Aus einem zweiten Brief, datiert vom 31. August 1925. "Herrn Benny Spiro, Hamburg... Von den Maschinengewehren Schwarzlose Kaliber 8 Millimeter, sind 100 Stück ganz neu und 190 zwar gebraucht, jedoch in einem tadellosen, fast neuen Zustand. Alle sind mit kompletten Reservebestandteilen. Schutzschildern usw. Der Preis stellt sich für erstere auf 18.000 Kronen pro Stück, für letztere auf 15.000 Kronen."

Und nur noch einen kleinen Auszug aus einem dritten Briefe an Dansk RekylriffeI Syndikat, Kopenhagen: "Nach ziemlich schwierigen Verhandlungen wurde es uns durch ein besonderes Entgegenkommen des Ministeriums ermöglicht, Herrn Pollak als Kurier mit oberwähnten 10.000 Stück Patronen abzufertigen." Und nun den letzten Auszug aus einem Brief, und zwar wieder adressiert an Benny Spiro in Hamburg. "Betrifft Entfernungsmesser für Artillerie. Wir haben eingehendste Verhandlungen mit unserer Regierung gepflogen und wäre es uns möglich, Schallentfernungsmesser zum Aufsuchen feindlicher Batterien zu liefern, und zwar den allerneuesten und modernsten Apparat, den Apparat, der alle drei bestehenden Sorten, und zwar den deutschen, schwedischen und französischen weit übertrifft." Und zum Schluß heißt es: "Es handelt sich um Geheimpatente, welche uns unsere Regierung nur aus besonderem Entgegenkommen zur Verfügung stellen würde."

Dem halten Sie nun entgegen das Lied des Ministers für nationale Verteidigung von der Notwendigkeit, immer weitere Rüstungen betreiben zu müssen, weil sie angeblich zum Schutze des Staates notwendig sind.

Ich will zum Schlusse noch konstatieren, wie bereits Kollege Dr Heller festgestellt hat, daß uns die Antwort des Ministers in der Gajdaaffäre in keiner Weise genügt, daß darin in keiner Weise auf die gestellten 12 Fragen eingegangen worden ist, und ich erkläre, daß uns der Hinweis auf den kárný výbor nicht genügt. Wir verlangen vor allem eine klare Antwort, ob noch andere Offiziere - und wir haben allen Grund, diese Frage zu stellen - in die Gajdaaffäre verwickelt sind.

Die Kürze der Zeit, die uns für die Budgetberatung zur Verfügung steht, zwingt uns, die Dinge nur zu streifen und verhindert uns, gründlich auf die Materie einzugehen. Wir werden aber das, was wir heute nicht sagen konnten, bei der nächsten militärischen Beratung vorbringen. Der Militarismus ist ein eiterndes bösartiges Geschwür an unserem Körper, das uns dem Abgrund entgegentreibt. Den Militärismus zu bekämpfen betrachten wir als heiligste Pflicht. (Potlesk německých sociálních demokratů.)

9. Řeč sen. dr Grosschmida:

Tisztelt Senátus! A miniszterelnök úr a jelen nemzetgyülés megnyitásakor, majd a mostani ülésszak kezdetén is, olyan programmot adott, melylyel nemcsak a külföldön ébresztett rokonszenvet a nemzetiségi béke helyreállitása tárgyában hirdetett törekvései iránt, de várakozó álláspontra késztette, a belpolitikában is, az att élő kisebbségeket.

Az utóbbiakat ugyan hamarosan kiábrándította a nyelvrendelet, ám a fellángoló nemzetiségi szenvedélynek levezetőjévé vált a cseh nemzeti koalitión belül támadt viszály. A socialistáknak és kommunistáknak az állam és a társadalom teljesitő képességével nem törődő túlzott követelései szembekerültek az agráriusok és egyeb polgári pártok érdekeivel és a nemzetiségi ellentétet az osztályérdekek szembeállítása részben elhallgattatta.

A békekötések óta annyit szenvedett kisebbségek jelentékeny része, puszta létének védelmében összefogott a cseh polgári osztályok képvisesőivel, abban a reményben, hogy közös gazdasági érdekeik védelmében a megértés és együttmüködés kulturális téren is valóra fog válni.

Ez a magyarázata annak a sajátságos jelenségnek, hogy a német polgáriak nagy része és a szlovák néppárt, látszólag, minden tárgyi biztosíték nélkül, odaállott a kormánytámogatók sorába.

A kormánynak mindenesetre, külsőleg, számottevő sikere ez, de csak a felszines szemlélő szemében.

