan megsértik s ezáltal öket szabadságukban, illetve polgári és politikai jogaikban megtámadják, a jogsértö tisztviselö lakhelye szerint illetékes biróságnál bünvádi feljelentéssel élni és a vádat képviselni. Mindaddig, mig ezen törvények hiányoznak a törvénytárból, öngyilkosság volna a magyarságrészéröl a közigazggatási reformot, pláne a mai beállításában megszavazni. A mai közigazgatási reformjavaslat a végrehajtó hatalom korlátlanságát akarja az állam életébe dugáruként becsempészni. Az a közigazgatási tisztviselö, aki a belügyminisztériumnak engedelmes, vak eszköze, már csak anyagi függösége révén is joggal hivatkozhatik védelemként törvényes felsöbbségének parancsára. A parancsot kiadó miniszter és miniszteriális hivatalnok felelösségét kell a néppel szemben megállapítan i. Ezeknek a minisztereknek a-hatáskörét kell törvénnyel körülirni és korlátozni. Itt azonban az van, hogy a központi hatalom tetszésére van bizva, a törvényhozó hatalom teljes negligálása mellett, hogy hány minisztérium legyen, egyszer 8, egyszer 12, egyszer 18, a fontos czak az, hogy ezeknek a mini sztereknek korlátlan hatalmuk legyen a szabadnak csúfolt állampolgárok és egy csomó rabszolga tisztviselö felett, akiket rábocsáthat az öntudatra, a meggyözödésre, a nemzeti érzésre és akikkel akaratnélküli nyájjá lehet változtatni a gondolkodó emberek tömegét is, hogy mentül elöbb gyapjut lehessen a nyájról lenyirni, hogy mentül tovább lehessen az elnyomatás akaratnélküli állapotában tartani öket. A közigazgatási biróság ma megállapítja, hogy a végrehajtó hatalom in concreto törvénytelenül járt el, de a végrehajtó hatalom egy szerüen szabotálja ezt és tovább gyakorolja a maga törvénytelen visszaéléseit. Hát nem kötelessége-e a törvényhozásnak egy oly törvényt alkotni, amely felhatalmazást ad a legfelsöbb közigazgatási biróságnak, hogy a jogsértö közigazgatási rendelkezéseket megváltoztassa és in merito itéljen?

Minden államban gondoskodnak a birák anyagi független ségéröl, adnak nekik oly javadalmazást, mely az anyagi gondoktól mentesíti öket s ez által anyagilag függetlenitik öket. Itt erröl nem történik intézkedés, ellenben mindenféle álutakon engedik, hogy a biráknak még a jogi függetlensége is kérdésessé váljék és birói hatalom a végrehajtó hatalom politikai és önkénykedö céljainak eszközévé süllyedjen.

Járási fönököknek és egyéb magasabb és alsóbbrendü közigazgatási hivatalnokoknak alkalmaznak olyanokat, akik a joghoz úgyszólván semmit sem értenek, akiknek közigazgatási képességük nincsen, akik azelött valamilyen ipart üztek vagy boltosok voltak, vagy a templomban az Isten igéjét hirdették és most a hatalom engedelmes szolgáivá lehettek és lettek.

Ma illetöség és állampolgárság jogcimén az egyik törvénytelen visszaélést a másik után követik el, hol helyrehozhatatlan anyagi kárt okoznak szerencsétlen embereknek, és a sujtottak a sok lelki kín mellett elszenvedett kárukat h iába keresik, mert hisz a bölez államhatalom az alkotmány parancsa ellenére nem hozott még törvényt arról, hogy az állam mennyire szavatol az ilyen méltatlanul okozott kárért. Olyan szolgálati pragmatika, amely az anyagi és politikai függetlenséget biztosítja a tisztviselö részére, minek volna, hiszen akkor nem volna célja a közigazgatási reformnak, mert hisz nem lehetne azt a szerzök intenciója szerint végrehajtani.