Ha a dolgok mélyére tekintünk, a kép távolról sem ilyen megnyerö. - Nem a megértés eredménye ez, de - az ügyes beállitás dacára is, - egyrészt a kormány kényszerhelyzete, mely a nemzetiségi polgári pártok segitsege nélkül a költségvetéshez szükséges ad hoc többséget biztositani nem tudta, másrészt a nemzetiségeknek képtelen helyzetükből való kiszabadulásukra irányuló utolsó, majdnem azt merném mondani, kétségbeesett kisérlete. A fuldoklónak kapaszkodása a szalmaszálba.

Németország nemzetközi helyzetének megerősödése arra birja a kormányelnök urat, hogy nem is, tudom hanyadik miniszterelnöksége idején végre azt mondja, hogy a németekkel most már úgy akar tárgyalni, mint hasonló a hasonlóval, a szlovákoknak valószinüleg azt magyarázza, mert hiszen a kormánytámogatás feltételeiröl positivum nem szivárgott ki, hogy jobb a keritésen belöl lenni, mint kivül, a csehszlovák államba szorúlt többi nemzetiségüekkel szemben azonban körülbelöl arra az álláspontra helyezkedik, amire Molitorisz uram a fölön utasaival. A mi nagy irónk, Mikszáth Kálmán elbeszélése szerint az elmult századok egyikében ez a Molitorisz lőcsei fuvaros volt, aki a Szepesség és a Nagyalföld közt közvetítette a személyforgalmat. Aki aztán nem fért fel a nagy gyékényes szekérre, annak megengedte, hogy az a társasággal, a kocsi mellett gyalogolva "utazzék", meredek helyeken tolya a szekeret, - ha kell, a kátyuból is emelje ki, de a viteldíjat persze épp, ugy fizesse meg, mint a szekeren ülők. Ez az, amit a kormány szekere körül, nekünk, magyaroknak, is megengedne a kormányelnök úr!

Hogy a németeknek és a szlovákoknak az űlohelye nagyon kényelmes lesz-e, hogy a szekér, amire felűltek, oda viszi-e őket, ahová indulnak, azt ma még bizonyára ők sem tudják. Hiszem, hogy elhatározásukban e pártok tagjait komoly és mély érzések vezérelték. Hiszem, hogy csakis fajuk és nemzetük jobb sorsának reménye. Korainak tartanám, ha e reménységük és szándékuk fölött ma kritikát gyakorolnánk. Az opportunitás politikája ez, mely a kisebbségben lévő, elnyomott népeknek visszatérő sorsa.

Ebből a szempontból látva és figyelve az eseményeket, ez államnak az opportunitás utjára tért kisebbségi nemzetei nem fogják talán rossz néven venni, ha az elmult nyolc év tanulságai után mégis úgy vélem, hogy itt és ma e politikának nincs meg az az ereje, amit neki tulajdonitanak.

Eltnünödve ugyanis a történtek felett, nekem úgy tetszik, hogy az eddigi szenvedések megszüntetésével való kecsegtetés, a kormányhatalomban való részesedés egy kis töredéke és az egyenranguságról elhangzott szólamok utján a németség egy részére úgy hatnak, mint a hamélai patkányüző igérete, ámde vigyázzanak ha nem úgy fizetnek, mint ahogy a varázsló kivánja, reménységeiket olvan csapás ne érje, mint ama városka lakóit.

A szlovákoknál meg a rókáról és a sajtot tartó hollóról szóló aesopusi mese jut az eszembe. Addig-addig magyarázgatják majd nekik a faji összetartozandóságot, a nemzeti egység szükségességét, etcetera, amig észre se véve, az autonómia sajtját végkép elejtik.

Nem azért mondom ezt, mert hogy talán savanyú a szőlő, mifelénk nem szóltak a szép szavak. Ha szóltak volna is, aligha inditanának meg. Mi szlovenszkói magyarok, hogy a példázatok sorában maradjak, olyanok vagyunk, mint a széttaposott hangyaboly és hiába szól nekünk a fülemile, nem gyönyörködtét az éneke, mivelhogy hangyatojással él. Vagyis a mi szempontunkból az opportunitás politikája olyan, hogy azt most nem követhetjük. -

Még ha a németek és szlovákok e lépése rájuk nézve amit én, mondom, nem hiszek kedvező eredményekkel járna is, reánk nézve áll az, hogy "duo si fasciunt idem, non est idem".

A németek és csehek között még eldöntetlen tudományos vita az is, hogy melyikük ősibb lakója a történelmi országoknak, - mindenesetre tény azonban az, hogy évszázadok óta együtt élnek és egymásra utaltságuk nem mai keletü. Eppen azért gazdasági életérdekeik ma is sokban azonosak. Ipari téren pedig mindenesetre Slovenskó érdekeivel ma ellentétesek. Közös érdekük az, hogy gyátmányaikat elsősorban e vámmentes tartományban értékesithessék és igy egyiküknek se fáj az, hogy a nem is olyan régen még virágzó szlovenszkói gyártelepeken a munka és vidám élet zaját mélységes csénd, a temető csendje váltja-e fel, Korompától-Nagyszlabosig.

Sujtja ez a helyzet ugyan a szlovákokat is, de ezeket élteti az a remény, hogy a kormányhatalomban való részesedésből - amint ők mondják - gazdasági és kulturalis megerősödésük "terebélyes fája" fog kinőni. Bár én ezt részükré őszintén kivánom, nem hihetek benne, a nehézkedés természeti törvényénél fogva. Kicsi bolygó az egyedül álló szlovenszkói szlovákság arra, hogy a történelmi országok őslakosságának gazdasági és kulturális erejével szemben önálló életre képes legyen. Ennek forrása, amint azt addig helyesen ismerték fel, egyedül Szlovenszkó autonómiája lehetne, mely az itt élő összes nemzetek békés együttmüködéséből fakadhatna. Ámha a "Divide et impera" elve itt olykép érvényesül, hogy e kis országrész lakossága még jobban széttagolódik, ha a kormánytámogató szlovákok a többi lakossággal szembehelyezkednek, akkor a hanyatlás még feltartózhatatlanabb és gyorsabb iramú lesz, mint eddig volt.

Mindezek dacára a szlovák és német polgáriak kormánytámogató álláspontját még lehet magyarázgatni a más elmondottakkal is. Tisztelettel kérdem azonban, mi jogosítana fel bennünket, elnyomott fajunk és nemzetünk képviselőit, hasonló állásfoglalásra? Küzdelmek és szenvedések árán jutott a magyarság politikai érettséghez és iskolázottsághoz. Az alkalmazkodásra elég szomorú kényszerüsége volt. A törökhódoltság idején az öreg Bethlen János is azt mondotta, hogy "azt cselekedtük, ami lehetséges volt". Az uj abb Magyarosszág legbölcsebb politikusa, Deák Ferencz is hangoztatta, "hogy az opportunitás politikáját is tudjuk követni, a hol lehet, ahol kell és szabad". Minket tehát magatartásunkban szintén nem vezet a mindenáron való ellenzékieskedés könnyelmüsége, sem pedig céltalan és oktalan faji gyülölködés. - Mihez alkalmazkodjunk azonban? Hol van egyetlen olyan kormányzási, vagy törvényhozási tény, amely erre támpontúl szolgálhatna? A kormányelnök úr kormányzási programjai? Ma egy éve, a nemzetgyűlés megnyitásakor, arról beszélt, hogy főtörekvése a nemzetiségi ellentétek kiküszöbölése lesz. Azóta lett meghozva a nyelvrendelet, mely a kisebbségek nvelvhasználati jogát a minimumra redukálta, azóta lett kibocsátva az 55/1926, számú kormányrendelet, mely a kisebbségeknek a biróságok előtti nvelvhasználati jogát, a saint-germaini békeszerzödés ellenére, in peius, akként módositotta, hogy a magyar és német kisebbségek f.évi szeptember 1.-től kezdye már ott sem élhetnek sem szóval, sem irásban anyanyelvükkel, a hol az elmult 8 évben nem mertek e joghoz hozzányulni, f.évi szeptember 1.-től kezdve lett egy csomó ujabb magyar iskola bezárva, azóta lett 6 évre visszamenőleg kivetve a jövedelemadó, melyek mérve és képtelenül rövid határidökön belül való behajtása kétségbeesésékbe, őrületbe és öngyilkosságokba kergeti a keresetnélküli őslakosságot. Hol van itt tehát az erkölcsi lehetösége annak, hogy az ilyen kormánypolitikát támogassuk? Ha tán azt vetnék szemünkre, hogy a gravaminális politika jogosulatlan, hiszen vannak már olyan törvények, melyek a mi Kisebbségünk javára szólók, ahol tehát az opportunitás politikáját önérdekünkben is követni kellene, arra az a válaszom, hogy: Ám lássunk egy pár ilyen törvényt.