Elnemzetlenítést eröszakos vagy fondorlatos tettek által elkövetni az alkotmány szerint ma is tilos, sötelöirja ez a meghallgatásra nem találó alkotmány, hogy az ilyen cselekedetek delictumnak minösítendök és erröl törvény alkotandó. Lehetetlen, hogy ebben az államban ezt a törvényt meghozzák. mert hiszen akokr az összes miniszterek veszedelembe kerülnének, mert ha van jog és igazság, akkor ezen megalkotandó uj törvény alapján mindjárt be is kell csukni valamennyit.

Amikor az alkotmányt megcsinálták, annak bevezetö részében leszögezték, hogy a csehszlovák nemzet a tőkéletes nemzeti egységet akarja megszilárdítani, a köztársaságban igazságos rendet kiván meghonosítani, a csehszlovák hon békés fellendülését akarja bisztosítani, az állam összes polgárainak általános boldogulását akarja elöbbrevinni és az ujabb nemzedékek számára a béke áldását akarja megörizni. E célok közül hét év alatt csak az elsönek érdekében történt minden államhatalmi lépés. A nemzeti állam, a tökéletes nemzeti egység megszilárdítása, ez képezte a célját eddig a Csehszlovák kéztársaság hivatalos akaratának. A többi célkitüzés csak szemfényvesztés volt és Švehla miniszterelnök úr akkor is, mikor nyiltan a nemzeti egyenjogúsítás ellen tört, s akkor is, mikor a nemzeti egyenjogúsítást kiirta zászlajára, csak ennek az egy célnak szolgálatában állt és áll, és a közigazgatási reformot is csak ezen cél érdekében forsziroztatja a hivatalnok Černý belügyminiszterrel. Világos tehát, hogy a magyarság látva a rejtet t célt, az azt okadatoló tényeket és törekvéseket, mindenképpen kell hogy ellene szavazzon a törvényjavaslatnak. De nem fogadhatja el a törvényjavaslatot a magyar nemzeti párt azért sem, mert ez a javaslat az önkormányzati élet mesterséges megsemmisítését jelenti. Pedig igaza van Lavalleynek, hogy önkormányzat nélkül a köztársaság olyan, mint egy könyv, amelynek cime van, de tartalma nincs. Már a régi zsupa-törvényben is kapott a köztársaság népe izlelítöt a csehszlovák önkormányzatból, a darabontok intézményéböl. Most sem javult a helyzet, csak szebb papirosba rakták a pilulákat. Világos pedig, hogy önkormányzatról csak akkor lehet beszélni, ha a kormányzást önmaga felett maga a nép vagy az általa megválasztott tisztviselök gyakorolják. A jelen törvényjavaslat kinevezési rendszere az, hogy a hatáskörében törvénnyel nem korlátozott miniszter nevezi ki az országos bizottság tagjainak egyharmadrészét, a fötisztviselöket, akiket szavazati jog illet, s ez így mind a népakarat megnyilvánulásának akadálya. Ugyan ez az adott helyzet a járásokban. Ha ez a közigazgatási reform törvényeröre lép, úgy a köztásasá gielnök úr nem dicsekedhetik többé azzal, hogy itt a népért és nép által való kormányzás folyik, mert lehetetlen meg nem látni minden objektiv itélönek azt, hogy itt minden a népakarat érvényesülésének meghiusítására történik s a korlátlan önkényuralom sikeret van hivatva szolgálni.

Szlovenszkót illetöleg úgy néz ki a gyakorlatban a kérdés, hoggy az 54 országos bizottsági tag közül kinevez a belügyminiszter 18-at, köztük természtesen cseheket is, mert szlovcnszkói érdekeltségük kézenfekvö, megválasztat a mindenféle igéretek és juttatások, valamint fenyegetések révén vagy 10-et az igazi mungó-fajtából, ekkor a tisztviselök szavazata jön még a tetejébe s kész az ügy: a mindenkori kormány titkos és nem titkos rendelkezéseit vakon megszavazó többség parancsra vár.

És a nép, az istenadta nép fizeti sírva az adót és keresi, hogy hol van az ö akarata. Mikor pedig rájön, hogy azt felfedezni nem lehet a köztásaság életében már sehol, legfellebb a köztársasági elnök úr beszédeiben, akkor elindul Kanadába. S ki mondja meg, nem fog-e ennek örülni a demokratikus csehszlovák köztársaság hivatalos akaraa?