Az 1920. évi március hó 30.-iki törvény felhatalmazta a kormányt, hogy az 1921,-1925.-ig terjedő időben 15 vasutvonalat épitsen ki circa 6¹/₂ milliárdnyi költségen és kölcsönnel. Ezek között lenne - a törvény felsovolása perint - a Szlovenszkóra és Ruszinszkóra életbevágó fontosságú "Handlova-Horní Stubňai", "Červena scála-Margečani", "Slivnicka Nova Ves-Trebišovi", "Užhorod-Munkácsi", "Munkács-Huszti", Podolinec-Orlovi" vonalak. - Ma 1926.-ban vagyunk. Egyetlen-egy vonal sem épült még ki.

Az 1924. évi 237. számú törvény alapján 400 millió segély lett volna a háború utáni viszonyok miatt bajba jutott pénzintézetek felsegélyezésére forditandó. Nincs tudomásom róla, hogy csak egyetlen egy magyar v. német intézet is részesült volna ez alapból jelentősebb segélyben, ellenben hogy a kormány mennvire sietett a szlovenszkói magyar és német intézetek támogatására s ez uton az őslakosság veszendö vagyonánák megmentésére, azt illustrálja ez a kis statisztika: Magyar és német pénzinitézet 1918-ban. Szlovenszkó területén 193 volt. 1921-ben 161, 1924-ben már csak 96. Ujabb statisztikai adat nem áll rendelkezésemre, de az tény, hogy a megmaradt intézetek közül is 21 nem kapott betétgyüjtési engedélyt és azok közül is, ákik ezt megkapták, időközben 7 moratórium alá került vagy megszünt. Hogy ennek a politikának mi a célja, arra feleletet ad ismét az a tény, hogy ezen idő alatt, a szlovenszkói szlovák pénzintézeteknél a betétállomány az 1918.évi 160,000.000 koronárol 1924-ben már 1,134.000.000 koronára emelkedett.

Vagy szabadjon hivatkozni az állampolgarsági 152/1926, számú törvényre. Elsosorban is az teljesen eltérő az érdekelt kisebbsegek részéről benyujtott eredeti javaslattól. Itt a kérdés lényege ugyanis az volna, hogy minden életviszony azon törvényes állapot szerint bírálandó el, mely azon eletviszony létrejöttekor érvényben volt. A régi Magyarorzágon az, aki 4 évig egy helyben lakott es a községi terhekhez hozzájárult, vagy közhivatalnoki minöségéböl fogva ettől fel volt mentve, ipso jure közsegi illetöséget nyert. Szlovenszkó területen tehát csakis ez a jogállapot es nem az irányadó, hogy a volt monarchia más jogvidékein, nevezetesen Ausztriában hogyan volt ez az életviszony rendezve. Mégis, amint közbevetöen legyen mondva, a lex Cyrill esete szinte mulatságosan igazolja - az uj törvényeket, söt birói döntéseket is a mi jogterületünkön fennálló jog figyelembe vetele és ismerete nélkűl hozzák és e teren a helyzet ma sem a valódi jogállapotnak megfelelö, hanem a közsegi illetoseg és az állampolgárság megszerzése a kormányhatalom engedélyétöl, legjobb esetben, temérdek előfeltétel bizonyitása eseten, a közigazgatási biróság dontesétöl függő. Hogy pedig ezen törvénynek meghozatala után, a demokrátia nagyobb dicsöségére, a kiutasitások tömegét próbálták keresztülvinni, hogy a törvénynek visszaható ereje nincs, pedig ez a kérdés az államfordúlat kezdöpontjától rendezendö, és igy a korábban kiutasitottak, vagy elköltözni kényszerültek habár e hézagos uj törvény szerint állampolgárságuk elvitathatatlanúl meg is volna nyugdijés egyéb vagyonjogi igényüket nem is érvényesithetik, mutatja, hogy a hozott törvények, de különösen azok végrehajtósa, semmiképp sem alkalmasak arra, hogy a kormányhatalom irántunk való jóindulatát a legkisebb mértékben is igazolják.

Az előttünk fekvő költségvetési törvényjavaslat is ennek a szellemnek bizonyitéka. Pártom részéről, a költségvetés képviselőházi tárgyalása alkalmával, számszerüleg ki lett mutatva, hogy nem a reánk nézve lényegesen kedvezőbb tényleges állapotnak megfelelően, de a hivatalos statisztika szerinti létszám arányunk alapján is, a költségvetesbe a kulturális celokra felvett összegekből bennünket mennyi illetne és abból tényleg mennyivel kevesebbet kapunk. - Ámde e tételnél még egy másik statisztika sem érdektelen. - Az államfordulatkor volt a magyarságnak Szlovenszkó területén 2223 magyar elemi iskolája, ma van 754, polgári fiu és leányiskolája 95, ma van 20, középiskolája 44, ma van 7, szakiskolája volt: 4 mezögazdasági, 1 vincellérkepzö, 10 ipariskola, 9 kereskedelmi, 1 erdészeti, 1 bányászati, ma van ezekböl 1 mezögazdasági, 1 ipariskolai, 1 kerskedelmi intezete, a többi be lett szüntetve, gyógypedagógiai intézete volt 7, ma van 1 siketnemák intézete, volt 9 férfi és 5 nöi tanitóképzöje, ma van 1 női tanitóképzö, volt továbbá 1 tudományegyeteme, 2 jogakademiája, 1 erdészeti es bányászati foiskolája, 1 gazdasági, akademiája, ma nincs egyetlenegy főiskolája sem!

A rendelkezésemre álló idő rövidsége hasonló példák egész tömegének felsorolását nem engedi. Ámde csak a felsoroltak után ujra kérdem lehet-e, kell-e, szabad-e ilyen politikát támogatnunk?! Meg lehet, hogy a választási geometriai vivmányaként parlamenti képviseletünk számbeli kicsiny volta folytán erre a hatalom birtokosai nem is igen reflectálnak, talán azért sem, hogy velünk szemben tovább mehessenek azon az uton, ami miatt folytonos a mi panaszunk! Ámde nekünk e törekvésekkel szemben meg van ma még egy szilárd bázisunk. A kisebbségek részére a békeszerződésekben biztositott jogok és e jogok tovább fejlesztésének a kisérő jegyzékekben lefektetett alapja.

Az opportunitás politikájáról szólva Deák Ferenc mondja, hogy a régi görögök hitregéje azt beszéli, hogy Herkules Antaeussal, a föld fiával, sok ideig küzdött és őt többször földhöz sujtotta. De Anthaeus a föld fia lévén, mindig új erővel kelt fel, mert ujabb erőt kapott anyjától, a földtöl. Végre Herkules felkapta ellenét a földröl s a levegöben magához szoritván, ölelésével fojtotta meg. Tanulság e hitrege nekünk is, hogy el ne hagyjuk biztos alapunkat, a törvényt és hogy örizkedjünk oly szoritó öleléstöl, mely minket fölemelve a törvények alapjáról, a levegöben akar megfojtani. Ahogy Magyarországon méltán tisztelik, a "haza bölcsének" ez a megállapitása igaz reánk nézve is. Ha mi letérünk a hékeszerzödések alapjáról, ha mi részt veszünk a kormányzásban, melyben számbeli kisebbségünknél fogva akaratunkat érvényesiteni, amúgy sem tudnók, elhagyjuk azt az egyedüli alapot, amelyröl a világ rokonszervére és szükség esetén, segedelmére apellálhatunk. Nem a kormányzásban való részvétel, nem a komoly végrehajtási szándék hiányával hozott törvények és rendeletek adják a lehetőségét annak, hogy a hatalomban való minden részesedés nélkűl is mi a kormánytámogatók sorába álljunk, hanem az, hogy a kormány eljárása és intézkedése, szemben az eddigi kormányzási módszerrel, velünk szemben is igazolja, hogy egyenjoguságunkat gyákorlatilag is elismeri, hogy gazdasági és kulturális érdekeinket megértően, jóakaratúlag a minket megillető jogok mérvéig tényleg nemcsak felkarolta, de meg is védi. Az ilyen munkában és ennek bekövetkeztekor mi sem fogunk hiányozni.

Az elöttünk fekvö költségvetéshez módositó inditványokat, a részletes vita során, tenni nem fogok. És pedig azért nem, mert a képviselőházi többség bármely oldalról jött ilyen inditványt a limine visszautasitott. Ugyan ez a többség itt sem fog másként eljárni. Maga a költségvetési tőrvény pedig általánosságban igazolja, hogy a kormány a mi jogos kivánalmainkra tekintettel nincs, a közelmult eseménnyei és a vázolt kormányzási rendszer bizonyitja, hogy velünk szemben a megismerés és megértés órája még el nem következett és éppen azért a költségvetést, mint par excellence bizalmi törvényt, nem szavazom meg.